vetkőzni nzl n véleményt, hogy az uj, szükségparancsolta véderő voltaképpen a forradalomnak, vagy legalább is, n meg ncan s/dlárdult uj rendszernek a gyermeke, A oéhbeli katonaság hazafiasabb része pedig azzal a mcgokolással tért ki a honvédzászlóaljhoz való áthe
lyezés elől, hogy a császári királyi hadseregnek ma-
^»yarországi helyőrségei úgyis felesküdtek a magyar idkotmányra, még pedig, - jellemző az idők zavaros voltára, -.. nemzetiségi, sőt honpolgári különbség nél
kül.
Azok az idegen csapatok, amelyeket történetesen magyarországi kvártélyokban talált az átalakulás, ke
vés kivétellel, éppúgy felesküdtek a negyvennyolcas alkotmányra, mint az itthon állomásozó magyar sor- ozredek. A magyar politikusok közül sokan előre látták, m(‘kkora bajok eredhetnek abból az eskükényszerböl, aimdy a Magyarországon tartózkodó idegen tisztikarra i *. h géaységre is érvényesült. lípp azért már június kd/rp a •/ni'j'jdmnzlak a magyar és az osztrák had- ÜgyndaiszIrrinmokbán (‘gyárául, hogy mielőbb vált
sák le az ld(‘g(‘n helyőrségeket magyar csapatokkal, amelycík a régi diszlokáció következtében részint Lom
bardiában állomásoztak, részint a többi örökös tarto
mányban. Ez az óhajtás annál sűrűbben és erélyeseb
ben nyilatkozott meg a magyar országgyűlésen, mert már a délvidéki bandaharcokban lépten-nyomon léket kapott az uj eskü s az osztrák tisztek csak kedvetlenül vettek részt a pacifikácló véres munkájában, kivált mikor kitűnt, hogy az ellenség fekete-sárga zászlók nlatt harcol ellenük. A magyar hadügyi vezetés kü
lönös súlyt vetett az Olaszországban harcoló magyar gyalogzászlóaljak és huszárezredek visszahelyezésére, hiszen az ott táborozó magyar egységek száma majd
nem felülmúlta a hazában tartózkodó csapattestek szá
mát. Éppúgy kívánták azt is, hogy a magyar hatonák ürítsék ki a csehországi és galíciai garnizonokat s hogy idehaza alkalmaztassanak. Ezek a sürgetések s a
bécsi intézökörök kitérő, vagy halasztó magatartása volt egyik legveszedelmesebb gyúanyaga annak a vi
szo n y ai, amiből az osztrák-magyar háború kirobbant.
Ha ilyen gyenge lábon állott a honvédelem kép
zett tisztikar tekintetében, akkor természetésen a szük
ség törvényt bontott s valami finnyás szelekciós szem
pontok nem érvényesülhettek a honvédtisztek kiválo
gatásában. A hadseregből átlépetteken kivül elsősorban azok a kvietált magyar tisztek részesültek figyelem
ben, akiket a kor, vagy a betegség nem tett szolgálat- képtelenekké, s akik a fegyelem és a kiképzés leg
elemibb szabályainak ismeretét régi pályájukról hoz
ták magukkal. Természetesen ebben a rétegben sem lehetett valami magas mértéket alkalmazni. Az uj hon
védtisztikar zöme a katonailag kiképzetlen fiatal ma
gyar értelmiségből alakult, amely teljes erővel dobta magát az események forgatagába s amely a maga idealizmusával, áldozatkészségével és politikai öntuda
tosságával vállalta az uj Magyarország heroikus erö- feszitéseinek legsúlyosabb fizikai és szellemi terhét.
