18 eimek teljesen megfeiel, az az, a zenét a tanitó

könnyen tanitliatja, a tanuló könnyen tanulhatja, tehát minden jól megy, s tanitók és közönség

mindnyájan meg lehetünk elégedve.

Vájjon így van-e ? II.

Luther bölcsmondatait többé kevésbé hang-súlyozták már vagy elődei, vagy még az ókoriak;

de mondott egyet, mely azon kivül, hogy eredetileg tőle származik, nagy igazság. A m ű v é s z e t e k e t a k k o r t a p o d j á k l é g i n -k á b b s á r b a, m i -k o r l e g j o b b a n v i r á g-z a n a k.»

A fenebbi kérdés után Luther szavai azt jelentik, hogy napjaink művészete világszerte a legnagyobb virágzásnak indult, de egyszermind szánalmasan elferdült; vagy képzeljünk egy egy remek alakot, égbe emelt fejjel és térdig

érő sárban. Ha a szakértő meg akar győződni a mondottak igazságáról, tekintsen szét, s látni fogja minden irányban azt, a mit Luther T e u f-l i s c h D i n g-nek szokott nevezni.

Mi azonban egyebekre szemet hunyván, ma-radjunk a paedagoggal kezet fogott zenetanár társaságában ; s lássuk ama megtisztult módszert, mely bizonyos fokig a népet is önálló kóta-ének-lővé tehetné; mely a zongorát oly általánossá tette, a milyen közönséges volt néhány évtized előtt a gitár a borbély-legény kezében; lássuk ama másik módszert is, melyet mindennemű és rangú zenemesterek szoktak használni a közönség szolgálatában, ama módszert, melynek közönsége lehet, hogy még nem érett meg annyira, de rövid időn sárba fogja tapodni a művészetet, vagy jobb esetben felhagyván a hasztalan kísérletekkel, étlen hagyja elveszni divatos mestereit.

Amaz általános elveket, melyek kivétel nélkül minden tárgy tanítása körül alkalmazhatók, s a melyeket minden jóravaló tanítónak alkal-mazni kell, mondom, ez általános elveket nem zenészek, hanem gondolkodó, lélekbúvár piida-gógok találták fel. Nem kétlem, hogy e sorok olvasóinak mindenike ne ismerné, s igen nagy része ne igyekeznék alkalmazni ez elveket: de néhányat elmondok azért, hogy alapul szolgál-jauak az alahb mondandóknak.

Az akarjuk, hogy tanítványunk valamely tárgy, tegyük fel, a zene tanításában, önállóságra jus-son ; ezt kell akarnunk ; mert a nevelés ezélja éppen az önállóság az élet minden nemében és körülményei közt. Ily önállóságot szolgai mó-don, indokolatlan magoltatás által, vagy, bocsá-natot kérek a hasonlatért, a lovat kötőféken vezető lovász módja szerint elérni nem lehet.

Emigy nevelhetünk majmokat, szelídíthetünk állatokat, de embert, ki józan önállósággal tudjon okoskodni, Ítélni, szóval, tanulmányainak hasznát tudja venni : soha se; sőt a természet nemes adományát, az e czélra örökölt eredeti tehetséget is meg lehet nyomoritni. Ezekből folyó általános elv tehát, hogy a tanuló az

elébe tett anyagot ön erején, saját értelmi be-látása szerint dolgozza fel; s a taíiitó csak arra való legyen, hogy a feldolgozandó anyagot elébe tegye. Ez elv kimutatja, milyen legyen ama tankönyv, melyet a tanuló kezébe kell ad-nunk. Ha az eddigi tapasztalatok számtani igaz-ságaiból kivont elméleti törvények hosszú sorát bocsátja előre, hogy aztán ezek után következ-zék a gyakorlat, egy ily tankönyv mindent el-követ arra, hogy a tanuló értelmét örökös bé-kóba verje, s legjobb esetben is sokkal rosszab ama módszernél, mely szerint az embert elébb a szárazon kell úszni tanitni. Amaz elvnek meg-felelő tankönyvben tehát csak annyi elmélet legyen előre bocsátva, a mennyit rögtön gya-korlattal igazolhatunk, sőt ez is csak némely elvontabb esetekben; egyébkor pedig a meny-nyire lehet gyakorlat előzze még az elméletet, s ez utóbbit a tanuló igyekezzék ön erején kö-vetkeztetni a gyakorlatból. Ez okvetlen szük-ségessé teszi a legszigorúbb fokozatosság elvét : a lehető legkönnyebbről csaknem észrevehetlen fokozatossággal menni a legnehezebbre.

