nak, visszafordult. Görgey erről még aznap jelentést kapott és ebből azt következtette, hogy a déli arc
vonalát védő Guyon-hadosztály jobboldala veszély
ben forog. Ezért még az éjjel Besztercebányáról Kör
möcbányára ment, ahol Aulichtól egy zászlóaljat, két lovasszázadot és egy üteget magához vett és más
nap e kis csapat élén Zsarnócára vonult, ahová ha
talmas menettel este beért. Itt arról értesült, hogy az osztrákoknak Collery ezredes által vezetett meg
kerülő oszlopa aznap Hodrusbányára, vagyis Guyon jobbszárnya ellen indult. Ezért Görgey másnap, ja nuár 22-én Hodrusbányán át Selmecbányának vette útját, hogy az osztrák hadoszlopot hátba támadja és Guyontól elvonja. Beavatkozása sikerrel járt,
ameny-nyiben Guyon jobbszárnyát megóvta a megkerüléstől.
Hodrusbánya és Selmecbánya között érte utói Görgey az osztrák hadoszlopot, mire ez erejének zömével visszafordult és a magyar csapat, egy fiatal, hadi
tapasztalattal nem biró nógrádi zászlóalj ellen, táma
dást intézett, hogy áttörjön.
Hiába buzdította Görgey a fiatal tót legénységet a kitartásra, az megfutamodott és magával rántotta a tüzérséget is, amelynek parancsnoka elesett. A tá
bornok egyedül maradt a csatatéren. Üldözés köz
ben csákóját is átlőtték. »Warum nicht ein Zoli tie- fer?« — búsulta el magát a vezér, amikor köröse körül nem látott mást, csak ellenséges vadászokat s rendetlenül iramodó tót honvédeket. Egy derék ma
gyar huszár sietett segitségére. »Véletlenül meglátott engem — beszéli el Görgey — , hozzám nyargalt, lovát nekem ajánlotta fel azzal, hogy az én életem értékesebb az övénél. Ez a nemeslelküség reám egé-^
szén különös hatást tett. Egyszerre azt hittem, hogy a nap még nem veszett el számomra. — Lovagolj inkább a hitvány bakák után s hozz nekem néhányat vissza, de olyan fickók legyenek, mint te, — kiál
tottam a bátor huszárra. Mindhiába — válaszolt az káromkodás közben — , nem magyarok azok, hanem csak tótolu.
Ekkor már megjött Görgey segédtisztje is, Kempelen Károly, egy gyalogszakasz élén, hogy tá
bornokát megmentse. Az ütközet sorsát nem lehe
tett megforditani, bár Görgey ezt mégegyszer meg- kisérelte. Végül is Kempelen és a hős huszár erő
szakkal vonszolták el a csatatérről Hodrusbánya mögé, ahol már a huszárok a megriadt nyájat összeterel
ték. Ebben az ütközetben esett el Pusztelnik alezredes is, Görgey volt vezérkari főnöke s most dandárnok Aulich alatt, aki önként csatlakozott ehhez a hadi- vállalathoz. Elesett az üteg parancsnoka, sok más derék magyar mellett s elveszett öt ágyú is. A győz
tes osztrák hadoszlopot azonban a hátában
végrehaj-1^7
lőtt lámaclás annyira megriasztotta, hogy nyomban Rudnára hidráit. Nyilván örült, hogy kikerülte az el- fogatás veszélyét. Mig az itt vázolt harc lejátszódott, Csorich három dundára a döntő támadást január 21-én Guyon hadosztálya ellen végrehajtotta, úgy, hogy a hadosztály a több mint kétszeres túlerő elől visz- szahuzódott Selmecbányára, majd másnap Bucsig foly
tatta a hátrálást. Véres veszteségeink a két ütkö
zetben állítólag nyolcszorosán felülmúlták az osztrá
kokét. Ez a szokatlan aránytalanság Guyonnak ke
véssé célszerű intézkedésein felül annak tulajdonít
ható, hogy a honvédcsapatok, bár a tüzet már kiál
lották, de a vakrémület iránt még túlságos fogé
konysággal bírtak s nem rendelkeztek a közelharcra való iskolázottság tapasztalataival. Az ügyesség a lö
vésben, a járőr-, a biztositó- és a feldcritő-szolgá- latban, valamint a harchoz való fölfejlődésben még alacsony fokon állott. Még csak verekedtek, de nem harcoltak.
