„VEZERKONYV" a népiskolai számolás tanításához.
Irta : ERDODI JÁNOS.
Kapható Kassán a szerzőnél és Manzer könyvkereskedő urnái. — A szerzőnél rendelt,
példányok bei-mentesen küldetnek meg. 2—2
+ 1 "
A nagyin, vallás- és kttzokt. minister által ajánlott :± Z
. • X é f j s f C s t i f f i o J * X s e b h ö n y v e € t
férfi énekkarok anthologiai gyűjteménye.
S Z E R K E S Z T E T T É K : B a r t a l u s I s t v á n és G y e r t y á n f f y I s t v á n .
— A r a ä í r t . —
Nagyol»!» rendeléseknél 10",0 engedmény adatik. — Kapható :
RÓKÁI LAJOS könyvkereskedésében.
II i - 3 BUDAPESTEN.
I-I M / i z t í é s i f e l h i n t s l
Az O CS. é s A p ó s t . kir. F e l s é g é t , magyar tábornoki egyenruhában ábrázoló élet-n a g y s á g ú a r c z k é p e t , melyet, T h a élet-n Mór jeles hazai képíróélet-nk a budapesti tud.-egyetemi könyvtár nagy olvasó terme számára a kormány megrendeléséből készített; Doby Jenő elismert tehetségű rézmetszőnk, a nagy mólt. vallás- és közokt. m. kir. ministerium felhívására, s annak támogatása mellett, rézre metszette.
E kép kitűnően talált hasonlatossága mellett, a művészet, igényeinek is minden irányban megfelel, s mint ilyen nemcsak magánlakások díszére fog válni, hanem h i v a t a l o s h e l y i s é -g e k b e n leendő felfü-g-gesztésre is kiválóan alkalmas.
Hogy pedig mindenki által könnyen megszerezhető legyen, ezennel az előfizetési határ-időt f. é. február hó végéig hosszabbitom, a mely időn tul a kép csakis bolti áron lesz kapható.
A kép magassága 40, — szélessége 30 cm.
Előfizetési ár 4 frt.
Bolti ára 6 „ Avant la lettre példány . . . 15 „ B u d a p e s t , 1879. évi január hó 15-én.
Teljes tisztelettel
U l i I Í \ T I ^ l l i r v i / W magy. kir. egyetemi könyvárus
l l l l i l í l i \ r l i l l « I
E O , váczi-utcza, T)rasclie-féle házban.Budapest, 1879. Nyomatott a magy. kir. tudom.-egyetemi könyvnyomdában.
XII. évfolyam 3. szám. Budapest, 1879. febr. 15.
NÉPTANÍTÓK
Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. minisztérium
az óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák s egyéb népoktatási intézetek számára.
A szerkesztőség és > A „Néptanítók lapját" megkaphatja minden magyarországi nép- Minden küldeményt a kiadóhivatal a magy. > oktatási intézet ingyen és pedig: azon intézetek, melyekben egy szerkesztőséghez ké-kir. egyetemi nyom- i vagy két, legfölebb három tanitó működik egy példányban; azon rünk czimezni.
da épületében van intézetek, melyekben négy vagy öt legfölebb hat tanitó foglalkozik, Előfizetési ár: egész iskolatér 125. szám két példányban ; azok pedig, melyekben hatnál több tanitó mű- évre 3 frt, félévre
alatt. ; ködik, három példányban. 1 frt 50 kr.
A f i g y e l e m r ő l .
Három ezikk.
Mi a f i g y e l e m ?
1) A milyen egyszerűnek látszik a fentirt kérdés, olyan fontos és nehezen megoldható tár-gyat érint az. Fontos az lélektani tekintetben, nagy jelenlőségü a tanitás és nevelés tényke-désére nézve. Azonban, ha az előbbi kiderittetik, meg van állapitva az utóbbi is. Hiszen azért neveztetik a lélektan a pädagogika alapvető tudományának, mert mihelyt valamely lélektani jelenséget, mint ilyet helyesen felfogtunk és
megértettünk, azzonnal be — és átlátjuk annak nevelési úgy mint tanitási értékét és kihatását is. Abból folyólag pedig azon eljárási szabályo-kat is megállapíthatjuk, mely szerint ama lé-lektani jelenséget tanitás és nevelés közben értékesíteni kell.
