SZÖVEGEK
II. B) Rabénekek
11. Jaj, jaj, jaj, aranynál drágább, szebb szabadság, Jaj, mely keserves volt amaz tömlecfogság!
12. Ó, kéncses száldokfám, nem láthatlak soha, Jajgass meg engemet, ne légy, mint mostoha!
25 13. Nem volt tenáladnál egy fa is gazdagabb, Valaki rád tanál, az leszen boldogabb.
14. Vegyed végső búcsúm, tetőled búcsúzom, Mert ágaid alatt soha nem nyughatom.
15. Maradj egészségben, szívem vidámsága,
30 Jaj, büntetőm nekem vétkemnek soksága!
16. Ó, igaz ítílő, busszúálló Isten,
Engem, bűnöst végy be drága kegyelmedben!
17. Bár csak ajtód mellett adj helyet az mennyben, Kiért dicsírtessél mindörökké, ámen.
VIII.
Eg y megfogatott tolvaj éneke
1. Inolus, Inolus, Corde mihi solus, Rupes Ameniae, Meae deliciae.
5 2. Inolus, Inolus, Ki miatt szívem bús, Armenus kőszáli Kedvem meghozói.
3. Quando vos contemplor,
10 Semper flere cogor, Petros Ameniae Gaza feliciae.
22 Mely [szótagszám]
12 Góza [értelem]
4. Szemeim könyveznek, Mikor rátok néznek,
15 Kies szállásomra, Kincses kamarámra.
5. Corpus captivatur, Gaudis privatur, Mens ibi vagatur,
20 Ubi recreatur.
6. Testem békóban ül, Vígságtól szívem hűl, Elmém jár s mind kívül, A bú örömet szül.
25 7. Lugite socium, Lugite captivum, Nam ego lugebo Vos semper deflebo.
8. Sírjatok az rabon,
30 Zokogjatok nagyon, Mert én megsiratlak, Míglen felakasztnak.
9. Tilia, tilia, Dilecta tilia,
35 Indos aurea,
Externa lignea.
10. Hársfám, zöldellő fám, Kincses komorácskám!
Ha beléd nyúlhatnék,
40 Megszabadulhatnék.
11. Floribus hiantes, Ramarum teneris, Plorate lacrimis, Sublimi propensi.
45 12. Fenn függő ágadat Hajtsad a föld felé, Zöld leveleidet Helyheztessed mellé.
13. Gladicibus [?] frontis
50 Taesseream ludit, Beatum dicerit, Qui te succederit.
14. Csak a’ lészen boldog, Aki reád talál,
55 Mert jótéteményem Benned szép renddel áll.
15. Sicediles Musae, Driades puellae, Datae genebundae,
60 Triste sono voce.
16. Nymfáknak seregi, Párkák szép kórusi, Öthúrú lantokkal, Sirassatok jajjal!
65 17. Montes, mei montes, Ad amici fontes, Valete sodales, Sub imbri latentes.
18. Már ti, magas hegyek,
70 Csergedező berkek, Mind megbocsássatok, Rólam jót mondjatok!
19. Nec choreas ducam, Nec carmina dicam,
75 Amplius sonorum
Bis sona conticum [!]
20. Megszokott nótákat És ékes táncokat
Elhagyok, s nem mondok
80 Ékes vígságokot.
30 zogogjatok [értelem]
37 komorótskám [értelem]
63 sűrű [értelem]
71 berek [értelem]
21. Si possem fugere, Carceres rumpere, Non vos relinquerem, Sed ad vos redirem.
85 22. Ha elszaladhatnék, Szabadon járhatnék, Ajtótokban ülnék, Reátok vigyáznék.
23. Salve, dulcis pinus,
90 Tallerorum signus, Si te conspicerem, Sub die jacerem.
24. Fénylő komornyikom, Benned van tallérom.
95 Ha beléd nyúlhatnék, Szabadon járhatnék.
25. Summus misericors, Cordis mei faces, Doluito [!] queso,
100 Exaudito praeces.
26. Igaz ítéletű, Bűnt gyűlölő Isten!
Ilyen bűnöst végy be Drága kegyelmedbe!
