Luk ács bá csi

De most már csak ugyan Luk ács bácsi jön. Nem?

Õt min den ki Nagy apa ko csi sá nak mond ta, hisz legtöbben úgy lát ták, ahogy a tisz té hez mél tó szép ru há ban, kalapban ült fenn a ba kon, s haj tot ta a fé nyes re ke félt, jól táp lált lo va kat. An nak már jó val ke ve seb ben vol tak szemta núi, hogy mi kor ott hon van, mit dol go zik nap hos szat a má sik ud var ban, amely Nagy ma ma bi ro dal-mán be lül az õ kü lön kis bi ro dal ma volt.

Az elül sõ ud var ról már sok min dent el mond tam, ta lán csak a pin cé rõl nem be szél tem. Mi kor már nem csak a tömpöri szõ lõ ter mett, ha nem a Kutyáskert és a Kis szõ lõ is, a ré gi pin cét meg kel lett tol da ni. Ak kor épí tet ték azt a tég la bol to za tot, amit né hány arasz nyi föld ré teg bo rí tott, és mint egy la pos kis domb emel ke-dett ki az ud var síkjából. Szi go rú an til tot ták, hogy fel men jünk rá és mászkáljunk raj ta, de mi azért fel-le sza lad gál tunk. Mö göt te volt a föl di ep res, Nagy ma ma sze me fé nye, ar ra azért min dig vi-gyáztunk, ös sze ne ta pos suk. On nan, a pin ce dom bon túlról jut hat tunk be a lu ga so kon át a hát só kert be, a gyümölcsösbe, a má sik irány ban pe dig a há tul só ud var ba, Luk ács bá csi bi ro dal má ba.

Fent a ház nál õt csak ak kor lát tuk, ha ko csi val haj tott oda a ho mo kos bejáróra, in du lás ra ké szen. Alud ni is lent aludt az is tál-ló ban, a sö tét pok róc cal le ta kart pric csen. Mel let te tál-ló gott a rossz su bá ja, fa gyos té li éj sza kák ra, amikor a lo vak, te he nek se ad tak elég me le get. Er re a hos szúszõ rû su bá ra min dig fél ve néz tem. Az volt a hí re, hogy veszedelmes bol ha fé szek, s ami lyen nagy nak és ne héz nek lát szott, azt gon dol tam, agyon is nyom hat na, ha vélet-lenül le sza kad na. Meg is ful lad hat nék alat ta.

Az a desz ka aj tó, ami ide, a má sik ud var ba ve ze tett, min dig be volt rig liz ve. Mi ki tud tuk ugyan nyit ni, ha nagyon akar tuk, egye-dül még se igen me rész ked tünk Lukács bá csi fel ség te rü le té re. Az anya ko cák, ma la cok, süldõk, hí zók bent rö fög tek, vi sí tot tak a nagy disz nó ól zárt re ke sze i ben, de õfe lõ lük se érez tük tel jes

biz-ton ság ban ma gun kat. A sza ba don sza lad gá ló kis bor júk, kis csi kók mi att még ke vés bé. És hát a szin tén sza bad já ra eresz tett gú ná rok, ka ka sok kö zött is akadt egy-egy fé lel me sebb. Volt pél dá ul Nagy-ma má nak egy ko pasz nya kú, vörösbarna kokinkínai ka ka sa. Gyu-la bá csi hoz ta ne ki Gö döl lõ rõl, alig ha nem az ot ta ni ki rá lyi ura da-lom ból. Ami lyen ki csi volt, olyan har ci as. A fel nõt tek csak ne vet-ték a min dig támadásra kész, dü hös ter mé sze tét, Nagy ma ma kü lö nö sen ked vel te, de mi tar tot tunk tõ le, hogy meg csip ke di a lá-bunk szá rát. Vagy hor gas csõ ré vel ne tán még a sze münkbe is be le vág, mert rö pül ni is tu dott egy ki csit.

