Más csa lá di ün ne pek rõl szebb em lé kei is ma rad tak tán...
Az egyik leg ré gibb em lé kem is ilyen. Há rom éves voltam, ezt on nan tu dom, hogy Zolti még nem szü le tett meg, Bertus meg már nem volt ott hon, Lõ csé re ad ták in té zet be. Anyus ka ké szí tet-te ne ki a ka rá cso nyi csomagot, és meg en ged tet-te, hogy a ké szü lõ kis mézespogácsák kö ze pét én lyu kas szam ki a gyû szû jé vel. Po gá csá-nak mond ta, pe dig csak olyan la pos kis sü te mé nyek vol tak. Kü lön zacs kó ba tet te az tán õket, és meg ír ta, hogy ezt pedig Ma ris ka kül di nenécskének. Én elõt tem ak kor így em le get ték Bertust, s õ is így ír ta alá azt a szí nes le ve le zõla pot, ami nek a ké pes ol da lát is te le kör möl te. De lát szott azért, hogy egy kis mály va szín ru hás lány áll raj ta, meg egy kis fiú, nagy ka ri ká val a ke zé ben. Ap ró be tûk kel írt Bertus, hogy mi nél több fér jen a lap ra, a cím zé sen viszont már na gyobb be tûk kel állt ott a ne vem: „Magay Ma ris ka úr le ány nak, Kunszentmiklós”. Ne kem cí mez te a la pot, ez volt az el sõ pos ta, amit éle tem ben kap tam. Elolvasni per sze nem tud tam, de büsz ke voltam rá, mi kor fel ol vas ták.
Rózu ta ní tott ki, em lék szem, hogy mi ket kér jek karácsonyra, és meg is írt egy le ve let a ne vem ben a Jézuskának. Õ már tud ta ak kor, mi ket vet tek ne kem, és azt be szél te be le a fe jem be, amit úgy is meg kap tam vol na: hajas ba bát, fel húz ha tó bá dog pá vát, ka rá cso nyi ka lá csot. Én el is cso dál koz tam, hogy ilyen fo ga nat ja lett a levelemnek. Fõ leg a tar ka kis pá vá nak örül tem. Ha mar el rom lott ugyan a szer ke ze te, de még ak kor is szí ve sen ját szot tam ve le. Új ko rá ban pe dig bol do gan mu tat tam a be top pa nó Nagy-ma má nak is, aki nem is em lék szem, hogy bár mi kor még el jött vol na hoz zánk, ahogy – mi ért, mi ért nem - Apuska se tet te be évek hosszat az õ há zuk ba a lá bát. De azon a ka rá cso nyon Nagy-ma Nagy-ma is ná lunk járt, még hoz zá vi lá gos drapp szö vet ru há ban.
Cso dál koz va néz tem – ezért is em lék szem ilyen tisz tán –, mert mind ed dig csak csú nya sö tét bar na, sö tét kék meg fe ke te ru hák ban
lát tam oda ha za, mi kor el vit tek hoz zá juk. Most meg ott állt ez az is me ret len, fur csa Nagy ma ma a kes keny bar na bár sonysza la gok-kal és csok rocs kák gok-kal dí szí tett drapp ru há já ban, ahogy se elõt te, se utá na so ha. Úgy is ma radt meg bennem, mint va la mi me sés ka rá cso nyi tü ne mény.
De cem ber 17-én volt a szü le tés nap ja Ma mám nak, köz vet le nül ka rá csony elõtt...