A Selmecbánya körül vívott ütközetek, valamint az a körülmény, hogy a honvédcsapatok élelmezése a bányavárosok területén már nehézségekbe ütközött, a magyar tábornokot arra késztették, hogy készen
létbe helyezze hadtestét a Felső-Tisza irányában.
Egyébként is már január 14-én parancsot kapott Mé
száros hadügyminisztertől, hogy hadtestét a Hernád völgyébe vezesse s az ott működő Klapkával egye?
sitse. A parancs végrehajtását eddig a feldunai had
test anyagi állapota odázta el. Most már, hogy Görgey hadosztályainak mindegyike több napon át pihent, hogy ruházatát és fölszerelését rendbehozta, bátran gondolhatott a hadműveletek folytatására. Megállása a bányavárosokban azzal a haszonnal járt a magyar ügyre nézve, hogy Csorich hadtestét foglalkoztatta és lerögzítette huzamosabb időn keresztül s igy meg
gátolta az osztrák fővezérséget a Tisza-vonal ellen szándékolt hadműveleteiben. A szélaknai ütközet után a feldunai hadtest három hadosztálya készen állott
január 23-án az elvonulásra. Csak a Körmöcbányán teirtózkodó Aulich-hadosztály került nehéz helyzetbe, Guyon csapatainak elvonulása Bucsra s ezzel a Ga-^
ram balpartjának feladása azzal a következménnyel járt, hogy az Aulich-hadosztály a hadtest zömétől elszakadt. A Szentkereszt-Bucs-Zólyomon át vezető ut nem volt bátorságos, mert az ellenség bármikor el^
vághatta. Más utat kellett tehát keresni. A magyar tábornok alighogy visszatért a hodrusbányai ütközet
ből, még az éj folyamán Körmöcbányára lovagolt, hogy személyesen rendezze Aulich hadosztályának el
vonulását.
Besztercebánya és Körmöcbánya között, észak-déli irányban mintegy hétszáz méter magasságú meredek hegylánc húzódik, amelynek sziklás gerincén kocsiz
ható ut nem vezetett át. A rendes forgalom e két város között délen a Garam völgyében, északon a Turóc völgyén és innen Hermanecen át vezető ke- rülőutakon volt lebonyolítható. Az előbbi utat Csorich veszélyeztette, az utóbbin pedig Götz dandára állott.
Az Aulich-hadosztály ezért a hegygerincen át vezető, méteres hóval borított, meredek és keskeny utat volt kénytelen használni, amelyen régebben szekerek is jártak, még pedig a gerincvonal alatt hetven méter-, nyire vágott rövid alaguton át, mig csak az, mintegy másfél évtizeddel ezelőtt, be nem omlott. A hagyó-*
mány szerint Rákóczi egyszer ugyanezen a falon át menekült meg hasonló kelepcéből s másnap a biz-^
tos prédára előnyomuló labancok hült helyét ta
lálták.
Ezt az alagutat kellett robbantásokkal és ge
rendákkal való megtámasztással rendbehozni, hogy Aulich hadosztálya baj nélkül elvonulhasson Besz
tercebányára. A tábornok, mint régi utász, személye
sen vezette a helyreállitási munkálatokat. Az alagút január 23-án délben elkészült. A hadosztály a reá
következő éjjel áthaladhatott rajta. Az átvonulás alatt Görgey az alagutnál állott, hogy az elkerülhetetlen
torlódásokat személyes beavatkozásával szüntesse meg.
»Szövétnekek kétes vörös világánál — úgymond egy szemtanú — indult el a hadosztály. A nagy sötétség, a folytonos havazás, és a hófergeteget szemközt hordó szél a inenetet kimondhatatlan sanyarúvá tették. . . A szélvész egyre-másra eloltotta a fáklyákat. . . Mint
hogy az ágyuk felvontatása sok időbe került, a hi
deg pedig igen nagy volt: többszáz gyalogos az ágyukhoz parancsoltatott, hogy segítsen a vontatás
ban s a kerekek tologatásciban. . . Egyszer csak a lovasság elunva a hosszú várakozást, egyenkint, ki lóháton, ki gyalog, a lovát hosszú kantárszáron maga után vezetve, a vesztegálló ágyuk mellett előre tö
rekedett; a gyalogság csoportonkint követte a rosssf példát; az lett belőle, hogy a keskeny utat mindenütt szegélyező mélységbe nem egy derék honvéd, vagy huszár fordult le menthetetlenül. . . Változás ked
véért éjfél után hirtelen megfordult az időjárás; a hó gyorsan elolvadt s azontúl csupa vizben, sárban, tizenhat óráig tartott menet után, Aulich hadosz
tálya, e derék, tegyelemtartó hadosztály, szánandó rendetlenségben vonult be Besztercebányára január
24-én délelöít«. .
