(Késő ősszel.) *)
A l a p i g e : Elvégeztetett minden.
Ján. 1 9 , 3 0 .
Sárgultan hullongnak a fák levelei, s utolsó virágában a halvány őszi kikircsben, minden ékességét elveszté immár a föld ; a szépségtől és áldástól egyaránt meddő határok, a késő ősz szomorú képe nyilván m ondják: hogy a természet ez évi munkásságában s a mi foglalkozásainkban is elvégez
tetett minden!
Leszedtük korán és későn a gyümölcsöt, melly kedvel- tetö színe- s jóízével, a rakott ágakról föld felé hajolva, mintegy önként kínálkozott.
Engedtünk a szónak, melly mondja vala: menj el szerén- szerte a vizek forrásaihoz és minden patakokhoz, hogy ha valami fü vet találhatnánk, s betakarítottuk a szénát, hogy legyen tápláléka télben a mi barmainknak, mellyek húzzák az igát az ember kenyeréért i s , mellyek ekkép életünk fen- tartásában hűséges és elkerülhetlen segítő társaink.
Nem nyugvának sarlóink, midőn a terhes kalászokkal megáldott szántóföldeken, az aratás örvendetes ideje bekö
vetkezett.
*) Kellő változtatással szüreti szent vacsorakor is elmondható.
Elmentünk a hegyekre, s az esztendő utolsó gyümöl
csének, a szőlőnek nedvével, melly szívünk vidámítására adatott, megtöltöttük az tíj tömlőket.
Sőt szántván vetvén, a jöv ő aratás reményét is elhin
tettük egy részben a barázdákba, hogy a mag szépen kikel
jen akkorára: midőn leszáll az égből és megrészegíti a fö ld et, és azt míveli, hogy a f ö ld teremjen és gyümöl
csözzék, és a magvetőnek magot adjon, és kenyeret az éhezőnek.
Valóban elvégeztetett minden, s maholnap a tél házi tűzhelyeinkhez szorít bennünket.
Az bizonyos, keresztyén hallgatóim! hogy fáradhatta»
törekvéssel sokat megcselekedhetünk; utánalátással e g y e s czéljainkat elérhetjük, feltételeinket valósíthatjuk, mint azt, ez esztendőben befejezett munkásságunk sükere is mutatja.
Ez így van részletesen; de valljon á t a l á b a n elmondhat
juk-e a szent leczke szavait: elvégeztetett ? jérték fordítsuk ez órát annak vizsgálására.
A . ) K ü l s ő á l l a p o t u n k r a n é z v e , n e m !
A folytonos életszükség ugyanis folytonos törekvést, munkásságot kíván; annyival-inkább : mert természeti egy
szerűségűnkből kivetkeztünk; a korral, szokások és ízlés megváltoztak; ha tehát megvan a hajlam az emberekben ezek szerént élni: meg kell lenni a serénységnek i s , a szükséges eszközök előállítására. Azonban míg az élet követelései ezek szerént hangosabbakká lőn ek: az állandó, szent köte
lességek szava se némult e l ; a vallásos és polgári társaság minden tartozása hűséges lerovást követel tőlünk; bizony munkálkodnunk kell, hogy helyünket méltóan megálhassuk, hogy se ennek se amannak ne legyünk gyalázatjára vagy terhére, s elmondhassuk: Senkinek kenyerét ingyen nem ettük, hanem fáradsággal, éjjel és nappal munkálkodván, hogy senkit meg ne terhelnénk!
Továbbá pontos számítások mutatják: hogy az emberi
ség száma szaporodik; sok túlnépesűlt ország kivándorlások által könnyűi m eg; eme nagy népfolyamoknak a családok kebelében van kiárasztó kútfeje; azért nemhogy lankadni lehetne, de emelkedni kell az emberi szorgalomnak; kettöz- tetve lenni az igyekezetnek: hogy hozzánk-tartozóink szapo
rodásával is tisztességesen megélhessünk, máskép ugyan
azon föld , mellyböl ezelőtt felényien táplálkoztak: nem leend képes mindennapi kenyerünket megadni. Ugyancsak töre
kednünk kell, hogy gyermekeink nevelését s jövendőjét el ne hanyagoljuk s ne veszélyeztessük; a maradóknak s benne az emberiségnek szeretete m egkívánja: hogy ne nézzük önzöleg a nehány esztendőt, mellyek nekünk advák, hanem híven, fáradhatlanúl munkálkodjunk azokért is, kik még hátunk megett vannak. E k k ép , ki merné földi munkásságá
ban elmondani: elvégeztetett minden ?