Ez csak azért nem oko zott na gyobb fáj dal mat, mert szü le tés na-pi aján dé kot a test vé re im se igen kap tak. Nem volt ez még di vat-ban. De a csa lá di név nap ok ból is csak Apuskáé, a Sán dor-nap szá mí tott iga zi ün nep nek. Ak kor fel is bo rult a há zi rend. Már dél elõtt jöt tek a ven dé gek, fõ leg a ka szi nói urak, hogy meg kö-szönt sék Apuskát. Ilyen kor kü lön hí vás nél kül is il lett be ál lí ta ni, de csak egye dül, fe le ség nél kül. Jöt tek olya nok is, akik nem voltak ka szi nói ta gok, pél dá ul Bottka ügy véd, de jött Szondy, a fõ szol ga-bí ró is, aki agg le gény lé vén, nem is hozhatott vol na ma gá val fe le-sé get. It tak-et tek, Anyus ka tor más son ká val, cit ro mos szar dí ni á-val, po gá csá á-val, süteménnyel, mi egy más sal kí nál gat ta õket, a sö rö ket meg Tomó bá csi hord ta a kony há ból. Õ tel jes hi va tal szol-gai dísz be vág ta ma gát ilyen kor, csak a fé nyes sim lé de res, ma gas csá kó ját tet te le. Fe ke te zsi nó ros bar na egyenruhában fe szí tett, de a vál lán fe hér szal vé tát ve tett át. Kint a kony há ban ütöt te csap ra a ho ked li re fel ál lí tott kis sö röshor dót, on nan vit te a szé pen hab zó te li po ha ra kat egy-egy nagy tál cán az ebéd lõ be, min dig si et ve, ne hogy in ni va ló nél kül ma rad ja nak a ven dé gek. A fõ szol ga bí ró, Szondy kü lö nö sen buz gón haj to gat ta le az elé be ra kott sö rö ket.
Sug dos ta is a fü lem be a bá tyám, Im re: „Õ a nap hõ se”. Nem ér tet tem, mit akar ez zel mon da ni, mert én az égi nap ra gon dol-tam, õ meg per sze ar ra: kezd már el áz ni Szondy a sok sör tõl.
Rám csip kés fe hér ru hát ad tak az ün nep tisz te le té re, ab ban ál lí-tott oda Anyus ka az ebéd lõ aj ta já ba. Megkocogtattak né hány po ha rat: „Fi gye lem, fi gye lem!”, s amikor már min den te kin tet
fe lém for dult, két uj jal megcsip pen tet tem a kis szok nyá mat, és szé pen meg ha jol tam. Fé nyes szem mel hall gat ták a ven dé gek, ahogy rákezdtem:
Gyors a ma dár, gyors a szél vész, gyors a villám, Ha nem az al föl di be tyár még gyor sabb ám!
Ez volt az el sõ vers éle tem ben, amit meg ta nul tam, pon to sab-ban: amit hal lás után meg ta ní tot tak, hi szen még ol vas ni se tud-tam. In nen jöt tek rá, hogy elég gyorsan ta nu lok, és szé pen is sza va lok, úgy hogy az tán még jó né hány szor kel lett pro du kál nom ma gam. Ab ban a rádiótlan, magnótlan, tévétlen vi lág ban há lás volt a kis vá ro si kö zön ség min den ilyes mi ért.
Leg szí ve seb ben a ci gá nyok húz ta ma gyar nó tá kat hallgatták per sze, de mi hoz zánk Apus ka még Sán dor nap ján se eresz tet te be a ci gá nyo kat. Egy-egy ki sebb ban da besom for dált azért, hi szen nyit va állt a ka pu. A ház ba már nem mer tek be jön ni, kint a gan-gon zen dí tet tek rá. De Apus ka már si e tett is ki, hogy kö nyör te le-nül el za var ja õket. Ka rá csony kor, hús vét kor ugyan így, ha ne tán megpróbálkoztak. Sem mit ki nem áll ha tott sze gény, ami nek õsze-rin te a leg ki sebb kö ze is volt a kön nyel mû ség hez, ami kí vül esett a min den na pi sza bá lyos, jó zan, ki mért, be csü le tes élet ha tá ra in.
Még a ka rá csonyt se sze ret te. Alig vár ta, hogy le ko pas szuk a kis fenyõfát, s üres le gyen megint a he lye ott az õ író asz ta la elõtt, az ebéd lõ ben, amit iga zá ból a sa ját szo bá já nak szá mí tott.