Kövessük tehát azon utat a fennforgó kérdés tárgyalásánál is. Hogy ennek lényegét megért-sük, szükséges mindenek előtt a lelkiélet egy jelenségére utalni, mely a figyelemmel, ha nem
is azonos, de a legszorosabban összefügg. — Ugyanis a lelki élet maradandó középpontja az én. A mit látok vagy hallok, a mit gondolok, érzek vagy akarok, é n és mindig é n vagyok az, a ki mind azt kifejti. És pedig nemcsak a jelen pillanatban vonatkoztatom mind ama lelki ténykedéseket m a g a m r a, az az : egyéniségem m a g v á r a, é n-emve, — az é n bölcsömtől mos-tanáig és mostantól siromig volt és lesz minden tapasztalataim és élményeim s a r k p o n t j a . Tu-dom és érzem pedig, hogy én, jelenleg meglett fér-fiú, ugyanaz vagyok, a ki, mint gyermek és mint ifjú voltam, és hogy ugyanazon „én" fogok maradni is halálomig és azontúl. Az én-nek ezen o s z t h a t a t l a n s á g a , ezen e g y s é g e oka annak, hogy mindenikünk e g y - e g y én, mindenikünk különkülön e g y é n , i n d i v i -d u u m. Ezen közvetlen meggyőző-dés pe-dig, mely szerint mindenikünk változhatatlan és
elvesz-E z e n s z á m h o z «•»} f é l I
hetetlen egyéniség, ö n t u d a t n a k neveztetik.
Az ö n t u d a t tehát „én"-iinknek, egyénisé-günknek a t u d á s a . Az öntudat nem puszta tudása vagy érzése annak, hogy vagyunk és működünk mert a tudásnak ezen neme egy tompa érzés is lehet, úgyhogy a tudás nevére nem is érdemes. Ez alakban pedig az alsóbb rendű állatoknál, a pusztán anyagi jól-vagy rosszullétet felfogni képes férgeknél pl., tettleg is előfordul. A magasabb rendű állat (pl, a ló, kutya, majom,) tényleges tudást fejt ugyan ki, ismeri gazdáját, tartózkodási helyét, barátjait és ellenségeit : de azt nem tudja, h o g y min-denfélét tud. Tuelásáról n i n c s e n tudása, an-nálfogva e g y é n i s é g é t l é n y e g é b e n , má-soktól való k ü l ö n b s é g é b e n f e l nem fogja.
— Az ember nem csak egyszerűen t u d vala'mit, ő t u d á s á r ó l is t u d , ő felismeri ö n m a -g á t , mint t u d ó l é n y t , tudja, ho-gy t u d : és ép ezen sajátságánál fogva tulajdonítunk neki ö n t u d a t o t .
Az ö n t u d a t ö n m a g u n k n a k a t u d á s a ; és miután a tudás lényegünknek egyik legjel-lemzőbb vonása, legérthetőbben és legrövidebben igy fejezhetjük ki magunkat : az ö n t u d a t a t u d á s t u d á s a .
2. Az ö n t u d a t azon lelki jelenség, melynek megértése a f i g y e l e m lényegének felfogására vezet. — Az öntudat úgymint egész életűnkön át kísér ugyan bennünket, de korántsem egyenlő magasságban, hogy úgy mondjuk : e g y e n l ő e r é l y l y e l . Gyermekkorunktan az öntudat tény-kedését lelkünk egyáltalán nem fejti ki, hanem e földi élet első éveit a p u s z t a t u d á s , az e g y s z e r ű t u d a t állapotában tölti. Midőn a lelek magát egyéniségnek kezdi felösmerni s minden más lénytől megkülönböztetni, akkor é b r e d e z az ö n t u d a t . Fokozódó határozott-sággal fejlődik az évek növekedő számával, hogy aztán ő n i s m e r e t t é átszellemülve kedvező körülmények közt lankadatlanul az élet utolsó r m e l l é k l e t v a n c s a t o l v a ,
pillanatáig ébren legyen. Ez az öntudatunk mintegy életrajza a legáltalánosabb vonásokban.