A fiatal önkéntesekből kimustrált tisztikar néhány ne
héz hónapon át tanulta meg a katonai mesterség szol
gálati és harcászati technikáját, saját vérén és vesze
delmén. És ha a drill és a pedantéria tekintetében jiem is versenyezhettek régi hivatásos hajtásaikkal, ez a forradalom fejéből kiugrott, ösztönös katonai géniusz nyomta mégis bélyegét a nemzeti véderőre, amely keveset értett a puskaropogtatáshoz, de a rohamokban néhányszor remekül fejezte ki a forradalomnak és fajá
nak lendületét. Utóbb, amint a küzdelem kifejlődésé
nek arányai megnövekedtek, az alkalmas tiszti anyag hiánya is nőttön nőtt. Az állandó hadsereg megalko
tásával — irta naplójában ezidötájt Moltke, a ké
sőbbi szadovai és szedáni győző — a magyar ne
messég kiadta kezéből a fegyvert is, ami talán na
gyobb vereség volt a mohácsi vésznél is. Ennek a ténynek tragikomikus következményei mutatkoztak már az utolsó nemesi inszurrekcióbán is. Azóta a helyzet
.‘•■(‘himil s(‘ javult. Azért kellett állandóan működnie a lorradnlmi hadsereg-szervezés gyorsforralójának. Ez a iiu‘nls('gt‘ részben Mészáros Lázár hadügyminiszternek is, aki (íörgey szerint »minden dudvát, minden gyá
vái--, kinevt'/ es előléptet tisztnek. »Mióta katona va
gyok, • irta Szinnyey József Naplójegyzeteiben, —' azon szomorú tapasztalatot szereztem, hogy egyre- inásra neveztük ki a kuckóból a hadnagyocskákat, a csatatéren vérző önkéntesekről és honvédekről pedig ki sem emlékezik; majd azt az időt is elérjük, |mit Isten ne adjon, hogy később ily urficskák kezébe ke
rülvén a vezérség, a jószándék is dugába döl.«
A nemzeti véderő tisztikarának más alkotó részei a ncplelkelésnek és a mozgó nemzetőrségnek a várme
gyéid által választott parancsnokaiból képződtek. Két- scgU'lenül a vármegyei magisztrátus is adott derék, vitéz tiszt<‘ket a honvédségnek, de a katonai discipli- milnl való Idegenkedés ennek a tipusnak az arculatán rgycti'ines jelh'invonás volt. A nemes tábla- hjink i\ kidoimi szolgálatot is alkotmányos módon kt i»/rlirk I •. ha valanudy riileg, hajihatatlan parancs
nok megpróbálta kiáhránditani őket e felfogásukból, akkor sértődötten szaladtak a hadügyminiszterhez, vagy Kossuthhoz, hogy elégtételt kapjanak a szemé- lyiildön esett csorba miatt. A csatakerülö tisztek, a reklámparancsnokok, operett-nemzetőrök és a Falstaff- ezredesek jobbadán ebből a társaságból kerültek ki, épp úgy, mint a tiszti dandyliike. Görgey levelei ís
később a Közlöny hasábjai tele vannak a lógos és bujkáló tisztek elleni panaszokkal. Debrecenben azt szokták mondani, bizonyosan nagy csata dúl valahol, mert sok a honvédtiszt a városban. Uj, idegen ele
mekkel bővült a honvédtisztikar, amikor Magyaror
szágot is ellepte a lengyel emigráció s amikor a kül
földről német, olasz, sőt angol jövevények és kalan
dorok jelentkeztek a kormánynál, a szabadság iránt érzett rajongásból, vagy talán csak azért, hogy valahol liiverekedjék magukat A pesti, majd a debreceni kor
mány tárt karokkal fogad mindenkit, aki piros v^e hullásával kész megpscsételni rokonérzését a lovagiss magyar nemzet szabadságharca iránt, vagy aki l^rriert akar csinálni ebban a nagy össze-visszaságb^. Mint
hogy azonban ez az utóbbi réteg legkevésbé/Kerül vo
natkozásba Görgey vei, vagy hadseregével^ legalább a szolgálatban, (eltekintve olyan kivételektől, mint Vi- soczky, Bulharyn, Guyon, stb.) bátran mellőzhetjük ezeknek a pszichológiai adalékoknak ismertetését Gör
gey emelkedő pályájában.
