Bodroghy Papp István, hogy minél hitelesebb költő lehessen, elődjeihez hasonlóan kétszer is megverselte poétikáját. „Az 1818 esztendei Januarius 1-ső napján” szü-letett Ujra meg zendéttem serdülő lantomat (7. sz.) kezdetű verset127 szinte egyidőben írta A verselő (24. sz.)128 című költeményével. Köztük a kötetben mindössze egy epigramma kapott helyet.
A két vers azonban nemcsak időben áll közel egymáshoz, hanem a hasonló gondolatok, motívumok, így az ihlet, a képzelet, a lantjáték, a haza nagy költői és a nő szerepe tekintetében is.
gondolatok Bodroghy Papp István: A verselő Bodroghy Papp István:
Ujra meg zendéttem serdülő lantomat ihlet Mi ez? eddig esméretlen érzés
ihlel (3) Belöllem poétát teremtni mi akar
(24) lantjáték mint
versírás ujjaim a’ Lanton futnak szillel (4) Futkoznak lantom hur fogain Járatlan ujjaim (6–7)
szívből versel Szorult mejjembe a’ Sziv erővel
Lángra gyul (5–6) de ti
Lángok mit akartok (19–20) Szeléd lángok kellnek feszülő mejjembe (39)
képzelet Szárnyon béfutja, ott mosolyg egy jó kellem.
De hová te szárnyszegett képzelet (8–9)
Láng szárnyra emelnek fényed ragyogási (52)
szerénység
hangja Nem illett Téged a’ lant, ’s
versezet (10) Nem is zengek én dalt (9) haza nagy
költői Vagynak Honomban, és bájoló
Lant hangzatok (12) Van hazámnok Ovid, Vielandja, Marója
a’ bajnoki remek nevek lantolója (12–13)
127 Ujra meg zendéttem serdülő lantomat…, in Faragószék, 49–51, 24. sz. Lásd Függelék 8. sz.
128 A verselő, in uo., 47–49, 22. sz. Lásd Függelék 7. sz.
nő szerepe Csak Lillámnak dallok, ő meg
nem kritizál (16) A’ millió képek, és édes érzetek Enyelgő Jó, tiszta, fél isten képzetek
Csak Te rád czéloznak.
Láng szárnyra emelnek fényed ragyogási
Boldog leszek itt ha ajkad mosolygási
Jutalomra halmoznak. (49–53)
Elsőre úgy tűnhet, hogy A verselő az Ujra meg zendéttem serdülő lantomat próbá-ja volna, aminek során Bodroghy Papp a 16 soros alkotást 54 sorosra bővítet-te. A költészet lehetőségeiről és a költők közötti pozíciójáról azonban másképp gondolkodik a két versben. Az elsőben (A verselő) a magányos, a „világ piattzát”
kerülő, magának vagy kizárólag csak a nőnek, Lillának verselő129 alkotó szere-pel. Képzelete ugyan szűkös, de mégis – némi iróniát kiolvasva – képes a ver-selgetésre, a szívből eredő írásra, ráadásul a hon nagy „lant hangzatai” között magát nem is akármelyik helyen, hanem a négy fő fém közül a negyedik, vas-pályán helyezi el.
Az Ujra meg zendéttem serdülő lantomat az újév miatt a versírás jövőbeni lehető-ségeit is számba veszi. A verselő jelen idejével szemben ebben hármas időtagolást alkalmaz. A múltból az elismertség hiányát említi, megindokolva ezt bizonyta-lanságával: „kezdő vagyok”, és „Remegve futkoznak lantom hur fogain / Járat-lan ujjaim”. De ennek ellenére mégsem tud felhagyni a versírással, a „Belöllem poétát teremtni mi akar” kérdésre a választ az olümposzi múzsák citerájában, s az eposz istennőjének, Kalliopénak a bájában találja.130 A például Hésziodosz munkájából kölcsönzött, a nővéreinél kiválóbbnak tekintett istennőnek131 ugyan
129 „Csak Lillámnak dallok, ő meg nem kritizál” sor előképe a Rege „Minek a’ lant, ’s kevered el / Véle a’ bús áriát / Hijjába törsz, nem nyered el / Gyöngyalapon Máriát” sorának.
130 Kalliopé először a Pásztori Dallban jelenik meg. „A’ múzsák ’s köztök csak Kaliope le zengi a’
Héros / Tetteket”. Faragószék, 42, 19. sz.