Ez elveket néhány évtized óta a zenetanitók élén álló mesterek is hasznokra tudták fordítni, egy s más tekintetben kisebb-nagyobb szeren-csével irott tankönyveket tevén közzé, melyek sikerét, a régiek feletti fensőségét éppen az bizonyítja, hogy félszegségeik mellett már eddig is egy nagy műkedvelő zeneközönséget tudtak teremteni.

Hásonlitsunk össze egy régi zongora iskolát a mai jelesebb példányokkal. Már kill alakjok is feltűnően különbözik, a mennyiben amazok feltűnően vékonyak, soványak; ezek elbízott izmos termetűek. A régiek megelégelték minden müszabályra egy-egy gyakorlattal, olykor pedig némely gyakorlat nem annyira hangjegyekből, mint magyarázó szövegből állott. A gyakorla-tok egy máshoz vagy semmi, vagy igen kevés rokonsági fokozatban állottak, sőt már az első gyakorlatok sem voltak tekintettel arra, hogy kezdő tanulók számára írattak. A tanítás az el-mélet hosszú és száraz előrebocsátásával, bema-goltatásával kezdődött, pl. vonalrendszer, kulcsok hangjegyek, időérték, olvasás, melyeknek a ta-nuló csak annyi hasznát vehette, mint a szára-zon úszásnak. A gyakorlatok aránytalan tech-nikai nehézségeit könnyítették valamennyire a mesterek, a nagyobb hézagokat tetszésök sze-rinti mellék gyakorlatokkal egészitvén k i ; de ez eljárás okvetlenül követelte, hogy e mesterek éppen oly gyakorlottak legyenek, mint ama tankönyvek irói. Ezekben keresendő ama ne-hézség, melyet csak is a zenére leghivatottabb-nak sikerült leküzdeni; innen származik ama nap-jainkban is fel-felhangzó előítélet, hogy zenét csak a hivatott tehetségek tanulhatnak, éppen ugy összezavarván a kótaolvasás technikáját a zeneköltészettel, mintha azt mondanák : irást és olvasást csak a tudósok és költők tanulhat-nak fényes eredménnyel. B Í P T Í T T N I

—"Dt ' 19 K3e-Az arczkifejezés anthropologiai- és

pä-dagogiai szempontból.

(Folytatás).

n.

Nincs szükség álláspontot foglalnunk azon vitákban, vájjon előbb voltak-e meg a kifejezés leirt eszközei s csak azután a kedélyállapotok, melyek az arcz változásaiban kifejeződnek, vagy a már erős érzelmek alakították a szervezet egyes részeit a magok kifejezési orgánumává;

ilyen volt-e az ember testszerkezete kezdettől fogva mint ma, vagy la-sanként tökéletesiilt s talán alsóbb rendű állatokból; egy gondviselő terv alkotta-e az embert ilyennek, vagy a ter-mészeti feltételek határoztak felette. A czélt és eszközt gondolatban elkülönözhetjülc; a valóság-ban nem járnak azok külön. Sem az alkotó bölcseségéből, sem az ember méltóságából nem vonna le, ha bebizonyíttatnék is egyszer, hogy a legtökéletesebb állat valamikor nem volt kü-lönb a legtökéletlenebbnél. Azonban fejlődésünk ez őskorát még mindig siirü homály fedi. Tár-gyunkra nézve ez nem is nagy fontosságú. Min-ket itt főleg az érdekel, milyen az ember jelen-leg; nekünk a mostani s legfeljebb a jövendő emberrel van dolgunk. Elég tudnunk, hogy bi-zonyos alap-indulatok minden még a legvadabb és elszigeteltebb népnél is ugyanazon módon jelentkeznek. E kifejezéseket tehát emberi ter-mészetünkből folyóknak kell tartanunk; külön-ben nem lehetne érteni, hol és kiktől tanulták volna el a polgárosultságtól oly távol eső em-berek. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk azon h a s o n l ó s á g o t , mely az á l l a t o k k i -f e j e z é s m ó d j a s a m i é n k k ö z t v a n ; e közösség vagy csak analógia világosságot köl-csönöz észleleteinknek a nélkül, hogy kénytele-nek volnánk minden jelenséget az állatiságra vezetni viszsza. Ellenkezőleg igy tüntethetjük 1'el világosabban, hol kezdődik a specialis em-beri, mi az a kifejezésben, mely a szellem köz-rehatása nélkül nem jöhetne létre. Elfogadhat-juk a s z o k á s hatalmát, melyet annak Darwin

a kifejezés módosításában tulajdonit, a nélkül, hogy mindent abból akarnánk kimagyarázni.

