A hazai polgárosodás esélyeinek és irányainak a latolgatása újabban a szakmai és közéleti érdeklődés homlokterébe került, miután a rendszerváltás, a piacgazda-ságra való áttérés újra napirendre tűzte a polgárosodás ügyét, egy olyan sokrétű folyamatot indítva el, amely a tőkés átalakulás velejárójaként, szerencsés esetben áthatja a gazdasági, a társadalmi, a kulturális s nem kevésbé a közösségi és az egyé-ni lét egészét. Jóllehet a gazdaság és a társadalom polgári típusú átalakulásának esélyei részben már adottak, ám annak a hogyanja, intenzitása és időtartama bi-zonytalan még. A kérdéskör aktualitását nem különösebben befolyásolja, hogy a polgárosodás fogalmát igen sokféleképpen értelmezik. Elkerülve a vitákban való elmélyülést, s mellőzve a fogalmi kérdések részletes tisztázását, a polgárosodásnak ezúttal csak a tőkés átalakulást és modernizációt legáltalánosabban kísérő társa-dalmi folyamatokkal, közelebbről pedig a piaci viszonyok, illetőleg a vállalkozói magatartás térnyerésének társadalmi hatásaival kapcsolatos kérdéseiről esik szó, különös tekintettel a mezőgazdasági kistermelésre, az árutermelés irányába moz-duló családi gazdaságokra és vállalkozásokra, tágabb értelemben pedig az egyéni vállalkozások egészére.
A társadalmi folyamatok alakulásának perdöntő kérdése az eleve agrárjellegű Alföldön az, hogy milyen irányú változások történnek a mezőgazdasági foglalkozá-súak soraiban, a falvak életében, illetve milyenek az esélyei a fejlettebb áruterme-lő mezőgazdaság, a paraszti polgárosodás erőteljesebb kibontakozásának. A piaci viszonyokhoz közelítő modernizációs folyamatnak ugyan már a rendszerváltás előtt is voltak előzményei, hiszen az úgynevezett második gazdaság keretei között sok család vett részt a mezőgazdasági kisárutermelésben. A magángazdálkodás fokozatosan beépült a nagyüzemi gazdálkodásba, mintegy megőrizve a paraszti polgárosodás bizonyos elemeit és hagyományait. Az 1980-as évek fordulóján a me-zőgazdaság bruttó termelési értékének csaknem egyharmada már ezekből a kis (magán) kisegítő gazdaságokból került ki (Enyedi 1994, 13).
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
A piaci viszonyokhoz közelítő, bár fölöttébb ellentmondásos és sajátos mo-dernizációs jelenségek azonban csak a rendszerváltást követően erősödtek fel. Ez a folyamat mindenekelőtt abban öltött testet, hogy az ország más térségeihez, vi-dékeihez képest a régió megyéiben lényegesen több lett az intenzív vonásokat is magán viselő árutermelő mezőgazdasági magángazdaság, amely számos esetben mint árutermelésre is alkalmas családi vállalkozás jelenik meg. A polgárosodási folyamatok soktényezős feltételrendszerében már ma is fontos szerep jut a minden bizonnyal legtöbb polgári tartalmat magában hordozó egyéni vállalkozásoknak. Az országban fellelhető 27 832 működő mezőgazdasági vállalkozás 43,7%-a , mintegy 12 168 egyéni gazdaság a hat alföldi megyére esett, míg az országosan 458,4 ezer összes egyéni vállalkozásnak csak 26,5%-a (121,4 ezer vállalkozás) jutott a régióra.
A mezőgazdasági egyéni vállalkozások száma megyei összevetésben is az alföldi megyékben a legmagasabb (1. táblázat).
