Nagy ma ma mi ért osz tot ta fel mind járt a va gyont? Hiszen ed dig is gaz dál ko dott. Ezt Nagy apa nél kül is foly tat hat ta vol na.
Foly tat ta is egy ide ig. Egy évig? Ket tõ ig? Ma gam se tu dom már. De Nagy apa nél kül ez va la hogy még se ment ne ki. Úgy érez-te, nincs már ér tel me. Nincs kinek gazdálkodnia. Nagy apá nak szá molt be min dig, ho gyan men nek a mun kák, mi bõl men nyi ter mett, há nyat fi al tak a ko cák és így to vább. De most ez meg sza-kadt. Ha nincs, aki meghallgassa, mit vég zett, mi re ju tott, ezen raj ta vesz tett, abból hasz not hú zott – mi nek az egész? Nem öröm már, csak küsz kö dés.
Ele ge lett ab ból is, hogy az egyik gye re ke pénzt kér és min dent kér, a má sik meg nem szól, de gyû lik ben ne a ke se rû ség, hogy azt a va gyont fosz to gat ják, ami rész ben majd õt il let né.
Egy nap el dön töt te hát Nagy ma ma: szét oszt ja min den bir to-kát. De azt már a gye re ke i re bíz ta, hogy egy más között meg-egyez ze nek.
Pon to sab ban: az öt gye re ke kö zül az egyik már nem is élt, de a csa lád ja tud ta és el fo gad ta: ne kik sem mi se jár. Õ volt a té koz ló fiú, aki elõ re ki vet te min den örök sé gét, miután an nyit vesz tett ru let ten és kár tyán, hogy már röpíthette vol na a fe jé be a go lyót.
Nagy apá ék ak kor megmentették, de most a csa lád meg kel lett hogy ad ja en nek az árát.
Nem volt ez ak kor olyan rit ka eset. A bol dog békeidõkhöz ez is hoz zá tar to zott, hogy so kan sze ret tek vol na hirtelen meg gaz da-god ni, mi köz ben csú szott ki a föld a jobbágyaikat vesz tett ma gyar ne me si csa lá dok lá ba alól.
Ab ba az álom ba ka pasz kod tak be le, fõ leg a fi a ta lok: egyszer majd õk is nyer nek. So kat, na gyon so kat. Kifizetik adós sá ga i kat, és még ma rad is. Vé ge lesz min den baj nak, küsz kö dés nek. De több ször lett vé ge az õ nyo mo rult életüknek, már az így ha zar dí ro zó ké nak. A zsi-dók okosabban koc káz tat tak, õk nem tet tek fel min dent egy lap ra. S
nem is a kár tyá tól, más ilyes mi tõl vár ták a meg vál tást. Közülük csak ugyan so kan gya ra pod tak, és volt is iri gyük bõven, de az õ pél-dá ju kat ke ve sen tud ták kö vet ni. En nek a nagy bá tyám nak is Monte Carlo meg Ba den-Ba den járt az eszé ben, míg egy szer az tán a föl dön nem ta lál ta ma gát. Még jó, hogy nem a föld alatt.
Elég korán meg halt azért...
A gye re ke it csak föl ne vel te. Fe le sé gé re se ha gyott nagy nyo-mo rú sá got. Az is elég fur csa nõ volt. Anyuskáék náluk jár tak egy-szer ven dég ség ben. Kakasleves lett vol na ebéd re, de hi á ba ke res-ték a ka kast, amit le akar tak vág ni, el kó dor gott va la mer re. A szom széd ék ka ka sa vi szont épp át szö kött hoz zá juk. A só gor asz -szony nem so kat teketóriázott, meg fo gat ta, meg is fõz te. Az ebéd nél nagy büsz kén el is mond ta ezt, s elé ge dett mo sol lyal summázta a di csõ tör té ne tet: „Ka kas – ka kas.” Ná lunk ez szó lás sá is vált, ez a „ka kas – ka kas”, de csak olyan ér te lem ben, hogy „egy-ku tya”. Még is más volt a han gu la ta, mert er re a kü lö nös his tó ri á-ra em lé kez te tett. És ne künk még is csak ne he zen fért a fe jünk be, hogy ven dé ge it a szom széd ék ka ka sá val la kas sa va la ki...
