rész Grószéknál

Wolféktól Grosz Arnold ügyvéd és bankigazgató lakására mentem. Grosz dr. és Sári leánya fogadtak. A megtört apa alig szólt egy szót. Rettenetesen megviselte őket az a néhány nap, melyben bizonytalanságban voltak a súlyosan megsebesült Grosz Magda felépüléséről. Grosz Sári maga is megsebesült, de nem feküdt le, mert az egész család aggódása a súlyosan beteg nagyobbik leányka jelé fordult.

Mikor Grosz Sáritól megkérdeztem, hogy érzi magát a nővére, megkönnyebbülten válaszolta: "Hála Istennek, ma már olvasott is." Meghatottan hallgattam a halál küszöbéről való visszaérkezésnek ezt a specifikusan zsidó fokmérését.

Megkérdeztem Grosz Sárikát, vajon így képzelte-e el az első bálját? A 17 éves leányka szemei könnybe lábadtak:

„Szegény Sándorkának is ez volt az első bálja” – mondotta.

De ez volt az első bálja a három 17 éves kisleánykának is:

Buk Margitkának, Barna Pirinek és Kovács Olgának.

Mindhárman a mezőtúri gimnázium VIll-ik osztályába

járnak és néhány nap előtt jöttek haza karácsonyi vakációra.

Hogyan örülhettek az első bál rózsaszínű illúzióinak, a habos báli ruhának, az andalító muzsikának. Grosz Magda Krisár gyógyszerésszel állt fel francia négyesre, úgy találta őket a bomba... Krisár gyógyszerész iránt általános rokonszenv nyilvánul meg mindenfelé. Félegyházán volt gyógyszertárban alkalmazásban. Mindenkinek büszkén mutogatta a báli meghívóját. Vasárnap Csongrádról együtt utaztam vissza a főnökével, aki azt mondja, hogy Krisár gyógyszerész is szerencsésen meg fog menekülni...

Groszéknál szolgált a szerencsétlen Nagyjános Julianna is. Ő iránta is nagy a részvét az egész városban.

Nagyjános Julianna évtizedek óta szolgál Csongrádon, csaknem, minden zsidó családot végigszolgált már, mindenhol szerelték, hűségesnek és megbízhatónak ismerték.

Grosz Arnold dr.-nak a családját fűzik a legrégibb szálak Csongrádhoz. Grosz dr., aki ügyvéd, két takarékpénztárnak a direktora A felesége Boér Jakab tekintélyes csongrádi nagykereskedőnek leánya, Boér Jakab fivére: dr.. Boér Antal 50 esztendeig városi orvos és vármegyei főorvos volt Csongrádon. Boér főorvosnak a fia, dr. Boér járásbíró ma is a csongrádi járásbíróságon működik.

10. rész

Egy sebesült üzenete

A következő látogatásom Fehér Istvánnénak szólt. A bájos, babaarcú asszonyka az elhunyt Wolf Sándornak a testvére, öt hónappal ezelőtt ment férjhez. A térdébe kapott bombaszilánkot és csak azt sajnálja, hogy nem tud fölkelni, nem vigasztalhatja a szüleit. Egy pesti professzor megvizsgálta és megnyugtatta, hogy nem lesz komolyabb baja. Jobb volna, ha Pestre menne, mondottam neki, a nagy izgalom után egy kissé magához térne.

Azt felelte: – Remélem, ezután az eset után minden zsidónak el fog menni a hangulata a szórakozástól. Azt hiszem, a zsidók egyhamar sehol sem fognak bálokat tartani. Ezennel átadom ennek a fiatal, megsebesült asszonykának a szenvedések tüzében megérett, komoly és okos üzenetét az egész magyar zsidó társadalomnak.

Mindenki, aki bálba akar az idén menni, gondoljon arra, hogy gyásza van, meghalt egy kedves hozzátartozója, mint Fehér Istvánnénak az Ő kedves, gondtalan 19 éves öccse, aki úgy táncolt át frakkosan a bálból a másvilágra, mint Molnár Ferenc Fehér felhőjében a tejes-rózsás arcú fiatal zászlósok és hadnagyok. Wolf Sándor a magyar zsidóság szenvedéseinek volt a fiatal zászlósa, gyermekifjú ártatlan hősi halottja.

11. rész

A ma és a tegnap

Nem lehet a mát a tegnaptól elválasztani. A csongrádi bomba csak a mának a harctéri jelentése. De hozzátartozik a csongrádi véres bálhoz minden, amit a magyar zsidóság

tegnap, tegnapelőtt, az utolsó években elszenvedett. A Fehéréknél is összekeveredik a tegnap a mával, az egyik keserűség, a határok elmosódottságával átolvad a másikba.

Fehér Istvánné után ráterelődik a szó Fehér Istvánra is.