De ha Luk ács bá csi is ott volt ve lünk a má sik ud var ban, nem tar tot tunk se csi kó tól, se bor jú tól, se gú nár tól, se kokinkínai ka kas tól. Szem mel lát ha tó lag õt se za var ta, hogy ott tén fer günk, né ze lõ dünk a bi ro dal má ban, s figyeljük a munkáját is, hogy húz za a sok-sok vö dör vi zet a gé mes kút ból, dön ti a vá lyú ba a te he nek-nek, lo vak nak, hord ja az ól ba a disz nók nak; hogy töl ti fel még a baromfiak ivó edé nye it is. Hogy ad en ni sor ra min den jó szág nak, hogy ga néz za ki az is tál lót, a disznóólat, ta lics káz za el a trá gya-domb ra, ami oda va ló...

A trá gya domb az al só ud var hát só sar ká ban volt – a lehetõ leg-mes szebb a fen ti la kó épü let tõl –, a gyü möl csöskert desz ka ke rí té se mel lett. Luk ács bá csi egy hos szú szál rossz, ré gi desz kát fek te tett az ol da lá ra, azon tol ta fel a talicskát. Ilyen kor, ga né zás kor nem a szo kott kék kö tõ je volt rajta, ha nem egy ócs ka zsák nak a fe lét kö töt te ma ga elé. Utá na még fel is söprötte az ud vart egy vesz-szõseprûvel, amit õ ma ga dró to zott ös sze. Olyan tisz tán tar tot ta az egész te rü le tet, hogy a mi úri kis gye rek ci põnk kel sem mi mo csok ba nem lép tünk be le. Vi gyáz tunk is, igaz, mert egy-egy kis ma lac is ki szö kött né ha a fi az ta tó ból, li bák is tén fe reg tek az ud va ron, mi e lõtt be fog ták õket tö més re, s min dig volt ott va la-meny nyi tyúk is, egy-két ka kas sal, meg a le vá gás ra szánt ta nyai csir kék, ami ket – mi e lõtt nyakukat szeg ték vol na – ku ko ri cá ra fo ga tott Nagy ma ma. Ezeket a fel ja ví tan dó kat õ sza ron nõtt csir-kék nek hív ta. Csúnya szót ki nem ej tett kü lön ben a szá ján, de ezt

a közkeletû ki fe je zést õ is el fo gad ta. A csir ke csö cse ugyan is csak ak kor lett szép sár ga, ha ku ko ri cán, ár pán, ocsún tartották. Szét-fúj ták a pi hét a mel lén, meg néz ték a szár nya alját, s mind járt ki de rült, nem olyan sá padt-e, mint a sza ron nõtt csir ké ké. Mert ak kor Nagy ma ma sze rint még nem volt le vá gás ra va ló.

Az ap ró jó szág gond ja egyéb ként már nem ma radt Lukács bá csi ra, ez a cse léd lá nyo kat il let te, az õ fel ügye le te alatt. Nem csak a lo vak-nak, te he nek nek, disz nók nak volt hát õ az ura és pa ran cso ló ja, ha nem ennyi ben az övék, a lá nyo ké is. De sok ba rom fit so ha nem tar tott Nagy ma ma a ház nál. Õk job ba dán a ta nyán ne ve lõd tek, oda-benn annyi is elég volt be lõ lük, amen nyi a na pi to jás- és hússzük ség-le tet fe dez te: két-há rom li ba, ka csa, puly ka, úgy húsz tyúk és ugyan-an nyi csir ke, hogy kéz nél le gye nek, ha hir te len meg kell fog ni né há-nyat. Na pos csi bé ket is köl te tett Nagy ma ma, de az tán ha ma ro san ki küld te õket a ta nyá ra. Mi kor ott már ja vá ban cse pe red tek, ki vá lo-gat ta kö zü lük a szé pen fej lett ka ka so kat, s bent a vá ro si ház nál kap-panoltatta õket. Kis Ist ván ha ran go zó nak a fe le sé gét hí vat ta el min-dig, az nagy szak ér te lem mel he rél te ki sorra va la men nyit, s erõs cér ná val varr ta be a se bü ket. Egyné hány na pig kó kad tan lé zeng tek a mû tét után, némelyiket le is kel lett vág ni hir te len, de ame lyik túl él te, ab ból ha tal mas, de rék kap pan lett. Tö ke ik bõl – így hív ták, én is így mon dom – a kappanoló as szony nak azon fris si ben pör köl tet fõz tek, ez volt a szo kott ju tal ma a pénz be li fizetség te te jé be.