105 27. Jamque fores polli Potitum perenti, Quare cordis sono Alleluja dixi.
28. Bár csak ajtód mellett
110 Adj részt az egekben, Kiért dicsértessél Mindörökké, ámen!
104 kegyélmedben [rím]
80.
1. Gyönyörű világom, Rígi szabadságom, Megválsz tőlem, látom, Kedves ifjúságom!
5 2. Mint az víz, elfolynak, Éppen elapadnak, Az én ifjúságim Napi múlton múlnak.
3. Bánatim újulnak,
10 Naponként áradnak, Barátim ha jutnak, Eszemben forognak, 4. Könyvezéstűl szemem
Én nem enyhéthetem,
15 Őköt kesergenem
Mindenkor kell nékem.
5. Kikkel én tanultam, Bujdostam s fáradtam, Gyakron mulatoztam,
20 Vígan nyájaskodtam, 6. Szívem kesergésben,
Szemem könyvezésben, Őmiattok éppen Elapad egészen.
25 7. Tedd le muzsikádot, Amphion, sípodot, Philades, nótádot, Szép vigasságodot!
8. Apollo Múzsákkal,
30 Zengő citerákkal Szűnjen vigasságtúl, Légy szomorúságban!
23 miattok [szótagszám]
9. Én megelégedtem És éppen eltöltem,
35 Míg világban éltem, Nincs már semmi kedvem.
10. Világtúl megválnom, El kell már távoznom, Nincs megmaradásom,
40 Mindent el kell hadnom.
11. Világ álnokságát És hízelkedésit S annak csalárdságit, Megvetém hívságit.
45 12. Világ, már távozzál A te hívságoddal, Elhadlak, ki voltál Sok ámításokkal.
13. Semmit nem mutattál
50 Mást csalárdságodnál, Füstnél és aranynál, Vízi buboréknál.
14. Mindezek mulandók, Semmik nem állandók,
55 Csak ideig valók, Hamar változandók.
15. Egyedül csak élni, Istenemet félni, Akarok szenvedni,
60 Gyászruhát viselni.
16. Kiket megbántottam Vagy szomorítottam, Vagy rossz példát adtam, Alkolmatlankodtam,
55 vanok [értelem]
65 17. Bocsánattal, kérlek, Legyetek mindnyájan, El se felejtsetek, Míg világba’ éltek.
18. Az erős kőfalak,
70 Vasrostély-ablakok Közt én lakni fogok, Valamíg meghalok.
19. Futásomnak célját, Életem határát,
75 Utolsó óráját,
Ott veszem pálmáját.
20. Én ott is pályáját, Istentől jutalmát Várom ...
80 ...
81.
1. Ezerhétszázhetvenhétben, Élettakarás-kezdetben Történt rajtam veszedelem, Egy sodo [?] miatt lett sebem.
5 2. Szintén voltam a pusztában, Atyámmal a kaszálásban, Kijött hozzám Csukás Gyurka, Ezen szóval így szólíta:
3. „Hevesi Péter, jöjj haza,
10 Béjött a verbunk katona.”
Megijedék én is rajta,
Hogy majd elvisznek bakancsba’.
71 fogok lakni [rím]
79–80 [hiányzó sorok]
4. Erősen hogy megijedtem, Szólék én is ilyenképpen:
15 „Nincs veled semmi beszédem, Azért bizony nem visz engem.”
5. De csak ugyan vala rajta, Hogy engem kötözve hozna, De én így szólék magomba’:
20 „Gyalog is elmégyek haza.”
6. „No, csak bizony fel kell ülnöd, Mert már rab vagy, el kell jönnöd.”
„Bárcsak tudnám, mért kell menni!
