EGY FELMENTŐ ÉS EGY MARASZTALÓ ÍTÉLET

Péntek délután a csongrádi bombapörben két ítélet hangzott el a szolnoki törvényszéken: egy fölmentő és egy marasztaló ítélet. A bombapör hét vádlottját nem bűnösnek mondta ki a bíróság, mely azonban annak megállapításával, hogy „amit a nyomozás és vizsgálat produkált, az bizonyító erejében teljesen értéktelen”, egyben marasztaló ítéletet mondott a nyomozás és vizsgálat tanúként kihallgatott vezetői és közegei felett.

Ezek a tanuk pedig, köztük: Wéber rendőrkapitány, Borbola rendőrtanácsos, Diószeghy János miniszteri tanácsos, Posztós detektív-csoportvezető, Regdon fogházi és törvényszéki főorvos és több detektív, meg egy vizsgálóbíró eskü alatt vallották, hogy a vádlottakat senki nem bántalmazta, senki nem fenyegette és teljesen önként vállalták magukra a bűntény elkövetését. A bíróság törvényadta jogánál fogva az eskü alatt tett vallomások bizonyító erejét szabadon mérlegelheti. Ez megtörtént Szolnokon is és a bíróság magáévá tette a védelemnek azt az érvelését, hogy „a nyomozás és a vizsgálat irányítói presztízsüket, állásukat védték meg, amikor azt vallották, hogy bántalmazások nem történ-tek”. Ezeket a szavakat nem vette át az ítélet megokolása, de ezeknek a szavaknak nyílt értelmét igenis

belerög-zítette a bírói megokolás abba a megállapításba, hogy a csongrádi bombamerénylet ébredő és fajvédő vádlottjait súlyosan bántalmazták. A szolnoki törvényszék tehát marasztaló ítéletet is hozott és ezzel az ítéletével a közvélemény törvényszékén a vádlottak padjára ültette a csongrádi nyomozást és a szegedi vizsgálatot. Vádlott-csere történt és az új vád úgy szól, hogy a bomba-merénylet ügyében nyomozók és a vizsgálat vezetői elgáncsolták annak a lehetőségét, hogy a bíróság döntő tárgyi bizonyítékok alapján megtorolhassa a csongrádi tömeggyilkosságot.

Világ, 1924. szeptember 28.

FARKAS BALÁZS¹³⁶ KESERGŐJE

„Asztalhoz, igyunk“ – hangzott el tegnap este a vezényszó a szolnoki kocsmában. És ők ittak, fecerunt magnum áldomást – és hogyne ittak volna, amikor vallomásuk szerint mindig ezt cselekedték ok nélkül és alkalom híján is, csak úgy szokásból, csongrádi szokásból. De tegnap minden okuk megvolt a vigalomra, tegnap leoldozták róluk a vasat, visszaadták nekik a szabad levegőt és a szabadsághoz az ártatlanság és rehabilitáltság büszke öntu-datát. Tegnap virágesővel ünnepelték őket, honleányok tűzték a fehér szegfűt gomblyukukba és nemzetgyűlési képviselők szaporították a szót mártíromságuk és hősies-ségük dicséretében. – Most megyünk tovább! – mondta Ulain Ferenc és ők mentek tovább és – tovább ittak.

Nem ők voltak, állapította meg a bírói ítélet és mi elhisszük, hogy nem ők voltak. Elhisszük, hogy meg-verték őket és örülünk, hogy a bántalmazások nem jártak súlyosabb következményekkel. Megverték őket, de egyikük sem pusztult bele. Ám – a csongrádi bombától hárman meghaltak és huszonöten súlyos sebekben fetrengtek! A bírói ítélet szerint megverték őket, – de az isten szerelmére, nem erről van szó! A három néma,

136 Farkas Balázs cigányprímás volt a csongrádi bombamerénylet egyik halálos áldozata, az újságcikk szerzője rá emlékezik.

szétszaggatott, elporladt halottról van szó! Ezekből nem vallomást vettek ki erőszakkal, ezektől gyáván, orvul, erőszakkal vették el az életet! Kik vették el? – kérdezi ma az ország népe tanácstalanul, kábultan, elvesztve már-már visszatért biztonságérzetét. És Szolnokon tegnap összekoccantak a poharak és ők, akikről kiderült, hogy nem ők voltak, ittak. Ömlött a homoki bor, az alkalom-hoz illő pazar bőséggel. Csongrádi szokás szerint.