A végzet azonban nem azt a feladatot szánta Görgey Artúrnak, hogy rekrutákat gyakorlatoztasson s hogy kiképző tisztje legyen a győri zászlóaljnak, amelynek parancsnoka egy Pesten »városszerte uzso
rás hírben álló egyén« volt. Készséggel engedett hát a hadügyi kormány felszólításának, amely azt az utasítást adta neki, hogy Szmirnában és Konstantinápolyban fegyvereket vásároljon és hadfelszerelési cikkeket s azokat a magyar fővárosba szállítsa. E kiküldetésből azonban semmisem lett, miután időközben az intéző
körök azt a meggyőződést szerezték, hogy az ajánlat
tevő kereskedőcégek nem megbízhatók. A fegyver- vásárlás lebonyolítása a Levanteról nemcsak üzlet
nek volt kétes és homályos, de elszállítása majd
nem leküzdhetetlen technikai nehézségekbe ütközött volna a barátságtalan indulaté ószerbián és a lán
gokban álló Délvidéken keresztül. Mint tanult tech
nikus katonát most azzal bízták meg, hogy az ország
ban egy gyutacs- és lökupakgyárat szervezzen s e célból haladéktalanul induljon Bécsújhelybe és Prá
gába, hogy a császári királyi hadfelszerelési üzemek
nél a gyárlási eljárásokat tanulmányozza s ha lehet, azokból hosszabb időre elegendő kész municiótöme- get importáljon. Jóllehet akkor (augusztusban) az oszt
rák és a magyar kormány között napirenden voltak e legsúlyosabb természetű politikai összeütközések, az idők és a helyzetek végső tisztázatlanságát és kiforrat
lanságát bizonyította, hogy a magyar honvédszázados
63
vállalkozása elé Latour gróf hadügyminiszter semmi- l'éle akadályt sem gördített. Az osztrák területen állo
másozó magyar huszárezredekben akkor már megin
dult a bomlás és a dezerció folyamata. A bécsi ható
ságok, különösen a had- és pénzügyminisztériumok, titokban és nyíltan dolgoztak a szerb fölkelők és Jel- lacsis kezére. Radctzkyhez Olaszországban szigorú és bizalmas utasilások mentek, hogy többé egyetlen ma
gyar katonáját se eressze haza, akár a legénység maga kívánkoznék, akár a magyar hadügyminiszter sürgetné. Görgey Artúr mégis akadálytalanul köthette meg a löszeranyag száJlilására vonatkozó szerződése
ket, a Sellier- és Bellot-céggel, sőt állítólag régi baj
társi összeköttetéseinek segitségével bizonyos pro
pagandát is folytatott Prágában a nádorhuszárok haza- jövetele érdekében. Görgey István tagadja ezt a Hel- lert báró osztrák történetíró által emlitett epizódot.
Aki tudja, hogy Görgey milyen fegyelemtartó katona volt s egy rorradalmárnak minden szubverziv hajlama mriinyíri' int‘; s/e éllott nz ő egyéniségétől, az előtt Inkább \ nlns/im’ln<‘k látszik nz a föltevés, hogyha Prá- gnbnn .szól is válloU régi ezredének magyar tisztjei
vel, az aligha mehetett túl a baráti, vagy politikai tekintetben akadémikus eszmecserénél s bizonyos in
formációk nyújtásánál, amelyek abban a nagy konfúzió
ban annyira maguktól értetődők voltak, ha külföldre szakadt magyarok találkoztak egymással.
A pesti municiógyár felálliíásának terve Görgey személyével kapcsolatban reményt adott, hogy állan
dóan megíelepedhaíik a fővárosban. Ezért feleségét Toporcról Pestre hozatta és egyelőre elhelyezte Mari néni bátyjánál, Kosztolányi Móricnál, majd Lahner ezredes családjánál. Augusztust és a szeptember első heteit rövid megszakitásokkal a magyar fővárosban töltötte, úgyszólván szem és fül tanúja volt a lázban vibráló politikai közélet forradalmi kifejlődésének. A délvidéki komitácsi háború, mint a gyeptüz, kígyózott át a Bácskán és a Bánáton. A rendes sorezredi kato
naság és az idegen vezetés képtelen, vagy akarattón volt megbirkózni vele. Jellacsics zászlóaljai mái/ át
lépték a Drávát s úgy látszott, hogy m egállitha^anul jönnek egészen Pestig s hogy szétugrasztják ^ »Advo- katen-Wirtschaftot«. Az ellene küldött gyér^m u ma
gyar csapatoknál a zűrzavarnak és a s^tmállásnak ugyanazon tünetei jelentkeztek, mint a yáéli fronton.