Mért nem mondod, mért kell menni?”
25 7. Nekem szörnyű lett rabságom, Kimondhatatlan sok bajom, Hátrakötözték a karom, Ó, mely nagy lett a kínzásom!
8. Hogy vivének vármegyére,
30 Vetének alsó tömlöcbe, Hogy a tetvek a testembe, Belébújtak a fülembe.
9. Én számba’ nem volt ázalék Huszonhat egész hetekig,
35 Az én testem úgy megaszék, Hogy a szememmel nem láték.
10. Egészen hat holnapiglan Csak egy ember is nem vala, Ki mellettem egyet szólna,
40 Az Isten így ostoroza.
11. Mert az atyám álnoksági És iszonyú sok átkai, Mert mindétig kiáltási Vannak fejemen átkai.
13 [kikopott szótag]
34 hetekik [értelem]
38 [kikopott szótag]
44 Van én fejem be [értelem]
45 12. Bíráknak iszonyú vádja, Vittenek szörnyű fogságra, Mert nékem halálos óra, Kimondatott szentencia.
82.
Eg ynehány szomorú versek
1. Ó, én szerencsétlen napim És én keserves óráim,
Nekem súlyos, nagy rabságim, Melyben vagyok vasban talpig!
5 2. Ó, keserves, jajos napom, Mely nehéz ezen világon!
Csak kesergek, csak óhajtom Istenemet minden napon.
3. Jőne hozzám a tömlöcben,
10 Vinné lelkemet mennyégben,
Az Ábrahám kebelében, Hadd lennék ott békességben!
4. Hevesi Mihály én nevem, Huszonkét esztendős lettem,
15 Mikor rabságra vitettem, A bírák vádoltak engem.
5. Mert már sok számú a napja, Mióta szülém sem láta, Csak ázalékot sem hoza,
20 Hogy engemet vigasztalna.
6. Ó, mennybéli nagy Úristen, Ki ott fenn vagy a mennyégben, Jövel hozzánk a tömlöcben, Ne légyünk e nagy ínségben!
7 ohajtván [rím]
9 atöm lötz len [értelem]
10 Lel kemet [szótagszám, értelem]
25 7. Mert már a testem rothadást, Lát sok keserves jajgatást, Ha látnátok, álmélkodást, Tennétek nagy csudálkozást.
8. Ó, én szerelmes szüléim,
30 Kedves bátyáim s nénéim, Én szerelmes jó pajtásim, Kik voltatok jó’karóim.
9. Kaba városa lakosi, Az Úr őrizzen mind holtig,
35 Isten angyali a mennyig, Kisírjen a mennyországig!
10. Mert már nekem a végórát, Kimondták a szentenciát, Hogy többé az atyám házát,
40 Nem látom Kaba városát.
11. Kaba városa lakosi, Engedjetek meg nékem ti, Ezen sok búcsúzó szómra, Hogyha jártam káratokra.
45 12. Már magamban elreméltem, Hogy Nagyváradon kell vesznem, Akasztófánál tetemem,
Ott eszik meg az én testem.
13. Mely nagy szörnyű hallamása,
50 Még ezt hallani is csuda, Ki meglátna, álmélkodna, Énrajtam elcsudálkozna.
15. Már búcsúzó szómat kezdem, Énnékem kedves szüléim,
55 Hozzátok szólok, rokonim, Ez versekben, szerelmesim.
16. Az Úr titeket őrizzen, Ez rabságtól is megmentsen, Hogy ti mindig a napfényen
60 Járhassatok éltetekben.
17. Én kedves jó esmérőim, Kedves rokonim, pajtásim, Kik voltatok jó’karóim, Nékem kedves jó barátim,
65 18. Néktek az Isten országát, Adja örök boldogságát, Úgy Jézussal az egekbe’, Lehessetek a mennyégbe’!
19. Már én éltem reméntelen,
70 Senki semmit nem tud ebben, Csak azt mondják, el kell vesznem, Hóhér veszi nékem fejem.
83.
