A cse léd lány ok men nyi re szá mí tot tak be le a családba?
Hogy is mond jam csak ? An nyi ból bi zo nyo san, hogy egy kosz-ton él tek ve lünk, azt et ték õk is, amit Anyus ka fõzött a csa lád tag ja i nak. Azt is tu dom, épp te mond tad tán egy szer, hogy ez a két szó – csa lád és cse léd – egy tõ rõl fa kadt. Ha egy szer ve lünk él tek, hoz zánk is tartoztak. Jel lem zõ pél dá ul, hogy a csa lád be li gye re kek és a cse léd lány ok, ahogy már mond tam, egy bu di ra jár tak. Ne kik is Apus ka akasz tott fel a szög re egy-egy jó ko ra adag pa pírt: a ki ol-va sott új sá go kat ol-vag dos ta fel min dig. Csak úgy meg jegy zem, hogy egy idõ ben el tü ne dez tek ezek a pa pí rok: hi á ba vag dos ta és vit te ki a ket tõs bu di ba Apus ka, az oda já rók a leg szük sé ge sebb pil la na tok ban ta lál ták üre sen a szö get. A pa na szok hal la tán si et ve pótolta per sze a hi ányt, de ez se se gí tett. Leg kö ze lebb megint nem volt pa pír. Mi kor han go san mél tat lan ko dott emi att, Zolti a vi lág leg ter mé sze te sebb hang ján szó lalt meg: „Hát hi szen mi azt gyûjt jük Lencivel, oda a li nó le um alá!” Linóleum pad ló ja volt ugyan is a bu di nak, és csak ugyan: kezdett már pú po sod ni a sok pa pír tól.
De maradjunk most a lá nyok nál. Tu dod már, hogy volt kül sõ és bel sõ cse léd, ezt az utób bit szo ba lány nak is hívták. De nem kell af fé le szé pen ki öl tö zött úri szo ba lány ra gon dol nod. Sok szor még majd nem gye rek lá nyok vol tak ezek, aki ket azért is adott szol gá-lat ba az any juk, hogy pal lé ro zód ja nak. Ne he zebb mun kát nem is igen le he tett még rá juk bíz ni, csak olyas mit, hogy pu col ják ki pél dá ul a kály hák ból a ha mut és a sa la kot, és gyújtsanak be új ra.
Ez ná lunk is a bel sõ lány ra tar to zott, akár csak az, hogy a lám pa-üve ge ket meg tisz tít sa a ko rom tól, vagy ame lyik nem volt kor mos, ab ba leg alább be le le hel jen, az tán megforgassa a be le tö mött ron-gyot. A ki lin cse ket szin tén õ fé nye sí tet te hét rõl hét re pucpasztá-val, s a réz mo zsa rat, hab üs töt és a mér leg réz tá nyér ja it is. A gye-rek szo ba padló ján li nó le um volt szõ nyeg he lyett, azt is õ mos ta le,
vagy tö rül te fel vi zes ru há val, a töb bi szo bá ban pe dig a pad lót, amit egyéb ként há zi lag fes tet tek bar ná ra Anyuskáék. Nagy ke rek do boz ból már to gat ták a ter pen tin nel hígított fes té ket.
Ezek nek a szo bák nak a sze gé nyes, tá vol ról sem per zsa szõ nye-ge it már kö zö sen hord ta ki a két lány min den szom ba ton, ha csak nem esett az esõ. A szo ba lány naponta lesöprötte ugyan õket vi zes söp rû vel, de egy hé ten egy szer po rol ni is kel lett, és ezt már együtt vé gez ték. Az al só ház elõtt állt a fá ból ácsolt po ro ló áll-vány. Be is volt fest ve, hogy job ban bír ja az idõ já rás vi szon tag-sá ga it; a bu di nak volt ilyen sö tét bar na szí ne, ta lán épp on nan maradt a fes ték, ami vel be ken ték. Oda, a po ro ló ra te rí tet ték ki a lá nyok a pok ró co kat (mert így hív tuk õket, nem is igen il lett vol na rá juk a szõ nyeg ne ve zet, olyan ko pot tak, kosz lot tak vol-tak, ha nem is ron gyo sak). Oda áll tak kétfe lõl, ke zük ben a ten ge-ri nád ból haj to ga tott porolópálcával – ami nek a szé pen font fe jét sok szor meg cso dál tam –, az tán fel vált va csap kod ták, pü föl-ték a pok ró cot, egyet jobb ról, egyet bal ról, egyet jobb ról, egyet bal ról. Szállt a sû rû por fel hõ, nyel ték is sze gé nyek, de nem so kat törõdtek ve le, azon mu lat tak in kább, mek ko rá kat tud nak üt ni, csak úgy puffog!