Hát még azo kat hogy el za var ta, akik va la mi ajándékkal, hí zott li bá val, ma lac cal vagy mi vel ál lí tot tak be, hátha jobb szívvel lesz irán tuk pe res ügye ik ben! Olyan gorombán uta sí tot ta ki õket, hogy csak úgy isz kol tak ki fe lé a kapun.
A szín lap osz tót nem dob ta ki azért, aki mi kor Szentmi kló son ját szott a tár su lat, min den hét vé gén hoz ta – halványkék, ég szín-kék, mály va szín, na rancs szín, ró zsaszín, li la s ki tud ja, még mi lyen szí nû la pon – Szigethyék kö vet ke zõ he ti mû so rát. De az elõ adá-sok ra so ha el nem ment, sõt dü hö sen mo rog ta né ha: „Két dógot
utá lok: a szín há zat mög a színészöket.” Anyus ká nak azon ban el néz te, hogy el-el kí ván ko zott a „ko mé di á sok hoz". Nem egye dül per sze, ha nem Bertussal, sõt ne megy szer Nagymamáékkal, akik ben még élt a ma gyar szí né szet hõs ko rá ból örö költ hazafias lel ke se dés.
És nem csak bennük, hi szen a tár su lat nak jó for mán az egész kel-lék tá rát – bútorokat, szõ nye ge ket, füg gö nyö ket, tük rö ket, ké pe ket és sok min den egye bet – a szentmiklósi úricsaládok kölcsönözték, s ha kap tak is cse ré be sza bad je gye ket, vol tak olyan ga val lé rok, hogy ezek nek az árát fe lül fi ze tés ként meg té rí tet ték. No, nem min den ki, smu cig ala kok is akadtak köz tük. De a töb bi an nak is örült, hogy a sa ját hol miját lát hat ta vi szont a szín pa don.
Egy-egy ne ve ze te sebb szín há zi elõ adás is a je les na pok kö zé szá mí tott. Pél dá ul a János vi tézt Nagymamáék háromszor is meg-néz ték. S más ked velt da ra bok is akad tak még: a Ta tár já rás, Arany vi rág, Ba ba tün dér, Cso ko lá déka to na, Gül Ba ba, már nem is em lék szem mind egyik re.
Az Aranyvirágba en gem is el vitt Anyus ka és Bertus, annak a bár gyú nagy slá ge rét még most is el tud nám énekelni:
Az én sze re tõm ha ja ében, a nap ma ga ég a sze mé ben:
csu pa tûz, csu pa tûz, csu pa tûz, csu pa tûz, csu pa tûz, csu pa tûz.
Nap pal va gyok az eve zõm mel, éj jel va gyok a sze re tõm mel, egye dül so ha sem va gyok én, egye dül so ha sem va gyok én.
Ak ko ri ban még na gyon lel ke sen fúj tam az ilye ne ket: en gem is meg ej tett a szín ház bû vö le te. Az se na gyon zavart, ha a telt hú sú, vas kos Szigethy ma ma ját szott primadonna sze re pet, még õt is szép nek lát tam, ahogy pi ros ra fest ve meg je lent a csil lo gó szín pa di ru há já ban.
Min dig akadt va la mi ürügy, ami re fel kü lö nös figyelmet és párt fo gást kér tek a szí né szek. Pél dá ul a tár su lat tag ja i nak – hol en nek, hol an nak – a ju ta lom já té ka. De aztán csak vé get ért a szentmiklósi sze zon, sze de lõz kö dött az együt tes, és köl tö zött át egy má sik kis vá ros ba. Utol só nap már ez zel ál lí tott be a szí nes szín lap ok ad di gi buz gó osz to ga tó ja:
„Se pénz, se posz tó, bú csú zik a szín lap osz tó.”
Né hány kraj cár bor ra va lót el várt azért még bú csú zó ra. Meg is kap ta.
Ez is a jeles na pok kö zé szá mí tott?