1. Ah, rabságra fordult keserves életem, Minden nyomorúság környülfogott engem, Búval és bánattal rakva van én szívem, Mert vasra van verve gyengén tartott testem.
5 2. Mennék, ha mehetnék, ha kalitkám nyílnék, Szárnyaimra kelnék és úgy elrepülnék, Talám soha vissza többet nem is térnék, Örvendetes napot Istentűl remélnék.
3. Mind éjjel, mind nappal csak sírok, zokogok,
10 Istentől óránként szabadulást várok, Hogy én ez rabságból amidőn indulok, Kegyes szemmel nézzen reám, kiáltozok.
4. Keserves óráim, mire juttattatok?
Mely szörnyű rabságra engemet hoztatok,
15 Hogy még szívemet is láncokra zártátok, Melyből szabadságat nem hamar várhatok.
6 szárnyamra [szótagszám]
9 zsokogok [értelem]
5. Elmúltak én nékem régi víg napjaim, És széjjeloszlottak boldog, szép óráim, Mert már vasra vannak kezeim, lábaim
20 Verve és szegezve, kik őrzik hibáim.
6. Jaj, ha oroszlányok barlangit lakhatnám, Remetéknek éltét bizony felvállalnám, Az fenevadaknak testemet ajánlnám,
Csak hogy innét magam szabadon láthatnám.
25 7. Nyíljatok meg immár, én kínzó vasaim, Csontaim koptató mérges vasláncaim, Én árva fejemnek rontó skorpióim, Szánjatok meg immár, testemben rontóim!
8. Ah, mely nagy rabságra fordult víg életem,
30 Melytűl iszonyodik minden ízem, testem, Elbágyadott szívem, érezvén elestem, Hogy kínos halálra boldogtalan léptem.
9. Bizony kínosnak is mondhatom azt lenni, Aki nem próbálta, el sem is hiheti,
35 Mely keserves légyen ennek végezeti, Senki elméjében fel sem is veheti.
10. Midőn kínos halált fejemre olvassák, Nagy veszedelemre kiszentenciázták, Az itílőszékben már el is olvassák,
40 Hogy fejemet vegyék s kerekbe rontossák.
11. Kezeim, lábaim újra vasra estek,
Még azok is szántak, akik nem ismértek, Mely erős láncokkal hogy körül vetettek, Keservesb tömlecre mélyebben ejtettek.
45 12. Negyvennyolc óráig erős rabságokkal, Szüntelen küszködtem a mérges halállal, Gondolván: leskődik éles kaszájával, Vagy hogy általszúrjon hegyes dárdájával.
40 Hagy [értelem]
13. Széki Péter, Halász, kik velem bujdastok,
50 Tik is az halálon ugyan sort olvastok,
Noha ottan mindjárt helyben pardont kaptok, De mégis utának ekképpen búcsúztok, 14. Mondván: ne félj, pajtás, csak bízzál Istenben,
Igazán megítíl mindenütt mindenben,
55 Megszán, mint a latrat, vészen kebelében, Csak bízzál és remélj ő szent felségében!
15. Ne nézd, hogy az halál horgára akadtál, Látom, minden ember tégedet hogy sajnál, Talán az uraság kérése is használ,
60 Végtére fo uszt [!] is talán szívében száll.
16. De midőn megtudtam végre mindeneket, Az elkészíttetett számomra kereket És az törvény helyén készen mindeneket, Pardont szívem többe már nem is remélett.
65 17. De a szent Istennek kegyes nagy irgalma Szegény szolgájának még egyszer megadta, Mérges vasbilincsit ismét megnyitatta, Keserves rabságrúl megszabadítatta.
18. Ily búban merüle Pongrác Kalazsvárban,
70 Midőn esett vala halálos rabságban, Ezerhétszázhetvenötnek a számában, Éppen Szent György hava tizedik napjában.
49 Séki [értelem]
55 kebelébe [rím]
60 [bizonytalan olvasat]
84.