131 „Hát minderről zengtek dalt az olümposzi Múzsák, fenséges Zeusz édes lányai mind a kilencen, Kleió, Melpomené, Euterpé s véle Thaleia, Terpszikhoré, Erató, Polühümnia Úrániával, s Kallio-pé, minden nővérénél ki kiválóbb, mert fényes fejedelmek hű kísérete-társa. Van, hogy megtisz-telnek a Zeusz-táplálta királyok közt valakit s ránéznek már születéskor a Múzsák, ennek nyel-vét öntözi édes harmat, amannak szájából mézízű szó folyik és mikor ítél, ráfüggesztik a népek mind szemüket, s az igazság biztos alapján tesz törvényt s a szavával azonnal, súlyos bár a vi-szály, ő az, ki megoldja megértőn. […] Mert csak a Múzsák s messzelövő nagy Phoibosz Apollón jóvoltából lesznek a dalnokok és citerások, míg a királyok Zeusz jóvoltából; kit a Múzsák kedvel-nek, boldog, szájából ömlik az édes szó, s valahányszor a gyász elfogja a lelket, a gondban még
a háborúban harcoló hősökről szóló trombitahangok tetszenek, de Bodroghy Papp próbálja elkápráztatni a trombita riasztó zenéjével szembeni sokkal kelle-mesebb lantjátékával. A verselővel szemben már nem csak magának és Lillának akar alkotni, hanem sokkal nagyobb tehetséget érez magában. A Pindos hegyén és a Tempe völgyében tanyázó isteneket is le akarja nyűgözni. Nem áll egy szin-ten Ovidiusszal, Wielanddal és Vergiliusszal, sem Kazinczy nagy fiával, Csoko-naival, Berzsenyivel és Kissel, de a jövőben mégis helyet követel magának ebben az alkotótáborban. Noha a nagyokat megillető költői dicsőség jutalmát, a boros-tyánkoszorút – némi gúnnyal – elutasítja, a maga számára az örökkévalóság ró-zsa- és nefelejcskoszorúját tartaná megfelelőnek, ellentétbe állítva ezzel a jövőt a múltbeli elismertség hiányával.
Elképzelhető, hogy Bodroghy Papp a költők közötti helyének kijelölésekor Ber-zsenyi Dánielt ironizálhatta. A Barátimhoz132 című vers 12–15. sorában133 az előd elutasítja a koszorút és a hírnevet, s babért is csak azoknak szán, akik elolvassák verseit. Ezzel szemben Bodroghy Papp – ahogy láthattuk – nagyra tartja magát, érdemesnek a hírnévre és a babérkoszorúra.
Az Ujra meg zendéttem és A verselő stílusa is nagyon hasonló. Utóbbiban a lant, a lanthangzatok, a világ piaca és a vaspálya mint életút metaforáján kívül költői kérdések („Mi ez?”, „De hová te szárnyszegett képzelet”), egyszerű jelzők (például „jó kellem”, „szorult mejjembe”, „virány lapányit”) és fokozás találha-tó („más elmék, nagy lelkek, aetheri szárnyzatok […] bájoló Lant hangzatok”).
A másik költemény főként a görög mitológiából vett elemektől színesebb. Meta-forái között ugyanúgy a lant a főszereplő, mellette azonban a trombita és a citera is a költészetet imitálja, ám ebben a versben nem a lant, hanem a lángok gyul-lasztják a költőt alkotásra. Költői kérdései a versírásra vonatkoznak, csakúgy, mint A verselő esetében. Viszont a mitológiai alakok miatt fohászkodik is („Ez uj évbe, fogadd jó szivvel dallomat / Pindusomnak szüze”, „Musa Te”), amire A verselőben nincs példa. Jelzőit szintén nem bonyolítja túl (például „bajnoki re-mek nevek”, „Járatlan ujjaim”, „szeléd lángok”, „édeni pirulmány”), és ugyan-úgy fokozás is olvasható a versben („Enyelgő, Jó, tiszta, fél isten képzetek”).
el nem fásultat, s szenved tőle az ember, Múzsák hű szolgája, a dalnok, a régi nagyoknak hírét zengi s a boldog olümposzi isteneket mind, rosszkedvét feledi s gondjára se gondol az ember vissza, borúra derűt hoz az istennők adománya.” Hésziodosz. Istenek születése, Prooimion, ford.
Trencsényi-Waldapfel Imre. Budapest: Magyar Helikon, 1974, 8.
132 Berzsenyi Dániel verseinél a Berzsenyi Dániel összes művei. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1978.
kötetet használtam.
133 „Nem kíván koszorús hírt, nevet énekem. / Kész bérem, ha nemes lelkeket érdekel, / És néktek, szeretett nemzetem ékei, / Laurussal fedezett bölcsei! tetszhetik.”
Formailag az első versben két felező, kétütemű 10 szótagos sort két felező, két-ütemű 12 szótagos követ páros rímekkel. Későbbi alkotásban viszont két, szintén felező, kétütemű 12 szótagos sor után egy felező, kétütemű 6 szótagos van, és rí-melése: aabccb.
A két verset, csakúgy, mint a Quodlibetet, Csokonai Vitéz Mihály ihlette,134 elsősorban A Pindus,135 másodsorban Az én poézisom természete136 című versével.
