KARINTHY FRIGYES: AZ IGAZSÁG?

Mikor ezt írom, a csongrádi bűnpör ítéletét még nem hirdették ki, de a bizonyítás, a vád és védbeszédek lezajlottak, – az ítéletet most szövegezik és néhány óra múlva tudni fogom – nini csak, most veszem. észre, ahogy így egyszerűen felteszem a kérdést: tulajdonképpen mit is fogok én tudni néhány óra múlva? Az ítéletet? Az ítélet engem nem is érdekel, nincs bennem semmiféle a priori harag, vagy ellenszenv, vagy bosszúvágy vádlók és védők, vádlottak és védekezők javára, vagy kárára, – maga az ítélet, mint büntetés, ha marasztaló, ezúttal – tekintve, hogy a vádlottak tagadják a terhükre rótt bűn-cselekményt, – eltörpül fontosságban a nagy kérdés mellett: kimondják-e a bűnösséget, a büntetéstől el-tekintve megbélyegzik-e a vádlottakat azzal, hogy gyáván hazudtak, tagadtak, rákényszerítették a bíróságot, hogy közvetve tudja meg, amit tőlük, közvetlenül kellett volna megtudni, mint akik a legjobban tudják: hogy hát mi is az igazság a csongrádi merénylet körül?

Ezt kellene megtudnom néhány óra múlva – de miből fogom megtudni? Hiszen a következtetést, hogy bűnösek-e vajon a vádlottak, a bíróság csakúgy a tárgyalásból, vád és védelem meghallgatásából merítheti csupán, mint ahogy én meríthetném, ha én volnék a bíró, miután figyelmesen elolvastam vádat, bizonyítást és

védelmet. A tárgyalás le van zárva, s ha mégis kíváncsi vagyok rá, kimondja-e a bíró a bűnöst, kimondja-e, hogy a bűncselekményt igenis Piroskáék követték el, ez a kíváncsiságom nem jelent kevesebbet, mint hogy a tárgyalásból nem derült ki az igazság.

De miből fogja akkor az igazságot tudni a bíró, hozzám hasonló ember, hacsak nem elégszik meg az igazság felderítése (hogy tudniillik dobtak-e bombát Piroskáék, vagy nem?) helyett igazságszolgáltatással, ami-hez teljesen elég, ha a vád és védelem közül valamelyik több érvet és bizonyítékot tud felhozni a másiknál.

Akit, mint engem, az igazság minden büntetésnél, igazságtevésnél jobban, még a tulajdon életénél is jobban érdekel, az nyugtalanul tekint minden olyan bűnper ítéletére, melyben a vádlottak tagadják a vádat. Ebben a nyugtalanságiban egy régi, kiegyenlítetlen probléma megérzése lappang, az a régi gyanú, hogy az élet igazsága nem azonos azzal a másikkal, amit életen innen és túl, ha kell, az élet kockáztatása, sőt megtagadása árán is tudni akar lelkünk mélyén valami emberfölötti kíváncsiság. Az élet igazsága nagyon egyszerű valami ehhez a másik igazsághoz képest, az életéhez mindenki ragaszkodik, s ha védeni kell, megvédi: ennyi az egész. De ha mégis, valami döntő bizonyíték (korántsem vallatás legyen az, akár testi, akár lelki szuggesztió!) révén halálos bizonyos-sággal kiderülne, hogy a bombát igenis Piroskáék dobták, ki merné közülünk helyeselni, hogy a vádlottak igaz-mondás helyett védekeztek, – igazság helyett a maguk

igazát keresték? Van-e mentség a hazugságra akkor is, ha egy képzelt, magasabb igazság, az élet igazságának kedvéért történik? A jogtudomány félig-meddig elismeri az élet védekezésének jogosultságát, amikor nem esketi meg vallomására a vádlottat, – de ama emberfölötti kíváncsiság, amiről föntebb szólottunk, inkább bocsátja meg a bűnt, mint a hazugságot, – az ő számára nincs bűn és erény, – két dolog van csak: igaz és nem igaz.