Sok sa rat, sok port be hord tunk mi bi zony hét hos szat a ház ba.
A szentmiklósi ut cák nak ak kor még job ba dán csak desz ka pal ló val
„kö ve zett” jár dá juk volt – vagy még az se –, de kü lön ben se na-gyon ke rül get tük a vi ze ket, sa ra kat, s ha za tér ve se tö rõd tünk so kat a ci põnk letakarításával. Nagymamáéknál volt ugyan egy föld be ásott vas sártalanító, de ná lunk csak egy moz gat ha tó la pos vas rács a gan gon, az elõ szo ba aj tó elõtt. Azon el rán tot tuk néhány-szor a tal pun kat-sar kun kat, és kész. Hogy pa pu csot húzzon va la ki a ház ba va ló be me ne tel kor, olyat még elképzelni se tud tunk.
A na pi ci põ pu co lás is a lá nyok ra várt min den es te, mi u tán mi már le fe küd tünk. Reg gel re nem hagy hat ták, ne hogy emi att kés-se nek el az is ko lá sok. Ré gi rossz kés kés-sel va kar ták le a tal pak ról a sa rat, né ha bi zony jó vas tag sár rét eget. Fölül még vi zes ru há val is le tö rül ték a cipõket, ha kel lett, az tán jött a vik sze lés. Nagy
faháncsdobozból ken ték a ci põk re a vikszet; ha be szá radt, víz zel hígították, vagy egy sze rû en be le köp tek.
Kö zös mun ka volt az ap ró fa ha so ga tá sa is, nemkülönben a kút ra já rás. Pon to sab ban: fel vált va csi nál ták, ahogy rá ér tek. Hol az egyik lány sza ladt el egy zo mán cos kannával – vagy a vá sár ban vett zöld cse rép kan ná val –, hol a má sik. A kül sõ lány két te li kan nát is job ban el bírt. Õ hord ta a kony hai fa vö dör be a „közelvizet” is, va gyis az ud va ri gé mes kút vi zét, amit a hús, krump li, zöld sé gek mo sá sá ra hasz nált Anyus ka, a lá nyok meg mo so ga tás ra, fel mo sás ra.
A kül sõ lány mo so ga tott a csúf, szür ke bá dog mosoga-tóvájd-lingban, a bel sõ meg tö rül ge tett és hord ta he lyükre a tisz ta edé-nye ket. A kül sõ lány mos ta fel a kony hát, a gan got – piros-feke-te-drapp mo za ik kö vek bõl volt kirakva mind a ket tõ –, õ söprötte az ud vart és a ke rí té sünk elõtt az ut cai jár dát. A he ten kén ti kis mo-sás is az õ dol ga volt, de a vi zet ket ten hord ták hoz zá, jó sok öb lí-tõ vi zet is, ami az tán szép kék lett a ké kí lí-tõ lí-tõl. Együtt vit ték fel szá rad ni a mo sott ru hát a pad lás ra, együtt húz kod ták a le pe dõ ket, pap lan le pe dõ ket, pár na ci há kat, ab ro szo kat, mielõtt ki te rí tet ték õket. A szá raz ru hát is együtt szed ték le. Az asz tal ne mût, ágy ne-mût nem va sal ták, ha nem mángorolták, leg alább is a nagy ját. A ké zi mán gor ló val el tudott bol do gul ni a bel sõ lány is, de a nagy be he mót tölgyfa mángorlót, ami Nagymamáéktól ke rült hoz-zánk, csak a kül sõ lány hasz nál ta né ha. Ami va sa lás ra várt a mo sott ru há ból, azt elõt te be spric cel ték és összegöngyölték, de min dig csak an nyit, amen nyit még az nap ki tud tak vasalni. Volt, amit ke mé nyí te ni is kel lett mo sás után, fõ leg a fér fi in ge ket, al só-szok nyá kat, az asz tal ne mût és az ágyhuzatokat. A ven dég ágy ne-mû fod ra it kolmízták is né ha – hajsütõvassal bo do rí tot ták –, ha ran go sabb szál ló ven dégre szá mí tot tak.