De, ha az öntudat fejlődöttségének már teli.es mértékét is elérte: akkor sem nyilvánul egyenlő hévvel és határozottsággal. Más fokú, midőn pl.
lakásunk átalakításához tervet készítünk, mint midőn alkonyatkor ábrándozva légi fellegvárakat építünk; más fokú, mikor tudományos czélból p. egy ásványt minden tulajdonsága szerint megvizsgálunk, mint mikor sétaközben egy
út-széli kőre egy fűtő pillantást vetünk; más fokú ébrenlétkor és megint más fokú alváskor. Öntuda-tunk nem hasonlít tehát a csendes helyen égő g y e r t y a e g y e n l e t e s l á n g j á h o z , inkább emlékeztet a t ű z h e l y lángjára, a mely most uiagosan fellobog, majd alább száll, hogy újra nagyobb erélylyel kitörjön vagy épen a hamu alá rejtőzzék, hogy ott egy ideig mintegy ti-tokszerü léteit folytatva a parázsból újra fel-csapjon.
Mi történik mármost lelkünkben, a midőn valamely tárgyat vagy tüneményt az öntudat teljével felfogunk? Tegyük, hogy valakivel vi-tánk volt az iránt, a gránit mindig szemcsés-e vagy rétegesen is előfordul? — A vita foga-dással végződött, Mi azon nézetet védtük, hogy r é t e g e s szerkezetű is lehet. — Ha mármost egy kirándulást teszünk a M. Tátrára, hogy a vitás kérdést érdemlegesen eldöntsük; az egyes granitsziklák szerkezetét úgy szemléljük és ku-tatjuk, hogy tudatunknak mintegy egész valója, lelkünknek egész felfogó és észlelő képessége ama ténykedésében öszpontosúl. Mintegy c s u p a ö n -t u d a 11 á válunk olyankor, a mely annál maga-sabb fokra hág, minél kevésbé sikerül eleinte a fennforgó kérdést véglegesen eldönteni. Olyankor minden jelt, a mely a gránit rétegzésére látszik mutatni különös behatósággal szemlélünk ; össze-hasonlítjuk a kérdéses gránitdarabot azzal, a mely-nek szemesés alkata kérdésen kívüli, hogy a kettő közti hasonlóságot vagy különbséget a legkisebb apróságokig felderítsük. Ezen kutatá-sunk végeredményeit pedig a nézetűnk mellett bizonyító adatokat, gyűjtjük és rendezzük, s azon sziklákból, melyeknek nyomán a tényállást megállapíthattuk mutatványdarabokat keresünk össze : mind ezt összességében pedig ö n t u d a -t u n k . k i f o l y á s á n a k és m ű v é n e k mond-juk, — Az öntudat tehát abban nyilvánul, hogy a f e n n f o r g ó t é n y e k e t vagy tüneményeket v a l a m e n n y i s a j á t s á g a i k s z e r i n t i g y e k -s z ü n k f e l v e n n i magunkba, a vele rokonságban levő tényeket h a s o n l ó s á g u k és k ü l ö n b s é g ü k szerint pontosan m e g h a t á -r o z n i , és azáltal v i l á g i s m e -r e t ü n k e t a kérdéses irányban s z é l e s b i t e n i és k i e g é -s z í t e n i .
Az egész műtétnek az az eredménye : hogy m i n d e n o l d a l ú , k i m e r í t ő az az, önma-gukban és más fogalmakkal való összefüggés szerint v i l á g o s , h a t á r o z o t t f o g a l m a k r a t e s z ü n k s z e r t . Akkor mondjuk tékát, hogy teljes öntudattal szemléltünk, esetleg cseleked-tünk, mikor v i l á g o s és h a t á r o z o t t ^ t
fo-g a l m a k a l a k j á b a n folyt le az efo-gész lelki jelenség.
3. Mily módon nyilvánul mármost a f i g y e -l e m ? Kérdezze laki tő-lem, mi-lyen szinü va-lamely közös ismerősünknek a szeme? Ha meg nem mondhatom, azt felelem : nem néztem meg soha f i g y e l m e s e n . Ha a fennforgó eset elég fontos arra, az illetővel legközelebbről találkozván úgy .nézem szemcsillagának szinét, hogy erről v i l á g o s és h a t á r o z o t t b e n y o m á s t , illetőleg k é p z e t e t vagy t u d o -m á s t szerzek. Ilyenkor, ha a hozzá-m intézett kérdésre szemeit t e n g e r z ö l d e k n e k állítom, azt válaszolom az állításomban kétkedőnek : határozottan mondom, mert f i g y e l e m m e l uéztem meg szemét. — Az előadott esetben csak puszta egyszerű benyomás forog f e n n ; de a legösszetettebb fogalomnál vagy fogalmak közti viszonynál szintén akkor szólunk f i g y e l e m r ő l , a midőn az v i l á g o s a n és h a t á -r o z o t t a n jött tudomásunk-ra.