Ab ban az unal mas té li idõ szak ban ta lán még ez is. No, nem annyi-ra, mint, mond juk, a disz nó tor. Az még ne kem is ün nep volt, pe dig én min den ölés tõl, vér tõl, ke gyet len ség tõl iszo nyod tam. Ir tóz tam még at tól is, hogy a kis Lenci az ud va ron ül dö gél ve egy nagy szög nek a fejével nyom kod ta el a han gyá kat, s bol do gan mon do gat ta:
„Mögkupálom le gyet.” Hát még ami kor csir két vág tak a cse lé dek!
Ro han tam be a szo bá ba! Ha vé let le nül még is meg lát tam, ahogy el dob ták el vá gott nyak kal, vé re sen, és ott vo nag lott a föl dön, va ló ság gal ros szul let tem. Vagy ahogy csak úgy a kony ha kö vé re ve tet ték ki a tyú kok, csirkék be lét, a macs kák meg rá csap tak, szag-gat ták szét, húzkodták el mo hón egy más elõl! En ni se akar tam ebéd re ab ból a csir ké bõl.
Azt se bír tam néz ni, mi kor le szúr ták a nyo mo rult co cát; még bent a ház ban is be fog tam a fü lem, ne hall jam az utol só hör gé sét, si val ko dá sát. A pör kö lés hez még is ki men tem, nagy ken dõ vel a vál-la mon, s meg il le tõ döt ten bá mul tam a fé nyes szal ma láng ba, a hir-te len ma gas ra csa pó fé lel me hir-tes lo bo gás ba.
Ilyen kor má zsát is min dig hoz tak va la hon nan, hogy hol ta után le mér jék a disz nót, és ak kor már min ket is le mér tek, ele ve ne ket, a csa lád ap ra ját-nagy ját. Anyus ka hos szú éve ken át tar tot ta a ma ga 67 ki ló ját, de mi, gyerekek, ahogy nõt tünk, egy re töb bet és töb bet nyom tunk.
Az öreg Bernáth Jó zsi bá csi járt hoz zánk disz nót öl ni, és min-den fé le jó kat csi nál ni, ami ket csak egy ilyen ta pasz talt, ré gi böl lér tu dott. Az öreg lány test vé re is ve le jött, az is ki tû nõ en ér tett a bél mo sás hoz, ká sa fõ zés hez, mert kö les ká sás hur ka is volt, rizs ká-sás is, né met vé res is. Õ abált meg min den hur ká ba és disz nó sajt-ba va ló ezt-azt, õ adott ne künk egy-egy fa lat ka kós to lót a bol do-gult disznó nyel vé bõl, fü lé bõl. Õ sü töt te a zsírt az al só kony há ban, aho va egy-egy perc re mi is min dig be kuk kan tot tunk. Jó volt az a me leg zsír szag, de még jobb volt az tán oda kint a friss té li le ve gõ.
Alig vár tuk a friss me leg te per tõt is. Bor csa né ni ki szólt, mi kor már szó le he tett a kós to lás ról.
Fok hagy más és cit ro mos kol bászt is töl tött Bernáth Jó zsi bá csi, ez volt a leg na gyobb lát vá nyos ság a disznótorban. A húst nem hús da rá lón da rál ta a kol bász ba, ha nem két kés sel vag dos ta vil lám-gyor san ös sze vis sza. „Nem csócsálom úgy ös sze, mint aki le da rál-ja” – mond ta, és lesajnálta azo kat, akik ké pe sek újmódiasan ké szí-te ni a kolbásztölszí-teléket.
Ne kem a né met véreshurka volt a ked ven cem – aminek a töl-te lé ké be ap ró sza lon na da rab ká kat és zsem lekoc ká kat ke ver töl-tek –, meg a sa va nyú máj, a ve se ve lõ. De a disz nó to ros le ves cson tos hú sát is na gyon sze ret tem, az el ma rad ha tat lan ece tes tor má val.