Volt itt mun ka! Cse léd lány ok nél kül él ni? El kép zel ni se tudtuk volna.
* bo rí ték
A va sa lás is mi lyen ke ser ve sen folyt az ak ko ri fa sze nes va sa ló val!
Men nyit kel lett ló bál ni, pisz kál ni, hogy rendesen sze lel jen, de ar ra is vi gyáz ni mun ka köz ben, hogy ki ne pot tyan jon be lõ le egy-egy ap ró pa rázs, ki ne éges se a ru hát. Ezért is kel lett gyak ran sze lel tet-ni, de még ki is ön te ni né ha az egé szet ha mus tul, az tán csi pesszel rakosgatni vis sza az ele ve nen iz zó na gyobb pa ra zsa kat, ki dobni a pi ci ket, ros sza kat, új ból meg rak ni, új ból ló bál ni, tíz perc múl va megint, kinn a sza bad le ve gõn, utá na megint, pe dig sür get te vol na a sze gény lányt a még hát ra lé võ sok va sal ni va ló. De ne megy szer az is, hogy fájt már a fe je a füst tõl, szén gáz tól...
Ott volt az tán még a ker ti mun ka. A szõ lõ vel a lányoknak nem kel lett tö rõd ni ük – az Apus ka fel ség te rü let ének szá mí tott –, csak a vi rá gos kert tel, meg ha volt egy kis ve te mény, ak kor az zal.
Anyus ka inkább csak õket igazgatta, õ ma ga – Apuskával el len tét-ben – rit kán ka pott kedvet a ker tész ke dés re. Leg fel jebb a vi o la-ma got ve tet te el a ke rek ágy ba, meg a fû la-ma got kö rül a szé lé re, meg a ja pán virágszõnyeget, amit Mauthnertõl ho za tott. El ne felejtsem, ho za tott egy szer örök ké tar tó kí nai ba zsa ró zsa-tö vet is, ami az tán csak ugyan szé pen zöl dellt év rõl év re, virágot vi szont so ha nem ho zott egy szá lat se. Ezen jót de rült a csa lád, a lá nyok is nyil ván, csak õk nem mu tat ták.
A ház tól el jár ni õk min dig sze ret tek. A kül sõ lányt küld te Anyus ka pi ac ra, bolt ba, a bel sõt in kább Nagy mamá hoz, hol va la-mi sür gõs üze net tel, hol egy kis kóstolóval. Si et ni ük kel lett per sze vis sza, de ha ro kon nal, ismerõssel ta lál koz tak, csak le áll tak ve le egy kis pur par lé ra, hi szen na gyon ki vol tak éhez ve a kin ti vi lág hí re i re. Hát még ha egy ne kik tet szõ le gény akadt az út juk ba!
A Nagy ma má nak szó ló pár so ros üze ne te ket kis cédulkákra ír ta Anyus ka, az tán ös sze so dor ta, és két uj jal benyomkodta ol dal ról, fel vált va az egyik és a má sik irányból. Szép volt az ilyen ösz sze so-dort, be nyom ko dott cédula, de jó is, mert nem le he tett ész re vét-le nül ki bon ta ni és vis sza te ker ni. Kóperta* se kel vét-lett hoz zá, se sem mi fé le le ra gasz tás. „Vidd már el ezt a cé dul kát – mon do gat ta Anyus ka –, de si ess ám! Egyik lá bad itt, a má sik ott!”
A kós to lót job bá ra a fe hér por ce lán ko ma tál ban küldte. Más kor csak egy tá nyé ron, szerv étá val le ta kar va. A lány, mi kor oda ért, min dig el ha dar ta mel lé: „Tisztõtteti a teintetös as szony a teinte-tös as szonyt, kûdött ékkis kóstolót.” Ka pott is né ha egy pár kraj-cárt, de csak je le sebb al kal mak kor.