I.
Fogságban lévő Rimanótz ynak sóhajtozási
1. Hajnali csillagom nem derül föl, Szemérem, gyalázat majd’ meg nem öl, Hogy ily sok ideig,
Három esztendeig
5 Bilincset pengetek, Szenvedek veletek, Gyermekeim.
2. Ím, atyátok szíve majd megeped, Értetek egyedül majd megreped,
10 Bánkódván, hogy sárba Döntött ily nagy kárba Egy cselekedettel, Gonosz ítélettel Boldogtalan.
15 3. Méltán rajtam mégis szánakodtok, Tudom, esetemen hogy bánkódtok, Egy rút, vak szerelem
Mit tetetett velem!
Ily hosszas fogságban,
20 Unalmas rabságban
Szörnyen kínoz.
4. Becstelenséget ti is szenvedtek, Gyilkos gyermekinek neveztettek, Mert az ártatlan vér
25 Ily bosszúállást kér, Buzgón kiált éghez;
Nem is juthat véghez Szenvedésem.
5. Jobb lett volna nékem nem születnem,
30 Vagy azon órában megöletnem, Ím, mert nem veszteném, Sem nem is félteném Hóhér pallosától, Szörnyű csapásától
35 Életemet.
6. Nem tűrhetem tovább kínjaimat, Jajjal kell kevernem szavaimat, Íme, mivé lettem,
Vérbe keveredtem,
40 Éltem kell vesztenem, Gonoszság ellenem, Várja vérem.
7. Vedd el szörnyen tehát életemet, Bízvást törüld, halál, én nevemet!
45 Ó, szörnyű kívánság!
Gonosz fajtalanság!
Mire vajon hoztál?
Halálra átkoztál Rabság után.
50 8. Halljátok már, egek, szavaimat, Szánjátok meg egyszer siralmimat!
Hozzatok már halált, Mely rabságtól kivált, Avagy szabadságot,
55 Békés zöld faágot, Mert elég már.
85.
1. Tavasz, tavasz, gyenge tavasz, Ki mindeneket újítasz, De engemet csak hervasztasz, De engemet csak hervasztasz!
5 2. Apám, apám, édesapám, Menj ki, menj ki az erdőre, Hozz nekem leveles ágat,
Hadd lássam meg, ha tavasz van!
2 még ujjittasz [szótagszám]
3–4 engem [szótagszám]
6 menny ki [szótagszám, értelem, vö. Kocziány 1957]
7 Hozz be [szótagszám]
3. Majd meghalok a tömlöcben,
10 A tömlöcnek fenekében, Az nagy kégyó-fütyölésben, Az nagy béka-regelésben.
4. Anyám, anyám, édesanyám, Menjél, menjél az mezőben,
15 Hozz énnekem búzafejet,
Hadd lássam meg, hogyha nyár van!
5. Majd meghalok a tömlöcben, A tömlöcnek fenekében, Az nagy kégyó-fütyölésben,
20 Az nagy béka-regelésben.
6. Az ki apja s anyja szavát Nem fogadja, elhallgatja:
Az mind az én nótám fújja, Az mind az én nótám fújja!
86.
Rabok éneke
1. Mindennap óhajtom régi szabadságom, Mert eluntam immár keserves rabságom.
Eltávozott tőlem minden vigasságom, Sötét gyászban jő fel mindennap hajnalom.
5 2. Sok vitéz elbágyadt immár rabságában, Étele, itala ízetlen szájában,
Mert megbetegedtek szomorúságokban, Sokan is megholtak a nagy nyavalyában.
3. Elmúlt régi jóknak sok emlékezete:
10 Akkor volt testünknek boldog öltözete, Mikor derekunknak kard volt öltözete, Mert megrettent tőlünk az ellenség szíve.