Előbbi központi alakja Apollón (Fébus), aki lantjával minden bút elűz, és elve-zet a „gyönyörűség mezejébe”. Ezzel szemben Az én poézisom terméselve-zete indító-képe közel sem ennyire idilli: köd, dermesztő csend, a sírok között megjelenő áldozataira lecsapó alvilági teremtmény teszi félelmetessé a leírást. Majd a bol-dogság, vidámság helyett először a boldogtalanság, szomorúság világában rep-ked a lélek, de Lilla megjelenésével, ambróziás csókjával végül minden „szép táj”-já változik.
Bodroghy Papp két versének kontextusa mindkét Csokonai-költeményhez közelít. A verselőben megjelenő lélek a boldogság világában, a költészet országá-ban egy virágokkal teli lapályos földterület felett repül, s ez arra buzdítja, hogy verseljen, de csak Lillának. Az Ujra meg zendéttem... kezdetű versben viszont újév napja lévén jóval nagyobb önbizalma van. Csokonai Fébusának szerepét Kallio-pé váltja fel, ám nem a gyönyörűség mezejére kíváncsi, hanem – az eposz múzsá-ja lévén – sokkal inkább a véres harcokra, csatajelenetekre. Bodroghy Papp azon-ban A Pindus szépségéhez ragaszkodva művészetével a múzsákat, isteneket is le akarja nyűgözni. Látható, hogy Csokonaitól inkább csak a boldogság képei jelen-nek meg, a horrorisztikus képek elmaradnak.
Bodroghy Papp nemcsak gondolatokkal, hanem hasonló motívumokkal is megidézi elődjét.
134 Csokonai Vitéz Mihály verseinél a Csokonai Vitéz Mihály összes művei, I–II. Budapest: Osiris, 2003.
kötetet használtam.
135 Ady Endre költészetével összevetve lásd Laczkó 1976, 13–26.
136 Elemzését lásd Alt 1999, 606–611., a Lilla-kötet kapcsán Alt 2004, 666–681.
Bodroghy Papp
Így lettek sokan az élet örökösi,
kellem (8) Mosolyogj nékem is
édeni pirulmány (43) Mulatván a szép
nemet. (36) Ércz hang trombitád
önbirád riasztya (34) Bőgessétek az
oboát (26) Láng szárnyra emelnek
fényed ragyogási (52) Innen hordja a hír kiterjedt szárnyával A bölcs férfiakat az egekbe (17–18)
Természetesen a költészet jelképével is, a hangszerrel: a lant, a citera, a síp, a trombita középpontba kerül. A verselőben: „Lantom peng, és vers hangokra zen-dült […] ujjaim a’ Lanton futnak Szillel […] bájoló Lant hangzatok …”, az Ujra meg zendéttem... kezdetűben:
Remegve futkoznak lantom hur fogain Járatlan ujjaim […]
bajnoki remek nevek lantolója […]
Függesztesz e csak egy ágat is Lantomra […]
Báj hang Cziterája […]
Ércz hang trombitád.
A vidám természetű poétában: „Gyengén rezgő lantomat […] szívet újító citerát pen-getnek […] Fébus lantja […] sípjában hangzik ékes ének”.
A versek közti kapcsolatot a mitológia képei is erősítik. Bodroghy Pappnál A verselőben a Peloponnészosz-félsziget középső része, a pásztori élet és a költészet hazája, Árkádia jelenik meg. Az Ujra meg zendéttem... kezdetű versben a múzsák észak-görögországi lakhelye, a Pindosz hegye és a Tempe-völgy szerepel, s az is-tenek lakhelye, az Olümposz sem marad el. Megjelenik a már többször említett Kalliopé, valamint Zeusz és Maia nimfa gyermeke, az istenek hírnöke, az ékesszó-lás és irodalom védelmezője, Hermész is. Csokonainál ezek közül ugyanúgy jelen van Pindosz hegye, a laurus, de megemlíti a görög mitológia istennőjét, Euterpét, valamint a tragédia, a dráma, a gyászének múzsáját, Melpomenét is, Kalliopé he-lyett pedig a nap istenét, Apollónt. Az eposz múzsája nála más versekben szerepel:
Mélt. gróf Festetics György ő nagyságára invokációjában: Szárnyalj le mennyből, Kal-liopé! s segítsd / A még szokatlan tárogatón kezem”, valamint 27. versszakában:
A múlt s jövendő pólusit is süti.
Tud már ezentúl tenni is, írni is Nagy dolgokat főldünk vitéze S lantossa: Kalliopém! elég ez,
továbbá A szélhez című műben: „Hogy tudjon ezüst hangokat s innepi / Víg dalt adni nekem Kalliopé”. A költők közül Ovidius és Vergilius esetében szintén egye-zés van, Bodroghy Pappnál Homérosz, Wieland és maga Csokonai képviselteti még magát, A Pindusban Horatius, Az én poézisom természetében pedig Hervey,
Young és Racin szerepel.137 A verselő Lillája szintén megfeleltethető Az én poézi-som természete Lillájának.