Bernáth Józsi bá csit hív tuk a ká posz ta el te vés hez is. Ez is nagy ese mény volt. Ilyen kor õ már oda ha za jól meg mos ta a lá bát, de ná lunk az tán megint, mi kor már úgy elõ volt ké szít ve min den, hogy a ta po sás nak jött el az ide je. Hos szú so ra volt an nak. Elõ ször is meg tisz tí tot ták a szép nagy ká posz ta fe je ket a le ve le ik tõl, kü lön rak ták a leg szeb be ket, a ha sáb nak va ló kat. Ös sze ké szí tet ték a sót, szemesborsot, ba bér le ve let, karikákra szelt birs al mát, ta lán még egye bet is. Jó zsi bá csi ket té vág ta a fe je ket, ki vág ta a csu má ju kat, és ví gan ro pog tat ta ve lünk együtt, míg csak be le nem un tunk. A me sé i be, ré gi tör té ne te i be meg so ha be le nem un tunk vol na, olyan jó ízû en tu dott mesikélni. Volt úgy, hogy Anyus kát meg min ket ki is küld tek pár perc re a kony há ból, mert va la mi „ulyasfélét” me sélt, ami nem ne künk va ló volt. Apus ka és Jó zsi bá csi csak úgy csap
kod-ták ilyen kor a te nye rü ket-tér dü ket ne vet tük ben, de mi hi á ba kí ván csis kod tunk. Anyus ka meg ros szal lot ta is a dol got.
Jó zsi bá csi a fejõszékre ült az tán, tér de kö zé fog ta a nagy ká posz ta re sze lõt, s a kis dé zsá ba re szel te be le a fi nom szá la kat.
Vé gül vö rös hagy má val jól kö rül dör göl te be lül a nagy ká posz tás-hor dó bel se jét, és egy ta sak köménymagot is kért.
Ez után jött a láb mo sás, két-há rom lé bõl, ke fé vel, há ziszap pan-nal. Né hol, úgy tu dom, fe hér fu szek lit is húz tak a Jó zsi bá csi lá bá ra, de ná lunk én nem em lék szem ilyesmi re.
A hor dó al já ra egy-két ma rék fõtt ku ko ri ca szem, ar ra egy sor jó vas tag ká posz ta ré teg, egy sor szo ro san ra kott egész fej, egy sor birs al ma, mi egy más, új ra ká posz ta. Közben fáradhatatlanul tán-colt a hor dó ban Jó zsi bá csi. Egy-egy po hár ka bor még für géb bé tet te a lá ba it, pe dig nem volt ám már fi a tal! De õ de re ka san bír ta.
A vé gén olyan ma gas ra ért a ká posz ta, meg is kel lett ka pasz kod nia a stelázsiban, s idõn ként még a csomoszolóval is se gí te nie a tö mö-rí tés ben.
Mi kor te le lett a hor dó, rá sró fol ta az oda va ló deszkákat. Most már ér he tett a ká posz ta. Le ta kar ták egy nagy fehér ab ros szal az egé szet, és min den nap sró fol tak raj ta an nyit, amen nyit le he tett.
Le vet eresz tett, egy re töb bet, ahogy er jedt. Min dig le is kel lett mer ni ró la a fö lös le get, s ezt mi in ni is na gyon sze ret tük.
Né hány hét múl va jó nak ítél te tett az tán a hor dó tar tal ma. A leg-kö ze leb bi disz nóto ron be lõ le vet ték már ki a to ros ká posz tá nak va lót. De va la hány szor fel sró fol ták és szed tek ki be lõ le, min dig új ra le mos ták tisz ta vi zes rong gyal a pim pó tól. S erõ kellett ám hoz zá, nem is ke vés, hogy új ra le sró fol ják!
Úgy em lék szem, egy-két hé tig még a kony há ban állt a ká posz-tás hor dó, az tán vit ték le a pin cé be, de a fe hér ab rosz ott is raj ta
Úgy em lék szem, egy-két hé tig még a kony há ban állt a ká posz-tás hor dó, az tán vit ték le a pin cé be, de a fe hér ab rosz ott is raj ta