– Mindjárt jövök – hallotta Erika hangját a földszintről, mi-közben dolgait rendezgette az íróasztalán. – Csak átugrom ide a szomszédba Marikához egy pár percre.
Az ajtó dörrenve csapódott be, András a hang hallatán hátradőlt a székén és jólesően nyújtózkodni kezdett.
– Pár percre – visszhangzott fejében Erika mondata és hangosan felnevetett, hiszen tudta, hogy ha ez a két nő ne-kiáll beszélni, akkor legalább egy, de inkább két óra is lesz, mire a neje hazakeveredik.
Nézte az asztalon előtte tornyosuló lapokat, dokumen-tumokat, mindenféle fontos iratot. Novellát kellett írnia egy szépirodalommal foglalkozó lapnak, az előleget már fel is vette, a határidő meg a nyakán volt, de téma egy sem jutott eszébe. Csak egy apró szikra, egy villanás, egy szó, vagy hang kellene és abból ő már meg is írná a maga öt-ezer karakterét. De se szó, se hang, se illat, vagy hangulat nem találta meg őt, nem volt más csak az őszi lehangoló szürkeség a kertben, a szanaszét heverő anyagok az asz-talán, meg a szomszédoló asszony. Ebből aztán mit hoz-zon ki?
András újságíróként is ismert tárca és novellaíró volt, írásait szívesen fogadták a lapok, bár egyre kevesebb meg-jelenése volt, hiszen az újságok is csak vékonyodtak, fogy-tak, már jószerével minden az interneten zajlott. Egy-egy hetilap, vagy magazin még kért tőle időnként valamit, de ez is mind ritkább lett, és ha volt is munkája, az alig fizetett va-lamit. Sokszor bosszankodott már azon, hogy itt bárki új-ságíró lehet, nyit egy blogot és ír, vagy helyesen, vagy helyte-lenül, a legtöbbször felrúgva minden műfaji szabályt, hogy a fotókról már ne is beszéljünk. Amióta mindenkinek ott a fényképezni is képes telefonja a zsebében, milliószámra
futkosnak a fotósok a világban. Az igazi fényképészek meg nézhetnek más munka után. Szép, modern világ, gondolta és lemondóan felsóhajtott.
Eközben Erika már javában trécselt Marikával annak nappalijában. Mindketten ötven körül jártak és hivatalosan munkanélküliek voltak, de így, vagy úgy ügyeskedve ke-restek némi pénzt a családi költségvetés kiegészítéséhez.
Emellett rendre jutott idejük megbeszélni a világ dolgait egy-egy kávé mellett, többnyire Marikákénál, mert az ő urának még volt munkája a környékbeli nagyváros egyik külföldi cégének gyárában.
– Mit csináljak, hiszen most van egy csomó időm, mire az asszony előkerül – gondolta András és szinte rászakadt a szabadság érzete. Nem mintha félt volna Erikától, erről szó sem volt, de az asszonynak, ha otthon tartózkodott, be nem állt a szája, folyamatosan csacsogott, kérdezett, ber-zenkedett, elemzett és javasolt. Mindig volt mit mondania.
András szerette is ezt benne, vallotta, hogy akkor jó egy kapcsolat, ha a felek évtizedek után is tudnak még egy-mással kommunikálni, amikor már nem csak a szex a fon-tos, de néha azért jólesett volna neki a csend.
– Miről írjak? – vakargatta őszülő fejét. Haját nem any-nyira, mert már csak kétoldalt viselt valamennyi szőrzetet a kobakján, de ez nem is érdekelte, elmúlt már a hiúság kora, közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez a haj már nem olyan fontos egy ember életében, mint az ifjonti évek-ben. Akkor nagyon fájt, hogy kopaszodott, mára már vala-mennyire a tekintélyét is növelte ez az állapot. Legalábbis azzal áltatta magát, hogy így van.
Hirtelen fény gyúlt az agyában. Odaugrott íróasztalához és lázas kutatásba kezdett. A harmadik fiókban aztán meg-találta, amit keresett, egy agyonforgatott, megkopott tele-fonregisztert. Ma már ilyent senki sem használ – gondolta – ott az okostelefon, abba írunk bele mindent, de hogy azok
is meglesznek-e majd harminc év után, az már igencsak kérdéses.