Ezekből látni való : miszerint valamit az ö n t u d a t n a k teljes erélyével felfogni egészen annyit jelent, mint az illető tárgyat vagy tüne-ményt f i g y e l e m m e l kisérni; nézlelni, meg-vizsgálni vagy kutatni. M á s k é p e n s z ó l v a ö n t u d a t é s f i g y e l e m l é n y e g é b e n e g y és u g y a n a z ! A hol az öntndat működésének nyomaira találunk, ott más czélzattal, más ösz-szeköttetésben e figyelem előfordulását is ál-lítjuk. Ezen más czélzat vagy összeköttetés pe-dig abban keresendő, hogy az öntudat inkább l é l e k t a n i j e l e n s é g n e k tekintetik, mely e g y é n i s é g ü n k é r z e t é n e k , (a puszta tu-datnak) a határozott tudás alakjában feltűnő fokozódását jelenti; miglen a figyelem inkább azon lelki tünemény p ä d a g o g i k a i oldalát jelezi, melynélfogva i s m e r e t e i n k e t s z a -p o r í t j u k , b e l á t á s u n k a t f o k o z z u k , s azáltal világnézetünket tartalmasabb, rendszere-sebb egészszé alakítjuk át.
Azon kérdésre : Mi a figyelem? — válaszunk a mondottak nyomán tehát ez : a f i g y e l e m n e m m á s , m i n t l e l k ü n k ö n t u d a t a , a m e n n y i b e n e z i s m e r e t ü n k g y a r a p í t á s á n a k és b e l á t á s u n k m e g a l a p í t á -s á n a k -s z e r z ő j e é -s l é t e -s í t ő j e . A meny-nyiben pedig valamit létesíteni és megalapítani csak cselekvés, erőkifejtés által lehetséges; a figyelem nem valami egyszer mindenkorra kész sajátsága vagy állapota a mi lelkünknek, ha-nem c s e l e k v é s , t é n y k e d é s , e r é l y .
A figyelem tehát lelkünknek öntudata, mint azon e r é l y , mely a v i l á g o s é s h a t á r o -z o t t f o g a l m a k a t l é t e s í t i .
D r . E M E R I C Z I G É Z A .
A zenetanítás és a pädagogia.
Ilyen okokból eredvén az énektanítás nehéz-ségei is, a tanitó és tanuló küzedelmei nemcsak éppen ilyenek voltak, hanem bizonyos tekintet-ben fokozódtak. Mert az énekesnek, hogy önálló
—«£X 35 f e -lehessen, egyszersmind zongorát s egy kis
ösz-hangzattant is kellett tanulni, mindkettőt, hogy a hangtalálásban, s értelmes olvasásban előse-gitse. Az igy felhalmozódott bajokról lehet fo-galmunk, ha meggondoljuk, hogy napjainkban is igen kevés az önálló énekesek száma; ha tudjuk, hogy a művészetet szenvelgő opera-éne-kesek nagyobb részével csaknem ugy fogatják fel a dallamokat, vagy helyesebben mondva, szerepöket, mintha megannyi sipláda gépei vol-nának, minek folytán egy-egy uj opera előadása, tekintve az időt, fáradságot, költséget, a szín-házak életében megannyi korszak alkotója; s a mi művészi szempontból éppen a főczél vólna : lehetetlen olyan tökélyre jutni az operai előa-dásokban, minőt jól iskolázott önálló énekesek-től megvárhatnánk.