És valljon az évek haladásával, tapasztalatunk s böl
csességünk öregbülésével, nem leszünk-e elébbeni, éretlen észszel végzett munkáinkkal elégiiletlenek, elannyira, hogy újra-alkotni kívánjuk azokat? Bizonyára. S így mintha nem is tettük volna, melyet roszúl tettünk. Ez az eset hányszor elő nem kerül életünkben! változtatunk, rontunk, javítunk!
Továbbá a véletlen, betegség vagy kárvallás által okozott kárt s liátravettetést kétszeres erővel s igyekezettel kell kipótolnunk. Valóban, az ember nem mehet végére, e vilá
gon való dolognak mellyért munkálódik, sőt inkább ha azt mondja i s : hogy azon vagyon, hogy végére menjen: nem mehet végére.
íg y szól az írás, de az élet is bizonyítja hogy sohase mondhatjuk: elvégeztetett minden. A folytonos munkálkodás, (mint a lélekzetvétel) szoros összefüggésben van az élettel, mellynek nem csak az eledelek által való táplálása s kényel
me, de szellemi jóléte, becse, épsége s tartóssága is bizto
síttatnak abban. Munkálkodnunk kell hogy é l h e s s ü n k , hogy boldogul é l h e s s ü n k , hogy sokáig é l h e s s ü n k ; és nincs halandó : legyen bár gazdag, hatalmas, ki mint az
emberi társaság tagja, az élet kötelezett terheinek viselésé
től felmentettnek vélhetné magát; ember és munka elválhat- lanok; szent Pál is azt mondja: forgolódjunk a szolgálat
ban, a ki tanító a tanításban, a ki intő az intésben! és az, ki ama felmentetést óhajtaná: nem tudná mit cselekszik;
mert hogy szükséges a foglalkodás : nyilván van a mondot
takból; hogy kívánatos a kötelesség s a munka áldás az embernek, mutatják azok, kik bármi okból erőszakosan el lévén zárva a tevékenységtől: megromolnak, elbetegesűl- n e k , megzavarodnak. Külső- s belsökép szükséges a mun
kásság , és sohase mondhatjuk el világi állapotunkra nézve:
elvégeztetett minden ;mert míg eme dolog véget é r : amaz kezdődik, s mikorra egyik szándékunkat valósítjuk: előt
tünk áll a másik; a kötelesség hasonlatos az élöfához, melly, bármennyire nyesegessük, mindig újabb sarjakat hajt; pi
hennünk, munkaszünetet tartanunk igen, de végkép meg
állapodnunk nem lehet; a munka sokféle, de a munkásság egy és folytonos; legyen bár tél avagy nyár, legyünk ifjak vagy hajlott korúak: erőnk mértéke s az alkalomhoz képest, szünet nélkül mennünk, tennünk, izzadnunk k e ll; s ez így tart míg tart az élet, s még halálunk óráján is, csak a földre s éveinkre nézve végeztetett el minden.
B.) L e l k i é l e t ü n k r e n é z v e h a s o n l ó k é p nem m o n d h a t j u k el a s z e n t l e c z k e s z a v a i t : e l v é g e z t e t e t t mi n d e n , erkölcsi teendőink sokasága mellett, erőnk korlátoltsága miatt. Nem kell egyéb, mint ezeket komoly meggondolással összehasonlítani: hogy az említett szavak, soha ne jöjenek ajakiakra, de még gondolatunkba se. Azon
ban ezen k o r l á t o l t s á g okos számbavétele, nemhogy kis- lelkü megfélemlésre vezetne, mintha erőtlenségek alá rekesz
tett voltunkban, képtelenek volnánk minden jó végbevite
lére, sőt inkább! mert ha nefh tehetünk is m i n d e n t , meg
cselekedhetünk s o k a t ; e l e g e t arra: hogy a jóban való előmenetel l e h e t ő s é g e felöl meggyőződvén: mindig
többre-többre igyekezzünk; s valóban, midőn tapasztaljuk: hogy erőnk- s tehetségünknek, az épületesben való mindennapi gyakorlása által, — az isteni segítő kegyelem hozzájárulása mellett, — több-több emelkedést, hatályt s tért nyerhetünk, s derekabbak vagyunk m a, mint tennap valánk: önként vonatunk, lelkesíttetünk a folytonos munkásságra. A silker ösztönt á d , s korlátolt erőkkel aratni síikért: épen ebben van az érdem; s ha bármilly számos jócselekedet nem elég arra: hogy haladásunkat, épülésünket bevégzettnek tarthas
suk : jó kedvvel végezni annyit, mennyit csak lehet, lanka- datlanúl keresni, követni, szeretni a j ó t : embernek feladata s legméltóbb dicsekvése. Sok áll előttünk, számos a teendő, és bár nagy különbség van a serény és tespedö közt, de mikor megfeszített erő s lelkiösméretes igyekezet mellett i s , csak n é mi r é s z b e n felelhetünk meg kötelességünknek:
nem mondhatjuk el soha józanon: elvégeztetett minden!