De nem mond tam még el a kokinkínai ka kast, hogy lett szo-mo rú vé ge. Ná lunk he telt egyik nyá ron Magay Da ni. Sze ged rõl jött La jos bá csi val, aki nek õraj ta kí vül csak lá nyai vol tak, és Da nit – mint egyet len fi át – alaposan el ka pat ta. Ti zen két éves le gény ke le he tett ak ko ri ban. A mi Zoltink, az még jó val fi a ta labb, de így is si ke re sen va dí tot ták egy mást.

Szép fe ke te, so vány, inas fiú volt ez a Da ni, de a szõ rös lá ba mi att se ked vel tem, meg a nyug ha tat lan ter mé sze te mi att se. El lá-to ga lá-tott Zoltival Nagymamáékhoz is, a másik ud var ba is be me-rész ked tek ket tes ben, no ha Luk ács bá csi épp nem volt ott hon. A ko pasz nya kú kis ka kas persze, hogy ne kik tá madt, s Da ni ezt

olyan ko mo lyan vet te, hogy harc ba szállt ve le. Fo gott egy fa ágat, s ad dig küzdöttek, míg õ hõ si e sen le nem gyõz te a hoz zá ké pest azért elég gyön ge el len fe let. Ma gya rán: agyon ver te a fa ág gal, az tán büsz kén el vo nult. Mon da nom se kell, hogy Nagyma ma ezt nem hõs tett nek te kin tet te, ha nem megbocsáthatatlan bûn nek, s – Magay-rokonról lé vén szó – Apuskának rót ta fel.

Luk ács bá csi az ilyen csa lá di dol gok ról so ha nem nyilatkozott.

Ha nem a kis ka kas ha lá la õt is szí ven ütöt te. Nagyon sze re tett min ket, gye re ke ket – s ugyan ilyen gyöngéden, sze lí den bánt a kis bor júk kal, kis csi kók kal, malacokkal is –, de Da ni nak ezt õ se bo csá tot ta meg.

Ma lac na gyon sok vi sí tott né ha az ól ban, hi szen a kilenc ko ca ren ge te get fi alt. De leg több jük nem so ká ig maradt a ház nál.

Nagy ma ma vá lasz tá si ma lac ként ad ta el õket, mi kor már nem szo rul tak az any juk cse csé re. Sül ve vagy fõve az asz tal ra so ha nem ke rül tek. Cso dál koz tam is, mi kor Búz Gyu la bá csi nevenapján meg hív tak egy szer hoz zá juk, és ma lac pör költ tel kí nál tak.

A má sik ud var nak – Luk ács bá csi é nak – volt egy hát só ko csi be-já ra ta is, az ot ta ni kis ut cá ról. Ott hord ták be a szé nát, szal mát, ke nyér ga bo nát, ár pát, za bot, csö ves kukoricát. Õr le tés kor meg a kü lön fé le lisz te ket, kor pát és da rát. A ku ko ri ca fosz tás a szín ben folyt, olyan kor Pusz taiék, a ta nyás ék is jöt tek se gí te ni, meg Szikoráné csa lád ja, Luk ács bá csié, s né hány is me rõs szé na ka szá ló le gény. A két cse léd lány is be állt a mun ká ba – vagy be ült in kább –, ha nem akadt épp más dol ga.

Ugyan eb ben az õszi idõ ben fõz ték a pá lin kát is lent a mo só-kony há ban. Szü ret után nagy hor dók ban hoz ta be Luk ács bá csi a tör kölyt a szõ lõk bõl. En nek a sza gát, mikor már er jedt, ki nem áll hat tam. Igaz, a kész pá lin ká ét se, ami – lát tam né ha – egy vé-kony csõ bõl csur gott, vagy in kább csak csö pö gött.

Ko ra õs szel na gyon bol dog vol tam vi szont, ha az udvaron ki te-rí tett pony vák ra te le ped het tem, aho va a betakate-rított bab hü ve lyek so ka sá gát bo rí tot ták, s keresgélhettem a ked vem re va ló, szebb nél szebb, tar ka sze me ket.