Mindegy: a regényes hadmenet sikerült. Rette
netes nehézségek között vonultak be Guyon és Pillér hadosztályai is. Itt csatlakozott Görgeyhez Beniczky Lajos különítménye is, amely korábban á Vág völgyében működött s az utóbbi időben Besz
tercebányától északra a Kmetty-hadosztályt fedézte.
így egyesült az egész feldunai hadtest január 25-én Besztercebányán.
A »tót impérium«, ahogy valamikor Bercsényi le
velei nevezték a Felvidéket, s ahonnan a Rákóczi-^
mozgalom éleígyökerei eredtek, Görgey nagy téli vo
nulása alatt korántse vette ki részét olyan zárt és tömör csatarendben a magyar ellenállásból, mint haj
danában. Bár a tót nép, a volt jobbágy, főleg ka
tolikus tömegeiben, lelkesedéssel tekintett a jobbágy
felszabadítás lobogójára, nyugati vármegyéiben Meg
lehetősen kikezdte azt a pánszláv hullám. Értelmisé
gének egyrésze Palacky tanítványa volt és/lelkes hurbanista. Sajnos, a magyar társadalom nem fogta fel a tót nyelvi kérdés fontosságát s a csehnót test- véresülés jelentőségét. Az ellenforradalomn^al szövet
ségre lépő tót nemzeti mozgalom egyes vidékeken nagyon elszigetelt és sterilizálta a magyarbarát tra
díciókat és érzéseket
Ha a Húrban— Stur— Frischeisen-féle népmoz
galmak nem is okoztak komoly veszedelmet az átvonuló magyar hadseregnek, azért bizonyos fi
gyelmet érdemeltek hadműveleti szempontból is és a honvéderőknek némi szétforgácsolódását idéz
ték elő. Nem annyira guerilla-portyáik okoztak gon
dot, hanem az osztrák hadsereggel való összekötte-i tésük, kiterjedt kémszervezetük és információs szol
gálatuk. A bányavárosok és a Szepesség német pol
gári lakosságának politikai érzelmei szintén megoszol
tak. Voltak schwarz-gelbek, főképpen a bányai és kamarai hivatalnokok, valamint a nyugdíjas katona
tisztek, de akadtak buzgó hívei a magyar ügynek is. A nagy többség — mint ilyen polgárháború-, szerű viszonyok között történni szokott, ugyanis ál
talában polgárháborúnak fogták fel az osztrák-ma
gyar háborút — semleges volt s a szél járás sze
rint kormányozta politikai vitorláit. A sárosi és a sze
pesi nemesség egyrésze pedig határozottan neheztelt Kossuthra a jobbágyfelszabadításért, amely itt bizo
nyos rendetlenséggel járt, némi nemzetiségi rezge- lődésekkel.
Ezen a vidéken Rákóczi óta nem láttak magyar hadakat. A szép ódon német városkákba letelepedett nyugdíjas császári tisztek és tisztviselők nem igen bíztak a magyar ellenállásban, amelynek legnagyobb és legrendezettebb hadserege, élén borús vezérével, nem nyújtott éppen vigasztaló látványt, nem is szólva arról a szinte leküzdhetetlen stratégiai helyzetről.
Í91
an\elynek kelepcéjében vergődött. E nyugdíjasok kö
zül vkerült ki az a Hrankay József nevezetű kapi
tányi aki megjelent Windischgraetz herceg levelével a magyar tábornok főhadiszállásán, miután előzőleg a Lucsiynán rejtőzködő Adél asszonytól akart ajánló
levelet kérni férje-urához, akit kapitulációra szóli- toít föl.
