Éjjelesnek ezen a délutánon nemigen fűlött a foga a mun-kához. Kevés volt a megrendelés, koranyár volt, a nagy ka-rácsonyi ajándékozási mizéria még távol, amikor majd minden vacakot megvesznek az emberek, még az általuk gyártott igen gyenge minőségű pulóvereket is – vagy, ahogy váltótársával, Nappalossal egymás között emleget-ték: rékliket – a húsvéton meg már túl voltak, így hát csak valamennyit előredolgoztak, hogy mégse álljon le a kötöde.
A belvárosi bérház emeleti mosókonyhájából kialakított ablaktalan, pontosabban befalazott ablakú szobában az öt síkágyas kötőgép gép közül hármat be sem indítottak, a ma-sinák letakarva várták a munkásabb napokat.
Nappalos ezen a délutánon korán abbahagyta a munkát, amúgy is csak tengette a munkaidejét, gépet olajozott, javítga-tott és egy-egy kisebb tételt kötött meg, de ez alig-alig foglal-ta el. Biztos megint valamelyik szeretője után kajfoglal-tat – vélte Éjjeles, és utálta már a gondolatát is annak, ha munkatársát a neje keresi, és neki megint mindenfélét kell hazudnia, csakhogy mentse nagytermészetű kollégáját, az egykori vá-logatott kézilabdást. A sportbarátság is ezt kívánta, hiszen ő is ennek a sportágnak szerelmese, játékosa volt, még ha nem is ugyanabban a csapatban, ahogy a kötöde gazdája, Tulaj is, aki még Nappalosnál is korábban játszott a bajnok-ságban. Éjjeles sejtette, hogy ezen a délutánon, estén aligha keres nagyobb összeget, darabérben dolgozott tervezőirodai munkája mellett. Ennek ellenére nem sietett parányi albér-letükbe haza, tudta, hogy felesége megint korán lefekszik, és ő hiába igyekszik, csak egy álmos, elutasító asszonnyal töltheti maradék estéjét. Nemigen vonzotta a lehetőség.
Tett-vett, dolgoztatta az egyik gépet, de mintha ezen a koraestén az is megkegyelmezett volna neki, nemigen állt
le, nem sok teendőt adott. Éjjeles időről időre megigazí-totta a fonaladagolót, a gép alatt gyűlő kötött lapokat, köz-ben üvöltette a rádiót, de nemigen figyelt rá. Valamilyen okos tojás elemzett egy társadalmi jelenséget, de ezzel a legtöbb, amit elérhetett, hogy még nagyobb lett a zaj a kö-tödében.
Éjjeles a rutinszerű mozdulatok közepette ráért gondol-kodni, ezt tette mindig kötés közben, volt is min. Bár sze-rették a tervezőirodában, ahol gyártmánytervezőként tette dolgát és főnökei is megbecsülték – na, nem anyagilag, azért annyira nem kedvelték – mert tudott dolgozni és haj-landó is volt. Ennek ellenére nem érezte túl jól magát, pedig kollégáival is szót értett, ha volt rá alkalom, jókat nevettek, viccelődtek, de valahogy, ahogy felesége, az a munka sem elégítette ki és emiatt rendre hiányérzete volt. Egyfolytá-ban azon járt az esze, hogy mihez kezdjen, mit csináljon.
A pénze már nem volt olyan kevés, amióta a kötödébe oda-vették, de azért ez is csak egy fárasztó munka volt számára, nem más. A legtöbb fejfájást házassága okozta, gyönyörű, de hideg természetű felesége, akiről egy idő után egyálta-lán nem tudta, hogy miért is ment hozzá. Szerelem csak az ő részéről volt, az asszonyról lassan már azt sem tudta el-képzelni, hogy valaha is szeretett valakit, de még ez sem lett volna baj, ha a testileg összeillenek. Ő bővérű, egy ereje teljében lévő hím, akinek igényei vannak, miközben az asz-szonynak látható terhet jelentett minden szeretkezéssel töl-tött perc.
Gondolataiból a telefon csörömpölése riasztotta fel. Fel-vette, bemutatkozott, de a hívó nő talán nem is figyelt erre, mert gyanakvóan kérdezte:
– Te vagy az, Piszke?
Éjjeles közölte, hogy ő nem Piszke, nem is ismer ilyen nevű embert, megmondta a keresztnevét, és tréfásan kér-dezte, hogy Piszke helyett nem felelne-e meg véletlenül ő
a hívónak. Éjjelesnek nemigen volt természete az ilyesfajta telefonbetyárkodás, de talán a kevés munka miatt felsza-baduló energiája, talán az otthoni elhamvadt vágyak dol-goztak benne, nem tudni, tény, belement egy mókásnak tűnő beszélgetésbe.
A nő is vette a lapot és mindketten elkezdtek incselkedni a másik, teljességgel ismeretlen emberrel. Talán ez a sza-badság vezetett odáig, hogy miután szó szót követett, az asszony meghívta Éjjelest, ha van kedve és ideje tízre men-jen fel hozzá, a körúti ház első emeletén várja, ahogy mondta, egy pohár italra.
