Bía isten azt az üdőt békeségben engedi érnünk, akkor az uraim dolgok is elő fog kelni. Az Nagy István hadát értem kegyelmed leveléből, hogy el nem oszlott; azért száz lovast a javában kegyelmed válogattasson meg, magunk számára
küldje bé, fizetéseket hóról hóra megadatjuk. Az többinek is Moldovában jó állapatja lészen, ha bejőnek, mindjárt ma
gunk emberét vélek az vajdához bocsátván oda commendál-juk őket, jó fizetések lészen ott. Az Tiszán túl való egynehány lovast gyalogot várnók, ha bejőne. Az Sáka dolgában immár vég vagyon, asszonyom ő kegyelme sem akar tovább itt benn
mu-látni. Eandem foeliciter valere cupieutes. Albae die 8 Septem bris 1616.
Affinis beneuolus G. Bethlen m. p.
Külczim: Spect. ac magn. dominó Francisco Rhédey stb.
(Eredetije, mely Bethlen írása, az erdélyi Múzeumban.)
L X V I I I .
1 6 1 6 . szept. 9.
Magnifica dominacio nobis grata.
Kegyelmed elmeneteli után Csonka Kún Istvánnal be
szélgetvén, az hajdúk felől, kik Szilágy széliben és az Ér mel
lett vadnak, nem szintén jó hírt beszéli, bizonyosan mondja hogy Homonnai számára esketik egymást, és az a Nagy Ist
ván, ki az múlt nyáron Váradon lakott, másfél száz lóval, Gombos András is annyival, egy értelemből be akarnak csapni az országra. Annak okáért akarám kegyelmednek értésére adni, végezett szándékát Zilahra való menése felől változtassa meg, és Szilágyra semmiképpen ne menjen, hanem az Kérésen menjen ki: mert az lator árulóknak szíveken való titkát nem tudja ember, nem árt elkerülni az remélhető veszedelmet em
bernek. Im mindjárt postán küldök sógor uramhoz is, meg
írom, ő kegyelnie menjen bé Váradban és kegyelmed elében is küldjön egynéhán lovast Feketetóig avagy Révig. Az úristen kegyelmedet tartsa meg és vigye jó egésségben házához. Albae 9. Septembris 1616.
Kegyelmed jó akarója G. Bethlen m. p.
Külczim: Spect. ac magn. dominó Francisco Rhédey stb.
(Eredetije az erdélyi Múzeumban.)
L X I X .
1 6 1 6 . szept. 9.
Spectabilis et magnifice domine Affinis honorande.
Kegyelmednek akarám igen sietséggel értésére adnom, Kún István kétszer is küldvén levelet, most utolszor a mult pénteken maga szolgáit küldte vala hozzám, könyörögvén
gratia adás felől, ígírvén arra magát, bogy minden magam és az ország veszedelmére nézendő ártalmas és titkos praktikákat igazán megmond, csak adjak gratiát neki. Arra való nézve, mivel Homonnainak és Sorbánnak minden titkos tanácsokban jelen lévén, bizonyoson hallottam az előtt is, gondolván hogy, ha akar, nem kicsin dolgokat adhat értésemre, az gratialevelet megküldeni vala, és maga is az estve felé ide jött, ma tíz óra tájban lőttem vele szemben, és minden dolgokat, melyeket beszéli, egész árkos papirosra sem győzném leirni. Hanem ez két dolgot ítíltem legszükségesbnek, hogy kegyelmednek is megírjam, az miket beszéli. Mondja, hogy Sorban vajda igen nehezen jöhetett ki Lengyelországból, az lengyelek, ha kap
hatták volna, megölték volna, hanem az mely lengyel kapitán vele volt, kinek volt harmadfél ezer embere, az viselte gond
ját, és ilyen végezése vagyon azzal, az a kapitány azt fogadta neki, hogy hat ezer kopjásnak és hat ezer kozáknak, ezer gya
lognak, bizonyosan szerét teszi jónak, csak tegyék szerét a pénznek, melylyel nekik fizethessenek, és az meddig az derék fizetésre való pénznek szerét teheti, addig száz ezer forintnak Sorban s Homonnai tegye szerét, s küldjék be neki, oszthassa küzikben, azzal foglalhassa el az hadakozást, három holnapig elvártatja vélek az fizetést, azon közben az török hadak is el
