A perifériaképződés okait keresve az elmaradott, hátrányos helyzetű és/vagy ha-nyatló kistérségek és települések főbb jellemzőiként többek között az alábbiak említhetők meg:
jelentős fejlettségbeli különbségek, területi egyenlőtlenségek;
általános gazdasági-társadalmi elmaradottság;
hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet;
akut, folyamatosan kiemelkedően magas munkanélküliség;
elmélyült strukturális válság, az ipar általános leépülése („rozsdaövezetek”, iparhiányos térségek, a feldolgozóipar visszaszorulása stb.);
a mezőgazdaság hanyatlása (értékesítési válság);
a szolgáltató szektor gyengesége;
rossz infrastrukturális ellátottság, nehéz megközelíthetőség és elszigeteltség;
tartós szociális válság, az életminőség és életkörülmények hanyatlása (szeg-regáció, mélyszegénység);
romló közbiztonság (Baranyi 2014).
A hátrányos helyzet általában véve és jellemző esetben a felsorolt kedvezőtlen, hatásaiban egymást felerősítő okok és tényezők sokasága alapján alakul ki. Ameny-nyiben pedig a gazdasági-társadalmi fejlettséget meghatározó tényezők túlnyomó része vagy egésze kedvezőtlen, akkor lehet szó halmozottan hátrányos helyzet-ről regionális és/vagy kistérségi összefüggésekben egyaránt. A hátrányos vagy kedvezőtlen mutatók komplexitása miatt halmozottan hátrányos helyzetű régiók lehetnek nagy tájföldrajzi térségek,illetve nagyrégiók (pl. Alföld, Tisza-vidék), ter-vezési-statisztikai fejlesztési régiók (pl. Észak-Alföld régió), kistérségek (Taktaköz, Közép-Tisza-vidék, Bihar), amelyek ugyancsak lehetnek homogén természeti, táj-földrajzi térségek (pl. Bodrogköz, Sárrét, Bereg, Cserehát), vagy éppen úgynevezett KSH-kistérségek, újabban pedig járások. A periferikus, hanyatló területek, úgyne-vezett depressziós térségek leggyakoribb és legkiterjedtebb előfordulása manap-ság általában a Dunántúl déli, délnyugati szegletében, jellemzően pedig az Alföld nagyrégióban, főként az Észak-alföldi és Észak-magyarországi régióban, valamint a Tisza menti területeken, mindenekelőtt az Észak- és Közép-Tisza-vidéken tapasz-talható (Baranyi 2004).
A korábban kifejtettekkel összhangban megfogalmazható tehát a következtetés, hogy ha Magyarország egészén belül az Alföld helyzete periferikusnak minősül, akkor a keleti, de különösképpen az északkelet-alföldi határszél halmozottan hát-rányos helyzete miatt joggal érdemelte ki a „periféria perifériája” megnevezést. Ezt a 10–20 km széles sávot a megyeközpontok gyenge vonzása, a fejletlen infrastruk-turális állapotok, a rossz elérhetőség, a nagy volumenű munkanélküliség, a roma népesség magas aránya és a kedvezőtlen természeti adottságok (gyenge termőké-pességű talajok, ár- és belvízveszély) jellemzik. Aligha véletlen, hogy a magyar–ro-mán és a magyar–ukrán határ mente kialakulása – tulajdonképpen Trianon – óta
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
összességében hátrányos helyzetű térségnek számított, s ma Magyarország egyik legkiterjedtebb válságövezeteinek egyike (Enyedi 1996; Baranyi 1999).
Leegyszerűsítve azt lehetne mondani, hogy a Gyula–Szolnok–Balassagyarmat képzeletbeli vonaltól északra elhelyezkedő területek jelentős része az ország leg-kiterjedtebb válságövezeteit foglalják magukban. Amennyiben például az Alföld nagyrégió – azon belül Északkelet-Magyarország – az ország térszerkezetében hátrányos helyzetű periferikus térség, annak kiterjedt határ menti területei és te-lepülései ahhoz képest is további hátrányokkal küszködő területeknek, a „periféria perifériáinak” (Baranyi 1999) minősülnek (1. ábra).
