– Tanár néni, tanár néni! Ugye ma játszunk?
Marika néni a középiskola testnevelő tanárát helyettesí-tette. Az idős pedagógus már hetek óta beteg volt, a fiúk szerint valamilyen komolyabb műtét miatt nem dolgozott, és ha helyesek voltak a folyosói pletykák, már vissza sem megy hozzájuk. Marika néni, lehetett vagy harmincöt éves, rendkívül csinos fiatalasszony, még az öltözékével is je-lezte, hogy ő csak vendég az iskolában. Az órákat legtöbb-ször civil ruhájában vezette, át sem öltözött, amit az osztály ifjai cseppet sem bántak. Marika néninek ugyanis igen pompás formájú volt a lába, mindig nagyon finom az illata és szépen omlott vállára a hullámos szőke haja. A legtöbb fiú mindenféle álmokat, ábrándokat szőtt Marika néniről, aki rendszeres beszédtéma volt közöttük. Az osztályba járó öt lányt már közel sem izgatta ennyire a tanárnő látványa, nem szerették az asszonyt, igaz, stílusa, modora valóban kevés szeretnivalót hordozott magában.
A kamaszoknak persze ez mit sem számított, nekik a lát-vány, az illat, a testközelségben tapasztalható nőiesség min-den mást felülírt. Uralkodtak rajtuk a hormonok, dolgozott az ifjonti hív. Márton sem érzett másként, bár a tanárnő órá-iért már közel sem rajongott annyira, mint a kinézetéért, unalmasnak találta azokat. Marci beállós volt a kerület egyik patinás klubjának kézilabdacsapatában, ifjúsági vá-logatott kerettag, minden nap járt edzésre és társaival a baj-nokságban is keményen küzdöttek, hozzászokott a nagy-iramú, színes edzésekhez. A tesióra csak egy kötelező, de nem kedvelt feladat volt számára.
Közeledett a tanév vége, a harmadikosoknak már a va-káción járt az eszük, nehéz volt az iskolapadban tartani őket, amikor pedig kiszabadultak az udvarra, megvadult
csikók módjára kergették egymást, rohangáltak szerteszét, üvöltöztek, dobálták, rúgták nagy igyekezettel a labdákat.
Marika néni gyorsan átlátta, hogy nem csak a gyerekeknek, de magának is azzal tesz jót, ha bedobja közéjük a labdát és hagyja játszani a srácokat. Felesleges kínozni az osztályt – meg önmagát – szertornával, mindenféle igencsak utált gimnasztikával. Félrehúzódik egy csendes zugba és eltölti a hátralévő negyven percet.
– Gyertek ide! – kiabált a tanárnő és maga köré gyűjtötte a diákokat. – Nem bánom, legyen játék, de előtte adok három percet, hogy összeszedjétek a széthajigált labdákat, zsámolyokat. Aztán választunk négy csapatot, mindenki játszik mindenkivel.
A lányok egykedvűen vették tudomásul a feladatot, tud-ták, hogy bármelyik alkalmi csapatba is kerülnek, nem sok szerep jut majd számukra, legfeljebb vereség esetén bűn-bakok lesznek. A fiúk viszont kitörő örömmel fogadták a döntést.
– Hurrá, éljen, jaj de jó! – kiáltásokkal rohantak annyi irányba, ahányan csak voltak. Marci is örült, imádta a lab-dajátékokat, nem bánta, ha nem kéziznek, csinálja azt ő ele-get az edzéseken, meg a meccseken, jó lesz most kosarazni egy kicsit. Az sem zavarta a harmadikosokat, hogy az óra előtt egy nagy zápor áztatta sárossá, vizessé az iskolaudvart.
– Hé, Marci! – üvöltötte egyik barátja és a vékony, magas srác felé dobott egy kosárlabdát. Marci, mint egy profi focista, rádőlt a felé ugró labdára és teli erőből bele-rúgott. A nehéz gumilabda pattogva dübörgött végig a ned-ves udvaron.