A magyar tábornok válaszul átadta Hrankay- nak váci kiáltványa egy példányát. Bizony ezek a zilált, didergő honvédek nem igen hasonlítottak Rákóczi nyalka kurucaihoz, ahogy ez a mozgalom a nép képzeletében élt. De tulajdonképpen kihez is tartozott ez a szomorú hadsereg a váci proklamá
ció óta? Kormánybiztos még mindig nincs sehol a táborban. Egy kormánybiztos, Beniczky, ugyan csat
lakozik hozzá, sőt magáévá tette a feldunai hadtest politikai hitvallását is, de abban az időben Beniczky inkább guerilla-vezér, mintsem politikus s a kormány embere. Talán azért, hogy csüggedő hadát felhan
golja, talán, hogy más benyomásokat hagyjon hátra visszavonulásai közben, talán, hogy legalább az intelli
gencia szépnemét hóditsa, vagy tartsa meg a ma
gyar ügynek, a tábornok megengedte, hogy tisztjei végigfarsangolják a bányavárosokat és a Szepessé- get. Minden kisebb városban, ahol egy-két napot tölt
hettek seregének egyes részei, honvédbálokat ren
deztek, amelyeket nem egyszer szakított félbe az osz
trák támadás, vagy egy trombitaszó, amely az indu
lásra szólított. Igazi haláltánc volt ez: méltó ahhoz az esztendőhöz, amelyben igy váltakozott a ború a derűvel. »Az egyik éccakán hóval takart földön alud
tunk — beszéli Mednyánszky — , a másikon bál
teremben vigadtunk. Napközben tűzben voltunk, este ünnepségre mentünk. Néha bálközben jött a parancs, hogy harcba induljunk. E folytonos ellentétnek ser
kentő varázsa volt reánk, fiatal rajongókra. . . A fiatal Görgey körül fiatalok voltunk mind, csupa tűz és láng. Készek arra, hogy szembeszálljunk a halállal,
de arra is, hogy vigadjunk, mulassunk. Ha hol^p meg kell halnunk, hadd legyünk vigan még . . . A tiszt urak jókedve után hadd higyje a lejény- ség, hogy hadihelyzetünk nem aggasztó«. Csodálatos
képpen Görgey, aki oly pedáns fegyelmet tartc^t, meg
tűrte hadseregében a markotányos gárdát, / a nagy női escorteot, ami folyton szaporodott a szekeresek
nek megnövekedett számával. Igaz, nemcsak privát menekülteket sodort hozzá ez a téli vihar, hanem Görgey felcsomagoltatta azokat a kincstári értékeket is, amelyek mezgósithatók voltak a bányavárosokból s amelyek módfelett akadályozták a vonulás technikai végrehajtását.
A Hernád-völgyében való vonulásnál a magyar tábornok csak két irányt választhatott. A déli irány a Felsö-Garam völgyén és innen Murányon át a Sajó völgyébe mutatott, ahonnan az egyesülést Klapka had-' testével látszólag könnyen lehetett végrehajtani. Az északi irány a Garam és a Vág mentén a Szepességbe, egyúttal a Felső-Hernád völgyébe vezetett. Mindkét esetben számitani kellett arra, hogy Csorich és Götz csapatai üldözni fogják s hogy valahol Schlick erős hadtestére bukkan. A déli irány volt a rövidebb és a kényelmesebb, bár Windischgraetznek Pesten és a Duna-Tisza közt levő haderőire tekintettel, ez oldal
menet jellegével birt s minden valószínűség szerint Schlick déli arcvonalára ütközött volna. Ezt az irányt gondolta a kormány is, amikor parancsot adott a tá
bornoknak, hogy Schlick hadtestje ellen délnyugat fe
lől operáljon. Az északi vonal volt a hosszabb. Ma-í gas hágók megmászásával járt. Hadászatilag azonban meg volt az az előnye, hogy a hadtest elérhette a Szepességet anélkül, hogy az ellenség zavarhatta volna és hogy Görgey itt Schlick hátába kerülhetett. Ha ugyanis az utóbbi kitart, akkor két tűz közé kerül.
Ha pedig nem akarja magát e veszélynek kitenni, akkor kénytelen kitérni még idejében Galicia, vagy Pest felé. Természetes, hogy Görgey a hatásosabb
északi irányt választotta. Az is természetes, hogy a hadtest bármely irányban éber és elszánt ellenséggel szemben veszedelmes helyzetbe jut, illetve marad mindaddig, mig a Felsö-Tisza felé áttörni nem sikerül.