S ha ilyen küzdelmekbe került a művészi énektanítás, vájjon minőket okozhatott a nép-iskolákban ? Ne gondolja senki, hogy a népta-nító homloka veritékezett; s az iskolák növen-dékei minden erejöket megfeszítve se vehették be az isteni tudomány elemeit. Nem; mert a néptanító maga sem tudott semmit, vagy csak minden századik valamit; de ily körülmények közt a törvények se követelhettek egyebet, mint hogy az iskola népe bármely uton megtanulja a maga felekezete egyházi dallamait; s e czél kivitelére egyetlen mód csak a szájhagyomány lehetett. Ha azonban a tökélytelen módszer any-nyira megnehezítette már a művészi tehetségek fejlését, a néppel szemben képtelenséggé foko-zódott az által, hogy midőn a szájhagyomány módszerét a hangirás olvasásával akarták he-lyettesíteni, a zene ide vonatkozó rendszerét nem népszerűsítették, az az, a rendszerből nem választották ki azon anyagot, melyet a nép ép-pen ugy elsajátíthatna, mint az irást és olva-sást és más tudomány népszerűsített elemeit, hanem tanították az egész rendszert rosz mód-szerrel. Végre tetőzte e leküzdhetlen bajokat két körülmény : az iskolai tömeges tanítás nehéz-kessége, csigamászása; s hogy e lassúságot is még valami megakaszsza, az e czélra felvett tanórák száma, hetenként egy, legfeljebb két énekóra.
Fenebb már említettem, hogy a népnevelés eszközeül felkarolt zene, illetőleg énektanítás óriás nehézségei adták a legelső alkalmat álta-lában a zenetanítás módszerének javítására. A nagy bajon segitni csak is oly nagy férfiak vol-tak hivatva, mint Rousseau, Pestalozzi, s ezek nyomán Németország kiválóbb tehetségei. Azóta napjainkig hívatottak és hivatlanok építő és rontó tevékenysége, ügy és kenyérkereseti buz-galma az énektanítás terén is, mint a zongora-irodalomban számtalan jó és rosz módszereket adott a közönségnek. Ha tehát elmondhatjuk, hogy a zongora-tanításra vannak használható, pädagogiai elvekkel megegyező módszereink;
ugy ezt bátran állithatjuk az énektanítás meze-jén is; sőt kimondjuk, hogy e téren a haladás
egy lépéssel több; mert vannak módszereink a köznép számára is, melyekben a zene
rendszeré-j bői csak annyi anyag dolgoztatott fel, mennyit a népélet igényelhet, s biztosan feldolgozhat.
így levén, most már felelhetünk a fenebbi kérdésre : vájjon ha napjainkban ennyire j a -vultak a zenetanítás módszerei, elégültek lehe-tünk-e az eredménynyel, melyet emilyen tan-könyvektől megvárhatunk P követelhetünk ?
III.
Örömest megteszem a kivételt az igen csekély számú kiveedőkre nézve, kik nemcsak mint ze-netanitók, hanem egyszersmind pädagogok, vagy pädagogiai elveket követők, verítékeznek, nem annyira a tanítás és nevelés terén, hanem az eláradt rosz iránynyal szemben; kik a nagy kö-zönség előtt ismex-etlenek, de tiszteletre méltók lehetnének. Igen, vannak a köztiszteletnek emi-lyen ritka példányai, kik köztiszteletre nem ju-tottak; kiknek jó példája a divatos világban nem talál utánzókra; kik a szemkápráztató di-vathősök háta megett nagy küzdelemmel élnek;
kik ugy szólva különcz módon zajtalanul töltik életöket, csak annyi méltánylóra találván a kö-zönség józanabb mételyezetlenebb köreiben, hogy éppen élhessenek.
Fájdalom, e csekély kivételen tul semmi ör-vendetest nem láthatunk. Tudomásul vehetnők ugyan a néptanítók ifjú nemzedéke buzgó tö-rekvését ; de ez még csak jámbor óhajtás, kevés szakképzettséggel, melynek az uralkodó divatok éppen olyan rosz irányt adhatnak, mint adtak a magasabb körökben.
Vessünk egy futó pillantást zenei életünkre.
Mondám már fentebb, hogy a pädagogia a zenét felkarolta ugy a magasabb közönség, mint a nép nevelése eszközeül. Csak is e szempontból indulok ki; mert ama zenészekre, kik a päda-gogia korén kivül esnek, legjobb fátyolt vetni.