oszolnak, és véletlenül jőjenek Moldovára hertelen, onnét Havasalföldére; az két oláh országot megvévén, az ott való hadakkal magokat megerősítvén, ugy jőjenek Érdélre, ott ilyen végezéseket jelenti. De ennél nagyobb és közelb való dolgot jelent: az elmúlt szombaton Szakmárt volt Kovács Péternek, Szénási Mátyásnak, Nagy Istvánnak egynehány hajdú követek, szemével látta ez a Kún István, beszéllett ele
get vélek, erős hittel esküszik, hogy mind az három hajdú hadnagy megesküdtenek ezen, hogy valamely órában Homon
nai és Dóczi nekik parancsol, mindjárt készek a szolgálatra és reánk indulni, és mostan igen titkon az hajdúknak az fejét fejét igen esketik az a Kovács Péter és Szénási Mátyás Ho
monnai számára; ilyen végezett tanácsok vagyon, hogy Bihar vármegyében az nemességnek fejét fejét, a kit hol kaphatnak, felkötözzék, marhájokkal felosztozzanak, Váradnak a városára üssenek és felprédálják, hogy azzal minden sziveket elvegyék és elrémitsék az vármegyének, onnét sietséggel bejőjenek Ér
délbe s egyenesen ide Fejérvárra siessenek, öszve ne hagyják gyűlni az ország népét, és amazok is az után osztán ugy jője
nek be ide. Kegyelmed ezekben az álnok praktikákban értett-é valamit az olta, hogy nekünk levelet küldött, nem-é, azt nem tudom, de ezt Kún István erős hittel mondja igy lenni; mely dolgot uram hogy se kegyelmed, se mi semminek ne véljünk,
szükséges sietséggel felőle gondot viselnüuk, és Isten segítsé
géből ellene is államink. Az pedig hertelen csak ugy lehet meg, hogy kegyelmed azt a Kovács Pétert, Szénási Mátyást, Nagy Istvánt hivassa Váradban, maga is mindjárt menjen be és azokat tartóztassa meg, az lakos hajdúknak fejét fejét behí
vatván adja eleikben, micsoda gyalázatos hirbcn akarják azok a latrok őket keverni, és országunk ellen minemű ártalmas dolgot indítottak; a kik nem részesek benne, azoktól hűsége
ket igen jó nevén vöttük, a kik pedig értették s meg nem je
lentették, azok nem jól cselekedtek, de ez után megbecsűlljék magokat és afféle rosz dologban ne avassák s elegyítsék, mert bizony roszúl járnak. Az csavargókat kegyelmed oszlassa meg, avagy küldjön reájok és veresse fel, ha azok is egyet értettek az hadnagyokkal; arra pedig igen igen vigyázzon kegyelmed, hogy sokul ne gyülekezhessenek, valahol csak ötvennek gyüle
kezését értheti is kegyelmed, mindjárt reájok bocsásson és felveresse őket; ha innét belől kévántatik katona, mindjárt magam is bocsátok udvartól két vagy három szaz lovast ke
gyelmed mellé; ha pedig azok az hajdú kapitánok eddig gyü
lekezni kezdettek volua, kegyelmed is mindjárt az vármegyé
ket siettesse Váradhoz gyülekezni lovagjokkal gyalogjukkal, és azoknak ellene állani, nekem pedig éjjel nappal minden ott künn való állapatot adjon értésemre sietséggel, tudjunk gondot viselni, mert ez a Kún István igen bizonyosnak mondja ezt a dolgot uram. Gombos Andrásnak is ott az Ér mellett mondja valahol száz avagy annál több lovasát, azzal a Nagy Istvánnal egy értelemben vadnak. De magát Gombost és Folti Gergelyt Dóczi postán küldte Sorban vajda után, hogy mind
járt visszatérjen mert immár annál is könnyebb módjok talál
tatott az Érdélre való jövésben. Sorban császárhoz is ment postán pénz kérni, az spanyol királ követét is mondja ez hogy ígírt nagy summa pénzt nekik, császár levelét Dóczi kezében adta volt ennek a Kún Istvánnak, melyet az Homonnai és Sorban dolga felől neki íratott, bizonyoson császár akaratjá
ból volt s vagyon minden dolgok. De csak kegyelmed viseljen gondot s vigyázzon uram ott künn, az úristen segítségéből minden dolgokra mi is gondot viseljünk. Ezeket akarám sietséggel kegyelmednek megírni. Tartsa meg az úristen kegyelmedet jó egésségben. Albae 9. Septembris bora 5 post meridiem.