A paraszti polgárosodásnak persze csak egyik jelzőszáma az egyéni gazdaságok száma, legalább ennyire fontos azok működőképessége, hatékonysága is. Ebben a megközelítésben már korántsem olyan kedvező a helyzet, hiszen az agráriumot érintő hátrányos következmények abból fakadnak, hogy az ipari válságfolyamatok is jelentős mértékben éppen az agrárjellegű Alföldön fejtik ki hatásukat. Miután a rendszerváltást kísérő elbocsátások elsősorban a zömmel falvakból naponta vagy ritkábban el- és bejáró mintegy 450–500 ezer ingázót – többnyire segéd- és betanított munkást – érintették az Alföldön. A kényszerű népesség-visszaáramlás eredményeként az alföldi társadalomszerkezetnek megjelentek olyan „karakterisz-tikus” elemei, amelyek már évtizedek óta hiányoztak. Faluhelyen – mondhatni új keletű társadalmi anakronizmusként – a tömeges elszegényedés és elnyomorodás miatt újra kialakultak a napszámosok, a cselédek és a nincstelenek rétegei, egyre többen sodródnak a társadalmi lét perifériájára. Magától adódik tehát a kérdés, hogy napjaink olykor áttekinthetetlenül bonyolult folyamatai közepette „…kikből lesznek polgárok, kikből proletárok”(Bőhm 1996, 27).
A kérdésre tehát, hogy a magángazdaságok és a kisvállalkozások számának a tömeges gyarapodását, a falvakban történő megtelepedést lehet-e egyértelműen pozitív és biztató perspektívának, a vállalkozószellem diadalának tekinteni, a dol-gok jelenlegi állapotában csak felemás, sőt meglehetősen kétkedő válasz adható.
A rendelkezésre álló adatok ugyanis azt támasztják alá, hogy a mezőgazdasági vál-lalkozások számának – önmagában örvendetes – növekedése nem jelenti egyszer-smind a falu reális eltartóképességének az erősödését, az új vállalkozói mentalitás szellemében tevékenykedő árutermelő gazdaságok előtérbe kerülését, különösen nem a már többször említett, halmozottan hátrányos helyzetű országhatár menti területeken és a belső perifériákon.
Az Alföld mezőgazdasága ma még azzal jellemezhető leginkább, hogy világos magyar agrárkoncepció, egyértelmű és hatékony központi agrártámogatás hiányá-ban a felaprózódott néhány hektáros kis gazdaságok többségét relatíve alacsony színvonalú „paraszti önellátó”, jövedelempótló, illetve kiegészítő tevékenység jellem-zi. Jobbik esetben is csak az agrártevékenységet végzők nem egészen egyharmada
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
1. táblázat. A működő egyéni vállalkozások száma gazdasági ágak szerint 1998-ban TerületMező-, erdő gazdál- kodás, halászatIpar, építőiparKereskedelem, javításEgyéb anyagi és nem anyagi szolgáltatásÖsszesen szám%szám%szám%szám%szám% Közép-Magyarország2 869 2,026 15918,033 57023,182 58656,9145 184100,0 Közép-Dunántúl2 7815,511 01221,513 07725,524 33647,551 206100,0 Nyugat-Dunántúl3 9357,99 90919,912 74925,623 22546,649 818100,0 Dél-Dunántúl3 5937,77 90017,012 28726,522 60048,846 380100,0 Észak-Magyarország2 484 5,67 91817,813 15729,720 80446,944 363100,0 Észak-Alföld5 494 9,310 03117,117 27529,425 96244,258 762100,0 Hajdú-Bihar2 1609,73 77717,05 97827,010 24946,322 164100,0 Jász-Nagykun-Szolnok1 2808,32 97119,24 24727,56 94045,015 438100,0 Szabolcs-Szatmár-Bereg2 0549,73 28315,57 05033,38 77341,521 160100,0 Dél-Alföld6 67410,711 18717,917 17627,427 55244,062 589100,0 Bács-Kiskun2 52010,54 60519,07 02429,010 03541,524 184100,0 Békés2 00212,02 86217,24 76928,67 03542,216 668100,0 Csongrád2 1529,93 72017,15 38324,810 48248,221 737100,0 Alföld12 16810,021 21817,534 45128,453 51444,1121 351100,0 Magyarország27 832 6,184 11618,3119 29126,0 227 11649,6 458 355100,0 Forrás: Területi statisztikai évkönyv 1998, KSH.