A zene tehát, mint a többi szépmüvészetek is, csak ugy felel meg magasztos feladatának, ha a pädagogiai elvekkelkaröltve alkalmaztatik. Ha azt mondanám, hogy a nevelés végczélja nem több, s nem kevesebb, mint hogy az iskolai osztályok évenként minél fényesebb s csattanó-sabb nyilvános vizsgálatot adjanak : hogy a ta-nárok legfőbb teendője e czélra mindent elkö-vetni, minden titkos rugót működtetni, hogy a
vizsgálandók minden egyes tagja kitűnő lehes-sen : még a különben ilyen komédiában gyö-nyörködni tudó szülők is megdöbbennének. Mert bebizonyult, hogy az ily fényes előadások nem azt láttatják, vájjon mennyire lehet fejleszteni már a gyermekekben az okoskodást, vagy itélő tehetséget, hanem mennyire lehet majommá al-jasitaní. Így a nyilvános iskolákban; de a ze-netanitók, úgynevezett klavirmájszterek, zongora művészek, kik végre is az előbbiektől lényege-sen nem különböznek, nem követik ama päda-gogiai elveket; közös czéljok, hogy tanítványaik szülőik neve, születése napján egy bemagolt ze-nemüvet előadjanak, vagy, a mi aztán legfensőbb, hogy nyilvános hangversenyeken szerepeljenek.
Hiszem, ha ily közbámulat tárgyai korukhoz és képzettségökhöz illően azt hallatnák, a ini
ter-3*
36 o -mészetes következménye lehet addigi
tanulmá-nyaiknak , ezt a pädagog helyeslőleg azzal in-dokolhatná, hogy tornája a lélekjelenlétnek, vagy batorságnak, melyet szintén lehet és kell gyakorolni. De fájdalom, ily elvekről szó se le-het ; mert az iljusági irodalom különféle fokú terményei helyett hallunk olyan klaszszikusokat, kik még ugy sem valók gyermekkézbe, ha elő-adásukra kellő technikai képzettséggel bírná-nak. Tehát látunk és hallunk Beethoveneket, (Mozart ós Haydn már a zsenge koruaknak is igen czopfos), (Juopineket, Liszteket, s más eu-rópai liirü virtuozokat, az az, látunk és hallunk majmokat, papagájokat, vagy éktelenül elferditni ama mestereket, vagy jobb esetben papagájként tolmácsolni, mely működésre a lelkiismeretes szakértő pädagog nem azt mondhatja, hogy bá-torság, hanem orezátlansag toraja, melyért nem a tanítvány, hanem a tanitó volna felelős. Fe-lelős ? De mindezekben a tanitó nem tanítvá-nyait, hanem saját ügyességét akarja lattatni és ajanlani a szakavatlan közönség kegyébe; s mindezekről a szintén avatlan napi irodalom örvendetes tudomást vesz, holott, ha egy kö-zépiskolában latna efélét, minden lehetséges vészharangot meghúzna.
Ez utm felei meg semmi pädagogiai elvnek.
De menjünk tovább.
A fentebbi eljárásnak nemcsak az lehet káros következménye, hogy az isteni szikra, az ész elveszti önállóságát, hanem rendszerint kinövi magát egy orvosolhatlanabb bajjá, nevetséges önhittség és göggé. Ez a tanitó tudatlan vagy lelkiismeretlen dicséreteiből származik. A láng-elmeket teremtő hazugságok a környező szülök, rokonok, barátok jóakarata folytán szájról-szájra kelve annyira eltorzulhatnak, hogy az illetőket egész eletökre elmámorositják, s legjobb esetben csak nevetségesekké teszik. A pädagog egészen más elvekből indul ki; buzditó, elismerő, di-csérő szavai nem az önhittségnek, hanem az önérzetnek adnak táplálékot, melyre éppen szel-lemi függetlenség szempontjából mindenkinek szüksége van. A zenemester mértékletlen dicsé-rete lthet ugyan jó hiszemü, de minden tekin-tetben meggondolatlan, ellenkező a pädagogia elveivel; lenet azonban — mint fenebb mondám
— öndicséret czelzatos hazugsága is, mely a kö-zönség köreiben az illetőnek bőségesen ka-matoz.