Affinis benevolus G. Bethlen, m. p.
Külczim : Spect. ac magn. dominó Francisco Rhédey stb.
(Eredetije, mely Bethlen írása, az erdélyi Múzeumban.)
L X X .
1G16. szept. 10.
Spectabilis et ínagnifice domine Affinis bonorande.
Kegyelmed levelét ez órában adták be, melyből értem az oda fel való katonáknak innen belől hazament hadbeli némely csavargóknak elidegenítések miatt vissza való fordu
lásokat; azoknak visszamenéseken nem búsulok, de félek attól, hogy az kik Somodit bebocsátották vala, azokat is el ne idegenítsék, kin nem kevés búsulásom lenne. Nagy háládatlan
ság, az hitván embereket kegyelmed annyi üdőtől fogva az vár
megyebeli nemességnek kárával is táplálta, és igy csak fel
rántják magokat, meg sem köszönik az gazdálkodást. Az én tetszésemből afféle csavargó hajdút sohul kegyelmed csopor
tostól nem szenved ez után az ini birodalmunkbau, hanem el kell oszlatni őket. De, amint tegnap levelemben bőségesen megírtam, kegyelmedet az nagy istenért kérem, azt az Kovács Pétert, Nagy Istvánt, Szénásit mindjárt hívassa be valami praetextus alatt, és tartóztassa meg őket, az vármegyét fejen
ként gyűjtse Váradra, öt hat napi fenn létek keveset tészen ő kegyelmeknek, ha nem kelletik, könnyű haza oszlaniok. Az hajdú városokról mindjárt hivassa be minden felől kegyelmed az fejét fejét az hajdúknak, adja eleikben, minemű gyalázatos hír futamodott felölök; ezt ha tagadják is, meglehet hogy nem volt s nincsen mindennek hírével, de bizonyos dolog az három megírt kapitánnak az más pártra való esküvések és Bihar vármegyéhez s Váradhoz való gonosz ügyekezetek s onnét mi reánk jövésekre való ígéretek. Kún István erős hittel esküszik, hogy szemével látta követeket, eleget is beszéllett vélek; azért az jó vitézek magokon ezt az gyalázatot ne viseljék, hanem kikeressék magok közzűl ennek indítóit, az kapitánokkal kik egyet értetlenek, büntessük meg a latorokat: mert ha mind elszenvedjük, soha igy hazánknak békessége nem lészen. Ke
gyelmed igen diligenter menjen végére az esketésnek is, igaz-é hogy titkon esketik az más pártra az hajdúkat; ezzel kegyel
med semmit ne késsék, mert ez azt mondja, hogy igen herte
len és véletlenül akarják ezt végben vinni; ha haddal kell pedig valakiket kegyelmednek leültetni, eloszlatni, kegyelmed ne csak az nemességet és az kapuszámról való gyalogot vegye fel, hanem fejenként az föld népét és az várast is felvegye, s meg ne engedje ezt az tüzet gerjedni; az míg kevesenként gyü
lekeznek s nem együtt, addig lészen kegyelmednek jobb módja azoknak lecsendesitésében, csak az fejeit kapassa meg, és az
csavargó hajdúkat vagy eskettesse az mi hűségünkre, vagy, La azt nem akarják, vágassa az ebeknek le őket, ne búsuljunk miattok mindenkor. Én tudom, hogy az lakos hajdúnak ha mi szándéka vagyon is, alább hagynak benne. Kegyel