A kistérségek és települések hátrányos helyzetének megállapítására régtől fog-va sokfajta számítás és eljárás szolgál. A legismertebb és leggyakrabban használt hivatalos eljárás a kistérségek és települések társadalmi-gazdasági és infrastruk-turális elmaradottságát és/vagy fejlettségét mérő komplex mutató kiszámításánál a gazdasági, az infrastrukturális, a társadalmi, a szociális, valamint a foglalkoztatási adatok nagy csoportjait és azok alrendszereihez tartozó statisztikai adatok széles körét veszik számításba. Jelenleg a 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat alapján ké-szült kormányrendelet szabályozza évről évre a hátrányos helyzetű kistérségek besorolását (1. ábra), amelyek közös jellemzője, hogy fenntartható fejlődésük, eset-leg felzárkóztatásuk jelentős külső és belső fejlesztési forrásokat igényel (Baranyi 2010; 2011a).
A hátrányos helyzet akkumulációja a történelmi, illetve a szocialista fejlődés okán is egyaránt az Alföld nagyrégió esetében mutatkozott meg, minden egymást erősítő hátrányos következményével együtt. Ami az 1989/90. évi rendszerváltás utáni folyamatokat illeti, annyiban módosította – inkább súlyosbította – a ko-rábbi állapotokat, hogy a szocialista fejlődés időszakában, minden ellentmon-dás ellenére is jelentős előnyhelyzetet hozó iparágak, mindenekelőtt a nehéz-ipar, s részben a mezőgazdasági feldolgozóipar épültek le elsőként, s alakultak ki az akut munkanélküliséggel járó úgynevezett rozsdaövezetek. A bekövetkezett dezindusztrializáció, a korábban előnyhelyzetet élvező észak-magyarországi, al-földi, Tisza menti és dél-dunántúli területeket és településeket egyaránt sújtották.
Sorsukban gazdasági-társadalmi következményeit tekintve így kapcsolható össze a történelmi múlt és jelen (Enyedi 1996; Baranyi 2014).
A perifériaképződés sajátosságai mindenekelőtt az Alföld példájával illusztrál-ható, ahol a legjellemzőbb módon, legnagyobb számban és legkiterjedtebb formá-ban, főként Északkelet-Magyarországon fordulnak elő. A perifériák kialakulása szempontjából az Alföld nemcsak a történelmi előzményeket, hanem a történelmi folyamatok következményeit és a perifériaképződés, ha tetszik rendszerváltozás utáni és jelenlegi sajátosságait is talán a legtípusosabban jeleníti meg. Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mert Magyarország keleti felében a rendszerváltást követő évtizedben a tulajdoni, a képzettségi-kulturális, foglalkoztatottsági, demog-ráfiai, egészségügyi, szociális viszonyokban a társadalmi és a területi különbsé-gek nem csökkentek, sőt számottevően növekedtek. A strukturális és tradicionális hátrányokkal küzdő térségekben jelentős társadalmi, gazdasági és területi belső
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
differenciálódás ment végbe, valamint a fejlettebb régiókhoz, kistérségekhez és településekhez képest számos (gazdasági, infrastrukturális, szociális) területen leszakadás következett be, miközben problémák is keletkeztek, újrateremtődtek különféle új egyenlőtlenségek, különösen az akut foglalkoztatottsági válság tekin-tetében (Baranyi 2002).
1. ábra. Kistérségek fejlettsége a 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat alapján Forrás: KSH Területi statisztikai évkönyv (2008) alapján saját szerkesztés.
A gazdasági-társadalmi fejlődés sajátosságainak a megítélésében ma már nagy a kutatók közötti nézetazonosság. Domináns álláspontok szerint a társadalmi fo-lyamatok feltételrendszerének, előzményeinek és jellegének az alakulását illetően az „Alföld-szindróma” jól ismert történelmi tünetei idézték elő legkarakterisztiku-sabban az Alföld társadalmában zajló változásokat. Az Alföld-jelenség jellemző megnyilvánulásai többek között a sokszínű másság, a fejlettség elemeit is magában hordozó elmaradottság; a természeti táj és a társadalomfejlődés szoros kölcsönha-tásaként kialakult jellegzetes „lelki kapcsolat” és „táji mentalitás” az Alföld sajátos társadalmi struktúrát formáló pusztai, frontierjellege (amely elsősorban társadal-mi képlet, s csak azután területfejlődési típus); az Alföld perifériajellege, sőt egyes kiterjedt térségeinek a „periféria perifériája” helyzete. Másképpen fogalmazva az alföldi perifériák keletkezésében, a gazdaság és társadalom változásainak diszhar-móniájában, a társadalmi és gazdasági fejlettség meg nem felelésében testet öltő sajátos társadalomfejlődési út: a paraszti polgárosodás, illetőleg a parasztpolgári-mezővárosi fejlődés; az egyedülálló alföldi település- és városfejlődés, s egyáltalán az „alföldi út” megannyi más, egyedi vonása jutott determináns szerephez (Baranyi 2011b; Beluszky 1992; Csatári 1993).