Vele ott találkoztam apósa, Wolf Miksa házában, ő is megsebesült a bálon, de azért belőle még nagyobb áldozatot akarnak csinálni az antiszemitizmus boszorkány-konyhájában. Fehér István 1910-ben vonult be katonának és 1913-ban, mint őrmester szerelt le. 1914-ben újra katonaruhát öltött és a háború első napjától kezdve kint a fronton becsülettel védte a hazáját. Megszerezte az összes legénységi vitézségi érmeket. Megkapta a nagy ezüst vitézségi érmet, a bronz vitézségi érmet, a Károly csapatkeresztet, a kis vitézségi érmet pedig háromszor adományozta a király Fehér Istvánnak. 1917 decemberében a Monte-Tombán francia fogságba esett és a fogságból 1920. év májusában tért csak vissza. Fehér István hivatásos gazda. Fiatal, inas, robusztus férfi, aki nagy szorgalommal és példás tudással míveli a földjeit. A földeket az édesatyja, Fehér Ignác szerezte harminc év előtt és azóta apránkint.

Egyetlen holdat sem szereztek a háborúban. Az öreg Fehér is, a fia is Csongrád város legbecsültebb polgárai közé tartozott. A többszörösen dekorált, hadifogságból visszatért Fehér Istvántól most el akarják venni a földreform során a birtokát. Nem magánosok, hanem maga Csongrád városa lép fel igénnyel a Fehér-féle földekre...

12. rész

A többi sebesült

De nagy rokonszenv és élénk érdeklődés kíséri a többi sebesülteket is. Barna Henrikné férje huszonöt év óta gyógyszertár-tulajdonos Csongrádon. Az édesapja, Rosenberg Ede, a csongrádi Viktória gőzmalom vezérigazgatója, félszázad óta egyik első vezető embere a városnak. Megmutatták nekem a betegek állapotáról szóló jelentést. A jelentés szombat estéről szólt. Eszerint Tóbiás Mihálynak a kezét roncsolta a szilánk, félő, hogy amputálni kell. Buk Margitnak a bal mellét roncsolta a bomba és a lépét sebesítette meg. Főleg ez utóbbi baj miatt aggályos az állapota. Grósz Magdának a gégéjébe fúródott a szilánk.

Kezdetben attól féltek, hogy elveszti a beszélőképességét.

Krisár gyógyszerésznek a jobb arca sérült meg (Krisár/Krisán szemébe fúródott a szilánk SP), a jobb lábon csontrepedést, a bal lábon törést állapítottak meg az orvosok és belső sérüléseket. Szombat este még 40 fokos seblázban feküdt. Barna Henriknének a has- és gyomorfalát szakította át a bomba. Vasárnap, mikor Csongrádon jártam, már megnyugtatóbb volt a betegek állapota. Kezdetben kevés volt a gyógyszer. Gellér János gyógyszerész Félegyházáról szállított át nagy mennyiségű tetanus oltóanyagot. Gellérné még vasárnap is vitt át jódot.

13. rész

A csongrádi gyászház

A csongrádi zsidó társadalom egyetlen nagy gyászházhoz hasonlít. De talán nem is a békeidők elpuhult gyászoló

hangulata uralkodik a lelkeken. Egyetlen zokszót, egyetlen panaszos vagy jajveszékelő hangot sem hallottam.

Fegyelmezetten, nyugodtan, néma szenvedéssel, vallásos beletörődéssel beszélnek az eseményekről. Valahogy az a hangulat üli a lelkeket, mint a harcterek közelében lakó polgári lakosságot a háborúban, mikor lefekvés előtt megnézték, hogy a homokzsákok jól el vannak-e helyezve az ablakok között, és amikor lámpagyújtás előtt óvatosan befüggönyözték az ablakokat. Vasárnap, mikor Csongrádon voltam, egy zsidó esküvő és egy temetés volt.

Délelőtt 11 órakor eltemették a tragikusan meghalt Reisz Jakabnét. Egyik esemény sem váltott ki nagyobb emóciót a lelkekből. Nem is beszéltek róla. Mintha már nem is ismernék az örömöt és a gyászt. Egész természetességgel, minden lelki rezdülés nélkül adják meg az életnek és halálnak a maga jogait. Egészen csodálatos, példátlan intelligenciára és lelkierőre vall az eseményeknek és egy rettenetes tragédiának ez a filozofikus szemlélete.