A té li re szánt szõ lõ fel kö tö zé sé re is jól em lék szem. Az is a má sik ud var ban folyt, a ko csi szín elõtt. Nagy ma ma ült ott Bel la né ni vel – a leg fi a ta labb lá nyá val – egy-egy fejõszéken. Bel la né ni Edelényben la kott, az urá nak ott volt pa ti ká ja, de õ ak kor épp oda-ha za he telt. Hos szú lé cek re kö töz ték fel a für tö ket, s oda-ha rossz sze-met ta lál tak ben nük, ol ló val csíp ték ki. A meg telt ru da kat fel vit ték az tán a gang ról nyí ló nagy spájz ba, vagy a kam rá ba, a padlásfeljáró mel lé. An nyi szög volt ott a fal ban, hogy ag gat hat ták sor ra, min-den kö tés nek ju tott hely. Volt, amit lé ces tül akasz tot tak fel.

Ezt a szõ lõt is Luk ács bá csi hoz ta be ko csi val szü ret ide jén, na gyon vi gyáz va, ös sze ne tör jön, mert ak kor kön nyeb ben rom-lott. Be vit te a ko csi szín be, on nan hozták ki Nagymamáék ko sár-szám, mi kor kö töz ték. Ott semmi ba ja nem tör tén he tett, az esõ se ver het te meg.

Még egy szép em lé kem van az öreg rõl, azt is hadd mondjam el.

Az ál lo más ra vitt ki egy szer a kis hin tó val – ro ko nok elé be men tünk, mint már an nyi szor –, s a szél ma lom táján, amit gye-rek ko rod ban még te is meg cso dál tál, hogy fo rog a vi tor lá ja, be le-haj tott a Szék al ja vi zé be. Prüszköltek a lo vak, fel frö csö gött a víz, s ott hul lám zott körös-körül. A ke re kek alig for dul tak, mint ha már nem is men ne a ko csi, ha nem úsz na; én min den pil la nat ban azt vár tam, hogy be csap alám a víz, már húz tam fel a lá bam ijed-temben, el ne áz zon a fe ke te lakk ci põm. De Luk ács bá csi akkor irányt vál toz ta tott, s egy perc múl va megint a szárazon vol tunk.

A lo vak fel fris sül ve, a ko csi tisz tá ra mosd va, s ví gan ro bog tunk to vább. Õ tud ta per sze, hogy megijesztett, de hi szen épp ez volt a szán dé ka. So ha el nem felejtem azt a jó ízû, han gos ne ve té sét.

Ez már nem sok kal Nagy apa ha lá la elõtt tör tént. Ak kor még nem tud hat tuk, mi lyen szo mo rú idõk kö ze led nek. Hogy Nagy-ma Nagy-ma nem so ká ig gaz dál ko dik már, szét oszt ja min de nét a gye re-kei kö zött. Hogy a te he ne ket, a lo va kat, a ko cá kat mind el ad ják, s Luk ács bá csi se ma rad hat tovább a ház nál.

Csa lá di ne vét még nem mond tam: Ko ro na Luk ács nak hív ták.

És éle té nek ez a gyá szos for du la ta olyan volt õneki, a bi ro dal mát

vesz tõ vén cse léd nek, mint ha a kocsiskalappal együtt va la mi lyen lát ha tat lan ko ro na is le esett volna a fe jé rõl. Ed dig õ volt a má sik ud var ura. Szép ko csis gú nyá já ban ha fe lült a bak ra s ki haj tott a vá ros ba, mindenkinek a sze me meg akadt raj ta. De most mind-örök re ki kel lett vet kõz nie eb bõl a gú nyá ból. Lá nyá hoz köl tö zött – fe le sé ge már rég meg halt –, ott is volt egy ló, de csak egy rossz ge be, szán tás ra, mi re. Sok örö me nem telt benne. De bi zony egye bek ben se. Nagy apá ék nál jó kosz ton élt, bért is ka pott, most an nyi ja volt, amen nyi en ni va lót a lá nya elé be tett. Hir te len meg-vé nült. A mun kát se bír ta úgy, mint ed dig, s ha a lá nya nem is, a ve je bi zony éreztette ve le, hogy õ már fö lös le ges. Ad dig-ad dig, hogy fo gott egy ist rán got, fel ment a pad lás ra, s fel kö töt te ma gát.

Mi re rátaláltak, nem volt ben ne élet.