Tapasztalásból tudhatjuk, mily könnyűséget és határozottságot kölcsönöz a gyakorlás önkéntes és önkéntelen mozgásainknak. Az is érthető, hogy bizonyos idegekre az agyból kiinduló áramlat utja az ismétlés által mind biztosabbá válik. A technikai készséget physiologiailag nem lehet másként értelmezni. Még az ö r ö k l é s elméletét is igazolja itt, a mindennapi tapaszta-lat annyiban, hogy a szülék kifejezésmódja át-szállhat a gyermekekre még akkor is, ha nem azok körében növekednek fel s igy ösztönszerű utánzásból nem sajátítják el azok mozdulatai^.

Az érzelmek közöl, melyek a test s különösen az arcz változásaiban mutatják ki magokat, elő-ször is azokra fordítsuk figyelmünket, melyek legtermészetesebbek, legátalánosabbak s melyek-nek kifejezése leginkább önkéntelen. Ezeknél kevésbé lohet számítani eltérésekre, mintán oly I

korán mutatkoznak, mikor a lélek még nem képes válogatni nyilatkozási eszközei közt. Ma-radva az érzelmek egyszerű osztályozásánál, mely szerint azok vagy a kedv vagy a kedvet-lenség lell;i állapotai, mindkét csoportból azok-kal kell elsőben is foglalkoznunk, melyek a legerősebb izgalommal járnak s igy külsőleg is legkönnyebben észrevehetők. Értem a kedélyál-lapotok v é g l e t e i t , az indulatokat s azok közt is a b á n a t o t és ö r ö m e t, melyeknek számtalan árnyalatai közöl igen sok a kifejezés-ben is határozott sajátsággal bír. Kezdjük a sí-rással. Nem ízlés dolga ez nálam; csak a ter-mészet rendéhez alkalmazkodom, mely ellen egyébként nem lenne kifogásom, ha mikor meg-tanította az embert örülni, hagyná is aztán örülni s ne végeztet?); az életet legtöbbször ép-pen olyan szomorúan, amint elkezdette.

Figyeljünk meg egy s i r ó gyermekarczot.

Okozta légyen a fájdalmat éhség, testi bánta-lom vagy valami kedves tárgy elvesztése : a kifejezés ugyanaz. Heves és tartós jajhangok

törnek elő az ajkakon, a szemek bezárulnak, a homlokbőr redőkbe hu/ó lik össze, a tátott száj szélei hosszúkás négyszögű alakot vesznek fel, mi közben az íny vagy a fogak láthatók lesz-nek, a tüdő görcsös olykor fuldokló lélekzése rázkodásban tartja az egész testet, a nyak és arcz hajszáledényéi megtelnek vérrel, nagyobb gyermeknél bőven omlik a köny. E mozgások-ban az areznak majd mindegyik izma részt vesz s ha olyankor vizsgáljuk, mikor a sirás nem egyszerre következik be, bizonyos egymásutáni-ságot találunk az izmok összehúzódásában. Ken-desen a szemöldökredőző izom kezdi meg a mű-ködést, mit kivált olyan arczon lehet jól látni, melynél előbb a szemöldök fél volt vonva s a homlokbőrön keresztredők vonultak végig. A szemöldöki/óm összehúzódása az orr felett füg-gőleges barázdákat idéz elő, mi által a kereszt-redőket ellensúlyozza, azokat le is győzi vagv megrövidíti, ugy hogy csak az orr felett marad meg egy-két darab haránt redőzet a tetőirányos redők felett oly formán, mint a görög .T

betű-iek tetővonala. Erre nyomban következik a szemgyiirii izmoknak erőszakos összehúzod sa,

ni által a szem körül vaskos redőzet képződik.