medet még is kérem, erről mindeneknek előtte, mentől hama
rébb lehet, provideáljon ugy, hogy hazánkra valamely vesze
delem ne következhessek ebből. Kún István mondja azt is, hogy Lónai András szájából hallotta nagy panasztételét ezen szókkal: im ő felsége császár urunk az mult nyáron nem en-gedé meg, hogy Váradot kézben vegyem; immár használjon vele; hittel mondotta ennek, hogy megígírték volt s kétség nélkül kézben adták volna, de nem akart senkit nevezni; igazat mondott-é, nem-é, ő tudja. Akarám kegyelmednek ezt Í3 érté
sére adnom a végre, hogy tudjon vigyázni az embereknek ma
gok viselésére. Ez bizonyos dolog, Kovács Péter arra felelt, hogy Bihar-vármegyét ő reá bizzák, gondját tudja ő an
nak viselni, hogy onnét senki fel nem támad; ezzel kegyel
mednek nem jó semmit késni. Homonnai minemű gyalázato
son emlékezik az vármegyék felől Sorbánnak irt levelében, kegyelmednek in specie küldtem az levelet, hogy magánál
meg ne tartsa, hanem az melyik vármegyében gondolhat Ho-monnaihoz magokat keménbben viselő embereket, egyik vár
megyére küldje meg mindjárt az én leveleimmel együtt.
Végezetre az kegyelmed kívánságát nem akarván megvetni az gyalognak tartása felől, harminczkét gyalogra fizetést ren
deltünk, kik kegyelmeddel járjanak continue, azoknak öt hópénzt az kolosi aknáról rendeltünk kévánsága szerént ke
gyelmednek sóul, öt hópénzt az debreczeni harrainczadról, magunk gyaloginak is esztendőben 9 s tiz hópénzt szoktak adni. Azt kegyelmed jól gondolta, és meg is tartsa őket, bátor-ságosbban járhat mindenütt. Tartsa meg isten kegyelmedet jó egésségben. Albae, 10, die Septembris. 1616.
Affinis beneuolus Gr. Bethlen m. p.
Az Homonnai levelét hogy in specie egyik vármegyére megküldje kegyelmed, feljebb irám, de jobbnak ítíltem, hogy csak az páriáját vigyék mindenik vármegyére, melyet meg is irtak, és az levelekben includáltak. Kegyelmed az Homonnai levelét tartsa meg magánál, el ne veszszen, és ha ki akarja látni oda ki valók közzül is, mutassa meg kegyelmed, sőt maga is hirdettesse mindennek, mert nagy gyalázattal illeti az vár
megyéket Homonnai ebben az írásában.
Császár is az vármegyékaek Homonnai felől való gond
viseléséről minemű választ tött, páriáját kegyelmednek küld
tük ; igen világosan kitetszik, hogy császár akaratjából cselekednek mindent.
Külczim : Spect. ac magn. dominó Francisko Rhédey stb.
(Eredetije, mely Bethlen írása, az erdélyi Múzeumban.)
L X X I .
1G16. szept. 1 7 .
Spectabilis et magnifice domine Affinis honorande etc.
Kegyelmed levelét az mi postánk megadá, melynek min
den részeit értem ; az mi az sok fogyatkozásról való panaszit illeti kegyelmednek, látja isten uram szivemet, én azon örül
nék, hogy minden állapotok fogyatkozás nélkül lehetnének és vitethetnének végben, lehetne minden embernek kedve sze
rént a dolog: de ha reá nem érkezhetnek, nem tehetek róla.