Az olasz háborúra követelt segély kérdése megosz
totta a kabinetet s népszerűtlenné tette a Batthyány, Széchenyi és Deák körül gyüleke-z^étt mérsékelt pár
tot, amely esetleg súlyos elvi és alkotmányjogi en
gedmények árán is kész volt megvásárolni a békét Ausztriától és a dinasztiától, amelynek látható feje egy jószándéku, félkegyelmű fejedelem volt. Amily mértékben megszilárdult Ausztria pozíciója Lombar
diában, s ahogy sikerült úrrá lennie a lázongó örö
kös tartományok felett is, ahogy a hivatalos politikai irány a szláv barátság kurzusát vette fel, olymér
tékben nőttek meg a bécsi kabinet követelései az 1848-as áprilisi magyar törvények revíziójára, vagy teljes hatálytalanítására nézve. A különböző jegyzék- váltások Wessenberg és Batthyány között, a magyar miniszterek insbrucki utazásai és közvetítései, annak a tervnek az eredménytelensége, hogy a két ország par
lamentjei közvetlenül tárgyaljanak egymással, nem
csak nem hozták közelebb az osztrák és magyar álláspontokat, hanem a dolgok törvényénél fogva min
den meghiúsult kísérlet csak növelte a kölcsönös bi
zalmatlanságot. Ausztria szláv tartományaiban, vala
mint az alpesi vidékek népei között mindannyiszor magasra csaptak a dinasztikus hűség lángjai, vala
hányszor a magyarok alá kellett tüzelni velük. Ezeket a különböző race-okat csaknem mindig össze lehetett kalapálni a magyar veszedelem ellen, amelyeket a hivatalos beállítás szerint egy kis fakciózus csoport szít az ucca segitségével. A magyar közvéleményben viszont oly mértékben apadt a lojalitás és a király- hűség, ahogy napról-napra érezhetőbbé vált, hogy ma
gas kezek tartják annak a pokolgépnek gyujtózsinorját, amellyel levegőbe akarták röpíteni az egész magyar államiságot, A legjobb hazafiak azonban borzadtak az uralkodóházzal való szakítás gondolatától, ami oly kiszámíthatatlan lehetőségeket érlelt méhében. Egy olyan konfliktusban, amelyben a magyarság feltétle
nül szemközt találja magát tulajdon nemzetiségeinek nagy részével, az örökös tartományokkal (Bécs pol
gárságát nem számítva), az uralkodóháznak tekin
télyével, a Radetzky által visszaszerzett katonai presz- tizsével és esetleg külpolitikai szövetségeseivel, ugyan mi várhatott volna reá? Micsoda esélyei lehettek egy nemzeti ellenállásnak pénz nélkül, fegyver nélkül, ka
tonai vezetés nélkül, diplomáciai segítség nélkül? Nem jobb és célszerübb-e akár meghunyászkodás árán is elkerülni, vagy legalább elodázni egy ilyen összeütkö
zés vészes következményeit? Ez a súlyos tétova tel
jesen megbénította a magyar kormány tetterejét. Ámde mit használ a megalkuvás készsége, micsoda ered
ménnyel kecsegtethet, ha a nemzet aládugja fejét a Ciuidiiimi járomnak, mikor Batthyány minden kétségbe
esett bekülő és engedő hajlandósága, Deák remény nélkül való passzivitása s már zilált idegeinek tehetet
len prédájává vált Széchenyi vészsikoltásai egy mér
földdel se tudták megrövidíteni, vagy meglassítani Jellacsics marsát, s a rácok örült garázdálkodásának halálzónáját?
Ezekben a forró augusztusi és szeptemberi na
pokban Kossuth Lajos fejezte ki »az idők egész roppant jelentöségét«. Mig minisztertársai elkopnak, vagy elmorzsolódnak, az ö tekintélye és népszerűsége sértetlen marad. Az egyedüli, aki miniszteri hatal
mával élni mer és élni tud, s aki a maga tárcájának hatáskörében legalább viszonozni képes a túlsó oldal kihívásait. Beszünteti a pénzátutalást a lázadó bán
hoz, mire ez »kénytelen« a bécsi pénzügyminiszterhez folyamodni s eldobni az álarcot. Ércfedezettel bizto
sított bankjegyeket nyomat, túljár az ellenforradalom
Pethő: Görgey Artiir. ' 5
eszén, amely anyagi csődbe akarta fullasztaní a ^ u j rendszert. Pénzügyi terveivel éppúgy maga e ll^ bő- sziti a bécsi haute financeot, mint ahogy K^záros Lázár jámbor követelései a magyarság ellen hangol