És ha naponkénti felsőbb kötelességünk igazi teljesí
tése i s , erőnk egész öszvegét igénybe veszi: mi kép lehető, hogy a megtörtént hibák és mulasztások általunk kipótoltas
sanak ? mert kétségtelen hogy a lelkiösméret szava egykor emlékezetünkbe hozza, s keserűen érezteti velünk köteles
ségeink hanyag teljesítését, elmulasztását, vagy a paracso- latok vakmerő megrontását; érezteti az ezekből származott bajt, erkölcsi életünknek foltjait és csorbáit. Valljon nem leszünk-e elégtelenek akkor: a jelennek is erkölcsi hátra
maradás nélkül élni, a múltakat is pótolni? nem lesz-e örökös szemrehányás a mulasztás, örökös kár az egyszeri tévedés is ? Bizonyára úgy le sz, ha csak egy perczig is el
hisszük magunkban: hogy erkölcsi életünkre nézve általunk immár elvégeztetett minden.
Ezeken kívül ne feledjük: hogy gyarlók vagyunk!
ki a fö ld rő l való, fö ld i a z; az embert, legszentebb fel
tételeiben , gyakran felette csekély külső behatás vagy aka
dály is megingatja; félénkké, bizalmatlanná teszi, mint a kinek úta nincsen az ö tidajdon hatalmában, hogy a maga
lépését igazgassa; ne feledjük a kísérteteket, a világ csábító ingereit, mellyek a kötelesség-teljesítésnek és haladásnak után, minden lépten nyomon szemközt jönek velünk; ne fe
ledjük a természeti restséget; hanem keresztyéni éberség, folytonos munkásság s Istenben való bizodalom által erősít
sük , védjük és gyorsítsuk magunkat.
És lehetnénk-e közönyösek azon belső nyugalomra s tiszta lelki örömre nézve, mellyek csupán a folytonos törek
vés- keresztyéni tevékenység- és a tapasztalt előmenetelből származnak lelkűnkben? mellyeket nem ösmér a hanyag, vagy a kötelességek látszatos betöltésének embere, kinek minden érdeme üres buborék s jutalma is ollyan; ki elhitette magával elég balgatagűl: hogy ha szeszélyből vagy olcsó kegyességből tett valamit: immár általa elvégeztetett minden.
Végezetre, ha nem volnánk is e földön ollyan gyarlók, minők vagyunk; ha erőnkhöz kevesebb korlátoltság ragadt volna is; ha nem kisértetnénk; mulasztásaink, hiányaink, tévedéseink nem volnának is illy mértékben: erkölcsi életünk nem nélkülözhetné ama szükséges sürgetést, melly szünte
len előre hajt; mert folytonos, fokozatos t ö k é l y e s b ü l é s r e teremtett valóságok vagyunk, mi pedig folytonos törekvés és munkásság nélkül nem képzelhető. T ö k é l y e s b ül és ! mély
ség s magasság e gondolatban! megmérhetlen pálya-út e z ; végére jutni soha nem lehet, megállni rajta soha nem sza
bad. Van-e több czél ezen kívül, melly felé a hozzá-jutás reménye nélkül kedvvel és gyorsan fusson az ember? hol a végetlenség gondolata szárnyát nem szegi a törekvésnek, sőt minden lépés jutalmaz, emel s előre ragad, s hol az akadály ösztönt, ingert nyújt; a ki elesett felkelhet, a ki megtévedt útba-igazodhatik. Ha el lehetne érnünk a tökéle
tességet : nem lenne azután se értelme se becse; mert mi dolga, mi czélja lenne akkor az emberiségnek? nem volna-e hasonlatos a megfeneklett hajóhoz, mellynek se hátra se előre nincs mozdulása? Küzdünk s haladunk de meg nem állapodunk. E gondolattól: v é g m e g á l l a p o d á s , mint a