Hozzájárul e mozgásokhoz az orrnyereghez ta-padó pyramidalis izom összehúzódása, mi által a szemöldökök összevont végei aláfelé vonatnak, lívorsan terjed aztán az inger tovább a felső ajk felhúzó izmaira, melyek egyike a szemgödör szélétől húzódik alá s igy még olyankor is

o*

20 K > -emelint egyet a felső ajakon, ha a szemgyiirii

izmokat szándékosan vonjuk össze, vagy távoli tárgyat akarván nézni a fényáram elől szemün-ket kissé összehúzzuk. (Rövidlátó embereknél, kiknek szemgyfirü izma a nézésnél önkéntelenül összébbhuzódik, ezért van rendesen a felső ajak kissé felemelkedve). Nem maradnak ki a moz-gásból az orrszél izmai sem : ezek is mintlia az orrlikakat össze akarnák szorítani. A felső ajkemelő izmok ezen hirteleni összehúzódása az arcz húsos részét a szemhez közelíti, midőn az ajklevouó izmok is megkezdik működésüket, hogy a tüdőből kitörő kiáltásnak szabad menetet engedjenek. A fel- és levonó izmok ez ellenté-tes húzása adja a síró szájnak a hosszúkás négyszögű alakot s az orczának amaz ismeretes mély völgyületet, mel}r az orrnyeregtől alak-ban fut le a szájzugok mellett védve az arezhus hasonló alakú domborulatától. Ez az egész síró apparátus azonban hamarább is működésbe jö-het, mint itt leírtuk, mikor aztán az egymás-utániság felbomlik vagy nem vehető észre. Igen kis gyermekeknél az alsó ajk leliuzó izmai előbb látszanak működni a sírásnál, miből arra lehet, következtetni, hogy ezek kevésbé vannak az akarat hatalma alatt, mint a felhúzó izmok s idősb korban az akarat izmai jobban útját tud-ják állni az inger terjedésének. B e l l azt állítja

s D a r w i n is igazat ácl neki, hogy a szemgyürü izmok hirteleni összehúzódásában egy czélszerü természeti intézkedés van. Ugyanis az erőszakos lélekzésnél — történjék ez siráskor, nevetéskor, prüsszentéskor vagy köhögéskor — midőn hir-telen Összeszorul a mellkas, a nyak és fej visz-eres edényeiben fennakad a vér, mi által az edények nemcsak feldagadnak de falaik erejével visszafelé is szorítják a vért a hajszáledények felé. E visszatóduló vér veszélyeztetné a szemet, ha a gyürüizmok hirteleni összehúzódása által szenvedett nyomása a szemgolyónak a vér visz-szafolyását meg nem akadályozná. Az újszülött szemei siráskor szárazok maradnak. Rendesen csak a második vagy harmadik hónapban vá-lamitanak el nedvességet ilyenkor a könymirigyek.

És sajátságos, hogy ha egyszer szokássá vá't a könyezés, a legjellemzőbb jesz a sirás tényében, mely soha sem marad el akár testi akár lelki fájdalom, kellemetlen felindultság, félelem, düh vegyen erőt a gyermeken, mig az arczizmok rángotódzása sőt az a szaggatott ki- s belélek-zés a z o k o g á s (az orron át : szipogás) el is maradhat. Idősb korban legnehezebben sikerül a férfiatlannak tartott sirás mozzanataiból éppen a könyezést elfojtani; a bármi okból bekövetke-zett megindultságnak ez szokott az árulója lenni.

S mint minden olyan működésnek, mi által az idegközpont ingerállapota mintegy elvezettetik, a könyezésnek is eredménye a megkönnyebülés.

A könyezés rendesen együtt jár a szemgyürü-izom erőszakos összehúzódásával, akár az igy szenvedett nyomás ingerelje a könymirigyeket, akár a vérnek említett tódnlása az arezba fo-kozza a kiválasztást. A testi vagy lelki kime-rültséget, jelentő á s í t á s t is gyakran kiséri

könyezés. De választatilc el köny izomműködés nélkül is részint a szem tisztántartása részint az orr takhártyájának nedvesen tartása eze'ljából

— hova a könyvezetéken át j u t ; — mig a szemhunyoi-itásnál, a szemhéjnak reflexmozgásu leesukódásánál nem történik könyezés. Előidéz-hető végre — mint közönségesen tudva van — az orr vagy szem takhártyájának ingerlése füst, por stb által.