ták a hadsereg vezetőségét. Lehet, hogy ^ ly o s tak
tikai hibákkal megtetézve, Kossuth meggátólta az olasz segélyt, azt, hogy újabb magyar ujohctömegek in«
dúljanak a lombardiai csatatérre, amikor idehaza nincs elég katona a rend fenntartására a lázadás elnyo
mására. Valóban úgy volt, »mintha nyitva Illőit volna előtte a fátum könyve«. »Hiába hunyja be előtte sze
meit, a világosság átcikázott lelkén, mint a vil
lám a sötétségen«. Fel volt háborodva s a szégyen pírja égett az arcán arra a gondolatra, hogy »az ármánynak egy nevetséges szatirája« egy nemzet felett győzzön, hogy »40— 50.000 potom ember kardvágás nélkül jöjjön be az országba«. Egy pillanatra még mintha ö is összeroskadt volna az események és a felelősség iszonyú súlya alatt s mintha őt is meg
szállotta volna a csüggedés és a rezignáció. Akkor volt ez, mikor István főherceg nádor lemondott s Jellacsics egyre gyorsabb léptekkel közeledett Budapest felé. Csak ebben a kétségbeesett hangulatban és ide
geinek kimerültségében lehetett, hogy az az ötlet vil
lant meg agyában: elhagyja az országot és külföldön próbál használni a neímzetnek. Evégből kért útleve
let Batthyánytól, mint megtették azt annyian, még Eötvös is. De aztán elhallgattatta magában a tépelő- dés sorvasztó szózatát. Betegeskedő szervezete bal
zsamos érintéseket kapott az eseményektől. Testi gyön- geségét és kimerültségét elsodorta az egészség ra
gyogó hulláma. Kiütközött rajta az a tulajdonság, amely a nagy emberek közül is csak keveseknek ada
tik meg: a szellemnek »munka közben való fölger- jedése, amely lépést fokozza a test és a lélek erejét«, a gondolkodás energiáját s a cselekvő erő termé
kenységét. Borzongó lélekkel, de gyöngeség nélkül megy végzete utján, amelyre másfél hónapos habozás
után csodálatraméltó perszvazlv képességeivel magával ragadja nemzetét, hogy vele szálljon föl a csillagokig, vagy bukjon alá Erebus sötétségébe. is^Isten kinyúj
totta karját, hogy kijelölje a gyors tetteknek idejét«.
Akarata végigreszketett a hazán, mint egy villanyos erő, mint egy »legyen« a dolgok kavargó ködében.
Szeptemberben ö a csodálatos varázsló, a látó és a próféta. A biblikus hang, amelyen megnyilatkozásai szóltak a nemzethez, valóban megfelel az események és az eshetőségek époszi jellegének, a tények és dol
gok ama evangéliumi leegyszerüsitésének, amely ha
tását elementárissá tette. »A magyarnak — úgymond a Kossuth Hírlapjának szeptember 19-iki számában most két teendője van. Egyik: felállani tömeg
ben a haza földjét megszállott ellenség agyonnyomá- sára. A másik: emlékezni. Ha a magyar e kettőt nem teszi, akkor oly gyáva, nyomorék nép, amelynek neve a világhistóriában azonossá lesz a szégyen és a gya- lAzal nevével, amely megfertőzte ősei szent emlékét, ainelyi'e maen a/ örökkévaló Isten is azt fogja mon
dani, bánom, hogy ieremlettem; akkor a magyar oly Islontöl elátkozott nép, amelytől a levegő meg fogja tagadni az éltető erejét, melynek kezei alatt a tele- vény búzaföld sivatag homokká fog változni... ki hon
talanul fog bujdosni a föld hátán, ki hiába kéri az alamizsnának szárazkenyerét az irgalomtól, kit ala
mizsna helyett arculcsap az idegen faj, mely öt saját hazájában vándorkoldussá teendi, kit mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verhet agyon bármely gazember;
olyanná lesz, mint a bélpoklos, kit minden ember kerül, mint az indus pária, kire a kutyákat uszitják«. Kossuth a szeptemberi napokban saját jelentőségének és lángelméjének legmagasabb pontjára emelkedett. Ezt a magaslatot többé nem fogja meghaladni, mert akkora csúcs ez, amekkorára a legnagyobb géniuszok is csak az ihlet és a rendeltetés szerencsés össz
hangjának tetőpontján emelkedhetnek fel.