13 Anyam edes [szótagszám, vö. 5]
23–24 mint [értelem]
4. Készek volnánk ma is ellenségre menni, Csak innen lehetne szabadulást venni,
15 Mert itten nem tudunk senkinek szolgálni, A mi császárunknak oltalmára menni.
5. Erősen strázsálják nyomorult fejünköt, Nagy erős festunkban tartanak bennünköt, Keserű méreggel sózzák ételünköt,
20 Bosszont az ellenség szüntelen bennünköt.
6. Frájportával kínál bennünköt, így próbál, Bosszúnkra szüntelen köztünk írkál-firkál, De az igaz szívnek a’ semmit nem használ, Mert néki megfelel, mint igaz Hannibál.
25 7. Nem kell szolgálatja, tudjuk csalárdságát, Megesmértük néki tündér ravaszságát, Hamis színnel festi életünk hálóját, Melyben mézzel keni halálos falatját.
8. Kit egyszer megfoghat halálos horgával,
30 Nem szabad az bizony soha őmagával, Mert számot kell vetni néki ez világgal, Nem szabad ő soha többé más országgal.
9. Minket is megcsalt már sokszor prófontjával, Kiért is megveri Isten sok károkkal,
35 Hogy így bánék velünk, nyomorult rabokkal, Terhelvén szoldátját nyomorúságokkal.
10. Festung büdös, dohos, megrontott bennünket, Hegyes dzsidájával megkerített minket, Nem szán ő már minket, siratjuk bűnünket,
40 Szabadíts ki, Uram, innét már bennünket!
11. Hogy soha ne tartson minket rabságában, Magunkat ajánljuk drága oltalmában, Az Isten szánjon meg minket rabságunkban, Holtunk után vígy bé te szent országodban!
45 12. Mentsen meg az Isten ilyen szolgálattól, Minden szegény magyart burkus rabságától, Hogy ide ne essék egy is a császártól, Minket szabadítson az Úristen attól.
13. Indult szemeinkből könyveknek folyása,
50 Áztatja orcánkat szemünk könnyhullása.
...
...
87.
I.
1. Boldogtalan azon óra, melyben fogantattam, Szerencsétlen volt az nap is, melyben eladattam, Ily rabságra kárhoztattam,
Ki mást megszabadítottam,
5 Igaz szívű hívségemért ily nagy kárt vallottam.
2. Ki-ki vagy, ezt jól meggondold, mint esne szívednek, Ha illen gyalázat lenne bére hívségednek?
Jótett helyett rosszat venni, Holtig remény nélkül lenni,
10 Ó, fájdalom, ó, siralom – de jaj, mit kell tenni?
3. Philokrates megszabadult, én pedig kínlódok, Maga hazájában indult, én itten akadok, Az szerencse mely forgandó,
Mézzel is mérget nyújtandó,
15 Sokat ígér, keveset ád – félj, ha nevet reád.
4. Szüleimtűl, nemzetemtűl még kisdedségemben Elszakadtam, megfosztattam ártatlan ügyemben, Egész éltem nagy rabság volt,
Most vagyok, mint eleven holt,
20 Nem tudom, minémű lészen ínségemnek vége.
51–52 [hiányzó sorok]
7 Hogy ha [szótagszám]
10 tennyi [hangzás, rím]
15 neved [értelem]
20 minéme [értelem]; lész inségem [szótagszám]
5. Kedves atyám, édesanyám, ha ti ezt látnátok, Ily sorsomat, rabságomat, tudom, siratnátok, De hol vagyok, nem tudjátok,
Hogy elvesztem, gondoljátok,
25 Talám nem is emlegettek, elfelejtettetek.
6. Nem volna árva fejemnek ily nagy fájdalmára, Ha nem esett volna éltem ily hamis kockára, De nemes vérből születtem,
Mégis rabszolgává lettem,
30 Olyan vagyok, mint az féreg – ó, megölő méreg!
88.
I.
