Az úrikaszinóba kit vá lasz tot tak el nök nek Nagy apa he lyé be?
Nem is tu dom már. De oly mind egy! Sok dol ga nem volt ott az el nök nek. In kább csak dísz nek kel lett, va gyis hogy olyas va la ki le gyen, akit min den ki tisz tel és sze ret. Nagy apa el se igen járt a ka szi nó ba, nem volt rá ide je. Baksay bá csi se, bár a tag sá got õ még püs pök ko rá ban is meg tar tot ta. Ez ak kor így il lett. Aki úri-em ber a vá ros ban, az le gyen ka szi nó tag. Volt ugyan ki vé tel, de nem sok. Akit vi szont bár mi ok ból ki go lyóz tak on nan, az már nem is szá mí tott töb bet úri em ber nek a szentmiklósi intelligencia sze mé ben. De ilyen eset re nem is em lék szem.
Volt te hát egy úri kaszt...
Úgy, ahogy mon dod. Csu por Al bert a négy száz holdjával is pa raszt nak szá mí tott. Vagy mond juk, pógárnak, mert a pa raszt ka-szi nó is Pol gá ri kör ne vet ka pott, csak ké sõbb lett be lõ le Gaz da-kör, az Ipa ros kör bõl meg Ipartes tü let. Õk ott ka szi nóz tak, ki-ki a ma ga kö ré ben.
És a ke res ke dõk?
Õk se hol se. Vagy ta lán a hit köz ség ben, mert a kereskedõk közt a zsi dók vol tak erõs több ség ben. Az úr meg szó lí tás külön-ben ne kik is ki járt. Tol nai úr, Gláz úr, Klein úr... Azon fe lül min den ipa ros nak, no ha min den ki tud ta, hogy õk nem urak.
De nem is pa rasz tok, mert aki pa raszt nak számított, azt nem-igen le he tett uraz ni.
Il lyés Gyu la ír va la hol egy gróf ról, aki képviselõjelöltnek lép fel, s össze csõ dí ti a faluból a né pet, hogy a kastélya er ké lyé rõl tart son prog-ram be szé det. Az tán így szólítja meg õket: „Tisz telt pa rasz tok!”
Igen, a szentmiklósi fü lek nek is ilyen for mán hang zott vol na, ha uraz ni kez di va la ki ak ko ri ban a pa rasz ti rendhez tar to zó kat.
Volt te hát egy paraszti kaszt is...
Min den fé le kaszt volt. A pá ri ák: a ci gá nyok. De még a kasz to-kon be lül is mi cso da tá vol sá gok! A mu zsi kus cigányok kö zül hosszú éve kig a Fórizs Ferkó ban dá ja számított a leg elõ ke lõbb-nek. Õ gim ná zi um ba is já rat ta az tán a fi át. Hal lot tam egy szer, hogy név nap vagy mi volt ná luk: hó fe hér ab rosz az asz ta lon, szé-pen meg te rít ve az ebédhez. A Lölö ban dá ja se volt utol só, de azt már a ke vés bé gaz dag la ko dal mak ba hív ták. A sze gé nyebb há zak-nál pedig a név te len ki sebb ban dák kal is meg elé ged tek.
Né me lyik ban da csak úgy al ka lom sze rû en csa pó dott ös sze.
Mert he ge dül ni so kan tud tak, már a nyolc-tíz éves ci gány gye re kek is jár tak – ócs ka, ki must rált, vagy kölcsönhegedûvel – név na pot kö szön te ni. Cim bal muk viszont, azt hi szem, csak a Fórizs Ferkóéknak le he tett. Iszonyú drá ga jó szág volt az egy sze gény ci gány nak. Még a nagy bõ gõ is, még egy job bacs ka he ge dû is.