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
foglalkozik a piaci igények szerinti árutermeléssel is, s mindössze 9%-ra tehető azoknak a családi vállalkozásoknak az aránya, amelyek megújult szellemben igye-keznek megfelelni a modern piacgazdaság magasabb követelményeket támasztó kihívásainak. A családi gazdaságok mintegy 35%-át azok a kisegítő gazdaságok alkotják, ahol a családi jövedelem túlnyomó hányada, legalább 75%-a „külső” mun-kaviszonyból származik, 56%-át pedig azok a részmunkaidős családi gazdaságok teszik ki, amelyekben a munkaviszonyból vagy más külső forrásból és a családi gazdaságból származó jövedelem megközelítően egyforma súlyt képvisel. Túlzás nélkül állítható azonban, hogy az összes paraszti gazdaság túlnyomó többsége, közel 70%-a hagyományos mentalitáson alapuló önellátó, itt-ott szinte a naturális gazdálkodás szintjén mozgó mezőgazdasági tevékenységet folytat, különösen a hát-rányos helyzetű alföldi térségekben. Önként kínálkozik a kérdés, hogy az újonnan született paraszti önellátó kisvállalkozások többsége egyáltalán vállalkozásnak te-kinthető-e. A tudományos és tapasztalati tények, s nem utolsósorban a kilencvenes évek derekán Kelet-Magyarországon, döntően az Alföld falvaiban végzett, mintegy 2500 kérdőív adatain alapuló, később kontrollvizsgálatokkal is alátámasztott úgy-nevezett szociálgeográfiai felméréseink eredményei azt igazolják, hogy – különösen a hátrányos helyzetű térségekben – az új magángazdaságok a kedvezőtlen körül-mények hatására többnyire „kényszervállalkozások”, afféle „kvázi vállalkozások”, amelyek távolról sem tekinthetők ma még modern, úgynevezett polgárparaszti árutermelő gazdaságoknak.
Az ipari és egyéb kereseti lehetőségek beszűkülésével párhuzamosan ugyan növekszik a családi gazdaságok önellátó szerepe, így sokágúsága is, ám ezek a kis-vállalkozások nem képesek jelentős tőkefelhalmozásra, eltartóképességük nagyon alacsony, s az itt folyó munka valójában önkizsákmányoló tevékenység, annak minden súlyos gazdasági-társadalmi következményével együtt. Fennáll a veszélye tehát annak, hogy az ország keleti felében tovább folytatódik a területi egyenlőt-lenségek, a halmozottan hátrányos helyzet akkumulációja. Számos jel mutat arra, hogy a régtől fogva megmutatkozó fejlettségbeli távolságok tovább nőnek vagy legalábbis konzerválódnak, s a területi periferizálódás veszélye fenyeget kiterjedt alföldi területeket, nagy- és kistérségeket egyaránt (Süli-Zakar–Baranyi 1997).
Tekintettel az egyéni mezőgazdasági vállalkozások „kezdetleges”, úgynevezett kvázi jellegére, elaprózott voltára, megállapítható tehát, hogy a piaci viszonyokon alapuló modernizációban, a paraszti polgárosodásban érdekelt rétegek ma még csak egy meglehetősen vékony szeletét képviselik a helyi társadalomnak. Megfelelő feltételek hiányában (pl. jelentősebb vállalkozói tőkebevonás híján) rövid távon aligha számolhatunk azzal, hogy a mezőgazdasági vállalkozások modernizációja, a parasztpolgári fejlődés elérne olyan szintet, amely képes lenne az agrárjellegű alföldi térség felzárkóztatását jelentős mértékben felgyorsítani. A (paraszt)polgári történelmi hagyományok újjászületése és modernizációja révén a paraszti polgá-rosodás jótékony hatásai legfeljebb csak hosszabb távon érvényesülhetnek igazán az Alföldön, mindenekelőtt az intenzív jellegű gazdálkodásra, illetve árutermelésre máris alkalmas, részben régtől hagyományozódott paraszti művelésre, táji
kultú-DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
rák meghonosítására alkalmas területeken, különösen a hungaricumokat (málna, szőlő, hagyma, torma, paprika stb.) illetően.
A már korábban kialakult megélhetési (túlélési) stratégia folytatásaként, rész-ben pedig a rendszerváltással együtt járó átmenet viszonyaihoz való kényszerű alkalmazkodás következményeként várható, hogy a mezőgazdasági kistermeléssel döntően csak részidőben foglalkozó alföldi családi gazdaságok számottevő része to-vábbra is a „két lábon állás” stratégiája mellett döntve „főfoglalkozású munkahelye mellett hosszú távon fejleszti az árutermelésre szakosodott kis- és középgazdasá-gát. Ezek a társadalmi csoportok – a polgárosodás szemszögéből nézve – sajátos
»köztes polgári« alakulatot képeznek majd a paraszti, valamint a nem paraszti polgárosodásban érintett rétegek között. Feltételezhető, hogy Magyarországon és különösen az alföldi térségben viszonylag jelentős tömegarányt fognak képviselni ezek a köztes helyzetű polgári rétegekhez tartozók.”(Harcsa 1993, 79–80)
1. ábra. A családi gazdaságok típusai az Alföldön
Forrás: Kérdőíves felmérés alapján (Süli-Zakar–Baranyi 1997, 200).