Ez a ro kon csa lád ki ma radt te hát az osz to zás ból...
Ki. Az il le tõ nagy bá tyám már nõs em ber volt különben, ami kor ki kel lett men te ni ab ból a nagy becs ület be li adós sá gá ból. Fe le sé ge ro hant el Nagy apá ék hoz Szentmiklósra az SOS-üze net tel: en nyi és en nyi pénz, vagy ha lál. Nem tu dom, hogy ka par ták ösz sze hir-te le né ben a szük sé ges sum mát, de ös sze ka par ták, és az asz szony már vit te is Pest re, hogy az el sõ in du ló exp res sz vo nat tal Monte Carlóba utaz zon ve le. Még ide jé ben ért oda. De leg alább nem-csak meg me ne kült az ura, ha nem ész hez is tért: so ha töb bet nem ke ve re dett be le ilyes mi be.
Az asszony vi szont...
Mit tu dom én! Saj ná lom is már, hogy el mond tam ezt a kakashistóriát. Családjaszeretõ, ren des nõ volt, et tõl függetlenül.
S ta lán épp az urá nak a fi a tal ko ri bot lá sa tá gí tott va la mics két a lel ki is me re tén...
Ma radt te hát négy osz to zó
Ahogy mon dod. Fel be csül tet ték az in gat lan va gyont, s ab ban ma rad tak, hogy négy, nagy já ból egyen lõ ér té kû rész re oszt ják.
Egyik lesz a ta nya, a má sik a tömpöri szõ lõ, a har ma dik a Kutyáskert és a Kis szõ lõ együtt, a ne gye dik Bodakút és Ménesjárás, va gyis az ot ta ni ré tek, ka szá lók, le ge lõk. Nem is volt sem mi baj, míg a több-ség úgy nem dön tött: kor szerint válasszanak. Hár man emel lett voksoltak, de a ki seb bik só gor sor sol ni sze re tett vol na, mert õ há zat akart ven ni – ki is néz te már ma gá nak –, s eh hez nem föld, ha nem pénz kel lett. Tud ta, hogy az el sõ há rom rész – ott mind járt a vá ros tö vé ben – kön nyû szer rel pénzzé te he tõ. De ha a ne gye dik jut ne ki – azok a tá vo li, feltöretlen gye pek, ré tek –, ne he zebb dol ga lesz.
– Húz zunk sor sot – erõs kö dött. – Az az igaz sá gos.
– Tisz tel ni kell a kort! A Bib lia is ezt mond ja.
– De én pénzt aka rok. Ne kem pénz kell! Mi kor már vagy ti zed-szer mond ta ezt el, Apus ka türelmét vesz tet te.
– Ha ëccõ fõd be van a va gyon, nem ad ha tunk neköd há ló sip-kát!
Ez a há ló sip ka be ütött. Olyan ha ho ta tá madt, hogy még a só gor se tud ta meg áll ni ne ve tés nél kül. Azu tán si et ve vis sza ko mo-lyo dott, de ak kor már ké sõ volt. Ró za né ni ha tá ro zott han gon ki mond ta:
– Ak kor én a Tömpört vá lasz tom.
Apus ka rá vág ta:
– Én a ta nyát.
Gyu la bá csi:
– Én a Kutyáskertet, Kis szõ lõt.
Pon to san az tör tént, amit elõ re meg sej tett a só gor. Késõbb
csak pénz zé tet te az tán a ma ga bodakúti, ménesjárási örök sé gét, ami iga zá ból nem ért ke ve seb bet, csak õsze rin te. Õ még évek múl va is fel-fel hány ta: hogy kisemmizték õt az osz to zás kor. Mon-do gat ta is Apus ka:
– Ulyan fös vény ez, hogy sétáni së mögy, në kop jon a ci põ je tal pa.