Legfeljebb Fejlett Átlagos Fejletlen Legfejlettlenebb
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
A társadalmi fejlődés előbb leírt, történelmileg kialakult sajátos „alföldi útja”, amely egyszerre viselte magán az elmaradottság és a viszonylagos fejlettség je-gyeit, az elmúlt több mint fél évszázad történelmi, gazdasági, társadalmi változásai során megrekedt. A feltételrendszer oldaláról vizsgálva a kérdést, könnyű belátni, hogy a társadalmi folyamatok alakulását befolyásoló régi és új keletű tényezők sokaságából (pl. a hátrányos történelmi örökség következményei, a tradicionális mezőgazdasági társadalomból öröklött jellegzetességek, a tanyarendszer, az ingá-zás, a szelektív vándorlás, gyenge és leépülő ipar stb.) mindenképpen a gazdaság közelmúltbeli súlyos válsága a legfontosabb. Mindezek külön-külön és együtt is meghatározó szerepet játszottak a társadalmi specifikumok és területi differenciák létrejöttében (Baranyi 1985).
Szakmai körökben ismert és elfogadott álláspont szerint a rendszerváltást követően a magyar gazdaság átalakulása újfent egy elmélyült területi válság kö-rülményei között megy végbe. A területi válság alapvető jellemvonása az ország keleti részének „leszakadása”. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy Kelet-Ma-gyarország megyéiben a gazdaság átalakulását súlyos és tartós munkanélküliség kíséri. Az 1989/90-es gazdasági rendszerváltással együtt járó gyökeres tulajdoni, szerkezeti és szervezeti átalakulás sem javított a perifériák nagyrégióban elfoglalt helyzetén. A kiterjedt alföldi agrárterületek halmozottan hátrányos helyzete nem enyhült jelentősen.A rendszerváltás során újraindult viszonylagos gazdasági-tár-sadalmi dekoncentrációs folyamat igazi veszteseinek mindenekelőtt az alföldi és a keleti-északkeleti ország- és megyehatár mentén fekvő, elzárt és elmaradott falusi térségei tekinthetők.
Mi várható tehát a jövőben? Van-e esély a felzárkózásra? A kérdés és a megol-dásokat kereső válasz elsősorban a munkanélküliség és foglalkoztatási viszonyok javítására, illetve a munkahelyteremtésnek a lehetőségeire vonatkozik, különösen az aprófalvas térségekben, ahol a munkaerőpiac problémái – annak ellenére, hogy ezekben a térségekben egyöntetűen magas munkanélküliség a jellemző – eltérnek a más vidéki térségek foglalkoztatási gondjaitól. A legnagyobb különbségek a mun-kanélküliség és az elnéptelenedés, az elöregedés és az újranépesülés együttes je-lenlétéből, valamint a munkaerő rendkívül alacsony koncentrálódásából, földrajzi szórtságából adódnak. Gondot jelent azonban a különféle értékek értékként való tudatosulásának és a hasznosításban használható gazdasági-társadalmiinnovációk terjedésének hiánya. Kérdés, hogy ezek a hiányok milyen mélyek, kívülről hogyan lehet a folyamatokat kedvezően befolyásolni?
A hátrányos és periferikus helyzetű térségek és települések kapcsán a fenntart-ható fejlődés esélyei főként azzal kecsegtetnek, hogy Magyarország uniós tagsága összességében hathatósan csökkentheti a meglévő területi egyenlőtlenségeket, enyhítheti a hátrányos-periferikus helyzetből fakadó válságfolyamatokat, előse-gítheti a periferikus térségek felzárkóztatását. Bizonyosnak látszik ma még, hogy a belső és külső perifériákat érintően hosszabb ideig a fenntartható fejlődés és a stagnálás kombinációja fog érvényesülni, bár a válság egyre kisebb léptékű lesz, kistérségi szintű marad. A mezőgazdasági termelés hagyományos és modern
ele-DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
meinek az ötvözése, a természet- és környezetvédelem, a falusi és ökoturizmus, leginkább az agrárgazdaság diverzifikált fejlesztése, az erőteljes újraiparosítás, közelebbről a mezőgazdasági feldolgozóipar feltámasztása révén a fenntartható fejlődés végső soron biztosítható. Ma még nyitott kérdés azonban, hogy mekko-ra részt foglalnak el a modern szerkezetű, de kicsiny eltartóképességű térségek, s mekkora hányadot tesznek ki a hanyatló és alacsony életszínvonalat biztosító, fejlődésükben megrekedt falusi térségek (Baranyi 2007).