Éjjelest elkapta a kaland láza, még sohasem csinált ha-sonlót sem, de végül is egyszer el kell kezdeni. Összekapta magát, megmosakodott a fali csapnál, nehogy valamilyen rossz szaga legyen az egész napi munka után és pont tíz-kor becsengetett a szebb napokat látott bérház első emele-tén lévő lakás ajtaján. Talán ha megnézi az ajtón a név-táblát, még időben visszafordul, de izgalma annál sokkal nagyobb volt.
A csengetésre egy középkorú, de jó karban lévő ala-csony, vékony asszony nyitott ajtót. Végigmérte a hórihor-gas, széles vállú fiatal férfit, tetszhetett, amit látott, mert egy pillanatnyi csend után félreállt és betessékelte Éjjelest.
Ahogy beirányította a nappaliba, ahova tompán beszűrő-dött a körúti villamosok, buszok, autók hangja, hirtelen szembefordította a fiatal férfit, átölelte a nyakát és ráme-nősen szájon csókolta. Nyelve felfedezőútra indult Éjjeles szájában, akinek ez nagyon is idegen, sőt egy pillanatig vi-szolyogtató volt, de feldübörgő vére, azonnal ágaskodó fér-fiassága kitaszított fejéből minden rossz érzést, tiltakozást.
Percekig csókolództak a jómódról árulkodó polgári la-kás nappalijában, amikor az asszony elérkezettnek látta az időt, hogy újabb síkra terelje kettőjük hirtelen támadt kap-csolatát.
– Várj, egy perc múlva itt vagyok! – Éjjelesnek nemigen kellett több bíztatás. Agya legmélyén érezte, hogy talán menekülnie kellene, de a nő vonzó volt és csókjai igen nagy szakértelemről, szerelmi jártasságról tanúskodtak. Alig telt el pár pillanat, amikor az asszony a sötét, csak a kinti neonreklámoktól bevilágított szobába lépett. Éjjeles vég-képp elveszett, a nő egy szál bugyiban állt előtte, cseppet sem takargatva telt melleit, feszes hasát, formás combjait.
A férfi izgatottan nyúlt a nő testéhez, kezdte simogatni és azon törte a fejét, hogy hova, talán a szőnyegre fektesse le, mert abban már egy szemernyi kétsége sem maradt, hogy azonnal magáévá kell tennie az asszonyt.
A nő, meghallott valamit, hirtelen eltolta magától a tel-jesen felizgult állapotban lévő férfit és az ablakhoz lépett.
Éjjeles később számtalanszor idézte fel ezt a pillanatot, de sohasem jött rá, hogy a nő mit hallott meg, miből érezte meg a veszélyt. Az asszony csak egy pillantást vetett az ut-cára, halkan felsikoltott, majd nagyon is gyakorlatiasan a férfi kezébe nyomta annak időközben levetett ruháit és rá-mordult:
– Tűnj el, két perc múlva itt a férjem!
Éjjeles kezében néhány ruhadarabjával kirohant a bejá-rati ajtón és elindult felfelé a második emeletre. A lépcső-fordulóban villámgyorsan felkapkodta magára a ruháját és miután összerendezte kinézetét, néhány mély lélegzettel le-nyugtatta magát, lassú megfontolt léptekkel elindult lefelé.
Nyugodt volt, hiszen a nő, akit eddig még soha nem látott, nem ismert, de még a nevét sem tudta, olyan idegen volt számára, mint a majdnem felszarvazott férje. Bátran lesé-tálhat mellette a földszintre – gondolta.
Annál nagyobb volt a döbbenete, amikor a félemelet for-dulójában klubja egykori európai hírű játékosával, a sztár-ral, a nőfaló, nőcsábász főorvossal találta magát szemben.
Meghátrálni nem tudott, hát ment tovább, bízva abban,
hogy az elgondolkodva felfelé lépegető férfi nem ismeri meg őt.
Az egykori sztár, ahogy meghallotta lépteit felnézett és szemében leplezetlen meglepetéssel, de barátságos érdek-lődéssel kérdezte:
– Te meg mit keresel errefelé? Nem láttalak itt még soha.
Éjjelest már az is meglepte, hogy a sztár megismerte őt, bár a klubban néha találkoztak, köszönő viszonyban vol-tak, de nem jártak egy társaságba, nem mozogtak azonos körökben. A sztárolt játékosnak sok barátja, rajongója volt a klubban, ő meg csak egy kisfiú volt még a nagy ember-hez képest. A sztár kezét nyújtotta és kérdőn nézett rá.
– Eltévedtem – füllentette Éjjeles és egy másik házszá-mot mondott, hogy ott van dolga, de kiderült, hogy rossz házba jött. Gyorsan elköszönt és indult tovább lefelé. Mi-előtt kilépett volna a kapun, még hallotta, hogy az első emeleti lakásba lépő férfit az alkalmi ismerősévé lett nő üd-vözli kitörő örömmel.
Éjjeles gyalog indult a körúti éjszakában hazafelé. S bár bánta, hogy elmaradt a várt szerelmi kaland, a lebukás ve-szélyének elmúltával már egyre inkább csak a jóleső érzés uralta testét, lelkét.
– Lám csak – gondolta végig újra és újra az átélteket – van, akinek még kellene a testem is.
Aztán arra gondolt, hogy jó lenne mindezt elmesélni a feleségének, de az ötlet miatt még magát is kinevette. A si-mogatóan langyos fővárosi éjszaka telis tele volt fűszeres illattal, kalanddal. Az övé aznapra már megvolt.