Marika tanárnő elgondolkodva állt az udvar szélén, agya már a délutáni dolgain járt. Egy jó hírű iskolába volt hiva-talos az igazgatóhoz, ott akar tanítani a következő tanév-ben, ismerősök be is ajánlották őt, nem az utcáról megy, de azért nagyon jó benyomást szeretne tenni az igazgatóra.
Hallotta, hogy kedveli a tetszetős, jól öltözött, ápolt kollé-ganőket, nem szép dolog, de állítólag részrehajlóbb is velük szemben. Egy szó, mint száz, ezúttal még elegánsabban öl-tözött, mint máskor tette. Tudta, hogy furcsán hat tűsarkú cipőjében, ízléses kiskosztümjében, nyakában egy vissza-fogott aranylánccal, karkötőjével a középiskola udvarán, a testnevelési órán, de nem lehetett másként megoldani, az óra után azonnal rohannia kell az új helyre, ha nem akar el-késni. Óvatos mozdulatokkal simította végig szoknyáját, le sem mert ülni, nehogy valamilyen folt, vagy gyűrődés essen rajta, és vigyázott, hogy az óra után is csinos, sőt ahogy tervezte, ellenállhatatlan legyen a megbeszélésen.
Gondolatban végigszaladt öltözékén, lelki szemei előtt látta magát, mintha tükörben nézné alakját, és elégedetten álla-pította meg, hogy jól néz ki, nem lehet baj a megjelenésé-vel. Pedig jobban tette volna, ha nem merül el ennyire a gondolataiban és inkább az udvari történéseket figyeli.
A kosárlabda, ahogy elhagyta Marci lábát, hatalmas len-dülettel robogott végig az iskolaudvaron, a töredezett bitu-menes talaj egyenetlenségein nagyokat ugorva, vizet, sarat fröcskölve maga köré száguldott a mit sem sejtő tanárnő felé. Marci a pillanat töredéke alatt érzékelte a bajt, kia-bálni is akart, hogy tanár néni tessék vigyázni! De mielőtt még kiszaladhatott volna a hang a torkán, az időközben mindenféle nedves szutykot magára gyűjtő sporteszköz egy utolsó fáradt pattanással a tanárnő féltett cipőjén landolt, majd a még meglévő energiájával felfutott a szép, formás, harisnyás jobb lábán, nyomot hagyva maga után megfor-dult a világosszürke szoknyán és erejét vesztve csúszott le-felé a másik lábon.
Az udvaron, mint egy kimerevített filmkockán, mozdu-latlanul állt mindenki. A lányok szájuk elé kapott kézzel, a fiúk őszinte riadalommal a tekintetükben álltak. Távolról behallatszott a troli zúgása, csikorgó fékezése.
– Ki volt az? – suttogta rekedt hangon a derékig sáros Marika és igencsak vészjóslóan tekintett körbe az osztá-lyon. – Ki volt az, aki ezt a mérhetetlen disznóságot elkö-vette? – találta meg hangját és visította immár vérvörösre színeződött fejjel.
A diákok lesunyt fejjelé ácsorogtak, csak Márton emelte fel lassan a kezét és szólalt meg bűnbánóan:
– Tanár néni, véletlen volt, nem akartam. Bocsánatot kérek.
– Nincs bocsánat! – vijjogta a szép testhez, csinos arc-hoz cseppet sem illő dühvel, mindent elsöprő indulattal a testnevelő tanár. – Ezt még megkeserülöd! – tette hozzá fe-nyegető hangon.
Marci csak utóbb tudta meg, hogy az év végi osztályozó konferencián kemény csata dúlt a tanárnő és az osztályfő-nök között. Előbbi ugyanis kizárólag a vérbosszút, az elég-telent találta megfelelőnek az elkövetett vétségért, utóbbi harcolt diákjáért. Így esett meg, hogy az udvaron végig-pattogó kosárlabda miatt Marci, a bajnokságért küzdő ifjú-sági kézilabdacsapat válogatott sztárja éppen csak nem bukott meg testnevelésből.