Ott hon – jobb hí ján – egy más sal be szél get tek, viháncoltak, ka ca rász tak a lá nyok. Meg ve lünk, gye re kek kel, ha épp úgy adó-dott. Em lék szem pél dá ul, hogy es ti kukoricamorzsoláskor, mi kor Anyus ka már el ment Bertussal Nagymamáékhoz, én oda-oda húzódtam hoz zá juk. Kü lö nö sen sze ret tem ha ran go zó-Jul ká nak a paj kos meséit. Toll fosz tás köz ben is mon dott ilye ne ket.
Jul ka meg a nén je, Esz ti több ször is szol gált ná lunk. Tóth And-rás ha ran go zó nak a lá nyai vol tak, aki rõl az a mon dás jár ta: „Pom-pás, mint Tóth And rás.” Esz ti az apjára ütött, igen szép lány volt, Sza bad szál lás ra vit ték az tán férj hez. Jul ka is el kelt még a há bo rú elõtt, el is esett az ura, õ meg ott ma radt egy egy éves kis lán nyal.
De most nem er rõl aka rok be szél ni, ha nem hogy lánykorában meg ál lás nél kül rö hé cselt, vi gyor gott, mint ha nem is volna egé-szen komp lett. Bertus el is ne vez te a há ta mö gött „hü lye Jul ká-nak”, de ezt õ se gon dol ta ko mo lyan, mert Jul ka nem volt hü lye, csak egy ki csit kü lö nös ter mé sze tû. Ké sõbb le is her vadt sze gény-nek a szá já ról a vi gyor, mert sok baj ér te. Megint ke rült va la ki je, an nak is szült egyet, de az meg ott hagy ta. Az tán megint össze kö-töt te a sor sát va la ki vel, jött még két gye rek, azo kat meg „köröszt-be” kel lett ad nia, hogy el sze gõd hes sen, egy kis pénz hez juthas-son. No de mi kor még ná lunk szol gált, mind un ta lan ki tört be lõ le a ka ca gás, meg én be lõ lem is, ahogy ült ott a kony há ban a zsá mo-lyon, a ku ko ri cás ko sár mel lett, és mond ta egy re-más ra a tör té ne-te it. Né hány ra szó sze rint em lék szem kö zü lük:
Ké rõ mönt a zëccöri lány ék házáhó. Beszéget a le gény a lánnyaa, eerû, aarú, ëccõcsak aszongya a lány ne ki:
– Talájja ki, hány ingöm van!
– Ti zen ket tõ.
– Lëjjebb, lëjjebb, sokkaa lëjjebb!
– Nyóc.
– Lëjjebb, lëjjebb, sokkaa lëjjebb!
– Hát csak hat?
– Lëjjebb, lëjjebb, még sokkaa lëjjebb!
– No hát négy?
– Még anná is lëjjebb.
– Há rom.
– Hogy eetaláta! Rittig há rom, a rongyossaa! Ha nem a ké rõ eeszeleet,* nem vötte ám ee.
+
Mögen má sik ké rõ is mönt a zëccöri lányhó. Azt mög ki ve zet-te ja lány a zudvarra, körûvezetzet-te ja ház kö rû, hát mindönütt ott vótak a nagy ra ká sok. Mu tat ja ja ké rõ nek:
– Ezöket mind én csinátam, ëgytû ëggyig!
Hát oszt fog ta ma gát ez a ké rõ is, úgy eemönt, sosë látták töb bet.
+
Eekérecködött a zëccöri lány a zanyjátú, hogy hadd mönjön ee a vásárba.
– No jó van – aszongya ja zannya –, eemöhecc, lá nyom, de igön-igön vi gyáz zá ja böcsületödre, hogy ee në veszíjjed.
No, ee is mönt a lány, oszt an nyi ra vi gyá zott a böcsületjire, fog ta, hogy ee në veszíjje. Talákszik egy katonávaa. Aszongya ne ki ja ka to na:
– Mi nek fo god azt, hugám?
– Hát mer aszonta ja zanyám, igön vi gyáz zak rá, hogy ee në veszíjjem.
* el sze lelt
– No hát akkó gye re, hugám, majd én fõvaarom* neköd.
Vaarja, vaarja ja ka to na, eccõcsak má nem vaarja to vább.