Január 26-án és 27-én indult el a két hadosz
lopra tagozott magyar hadtest Besztercebányáról és pedig január 26-an az északi hadoszlop, (Aulich, Kmetty, Beniczky), hogy a stureci hágón át a Vág völgyébe s innen a magas Tátra alatt a Szepes- ségbe vonuljon, mig a déli hadoszlop (Guyon és Pillér) január 27-én indult, hogy a bányavárosokból elmentett és többszáz kocsira felrakott állami javakkal együtt a Garam völgyében, majd Felgárton és Sztra- csenán át Iglóra meneteljen. Január 27-én, amikor a magyar hadtest utolsó osztagai is elhagyták Besz
tercebányát, a Götz-dandár Körmöcbányán, a Csorich- hadtest pedig Selmecbányán állt. Ha az osztrák erélyes üldözésre indul, akkor a déli magyar hadoszlop két-^
ségtelenül válságos helyzetbe jut, különösen, ha annak útját az óriási szekérvonat is elállitja. Ezért Görgey amaz, egyébként szokatlan és bizonyára minden osztrák katonatudósnak érthetetlen intézkedésében, hogy ezt a szekérvonatot utóvéd gyanánt alkalmazta, a hadvezér! előrelátásnak újabb jelét kell látnunk.
A hadihelyzet még mindig az volt, hogy Schlick, Götz és Jablonowszky együttesen Görgeyvel szem
ben bármikor tetemes túlerőt hozhattak össze s igy a magyar hadtestet a Szepességben körülzárhatták.
Ezt annál könnyebben megtehették, mert január 28-án a legtávolabban álló Schlick is megtudta, hogy Görgey gyors menetekben a Szepesség felé közeledik. A megfelelő intézkedések foganatositására az osztrákok
nak tehát bő idejük volt. Schlick azonban a magyar hadtest harcképességét lefitymálta és eszébe se jutott arra a merészségre gondolni, hogy ez a Szepesség- ből az ö háta ellen fordulhasson.
A feldunai hadtest hegyi menete a Szepességbe ha- sonlitott ahhoz a hadművelethez, aminőt nem
egé-Pethő: Görgey Artúr. 13
szén három héttel azelőtt hajtott végre, amikor Váé- ról Lipótvárra indult. A magyar hadtest, miként al^or, most is kalandos útra vállalkozott. Mindkét esjáítben az üldöző ellenséget érezte a hátában, mig ^az uj
. r /r J
<1ÖTX
R KMÍTTY.
A
UU13CH
ti /(aí3a
JA5lOWpW5WQ
i 5alin°eciik
^ ^ lőcse ^ V> D E Y M
^ btnnoh
^ í?ítlgft.6ÜVöM Zólyo/n
olosonci
i2. VÁZLAT
A helyzet )an. 27 en
# A magyar hacloszlopoh menete Jan. 27 í n ,
irányban oly jelentékeny haderők csoportosultak, ame
lyek a magyar csapatokkal szemben már győzelmet arattak. A különbség az, hogy a Lipótvárra vezető iránytól a bányavárosok felé történt elkanyarodás még lehetséges volt, holott a Szepességből kivezető utat minden valószínűség szerint kemény harc árán kellett megvívni. Már pedig a magyar csapatoknak a január 21-én és 22-én lezajlott ütközeteknél észlelt balsze
rencséje nem volt éppen alkalmas arra, hogy a ve
zér túlságosan bizakodjon a következő harcokban. Az egyébként oly célszerű pihenés a bányavárosokban szükségszerűen azzal a stratégiai hátránnyal járt, hogy az ellenség a magyar hadtest köré gyűrűt vonhatott.
Másrészt ez a pihenés szükséges volt, hogy a csi
korgó hidegben megállás nélkül teljesitett menetek ne hárítsák a hadtestre a legnyomorultabb sorsot, a teljes felbomlást. Hiszen erre spekulált Windisch- graetz vezérkara is. Úgy látszik, a bányavárosokban eltöltött pihenöidőszaknak lehet tulajdonítani, hogy a hadtest a nehéz hegyi meneteket rendben hajtotta végre és azokat teljesen harckész állapotban
195
fejezte be. A hadtest e kemény menetek után jobban verekedett, mint azelőtt. A magyar tábornok jól szá- milott, hogy a Szepesség elérése előtt az ellenséggel nem lesz dolga s ezért odáig szétválasztott hadosz
lopokban, kényelmesen vonulhatott. A Szepességben azonban egyesíteni kellett a két hadoszlopot, hogy Kassa irányában koncentrált haderővel törhessen át.