Nem is tu dom, hogy ju tot tak hoz zá, akik ott lak tak a Szék szé-len, azok ban a ro zo ga put rik ban. Bá dog da ra bok, desz ka da ra bok a ház te tõn, mez te len gye re kek az udvaron. Hány szor lát tuk té len is, a vas út ál lo más ra me net, hogy ki sza lad az útmenti put rik ból egy-egy me zít lá bas cigánygyerek, kön nyít ma gán ott a hó ban, és már fut is visssza!
Egész ci gány vá ros épült az ilyen ka lyi bák ból. Õk maguk ve tet-ték hoz zá a vá lyo got. De ha ta vas szal, hó ol va dáskor meg telt a Szék al ja víz zel, õk vol tak az el sõk, aki ket el áz ta tott.
So kan jár tak kol dul ni kö zü lük. De árul tak is néhanapján ma guk szed te csi per ke gom bát, ma guk fog ta ci gányha lat. Fe ne-ket len ke rek ko sa rat nyom tak – fü lé vel le fe lé – a Bakérba, és ha sze ren csé jük volt, hal is re kedt be le. De ilyen rit ka cse me gét õk nem fal tak fel: vit ték el ad ni az is me rõs há zak hoz. Nagy öröm mel fo gad ták vi szont, ha meg kap tak egy-egy el hul lott tyú kot, az
ügyet len tö més mi att meg ful ladt li bát. Ál lí tó lag a dög kút ba ve tett állati te te me ket is meg dézs mál ták.
A leg al só kaszt tól ezt is el néz ték...
El néz ni el néz ték, de a leg sze gé nyebb pa raszt csa lád ba se fo gad-tak vol na be ci gányt. Egyet len egy ilyen vegyesházasságról se tu dok, pe dig a szentmiklósi ci gá nyok ugyanúgy ka to li ku sok vol-tak, mint a Tor ta par ton, a Bügében la kó sze gé nyebb pa rasz tok nagy ré sze. Mond tad, ugye, hogy a ka to li kus sá vis sza ved lett Du nán túl ma ra dék reformátusaiból so kan hú zód tak az or szág ke le teb bi, kálvinistább fe lé be. De hú zód tak on nan ka to li ku sok is – még-hoz zá men nyi en! – ezek re a tö rök idõk ben job ban letarolt, nép-te le nebb, la kat la nabb al föl di tá jak ra, fõ leg a közeli Kiskunságba...
...mert itt még is csak több re mé nyük volt rá, hogy valamicske föld höz jut hat nak – bár mi lyen ki csi hez, bármi lyen hitványhoz –, mint az ura-dal mak kal te li ült Dunántúlon. Szi vá rog tak õk is ál lan dó an, tu dom, bár sokan csak az egyik fajta cse léd sor sot cserélték fel egy másik fajta – nem sokkal jobb – cse léd sors ra. Vagy megmaradtak nincs te len nap szá mos nak.
De elég so kan meg is ka pasz kod tak, s meg sze rez ték azt a vágy va vá gyott néhány hol dat.
No hát Szentmiklósnak õk fõ leg a Szék al ja fe lõ li, nyugati ol da-lán lak tak, aho va az öre gek sze rint ré gi nagy teleken még a réti-farkasok is be-be lá to gat tak, sõt két gye reket ál lí tó lag el is hur col-tak. A vá ros nak ezt a ré szét fenyegették leg in kább az ára dó vi zek is. A Bügében meg is emel ték, fel is töl töt ték a ta lajt, mi e lõtt ház épí tés be fogtak. Az ut cá kon pe dig cö lö pö ket ver tek le, s pal-ló kat fektettek rá juk, hogy ha fel jön a víz, s el ön ti a há zak kö zét, õk ak kor is szá raz láb bal jár has sa nak-kel hes se nek.
A ka to li kus temp lom is ilyen fel töl tött te lek re épült a Szék szé-len, kö zel a jám bor hí vek nagy ré szé hez. Ott tartották kü lön ben a Rózu es kü võ jét is Barkóczy Bé lá val, Apus ka nagy bá na tá ra, aki
éven te csak há rom szor – karácsonykor, hús vét kor, pün kösd kor – ment el ugyan a ma ga kál vi nis ta temp lo má ba, de Ró za né ni lá nyá nak a hitehagyását na gyon a szí vé re vet te. Em lék szem, hogy járt fel dúl tan fel-alá a há zunk ban, há ta mö gött ös sze kul csolt kéz-zel, és mond ta, csak mond ta:
– A Rózu! A re for má tus Téchy-családbú! Apácakolostorba!