Aszongya ja lány:
- No, vaarja még, ka to na uram!
- Vaarnám én – aszongya ja ka to na –, de eefogyott a cér nám!
+
Férhõ mönt a lány. Táncónak a la ko da lom ba, éfél is eemút má, hajja jám a lány, hogy ûtet asszonnak mongyák. Eekajátja ma gát:
– Nem va gyok asson! Még nem va gyok asson! Ezt kaj dász ta mind ön ki nek.
– Hallod-ë – aszongya a nász nagy a võlegénnek – csinájjá má va la mit evvee a lánnyaa, hogy në óbé gas son má.
Fõvitte hát a võ le gény a pallásra. Mikó osztán lëgyüttek, akkó së haagatott ám ee a mönyasszony, akkó mögen azt kaj dász ta, még a zujjávaa is pattingatott hoz zá, hogy: – Asson va gyok! Asson va gyok!
+
Vót ëgy igön fös vény öreg lány, ëgymagába la kott, de vót ëgy jó da rab kukoricafõdje, disz na ja, tyúk ja. Mönt hoz zá ëgy kérögetõ, mönt ahhó több is, de sosë adott ne kik sëmmit, eezavarta ûket.
De ez mos még to vább kéringét:**
– Leg alább hát ëgy csév ku ko ri cát ad jon má, a zisten áld ja!
De az csak nem adott még azt së. Akkó a zembör elátkozta.
Aszonta ne ki:
– No, ha nem ad, ku ko ri ca helött ek ko ra durfaszok terömjenek a kukoricásfõdjin, ë!
Úgy is lött, ak ko ra durfaszok termöttek.
* fölvarrom
** kéringélt – kérincsélt
Mögen gyün a zembör. Be kö szön, kérdözi a zöreglánt:
– No, hogy ízlött a ku ko ri cád?
Aszongya ja lány:
– Hát csak az a baj, hijába fõz tem, még is rá gós ma radt!
Nem sza ladt el szé gye né ben, mi kor ilyeneket hal lott?
Gye rek vol tam még. Ha sül dõ lány va gyok, biz tos elszaladok.
Gye rek fej jel is tud tam, hogy „il let len” tör té ne tek ezek, nem ne kem va lók, ha ra gud ná nak is Anyuskáék, ha rá jön né nek, mik kel etet en gem Jul ka. De épp ez csábított, hogy be avat a ma ga tit ka i-ba, ami ket nem is igen ér tet tem, na gyo kat ka cag tam még is, õve le együtt. Így „mû ve lõd tem”, és úgy lát szik, si ker rel, mert szin te hihetetlen, de egy hal lás ra meg je gyez tem, leg alább is a zaftosabb-ját, ami leg job ban ér de kelt. Bár Jul ka épp ezért több ször is el mond ta tán õket.
Õ nem szé gyell te?
Nem csak õ, a töb bi lány se. Em lék szem, mi kor a pincében az zal vic cel tek, hogy a szé pen fej lett, nagy, vas tag sár ga ré pá kat kí nál gat ták egy más nak: – Ilyen ké ne neköd! Épp ilyen! Sikótozná örö möd be.
De ne hogy azt hidd, hogy ezek rossz lá nyok vol tak! Csak a szá-juk járt. Egy szer for dult elõ, hogy egy Erdélybõl jött cse lé dünk-höz, Ha mar Ma ri hoz be ug rott va la ki a ka pun, de az is in kább ré szeg le he tett, mert nem hogy szép hal kan lo pó dzott vol na oda a cse léd szo ba ablakához, hogy ki hív ja Ma rit – ar ról szó se le he tett, hogy õ be men jen, hi szen együtt alud tak a lá nyok –, óva tos ko dás
De ne hogy azt hidd, hogy ezek rossz lá nyok vol tak! Csak a szá-juk járt. Egy szer for dult elõ, hogy egy Erdélybõl jött cse lé dünk-höz, Ha mar Ma ri hoz be ug rott va la ki a ka pun, de az is in kább ré szeg le he tett, mert nem hogy szép hal kan lo pó dzott vol na oda a cse léd szo ba ablakához, hogy ki hív ja Ma rit – ar ról szó se le he tett, hogy õ be men jen, hi szen együtt alud tak a lá nyok –, óva tos ko dás