Lám én soha onnét kívül semmi jövedelmet be nem hozhatok;
szegény Báthori fejedelem idejében minden ember jószága exemptus volt nagyobb részére, minden harminczadokat elde-putált, semmi jószág és majorság az várhoz nem volt, vas kohnak híre sem volt, az vitézlő rendnek esztendőben három négy hó pénzt ha fizettek nagy csuda volt; akkor ennyi pana-szolkodást nem hallottam. Mostan én szegény fejem istenemet is nem szolgálhatom gyakran ugy, a mint kévántatnék tőlem, az országra való szorgalmatosságom miatt, még is én vagyok mindenek előtt legroszabb. Itílje meg az úristen az én ügye
met is, ha magamnak gyüjtök-é, avagy az ország békeségének ótalmazásáért megmaradásáért költöm el az ország jövedelmét.
Soha senki azt el nem hiheti, mennyi gonddal, búsulással, éjt-szakai nappali sok nyughatatlansággal, főtöréssel viszem éu naponként véghez az országra való gondviselést, hanem csak az a ki szemeivel látja. Az mint feljebb is írám kegyelmednek, ha lehetne uram, bizony én Váradnak szükségeire milliót sem szánnék rendelni, csak volna honnét, mert magam is munkál
kodnám s munkálkodom is örömöst én Várad építésén és megtartásában. Az úristen minden nemes embert oly igaz szeretettel áldjon meg Váradhoz, aminéművel én vagyok; de bizony nem a váradi deák és kalmár nemes emberekben talál
tatik az meg, a mint eszembe vöttem. Minden ember az maga privatumát ügyekezi promoveálni, és Váradtól elidegenített
sok szép jószágokból, dézmáknak exemptiójából, melyekből az előtt Váradban nyolcz száz lovast és hat száz gyalogot az fő kapitán asztalát fejedelmi nem úri módon tartották, igen sokan meggazdagodtak, az parasztok főnemesekké lőttének, de, a mint látom, senki közzűlök nem találtatik, a ki segítségére Váradnak az övéből csak keveset is kiadna.
Az mi a kegyelmed vigyázását, gondviselését illeti uram, abból sem ez előtt sem mostan fogyatkozás nincsen és nem volt, kiért a kegyelmed jó hire neve öregbül az dícsíretben, melyben ez után sem kell kegyelmednek hátra állani: mert ha mindnyájan csak az magunk életének nyugodalmát keres
sük, ugy az hazánk vesz el, és a kiket kegyelmetek közzűl az úristen szép fiakkal leányokkal áldott meg, az mi holtunk után azok lesznek koldusokká és parasztokká, mely az mi restségünk
ből és gondviseletlenségünkből következik szegényekre. Az Cato mondását viseljük szeműnk előtt, a ki azt mondja: verba malo-rum non cures ; az igaz hazája szerető ember az ő hivataljában járjon el szorgalmatoson, istenünket dícsírjük hálaadással ró
lunk naponkéntvaló sok jó téteményiért,az következendő jóknak rajtunk elteljesítéseiért ő felségének könyörögjünk, az után ha
zánkról viseljünk szorgalmatoson gondot; megsegít az úristen bennünket uram; ha száz ezer az ellenségünk is, de csak iste
nünkben bizzunk, nem kell felettébb tőlök félnünk. Dominus est illuminatio mea et fortitudo mea, quem timebo, azt mondja szent Dávid; kitámad a nagy hatalmú isten az őigaz tiszteleti
mellett, szent nevének dicsőitőit megótalmazza, az bálványo-zókat megrontja, és tanácsokat megcsúfolja.