14. rész

A tragédia véletlenei

A beszélgetések is olyanok, mint a gyászházak hangulatához illik. Boncolgatják, magyarázgatják, felidézik a tragédia minden apró részletét. Minden apró momentum oda kerül a mérlegelés ítélőszéke elé. A negyedik napon is még mindig megpróbálják rekonstruálni a pánikot, melyet a bálterem nyugodt és derűs hangulatába belezuhant bomba idézett fel. Sorra kerülnek a szerencsés megmenekülések

emlékei. Két gimnazista fiú, Vida Gyuri és Gellér Gyula ott álltak Nagyjános Julianna tőszomszédságában. Gellér Gyula úgy menekült meg, hogy hirtelen szökelléssel átugrotta a sistergő bombát. Vida Gyuri gyors elhatározással a kályha mögé ugrott. Egy férfi a pódium alá bujt és magával akarta rántani a feleségét, azonban tévedésből egy idegen férfi karját fogta meg. Egyesek úgy meneküllek meg, hogy a légnyomás kisodorta őket a nyitott ajtón keresztül. Barna Henrikné és a leánya úgy sebesültek meg, hogy hangos szóval egymást keresték. Csodákat mesélnek az asszonyok hősiességéről. Vida Sándor dr.-né még keserű tréfával jegyezte meg otthon : - Soha sem voltam gyáva asszony, de úgy látszik, most inamba szállt a bátorságom, mert fáj a lábam.“ Csak később vette észre, hogy nem. a bátorságot fájlalta a lábában, hanem bombaszilánk fúródott bele. A félegyháziak csaknem valamennyien át akartak menni a csongrádi bálra. Apró véletlenek, a sors kiszámíthatatlan szeszélyei tartották őket vissza. Egyik leánykának nem lett időre kész a ruhája, a másik napokig könnyezett és a bálozása szülei akaratán tört meg. A fiatalemberek attól tették függővé a megjelenésüket, hogy Gellér gyógyszerész is átmegy velük. A gyógyszerészt, szerencsére, hivatása megakadályozta a bálazásban. Krisár gyógyszerész állítólag azért sérült meg olyan súlyosan, mert a sistergő bombát vissza akarta hajítani. Egy zsidó tartalékos tiszt, Tóbiás Árpád lefekvést vezényelt harsány hangon, amint azt a harctéren tanulta. Sajnos, eddig senki sem gondolt rá, hogy a tizenhét éves lányokat és a tizenkilenc éves fiukat is harctéri kiképzésben kellene részesíteni, és így a

kommandónak nem volt meg az a szuggesztív hatása, mint a beidegzett katonáknál szokott lenni. Arról is sokat beszélnek Kiskunfélegyházán, hogy a letartóztatott bombavető hősöknek egyik rokona napokkal előzőleg ott járt a kiskunfélegyházai malomban és a zsidó hivatalnok kisasszonyokat szeretetreméltó hangon erősen invitálta a csongrádi zsidó nőegylet mulatságára; Azt mondotta: csak menjenek el, meglátják, milyen kellemes mulatság lesz és milyen jól fogják magukat érezni. Az illető urat ugyan senki sem gyanúsítja semmiféle rossz szándékkal, de ez is hozzátartozik a csongrádi esethez, ami bombában robbant ki és amely vért fecskendezett fehér és rózsaszínű bálruhákra, kivágott báli cipőkre, pókháló szövésű finom báli harisnyákra.

15. rész

Háború és béke

Annak a zsidó templomnak a falára, amelyben a csongrádi zsidók napok óta hajnalban és alkonyidőben szorongva imádkoznak megsebesült hozzátartozóik felépüléséért, márvány tábla van illesztve, melyen tizennyolc zsidó hősi halottnak a neve fénylik, ők a Nagy Bálnak a hősi áldozatai, a népek és nemzetek nagy táncában lettek bombáknak és kézigránátoknak áldozatai. A csongrádi báli bomba úgy látszik ki akarta korrigálni azt a hibát, amelynek folytán csak tizennyolc zsidó került a templom falára. Az egyik hősi halottnak az édesanyját, Báró Gézánét is bombaszilánk érte, a szerdai báli ütközeti napon. A szerencsétlen Wolf Sándor

halott a bátyját, Wolf László műegyetemi hallgatót helyettesíti, aki az olasz front ütköző szerencsésen, épségben került haza. Dékány Béla is megsebesült, pedig az édesapja, Dékány Béla főorvos elkerülte a fronton a veszedelmeket. A sebesültek között is több olyan akadt, akikkel szemben a háborús bombák elnézőbbek voltak.

Lakos Emil, Reichlinger Jenő, Tóbiás Mihály valamennyien frontkatonák voltak a világháborúban, de csak a csongrádi bálban sebesültek meg. Kovács Lajos hosszú fogságot szenvedett Albániáiban, most a tizenhét éves gimnazista leánya, Kovács Olga kapott bombaszilánkot. A hősök és vértanúk régi panteonja mintha nem volna elég. Mindig újakat kíván a véres Moloch, a terrorista gyűlölködés, a bombában kirobbanó emberi kegyetlenség.

16. rész