Hosszabb távon megvan tehát az esélye annak, hogy az „Alföld-tünetcsoport”
egyik korábbi történelmi jellemzője, a parasztpolgári fejlődés „alföldi útja”, a tra-dicionális mezőgazdasági társadalomból örökölt jellegzetességként újraéledjen, s megváltozott körülmények között újszerű tartalommal az Alföldön zajló társadal-mi-demográfiai folyamatok táplálója lehessen. Úgy tűnik azonban, hogy a társa-dalmi szerkezet – az európai szociológiában legtöbbször használt társadalmi-fog-lalkozási kategóriákban kifejezve – igen lassan, hosszú folyamat eredményeként fog csak a fejlett piacgazdasággal rendelkező demokratikus társadalmak
szerke-(35%)
(56%)
(9%) 100
Külső
munkaviszonyból származó jövedelem aránya (%)
Az árutermelés aránya (%) Kisegítő
gazdaságok
családi vállalkozások részmunkaidős
családi gazdaságok
25 50 75 100
75
50
25
0
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
zetéhez hasonulni. Még inkább igaz ez az Alföld társadalmának a fejlődési esé-lyeire vonatkozóan, hiszen itt az átlagosnál is erősebben „retardált polgárosodás”, a „diszkontinuus [nem folyamatos – B. B.] fejlődés” következtében a társadalom polgári átalakulásának és modernizációjának programja a történelem során több-ször is napirendre került, ám újra meg újra megrekedt. A közeljövőt illetően ma még igen nehéz lenne pontos és határozott válaszokat adni. Annyi bizonyos azon-ban, hogy az egyetemes polgári társadalomszerkezet gyors kiépülését eredményező áttöréshez országosan, különösen pedig az Alföld régióit tekintve jelenleg még számos társadalmi-gazdasági, objektív és szubjektív feltétel hiányzik. Ám biztató jel, hogy a rendszerváltás következtében a modernizációs folyamatok és a polgári átalakulás előtt egyaránt nyitva áll az út(Andorka 1996, 15–55; Bőhm 1996, 29).
Összefoglalás
A dolgok jelenlegi állása szerint – nem számolva a ma még szigetszerű, elszórt, jobbára csak sajátos területi típusként való előfordulással – a társadalmi-gazdasági élet minden területét átható, tömeges méretű valódi paraszti polgárosodás az Al-földön is valóban messze van még, különösen a polgári identitástudat kialakulását, a helyi társadalom morális értékeinek a változásait illetően. Tekintettel a gazdasá-gi-társadalmi modernizációs, valamint a globalizációs folyamatok várható hatásai-ra, egyáltalán nem biztos, hogy a sajátos alföldi elemek dominanciája megmarad.
Mindenképpen számolni kell a történelmi hagyományok megújító képességének a háttérbe szorulásával, az egykor annyira erős identitástudat, táji mentalitás és egyéb közösségformáló tradíciók (cívisjelleg, parasztpolgári mentalitás, hajdú, jász, nagykun, szatmári-beregi táji életérzés) halványulásával, jóllehet ezek még hosszú ideig hatni fognak az „alföldiek tudatalattijában”.
Számolni kell azzal is, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői – köztük a jobb sorsra számító és érdemes alföldi családi vállalkozások – a jövőben nagyon ne-hezen, s csak jelentős külső segítséggel lesznek képesek kikeveredni a régóta tartó válságfolyamatból. Enélkül azonban az élelmiszer-gazdaság jövője, s vele együtt a paraszti polgárosodás ügye meglehetősen kilátástalan marad, rövid és hosszú távon egyaránt.