S ha talán a cigány is beleszólt az áldomás búfe-ledtető hangulatába, bizonyára sor került azokra a dalokra is, amelyek a magyar nemzeti érzés forradalmi útját öt év óta nyomon kísérik. A cigány kedvtelve húzta, és Ulain képviselő úr bizonyára passzióval verte hozzá a taktust rejtelmes aktatáskájával. A prímás cifrázta, a nagy-bőgős recsegtette, a cimbalmos tálcát tett a húrokra. És akkor, a nagy zenebonán keresztül, távoli üveghangon, kísértetiesen, földöntúlian különvált egy melódia a tor vidám hangversenyétől. A vigyorgó cigányprímás mögött fehéren felmagasodott Farkas Balázs csongrádi cigány-prímás árnyalakja. És minden pohárcsörgésen és tusson átizzott a halott cigány hideg kísértetnótája: „Bíró uram, panaszom van”, kezdte Farkas Balász és a láthatatlan, vérrel gyantázott vonó – Panaszom van, bíró uram – kezdte Farkas Balázs a kesergőjét –, mert ártatlan voltam és megöltek. A falu végén, vályogházban laktam a csalá-dommal és muzsikálni jártam úrnak, parasztnak, kereszténynek, zsidónak. Engem megöltek, bíró uram és nem tudok nyugodni a temetőben. És nem tud pihenni

Nagyjános Julianna, és nem nyughatik Wolf Sándor sem.

Kóválygunk az őszi ködben-szélben, és csupa nyughatat-lan árnyékkal találkozunk. Egybeverődünk és szakadat-lanul szállongunk a magyar tájak fölött. Zizzen a siófoki nádas, megreszket az orgoványi erdő:¹³⁷ árnyékok, akik nem tudnak pihenni. Pesti gyárkémények füstjében találkozunk az erzsébetvárosi társaskör¹³⁸ kísérteteivel.

Ha a Duna fölött szállunk, fölrepülnek hozzánk a drótba guzsalyozott hullák lelkei, mint a véres sirályok. Ahol a zsombék púposabb, ahol a cserjés sűrűbb, ahol a pince sötétebb, nyughatatlan lelkek rebbennek föl, mint a kergetett madarak. – Bíró uram, panaszom van, nem tudunk elpihenni. Nem tudunk számot adni a legfőbb bíró előtt a halálunkról. Ha kérdezi: miért haltatok meg erőnek erejével? – nem tudunk válaszolni. Ha kérdezi: ki vette el tőletek az életet, amelyet én adtam nektek? – nem tudunk feleletet adni. Tíz, száz, ezernyi ezer nyugtalan lélek kóvályog az őszi magyar ködben és valamennyi egyet kérdez: miért? Kik voltak? Ki volt? Elég egyetlenegy, cserébe a sok ezer nyughatatlan lélekért. Nem kérünk sokat: egyetlen egyet, aki bizonyosan az, akiről nem két-séges. Nem az életét kérjük, de meg akarjuk tőle kérdezni legédesebb álmában: miért? Egyetlenegyet kérünk, aki megvált bennünket a hontalanságtól, ég és föld között

137 Az újságíró itt a fehérterror idején a különítményes tisztek által elkövetett orgoványi és siófoki gyilkosságokra utal.

138 Helyesen: Erzsébetvárosi Demokrata Kör. Az újságíró itt az 1922.

április 2-ai, erzsébetvárosi bombamerényletre utal.

vergődő bitangságtól. Egyetleneggyel, aki a bizonyossággal megváltja a nádasokat, az erdőket, a Dunát és minden vérfoltos rögöt öt esztendő lidérces varázslatától.

Hallották-e vajon az áldomás viharában Farkas Balázs kísérteties kesergőjét?

Az árnyék tovarebbent, de a hegedű tovább zeng a magyar tájak őszi ködében. Szolnokon bizonyára nem zavart senkit a kísértetjárás. Szolnokon gondtalanul koccantak össze a poharak a fiatalemberek kezében. Bírói ítélet bizonyítja, hogy nem ők voltak.

De ki nyugtatja el az árnyakat? Ki válaszol Farkas Balázsnak?

Szolnokon fölmentették a bombamerénylet vád-lottjait, de súlyos ítéletet hoztak a magyar csendőrség, rendőrség és a belügyminiszter exponense fölött. A szolnoki ítélet meghozatalánál döntően esett latba az a körülmény, amelyet eddig egyetlen bíróság sem mérlegelt súlya szerint: megvan a lehetősége, hogy egyes magyar nyomozó hatóságok erőszakos eszközökkel csikarnak ki vallomásokat a gyanúsítottakból. Ha így van: kiben bízzék tehát Farkas Balázs? Kire vár tehát a feladat, hogy Farkas Balázsnak és kísértet-testvéreinek visszaadja a nyugalmat?

Kire vár a feladat? Farkas Balázs csongrádi cigányprímás bizonyára nem értett sokat a betűhöz, de egészen bizonyos, hogy hallott valamit az országos