Ez sem felel meg a pädagogiai elveknek, sőt halomra döntheti mindazt, mit a pädagog épí-tett. Mert a zenetanitó a közvéleménytől támo-gatva a fentebbi buzditó szertken kivül még egy sokkal veszelyesebbet is használhat. A nyil-vános iskolai tanítok az irás ós olvasás táuitá-sakor soha se vitatkoznak a felett, vájjon a gyermekek tudósok V költök ? művészek ? hiva-talnokok ? iparosok lesznek-e ? hanem mindenki-nek egyiráut tanitják az irást és olvasást. A magasabb iskolákban is csak a tárgy szépségé-vel, hasznossagával s szükségességével szoktak hatni a tanuló lelkére. A végzett ifjú aztán kilepvén az iskolából, ön erején, ön szorgalma
által teszi magát azzá, a mire kedve, hivatása van. Mennyire ellenkezik ezzel a zenetanitó el-járása! A szülőktől nem vehetjük rosz néven,
ha azt kívánják, hogy Pétert nem kell gyötörni hangjegyekkel, s főleg ujj-gyakorlatokkal; mert különben sincs tehetsége arra, hogy virtuóz le-hessen (tehát, mintha ezt mondanák : ne ta-nuljon abc-t, mert ugy se akar tudós lenni, ha-nem tudjon olvasni); de azért tudjon egy kicsit zongorázni. Ezzel szemben a tanitó nagy sza-vakkal hangsúlyozza, hogy Péter ne is tanuljon semmi zenét, mert nem levén zenei hajlama, nem érdemli meg a ráfordított időt, pénzt és fáradságot, (igy a jóravalóbb mester; de elegen vannak, kik vállalkoznak, hogy Pétert müvész-szé faragják . . . . mindaddig, mig jobban fize-tett leczkéket kapván, Pétert mellőzhetik). Pál-ról azonban a zenei tekintélyek máskép nyilat-koznak : Pál kitűnő zenei tehetség, megérdemli, hogy a szülők semmi áldozatot ne kíméljenek.
A pädagognak nem szabad Péterre és Pálra vo-natkozva se az egyik se a másik nézethez csatlákozni. M e r t a p ä d a g o g i a a z e n é t k o -r á n t s e m a z é -r t k a -r o l j a f e l , h o g y m i n d e n e m b e r z e n é s z é s v i r t u ó z l e -g z e n ; m e r t a p ä d a -g o -g j ó l t u d j a , h o -g y h a P é t e r a c s e k é l y t e r m é s z e t i a d o m á n y n y a l n e m i s f e j l ő d h e t i k z e n é s z -s z é ; d e z e n e i f e g y e l m e z é -s á l t a l o l y e l ő n y ö k b e n r é s z e s ü l , m e l y e k e t m á s e s z k ö z ö k k e l e l é r n i n e m l e h e t . A zene-mester és szülők tehát kimondván szegény Pé-ter fejére az anathemát (mi azonban ily viszo-nyok közt Péterre nézve csak is örvendetes), minden szorgalmukat Pálban központosítják.
Föntebb már láttuk, minő szellemi rugókat ko-vácsolnak a határtalan dicséretből, mi Pált or-czátlansagig önhitté teszi. A vagyonosak ezzel megelégszenek ugyan, (nóha alig van olyan gazdag, hogy még gazgagabb ne szeretne lenni), de a szegények, kik a zenemesterrel együtt éj-jenként kincsekről, vörös számokról álmodoznak, a zenét, s főkép a virtuóz-palyát Pál előtt olyannak festik, melynek szederét a lelkesült közönség huzza amaz országba, hol aranyeső esik, s lapáttal mérik az ékszereket. Es Pál mi-előtt ismerné a zongora billentyűit, beleéli ma-gát a virtuózok ez Eldorádójába. Száz esetből egyszer tán sikerül, hogy a folytonosan szitott ábrándoknak egy része teljesedik; mert hisz a nagy lutrin is kell valakinek nyerni; de mintha átok ülne r a j t a , a megvalósult könyelmü ál-moknak nincs maradandó h szna. Így a száza-dik Pállal, (a ki nem hiszi, tekintsen szét a mindennapi életbe); de mi történik a többi 99-el? A vagyonosak don (juixottokká válnak, vagy legalább ez úri ember iegyfernökeivé; a szegények életére elégületlenség, búskomolyság nehézkedik; s miután hazugságban nevelkedtek, alig tehetnek egyebet, mint hogy egész életök-ben hazudjanak.
Mindezek azonban, ha homlok egyenest ellen-keznek is a pädagogia czéljával, ele innen elte-j kintvén, tisztán a zene tanítása szempontelte-jából
-®£>( 37 X3©-legalább annyibau jó utón járnak, hogy czéljok
kivitelére a jobb módszereket szokták felhasz-nálni. De végtelen azok száma, kik nemhogy e
kivitelére a jobb módszereket szokták felhasz-nálni. De végtelen azok száma, kik nemhogy e