Bármilyen legyen hát a szolnoki ítélet, nagy kár, hogy akár a vád, akár a védelem, nem tudott abszolút bizonyítékot szolgáltatni ebben az ügyben. Mert van bennük valami életen fölötti állásfoglalás az élettel, bűnnel és ártatlansággal szemben, aminek ingadozása elviselhetetlen, – nem ismerjük a forrását, csak annyit sejtünk, hogy nem az ösztönök világából ered. A tudo-mány etikumnak nevezi, de titkát megfejteni nem tudja:

valahonnan, kívülről kaptuk. Ha kíváncsi vagy rá, megvan-e benned, figyeld meg, van-e különbség a részvétedben olyankor, mikor ártatlant, s olyankor, mikor bűnöst ütlegelnek előtted: hiszen a részvétre való spontán, ösztönös, állati okod mindkét esetben megvan, ártatlan és bűnös egyformán jajgat, ha verik. Ha egy-formán sajnálod őket, de védeni, életed kockáztatásával is, csak az ártatlant tudnád, – akkor egy lépéssel közelebb jutottál annak a valaminek megsejtéséhez, ami az élethez nem szükséges, de ami nélkül véletlenek értelmetlen zűrzavara az élet.

Ellenzék, 1924. szeptemberi lapszám.

SZOLNOK

(AZ ELLENZÉK TÁVIRATA.)

Minden várakozás ellenére fölmentették a csongrádi bombapör vádlottjait. Az esküdtszéki termet, amelyben az ítéletet kihirdették, délután már zsúfolásig megtöltötte a közönség. A törvényszékhez vezető utcákat rendőrség zárta el, hogy megakadályozza a tüntetéseket. Fél 4 órakor vezették be a vádlottakat.

Mosolyogva léptek be, valamennyi fajvédőnek gomblyukában fehér szegfű volt. A törvényszéki tanács elnöke figyelmeztette a hallgatóságot, hogy nyugodtan viselkedjék és tetszésének, vagy nem tetszésének ne adjon kifejezést. Azután a következő ítéletet hirdette ki: – A magyar állam nevében! Az 1923. december 31 óta letartóztatásban levő Simkó László 25 éves római katolikus csongrádi földmívest, Bölönyi Miklós 32 éves csongrádi gabonaügynököt, három gyilkosság büntette, 25 gyilkosság kísérlete, Fülöp Andor 26 éves római katolikus csongrádi földmívest, Piroska György 26 éves csongrádi kereskedőt, Piroska János 32 éves reáliskolai tanárt, Sági János 27 éves csongrádi földmíves vádlot-takat háromszoros gyilkosság és 25 gyilkosság kísérle-tének felbujtói bűnrészessége miatt emelt vád alól, Sági Rókust háromszoros gyilkosság büntette, 25 gyilkosság bűnsegédi bűnrészessége címén emelt vád

következmé-nye és terhe alól felmenti. A teremben éljenzés hangzott el, mire az elnök erélyesen figyelmeztette a közönséget a csendre és kiutasította az éljenzőket. Simkót, Fülöpöt és Bölönyit azonnal szabadlábra helyezték. A többi vádlott biztosíték ellenében már régebben szabadlábra helyez-tetett. A fölmentő ítéletet a büntető törvénykönyv 326. §-ának második bekezdése alapján hozták, a bíróság nem látván fennforogni elegendő bizonyítékot. A királyi ügyész fellebbezett.

A tárgyalás befejezése után a fölmentett vádlottak védőik kíséretében a Lőrinczi-féle étterembe mentek, ahol a szolnoki ébredők elnöke üdvözölte őket. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő válaszolt az elnök beszé-dére, és arra kérte a jelenlevőket, hogy tiszteljék meg a bíróságot hozzá méltó viselkedésükkel.

Világ, 1924. szeptember 28.

EGY FELMENTŐ ÉS EGY