Amott kerekedék egy fekete felhő, Abba’ tollászkodik sárga lábú holló.
Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled Apámnak, anyámnak, jegybeli mátkámnak!
5 Ha kérdik, mi vagyok, mondd meg, hogy rab vagyok, A török udvarba’ térdig vasba’ járok.
Megesmered arról: üveg az ablaka, Bádog az ajtaja, acél az asztala.
Lábom is elunta vasbölcsőt ringatni,
10 Kezem is elunta sírharangot húzni.
Oda le szolgáltam Kecskemét pusztáján, Jó hat ökör mellett, tizenkét ló mellett.
Lehajtám fejemet csipkebokor-tőre, Kebelembe búva a nagy sási kígyó.
15 „Vedd ki, édesapám!” „Bizony nem veszem én.
Inkább elleszek én egy szép fiam nélkül, Mint fél kezem nélkül.”
„Vedd ki, édesanyám!” „Bizony nem veszem én.
Inkább elleszek én egy szép fiam nélkül,
20 Mint fél kezem nélkül.”
„Vedd ki, édes mátkám!” „Bizony kiveszem én.
Inkább elleszek én egy fél kezem nélkül, Mint szép mátkám nélkül.”
II.
1. Sirass, rózsám, sirass, míg előtted járok, Ne sirass azután, ha útnak indulok.
2. Akkor várjad nékem hazajövetelem, Mikor tűzhelyeden fodorminta terem.
5 3. Amott kerekedék egy fekete felleg, Abból kerekedék egy fekete holló.
4. Várd meg, holló, várd meg, hadd üzenjek tőled Apámnak s anyámnak s jegybéli mátkámnak.
5. Ha kérdik, hol vagyok, megmondhadd: rab vagyok,
10 Tatár udvarában félig vasba’ járok.
IV.
1. Amott kerekedik egy fekete felhő, Abban tollászkodik sárga lábú holló.
2. Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled Apámnak, anyámnak, jegybéli mátkámnak.
5 3. Ha kérdik, hol vagyok, mondd meg, hogy rab vagyok, A török udvarban talpig vasba’ vagyok.
89.
I.
1. Vasárnapnak virradtára Ültem a bánathajóra. […]
Tíz órakor lefeküdtem,
S ott egy fertályt szenderedtem.
Ad 89.
4 fertály [értelem]
5 2. Négy órakor hog y felköltem, Hát négy silbak áll mellettem.
Kérdem: „Ide miért jöttetek?
S talán érettem jöttetek?”
3. Mondd meg a tömlectartónak,
10 Ne örvendjen rabságomnak.
Nékem a bánat nem öröm, Fekete sas, fejér üröm.
4. Rózsám, rózsám, édes rózsám, Mert a hazámat elhagyám.
15 Látom füstét, de csak alig, Hogy az égen feketélik.
5. Anyám, anyám, édesanyám, Ki engemet feldajkáltál, Bépólálál s elaltatál,
20 S idegen földre bocsátál.
II.
1. Vasárnapra virradóra Ültem a bánathajóra.
Tíz órakor lefeküdtem, Egy kicsit elszenderedtem.
5 2. Felvetem a szemeimet, Három hajdú áll felettem.
Kérdem tőlök: „Mit kerestek?
Talán én értem jöttetek?”
Ad I.
5 órakor fel költem [szótagszám]
8 értem [szótagszám]
14–17 [eredetileg a 2. sor után]
14 mert hazámat [szótagszám]
19 s altatál [szótagszám]
3. „Érted jöttünk, megkötözünk,
10 A fogházba elvezetünk, Arany láncra megkötözünk Setét tömlöcbe leteszünk.”
4. Mondd meg a tömlöctartónak, Ne örüljön rabságomnak,
15 Oldozza fel két karomat, Földig alázom magamat.
90.
Nincsen gyönyörűségemre ez a világ, Csak olyan előttem, mint ősszel az virág, Vagy mint tenger habján evedző, kit talál A hab, és kétségét követi az halál.