Re for má tus nak születött, pá pis ta lött! A Gyu szi! Maxintsáknak születött, Buday lött! A Bé la! Klopschnak születött, Barkóczy lött! Lu the rá nus nak születött, û is pápista lött. A fe ne lá tott ilyet!
Azok az éhönkórász bárónõk! Jól mögkeverték!
Ez egy hos szú his tó ria, nem is tu dom, el mond jam-e. Nem na gyon ér de mes, mert a lé nyeg most nem is ez, hanem hogy a re for má tu sok és a ka to li ku sok kö zött is volt el zár kó zás, és eh hez Szentmiklóson a jobb mó dú redemptus kis kun ok és a Du nán túl-ról be ván do rolt katolikus sze gé nyek – a „ta hók” – kö zöt ti kaszt-kü lönb ség is hoz zá já rult. Alig ha vé let len, hogy az iskolásgyerekek kölcsönös csú fo ló dá sá ban az egyik fél a lóformátus ne vet kap ta, de a má sik a ga tya li kast, mint ha a ka to li ku sok ra épp az ilyen ron gyos-for ma jel zõ il le nék.
Ér de kes, hogy Nagy ma ma – a kál vi nis ta, nagy múl tú Buday-családból – nem csak hogy Pongrácz Pa u lát, a katolikus plé bá nos gazd as szo nyát vá lasz tot ta ba rát nõ jé nek, ha nem azt is el-el mond-ta, mi lyen de rék pap ez a Víz Zol tán, hogy így pász to rol ja az õ szé pen gya ra po dó nyá ját. Nagy apá nak se szá mí tott, hogy ilyen kaszt, vagy olyan kaszt, ka to li kus-e, vagy református, úr-e, vagy pa raszt, õ nem így néz te az em be re ket, ha nem hogy me lyi ken mi kép pen se gít het. Mond tam már, hogy õben nük még élt az az iga zi ’48-as lé lek, ami bõl oly ke vés ma radt ’67 után ra.
Má sok ban már nem élt?
Nem na gyon. Más sze lek fúj do gál tak már. Én is hogy ir tóz tam a ma gam bu ta kis gye rek eszé vel min den tõl, ami pa rasz tos! Még at tól is, hogy a sa ját apám õ-vel be szélt, hogy csiz mát hú zott!
Ma gam se tu dom, hon nan volt bennem ez a kaszt szel lem. Va la-hogy el vált a tü dõ a máj tól. A szentmiklósi gim ná zi um ból is ki kop tak las san az olyan gaz da fi úk, akik ha nem ké szül tek is nad rá gos em ber nek, ki jár tak né hány de ák osz tályt, az tán Ho ra-ti us ódá it mondogatták ma guk ban az eke szar vá nál. De nem is igen becsülték a köz ren dû ek a nad rá go so kat. Még a csiz má so-kat se, ha urak vol tak. A gim ná zi u mi ta ná rok ról is olyan vad hí rek ter jed tek el, hogy pél dá ul az egyik min dig a szekrény te te jén al szik, „ma gas la ti le ve gõn”, mert nem bír ja az odalénti po ros szentmiklósi ájert. A má sik gon do san dá tu mo zott be fõt-tes üve gek be rak ja el a na pi produktumát, hogy job ban meg fi-gyel hes se a be kö vet ke zõ változásokat. A har ma dik, aki nek hat gye re ke van, de mind szorulós, hat bi li re ül te ti le õket sor ban, és úgy el len õr zi, me lyik hogy vég zi, vagy nem vég zi a dol gát. A ne gye dik – a leg bo lon dabb – ott hagy ta a ka to li kus pap sá got, ledobta a re ve ren dát, hogy meg há za sod has son, megcsinált nyolc gye re ket, az tán meg ön gyil kos lett. És így to vább. A pa rasz ti kaszt ba szo rí tot ták az urak a szabadságukra büsz ke, redemptus kis ku no kat? Ön ér ze tü ket akkor se olt hat ták ki: õk meg gún nyal és fö lén nyel néz tek a nya ku kon élõ „in tel li gen ci-á ra”. Még azt a szen ten ci ci-át is ki mond ta ró luk va la me lyik:
„Nem mögtartásra va ló nép.”