Ennek megfelelően Görgey a menetcélokat akként szabta meg, hogy a két hadoszlop egyheti menettel Lőcse és Igló környékét elérhesse és közben még egy pihenőnapot tartasson. Így is történt. Napi átlagos huszonötkilométeres menetteljcsitménnyel február 2-án a hadtest egyesült az Igló— Késmárk -Poprád— Sztra- csena-vonalon. Semmise dicsérheti jobban a magyar hadtest vezetésének kiválóságát, mint az a megdöbbe
nés, amelyet Görgey hadosztályainak rendezett meg
jelenése a Szepességben keltett. Január végéig Görgey volt két tűz között s ime a nagyszerű hegyimenet befejezésekor, február elején, Götz és Jablonowszky azt látták, hogy a magyar tábornok visszavonhatatlanul kicsúszott kezeikből, holott Schlick stratégiailag meg- kerülínek érezte magát. A kocka megfordult. Az üldö
zött vadból félelmetes ragadozó lett. Nem azt nézte többé, hogy az ellenség mit tervezhet, hanem azt, hogy ő mit akar és ezt ingadozás nélkül végre jis haj
totta. Igaz, Görgey a Szepességben való váratlan meg
jelenésével az osztrák vezérkarban okozott meglepe
tésről és meghökkenésről mitsem tudhatott Ö csak azzal számolhatott, hogy most kell megfogni a bot boldogabb végét: megkockáztatni az áttörést Schlick győztes hadán keresztül Kassa felé. Erre készült fel Görgey, mikor hadtestét február 2-án egyesítette a Szepességben.
Vájjon sikerül-e ez az áttörés, amelynek uj for
dulatot kellett adnia a harctéren az egész magyar ügynek? Az a körülmény, hogy Iglón egy aránylag kicsiny és vakmerő osztrák vállalkozásnak sikerült rajtaütnie az előőrsi és földerítő szolgálatot követ
1 3*
kezetesen mellőző Guyonon, nem sok jóval kecseg^
tetett. Másrészt az a tény, hogy a különben vitéz Guyon nem veszítve el lélekjelenlétét, nyomban ki- söpörte ezt az osztrák különítményt Iglóról, azt lát
szott bizonyítani, hogy a honvédsereggel most már merészebb feladatokat is lehet végrehajtani. Az iglói rajtaütésből valószínűnek látszott, hogy Schlick had
erejének zöme errefelé fordult. Természetesnek lát
szott az is, hogy a Schlick-hadtest Branyiszkó és Korompa vonalában útját fogja állani Görgey had
testének, hogy azután a hátulról közeledő Götz- és Jablonowszky-dandárokkal együtt összemorzsolja. Em
lítettük, hogy az osztrákok Görgey ellen létszámban legalább is egyenlő haderőt, minőségben azonban még mindig nagy túlerőt halmozhattak össze, ha tudniillik Schlick Klapka ellen az alsó Hernád völ
gyében erős utóvédet hagy hátra. E kedvezőtlen hely
zetben Görgey megkisérelhette volna azt is, hogy a Szepességből délnek fordul s Iglóról Rozsnyón és Tornán át, a Bodva völgyén keresztül iparkodik ki
bújni a körülzárolás elől s egyesülni Klapkával. Gör
gey azonban nem akart a Tisza mögé leereszkedni úgy, hogy semmiféle tündöklő hadisiker, olyan, amely elbűvöli a közvéleményt és hatást tesz a kormányra, ne fűződjék a feldunai hadtest lobogójához. A váci kiáltvány szerkesztője nem bukkanhatott fel zegzugos visszavonulásának homályából a kormány előtt egy látszólag vert had élén.
A szakértők talán méltányolták volna mes
teri mozdulatainak értékét, a kormánynak és a közvéleménynek azonban kápráztató győzelem kel
lett. Vezér volt tetőtőltalpig, aki a manővert nem mindenáron, csatakerülő célzattal alkalmazta, hanem a csata előkészítésére is. Nem tartozott a kizárt eshe
lett. Vezér volt tetőtőltalpig, aki a manővert nem mindenáron, csatakerülő célzattal alkalmazta, hanem a csata előkészítésére is. Nem tartozott a kizárt eshe