5 Úgy van nékem sorsam e zajos tengeren, Mert egész életem, jaj, csak veszedelem.
Éjjel az álmom itt nincs nyugodalommal, Még eddig életem volt csak siralommal.
Mert világi éltem ha jól meggondolom,
10 Mert még ez világra lettem is sajnálom, Ez világ elrontá, fonnyasztá szívemet, Őszi fonnyadásra hozá szép színemet.
Megaggasztott, rontott sok nyomorúsága, Elfárasztott búmba’ keserves rabsága.
15 Lesz-é szabadságom, vagy többet sohasem?
Őszi hervadtságom megújul-é, vagy nem?
Élhetek-é, vagy nem még régi kedvembe’?
Örökké élek-é e kínos ínségbe’?
Ó, rabok királya, tekints életemre,
20 Hajtsd le az egekből füled kérésemre, Szabadíts meg egyszer, vigasztald szívemet, Áldd meg életemet, újítsd életemet!
10 Mert Világra [szótagszám]
1 Nínts gyönyörűsegre ez [szótagszám]
3 evedzőt [értelem]
91.
1. Boldogtalan sorsa siralmas éltemnek, Árad napról napra bánatja szívemnek.
Nem virrad fel többé víg napja éltemnek, Mert végére jártam szabad életemnek.
5 2. Szabad életemet szánom keservesen, Melyben néhanapján éltem szerencsésen, Időmet töltöttem gyönyörűségesen, Ételem, italom volt mindég rendesen.
3. De már a szerencse éntőlem hirtelen
10 Elfordult, megvetett engem reméntelen, Gyalázatba kevert, vagyok most éktelen, Így leve életem rút, mocskos, becstelen.
4. Addig csalogatott, míg meg nem alázott, Más emberek előtt földig legyalázott.
15 Már most lakóházam az vármegyeháza, Kit a büdösségnek béborított gyásza.
5. Szegény fogoly vagyok, amit nem reményltem, Álmomban sem véltem, amiben most estem, Sok kedves napokat, órákat töltöttem,
20 Dolgomat folytattam, senkitől nem féltem.
6. Ágyamban ledűltem, csendesen nyugodtam, A rendelt órákig kedvemre aludtam,
Bágyadt tagjaimat míg megújítottam – Ó, én édes Atyám, most mire jutottam!
25 7. Elégeld meg, Atyám, sűrű siralmimat, Fordítsad örömre az én rabságomat, Derítsd fel még egyszer kívánt napjaimat, Hogy levetkezhessem gyászos ruháimat.
8. A szívbéli bánat, rongál a félelem,
30 Kínoz az egészség, kevés az élelem, Nem jön az kezembe semmi jövedelem, Siess hozzám, jöjj el, égi segedelem!
9. Kérlek, tekints reám, szánd meg ínségemet, Ne tekintsed, Atyám, undok vétkeimet,
35 Hanem vigasztald meg szomorú szívemet, Kérlek, édes Atyám, ne vess meg engemet!
10. Éjjel, nappal mindég sűrű könnyem csorog, Az én gyalázatom szemem előtt forog, Gyászos életemben bús szívem háborog,
40 Jaj, erőtlen lábom csak alig tántorog.
11. Egekben lakozó mennyei nagy Felség!
Úgy környülvett engem mindenféle ínség, Minden mozdulásom már csak keserűség, Ó, csak érkezne már egy kívánatos vég!
45 12. Nem kesergem többet, elhagyom nótámat, Mert az bánat miatt nem bírom magamat, Add meg, én Istenem, szabadulásomat, Távoztasd el tőlem nyomorúságomat!
13. Az halál postája el fogott érkezni,
50 Bút hozott fejemre – jaj, hová kell lenni?
E szörnyű rabságba’ már itt kell meghalni, Ha az Isten nem fog rajtam könyörülni.