A foglalkozásnélküli, helyesebben: a várakozási
állományban veszteglő hallgatag honvédkapitány Sífívét is megremegtették ezek az öserejü revelációk. xÁrtur akkoriban — jegyzi föl felesége Naplójában /^ izzó elragadtatással, határt nem ismerő rajongásból és lel
kesedéssel beszélt Kossuth Lajosról, önzetlén jellemé
ről és óriási hazafiui tevékenységéről. I^lönösen egy esetre emlékszem. . . Kossuth a régi Lloyd-palota ab
lakából beszélt a néphez, melynek nyüzsgő soraiban ott tolongott Artúr i s . . . Artúr egyenesen hazasietett hozzám. Egészen ki volt forgatva lényéből. A szeme csillogott s ha lehetséges, most még jobban, mint azelőtt, meg volt győződve, hogy a haza ellenségei ellen a lehető legerélyesebben kell fellépni«. íme, igy sűrűsödnek majd tettekké a nagy nemzetvezér szavai, egy olyan lélekben, aki csak realitásokban tudott élni.
A fiatal Bonaparte se várta türelmetlenebbül elhivatá- sának óráját, mint Görgey a tömegdelirium e napjaiban.
Végre beosztást kap a délvidéki frontra, a hadügy
miniszter kiséretéhez. És amikor a gőzhajón várja föllebbvalóját, utóléri a másik parancs: a mozgó nem
zetőrség szolnoki kerületéhez honvédőrnagyi ranggal és parancsnoki megbizatással.
Ahogy kineveztetéséröl értesül, az első gondo
lata, hogy maga mellé veszi szárnysegédéül öccsét, Istvánt, aki már a bácskai harctéren szolgál önkéntes közlegény! sorban s akit Artúr kivánságára a had
ügyminiszter hadnaggyá léptet elő. Választása nem nepotizmusból esett öccsére és legbizalmasabb barát
jára. Az Istvánhoz irt levelében kifejti, hogy neki olyan segédtiszt kell, aki »elöször magyar, s a ma
gyarral állni és veszni kész,, másodszor: törvény tudó, harmadszor jó tollal bir, negyedszer becsületes és bennem feltétlenül megbizik«. István siet elfogadni bátyja meghivását. Nagy szükség is volt simább, alkal- mazkodóbb modorára, mert önálló működési körében Artúr csakhamar szomorú hatásköri és közjogi vitákba bocsátkozott a parancsnoksága alá helyezett várme
gyék hatóságaival
G9
A régi vármegye az autonóm közigazgatás kedé
lyes tradícióiban nagyon érdesnek találta Görgey Ar
túr szigorát, amely másoktól is ugyanazonfoku köte- lességteljesitést követelt, mint amelynek elvei öt át
hatották. Görgey megdorgálta például Heves várme
gyét »hévtelen segélye miatt«, nem vette át a kiállí
tott önkénteseket, mert ruhátlanok voltak, követelte a megígért 250 rövid kard rekvirálását. Heves vár
megye sem maradt adós a válasszal »a neveletlen, durva bánásmódra«. Felirt a miniszterelnökhöz ősi gravaminális szokás szerint, hogy »fellelkesült kebellel összesereglö honfitársai« megkívánhatják egy »gyen- gédebb érzésű s emberibb bánásmódu örnagy« pa
rancsnokságát, s a Megye »megsértett becsületének«
elégtételt követelt. A tekintetes vármegye aránylag könnyen mozgatható közigazgatási apparátus volt, mert az évszázados önkormányzati élet kifejlesztette benne az önsegély, a kezdeményezés és a felelősség érzetét.
I)r az évszázados autonómiában kiterebélycsedctt köz- szrlh'in !(')'.nagyobb és legeredményesebb eröfeszité- sei az idí'gen lu’izépponli hatalom intézkedéseinek op|)onálásál)an őrlődtek fel. Ez a politikai önvéde
lem rendkivüli mértékben elfinomította az autonómia közjogi idegszálait. A vármegyei municipiumok gyak
ran a közérdek s a nemzeti ügy hátrányára fele
seltek a központi hatóságokkal, mint látjuk, akkor is, amikor már a kormányt nemzeti szempontból ki
fogás alá nem eshető szellem töltötte el. Ha sok tekintetben igaz is az a vád, amellyel a magyar reformerek egyrésze az öreg vármegyét illette, hogy tudniillik provinciális érdekek gyakran elhomályosí
fogás alá nem eshető szellem töltötte el. Ha sok tekintetben igaz is az a vád, amellyel a magyar reformerek egyrésze az öreg vármegyét illette, hogy tudniillik provinciális érdekek gyakran elhomályosí