Hát ez a „nem mögtartásra va ló nép” járt az úrikaszinóba.
Ne kik is meg vol tak per sze a ma guk szó lá sai. „Csak sûve* jó a pa raszt, akkó is a fe ne ögye mög.” Vagy: „Ra vasz a pa raszt, mihánt egy arasz.” De eze ket nem kel lett azért túl ko mo lyan ven-ni, ahogy a né ha nap ján el hang zó zsidózást se.
A ve lünk szem közt lakó Jakab ügy véd ki je len tet te egyszer: õ pe dig ki lép a ka szi nó ból.
– Në tögyön má ilyet az ügy véd úr!
– De igen is kilépök. Engöm mögsértöttek. Ki de rült az tán, hogy azt ta lál ta mon da ni va la ki: „Mindön zsi dó gazembör.”
* sül ve
– Ááá, ügy véd úr, ezt në úgy ért se! Nem köll az ilyet szó sze rint vönni.
– Akkó is ezt mond ta!
– De csak úgy átajjába! Nem az ügy véd úr ra! Csak úgy átajjába!
Ad dig-ad dig, hogy el si mí tot ták az ügyet. Meg egyez tek a fe lek:
a ka szi nó ban pe dig nincs he lye ilyes mi nek. Csak a bé kés be szél-ge tés nek, az al só zás nak, ta rok ko zás nak, kalábriásozásnak, kug li-zás nak, bi li ár do li-zás nak, új sá gok ol va sá sá nak...
Több na pi lap is járt a ka szi nó ba, meg né hány vicc lap, a Borsszem Jankó, a Ka kas Már ton, az Üs tö kös. A már kiolvasott, más-na pos új sá gok ra és a más he tes vicc lap ok ra féláron fi zet he tett elõ, aki akart. Nagy ma ma pél dá ul így ren del te meg az Egyet ér tést, s ho zat ta el min den nap az egyik cse léd lán nyal. Apus ka meg köl-csön köny ve ket ho zott ne künk ha za a ka szi nó könyv tá rá ból, így fal tam fel – ti zen két-ti zen há rom éve sen – a Jó kai-re gé nyek nagy ré szét. Egy idõ ben pe dig – ez még elõt te volt – Poszával búj tuk a Göre Gá bo ro kat, és ka cag tunk na gyo kat, különösen Durbints só go ron.
Ezek a szív bõl fa ka dó ka ca jok alig ha nem meg is erõ sített ék ben nem a pa rasz ti kaszt tól ide gen ke dõ, arisztokratikus ér zé se ket.
De Gár do nyi se göregáborozott vol na, ha nincs ben ne az ak ko ri idõk le ve gõ jé ben, hogy ez kell az úrinépnek. Hi szen Szentmiklóson is mi lyen jól esõ mosollyal idéz get ték az urak a ka szi nó ban – ha úgy jött sor ja – a há rom õs la kos kis kun pa raszt csa lá don csú fo ló dó rigmust:
Tekös – Bekös – Gyenös, ëgy së igenyös.
De hogy mi fé le par la gi urak vol tak õk ma guk is, jól mu tat ta a ka szi nó aj ta ján tél idõ ben el he lye zett fel irat:
„Ké ret nek az urak a le já rat nál nem a lép csõ mel lé vi zel ni, mert meg fagy, és ez ál tal csú szós lesz és ve szé lyes sé vá lik.”