Mi a sirásbau, a fájdalom e közvetlen nyi-latkozatában, az állati s az emberi? A tagok vonaglása közönséges nyilatkozása minden állat kínjának. E vergődés, forgás, rángatódzás a kínlódó féregnél is mintegy ösztönszerű törekvés lerázni a rányomuló terhet, menekülni a vesze-delemből ; hasonló azon akaratlan s mégis czél-szerü mozgásokhoz, melyeket lefejezett állatok tagjainak ingerlésekor észlelhetni, melyeket egyszerűen retlexmozgásoknak nevezünk s elő állaton, emberen is — például a csikland ásnál köhögésnél, prüsszentésnél — tapasztalhatunk.

Ilyen tehetetlen vergődést lehet látni a kis gyermeknél, midőn az ágyában vagy a földön fetreng s az őrülteknél. Magasabb rendű álla-toknál kínos sikoltásban, orditásban, bőgésben stb. jelentkezik a nagy fájdalom: a tagok vonaglása inkább a test előrészére szőrit-kőzik s az erőszakos lélekzés működését tá-mogatja, min tha a falástól vagy megfőj-tatástól igyekeznék az állat menekülni. Vájjon ha már ebben is keressük a czélszerüséget, azért ordit az állat, mert e fokozott lélekzés vérének élenyülését eszközli s izmainak munkája köny-nyiti k í n j á t ; vagy segítséget kiált? — nehéz eldönteni. Ugyanezt láttuk a gyermeknél. A rekeszizom görcsös vonaglása — hova a köz-ponti inger a bolygideg rostjain át vezettetik

— a tüdőt lázas tevékenységre hajtja, a ki- s berohanó levegő igénybe veszi az orrlyukak mellett a szájnyílást is. E nyílásokat környező izmok összehúzódása, valamint a kiömlő levegő-nek a hangszálagokon s torokszoralaton áttol 11-lása adja az emberi fájdalom hangjának a sa-játszerű színezetet. Kevésbé fordul elő az állat

rikoltásánál a szemgyürü-izmok összehúzódása s a könyezés, bár amahhoz hasonló mozdulatok szenvedő állatoknál is észlelhetők s könyezést az indiai elefánton kívül némely majomnál is vettek észre.

A emberi fájdalomnak e közvetlen kifejezése a sirás inkább a gyermek, az idegbetegek s a nőnem sajátja; de heves szenvedésnél, hirtelen bekövetkezett bajokban előfordul az férfiaknál is, főleg a félvad népek közt. A tartós szenvedés-nek, a gyakori bánatnak azért jól felismerhető kiuyomata lesz az ember külsején, ha nein sir is az; s azon complicált mozgások közöl, me-lyeket a sírásban együtt láttunk, egyesek később is kitérői maradnak a fájdalomnak. A fájdalom magasabb emberies volta, szellemisége azon küzdelemben jellemzi magát legszebben, melyet az akarat viv a kínok természetes kifejezése

len, az eszes lény az állat ellen ; vagy azon el-j eruyedésben, mely a szenvedések túlsúlya alatt

2 1 K3®—

megtört, összeroskadó ember szomorú önmega-dásán látszik. Vizsgáljuk csak egy ember kiné-ze'se't, kit a hosszas testi vagy lelki gyötrelem megviselt, kit az eme'sztő gondok folytonos le-vertségben tartanak. Itt nem látjuk azt a lázas, de éppen azért hamarább is elmúló izgatottsá-got. A fájdalmat, mintha enyhítette volna a megszokás, zajtalanul hordozza. Vérkeringése ineglassudott, arcza halvány, izmai bádgyadtak, szemei elveszték fényüket; a fej fáradtan csüng alá, a mell összeesett, a kinos zokogásra csak az olykori lassú hosszas belélekzés s ép oly csendes, mély sóhajtás emlékeztet, ajkak, arcz, áll, mintha elesni készülnének, az arcz meg-hosszabbodott, a szemöldök végei felfelé fordul-tak, az ajk szegleteitől aláfelé mély bevágás nyomai találhatók. Mi történt ez arczczal? Ez volt az a gyermek, akit sirni láttunk? Ugyanez s egy kis utánjárással felismerjük rajta a sirás töredék elemeit. A bánatos arcz : a néma, a száraz, a megöröködött sirás. Azok a rr betiik a homlok közepe táján most még határozottab-ban kivehetők. A szemöldökredőző, a szemgyürii s a pyramidális izom, melyek mintegy a szem vódelmezésére (igy történik, ha nagy világosság felé nézünk vagy napba tekintünk) összehúzód-tak a sirásnál, lassanként legyőzettek a hom-lokizom által; a fájdalom ujabb rohamainál is csak törekesznek a régi összemtiködósre, de a homlokizom orrfeletti rostjai erélyesen ellensze-gülnek sőt a szemöldök vége felett a pyrami-dális izommal huzalkodva magokhoz rántják azt. Innen a szenvedő arcz szemöldökének sa-játságos ferde állása. A száj széthúzó izmainak erejét legyőzte a gyürüizomban megfeszülő aka-rat ; csak a szájzug-lehuzó izmok mozgásának nem tud parancsolni, a lefelé húzódó ajkszögek még mindig elárulják a kellemetlen érzés jelen-lététét, mint a pityergő gyermeknél.