A jövőbe való minden kitekintésnek feltétlenül abból kell kiindulnia, hogy a területi sajátosságok és különbözőségek figyelembevételével a családi vállalko-zásoknak az átalakuló magyar mezőgazdaságban játszott szerepét erősíthetné, egyszersmind a falusi gazdaság diverzifikált fejlesztését is szolgálhatná a családi gazdaságok többségét, mintegy 60%-át kitevő részmunkaidős családi gazdaságok vállalkozói jellegének a kiteljesedése. Ők jelenthetnék azt az utánpótlást, amelyből kifejlődhetne az igazi parasztpolgári társadalmi réteg, amelyből sokan a családi vállalkozók leggazdagabb, a paraszti „vállalkozói hierarchia” csúcsán álló, leg-szűkebb, ám legtehetősebb csoportját gyarapíthatnák. Ehhez a kormányzati gaz-daságstratégiát a hatékony mezőgazdasági vállalkozásélénkítésnek kell mielőbb
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
alárendelni az ország keleti felében. Az Alföld lakossága – különösen a falvak népe – ugyanis a gazdasági rendszerváltással együtt járó előnyök és hátrányok újfajta meg-osztását várja nemcsak egyes társadalmi csoportok és rétegek, hanem a különböző régiók és kistérségek között is. Ám a paraszti polgárosodás, a térségi jellemzők és különbségek kutatása további hosszas empirikus vizsgálatokat igényel a regionális tudományok művelői részéről is.
Irodalom
Andorka Rudolf (1996): Merre tart a magyar társadalom? Lakitelek, Antológia Kiadó.
Balogh István (1973): A cívisek világa. Budapest, Gondolat.
Baranyi Béla (1985): A Tiszántúl átalakuló társadalma 1945–1978 (A társadalmi átré-tegződés fő folyamatai és történeti összefüggései). Budapest, Akadémiai Kiadó.
Becsei József (1994): A foglalkozási szerkezet jellemzői és területi összefüggései az Alföldön.In Timár Judit (szerk.): Az „alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, 212–216.
Beluszky Pál(1988): Az „Alföld-szindróma” eredete (vázlat). Tér és Társadalom, 3–28.
Beluszky Pál (1992): Az „Alföld-szindróma” eredete (vázlat). In Vég kiárusítás I.
Társadalomföldrajzi Tanulmányok (1959–1992). Budapest, MTA RKK, 39–59.
Beluszky Pál (1994): Alföldi út? Alföldi ösvények!In Timár Judit (szerk.): Az „alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, 263–271.
Bőhm Antal (1994): Az Alföld társadalma. Bevezető a Népesség-társadalom szekció előadásaihoz.In Timár Judit (szerk.): Az „alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, 209–211.
Bőhm Antal (1996): A társadalomszerkezet változásai a rendszerváltás után. Comitatus, 3. 27.
Csatári Bálint (1993): Az Alföld tünetcsoport újraéledése 1990–1994. Tér és Társa-dalom, 3–4. 1–12.
Csatári Bálint (1994): Az alföld-problematika fő kérdései, a regionális fejlődés esélyei és korlátai. In Timár Judit (szerk.): Az „alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, 79–83.
Csatári Bálint (1995): Az Alföld helyzete és perspektívái. Rakonczai János (szerk.):
Alföldi kutatási program 1991–1994. Nagyalföld Alapítvány Kötetei 4. Békéscsaba, MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet, 99.
Enyedi György (1963): A mezőgazdaság földrajzi típusai Magyarországon. Földrajzi Közlemények, 4. 313–331.
Enyedi György (1994): Az Alföld fejlődésének perspektívái. In Timár Judit (szerk.): Az
„alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, 13–16.
Erdei Ferenc (é. n.): Futóhomok. Budapest, Athenaeum.
Harcsa István (1993): A paraszti polgárosodás lehetőségei az Alföldön. Alföldi Társa-dalom, IV. köt. Békéscsaba, MTA RKK ATI, 65–80.
Süli-Zakar István – Baranyi Béla (1997): Kisvállalkozások és vállalkozók helye és szerepe az Alföld mezőgazdaságában. Debreceni Szemle, 2. 196–211.
DUPr
ess szabadon let
ölthet ő
Timár Judit (szerk.) (1994): Az „alföldi út” kérdőjelei. Békéscsaba, MTA RKK ATI Békés-csabai Osztály.
Tóth József (1988): Urbanizáció az Alföldön. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Tóth József (1996): Az Alföld.In Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 630.