Az hajdúk kedvetlenségét az mi illeti és panaszokat, okot arra nem adtam: mert a mikor kegyelmed bejöve vélek, maga szemeivel látta az én számtalan szorgalmatosságomat, portára, Prágában, palatínushoz, generálishoz, Moldovában, Havasalföldében való expeditióimat, indulásomat, hertelen való készületemet; de mindezeknél nagyobb akadály lön az kegyelmed későn való beérkezése, mely miatt kegyelmeddel sem beszélhettem fél eleget is, és azoknak is állapatjokról kegyelmedtől nem tudakozhattam, ki mit érdemel közzűlök, mivel én ott künn nem voltam. Ezért halásztam hozzájok való jó akaratomnak megmutatását bejövésekre, a mint kegyelmed előtt magokéak megmondám. Mostan a mikor bejövének, lovam hátán voltam, és Ő érettek két egész nap várakoztattam minden hadakat, az mustrát egész estig végezhettem igen ne
hezen el, sötétben szállottam le lovamról reggeltől fogva, tizenhárom ezer négy száz embert mustráltam az egy nap meg; megítílheti kegyelmed, ha volt gondom, nem érkeztem az vélek való beszélgetésre. Igazán mondom, nehezteltem is
reájok az nagy késedelmekért, mely miatt mindnyájan nagy gyalázatot vallánk, mert Szkender pasa levelében is azt irá, szóval is azt mondta az követeknek: igen félnek az magyarok az lengyel bosszú kopjájától, a mint látom, hogy el nem aka-rának jőni, de szükség az török kopjájától is félni és arról gondolkodni; mely mondásán a ki gondolkodni tud eszes ember, nagy két dolgot jegyezhet, egyiket az gyalázatot, pirongatást, másikat az fenyegetést. Ezt mi Bihar vármegye miatt szen
vedtük ; a kit előttök rendeltem volt azon el nem múlt volna semmi, hogy őket nem szorgalmaztatta az jövésre, de keveset adtak Kamuti Baláson. Bihar vármegye Szász Fenesen harmad napig lakott, az szegény emberek búzáját csépiették éjjel nap
pal és Kolosvárra hozták be eladni, az szekerekről az vasakat és az kemenczék vasaitmindenütt levonták, az h ajdúk lábok
nál fogva akasztották föl az szegény szászokat, győzné isten, nem ember, leirni az sok latorságokat, a mennyi panasz én élőmben jött reájok. Magamat Kovács Péter még akkor is szidalmazott, fenyegették az falukat, visszajöttökbeu külömben akarnak kimenni az országból; ezekért és több ezekhez hasonló dolgokért méltán megpirongathattam, fenyithettem volna őket uram, de én az magam becsülletiért mind elszenvedtem, egy szót haraggal nekik nem szóltam, egyet is meg nem pirongat
tam, hanem reggel előhivattam őket, és bejövéseket, (noha későn esett), mindazáltal megköszöntem nekik, és minden kegyelmességemet ígírtem nekik, tovább nem akarván őket fárasztani a fenn léteilel, visszabocsátottam szép áldással, is
tentől sok jót kévánván nekik. Intettem kegyesen az készen léteire fejenként minden rendeket, hazájokuak való szolgálatra, visszamenésekben hogykár nélkül menjenek, enni inniavalánál egyebet el ne vegyenek becsüljék meg magokat; így bocsá
tottam vissza őket. Nagy Istvánt marasztottam alatta valók
kal udvaromban, hórólhóra fizetek nekik, de nem akarának maradni. Mindezekről bőségesen tud beszélleui Böjti Benedek, ha igazat akar a barátom mondani. Hát bizony nem érdemlek a barátimtól szidalmat, ők a vétkesek s mégis én zavarom fel az folyamot. Kovács Pétert élőmben hivattam meghagytam neki, az gyűlésre jőjön bé, jószágot adok neki; Szénásit nem is láttam, hanem mondák, hogy beteg, az magam erszényéből
1 6 arany forintot küldtem szekeremből neki költségére; Olasz Pétert és Csatárit más nap találtam elől; immár az hadakat el is bocsátottam régen, hogy hogy tudtam volna uram hát oly hertelen én egyenként vélek az ő kévánságok szerént be-szélleni. De semmi egyéb nem marja az beleket, hanem hogy az latorságra prédálásra olyan szabadságot nekik nem enge
dek, mint az előtt szoktatták volt őket. Valahová teszen isten,
az latrot bizony én nem szeretem, nem is akarok nekik ked
az latrot bizony én nem szeretem, nem is akarok nekik ked