Nézzük mos az érem másik oldalát : a n e-v e t ő embert. Gyermeknél s féle-vad embernél a kedv és kedvetlenség e végletei igen gyorsan váltogatják egymást. Máskülönben is a rohamos kedv és kedvetlenség kifejezései : a nevetés és sirás közt sok közösség van. Kónyezés kiséri legtöbbször mindkettőt, a lélekzés egyiknél ugy

mint másiknál heves, rohamos; az arczon majd-nem ugyanazon izmok húzódnak össze mindkét

állapotban s vér önti el a főt, az arczot. S milyen különbözők mégis! Hasonlítsuk össze ezt a nevető gyermekarezot az iménti síróval. A szem itt is majdnem teljesen be van zárva, az ajkak nyitvák, az orrközéptől a szájzug mellett lefutó alakú mély árok a hasonló alakú or-czadomborulattal itt is megvan. De az összevont szemhéjak alól kicsillog a ragyogó szem, a száj nem alá- és felfele, de hosszában haránt nyílik, a homlok egészen tiszta a redőktől s mi a leg-főbb : az izmok öszehuzódásából hiányzik az erőszakosság, a küzdelem. A siró arcz ránga-tódzása egy lázadó szolgatőmeg kétségbeesett harcza; a nevető egy felszabadított rabszolga-gyarmat ünnepi boldog ujjongása. Ha időrendi sort lehetne a nevetés mozzanataiban megkü-lönböztetni, a szájon kellene kezdenünk a moz-gást. A vidámság, mely jöhet a testi jólléttől, jöhet egy váratlan tetsző gondolattól, először is a száj széthúzó izmait szabadítja fel, mialatt a beszívott s darabig visszatartott levegő gyorsan tódul kifelé az orrlikakon s ha az öröm hirte-len jöLt, kaczagó ütemben a szájon át is; a fel-szabadult ajkemelő izmok az orczát magokkal vonják a szem felé, mely körül a bőr többszö-rös gyűrűbe redőződik össze; az orr mintha ösz-szehuzódnék, szélein a bőr finom barázdákba szedődik, a felső metsző fogak láthatók lesznek;

a szájzug a helyett hogy mint a sirásnál alá-huzódnék, kissé felfelé emelkedik, az orrlikak szintén emelkednek és tágulnak; a szem, mintha a megujult élet gyúlt volna ki benne, fényt su-gároz s olykor — hasonló okból, mint a sirás-nál — köny patakzik belőle.

A nevetésben kevesebb az állati, mint a sí-rásban. Az állat is szokott testi jóllétének ki-fejezést adui : ugrál különböző czéltalan moz-dulatokat tesz, hanggal is elárulja jó kedvét, mint ahogy a gyermek s a nagyon vig felnőtt ember is táuczol tapsol sőt hanyatt veti magát örömében. De az excessivus kaczagás inkább az éretlen kor s eszelősség sajátja. Az arcziz-mok némi analog rángatozása észleltetett a majmoknál, ha jól érezték magokat, de m o s o-1 y o g n i a majom sem tud. Van valami a ne-vetés mozdulataiban, mi a csiklandásra emlé-keztet. Testünknek főleg jobban eltakart részei

— hónaly, lábujjak, talp — külső idegen ille-tésre sajátságos érzést idéznek elő, mely

— hónaly, lábujjak, talp — külső idegen ille-tésre sajátságos érzést idéznek elő, mely