Ez is egy jó téma lehetne – ötlött eszébe, de aztán elve-tette. Más, jobb kellene most. Azzal lapozgatni kezdte a nevek, telefonszámok tömegét tartalmazó könyvecskét.
A nevek jó része már semmit sem jelentett neki, azt sem tudta, kik voltak azok a fontos emberek, nők és férfiak, aki-ket egykor lényegesnek tartott bejegyezni noteszába. Nem is időzött ezeknél, nők, lányok, asszonyok neveit kereste.
Voltak egykor szerelmei, Erikával, második feleségével csak tíz éve jöttek össze, azelőtt vidám életet élt, sok nővel volt ilyen-olyan kapcsolata, szerelmes kalandja. Megvolt hát a téma. Az jutott eszébe, hogy felhívja egyiket és elbe-szélget vele a régi szép időkről, meg arról, hogy mi lett a nővel, aztán gyorsan meg is írja. Még csak negyedórája, hogy pár percre átszaladt Marikához a neje, ahogy ismeri őket, van még akár egy órája is.
Gyorsan be kellett látnia, hogy a feladat egyszerűbbnek tűnt, mint amilyen lett. A telefonszámok jó része már egyál-talán nem élt, és amelyik mégis, ott kiderült, hogy időköz-ben egy idegené lett a szám, aki még csak nem is hallott az ő általa keresett hölgyről. Már-már kezdte feladni, csüg-gedten nyomkodta telefonja gombjait, de csak kudarc érte valahányszor valaki is beleszólt a készülékbe.
Nézegette a neveket és sorra jutottak eszébe az emlékek.
Zsuzsiról, a kielégíthetetlen lepedővirtuózról, Jolánkáról, a kétgyerekes, férjét csaló családanyáról, Esztikéről, a gát-lásos, szűzies lánykáról, akit végül is ő szabadított fel gátlásai alól. Hálás lehet neki a férje, ha egyáltalán férjhez ment a lány.
– Már ő is javakorabeli asszony lehet – sóhajtott András.
Aztán Katica, Anna, Vica, Sopánka jutott eszébe. Ez utóbbi fel is vidította, mert az akkoriban jó harmincas nő szeret-kezés közben folyton sopánkodott. Hogy jaj, Istenem, mi
lesz, ha megtudja ezt a férjem, jaj, Istenem mi lesz, ha a te nevedet suttogom véletlenül a fülébe, amikor vele szeret-kezem, jaj Istenem mi lesz ha… Nem is emlékszik a lány igazi nevére, csak a sopánkodásra és a fergeteges játéka-ikra, mert sopánkodásai ellenére Sopánka nagyon is tudta a dolgát az ágyban.
– Csak sejtem, mit szólna Erika, ha mindezt tudná ró-lam – somolygott magában, de aztán elkomorult, mert témája még mindig nem volt, bár a visszaemlékezések szép perceket okoztak neki.
Kényszeredetten ült le a számítógépe elé. Ha tetszik, ha nem, megírja egyik kalandját. Végül is író, a szavak em-bere, meg aztán van is miből merítenie, hát visszanyúl saját korábbi életéhez. Válogatott a lányok, asszonyok között, Sopánka nem jó, mert az már majdnem pornó, ahogy Esztike története is inkább korhatáros lapba lenne való, hát legyen a csapodár, kétgyerekes Jolánka.
Hátradőlt a székén, két karját tarkója alá szorította és be-csukott szemmel gondolta végig kapcsolatukat, aztán azt is kiötlötte, hogy negyed évszázaddal később milyen karak-tert adjon az öregedő félben lévő asszonynak. Megköny-nyebbülten sóhajtott fel, megvan a téma. Munkához látott.
A vágytól fűtött harmincas asszony idegesen nézett órá-jára, hol késik szerelme. A lopott együttlétek, pásztorórák tartották benne az életet… András ujjai alatt villámgyorsan formálódott a történet, az első, kicsit bizonytalan sorok után mind magabiztosabbá vált a mese.
– Na, gyors voltam? Már meg is jöttem. – hallatszott Erika hangja a földszintről, de András ezt meg sem hallotta.
A számítógépe monitorján hajdani izgalmas szerelmi ka-landja, egy egykor szeretett asszony élete elevenedett meg.
S ha gyorsan elkészül még a határidőt is tartani tudja.