A nyelvtanárok véleménye

A nyelvtanárok nyelvtanítási módszerekről kialakított véleménye, tanórai nyelvhasználattal kapcsolatos nézeteik fontosak, hogy jobban megértsük az ál-taluk alkalmazott módszerekkel, nyelvhasználattal kapcsolatos döntéseiket (Haukas 2016). Véleményük meghatározza módszertani, pedagógiai döntése-iket, viselkedésüket. Ugyanakkor a tanárok kulcsfontosságú facilitátorok, akik segíthetnek a nyelvtanulóknak a többnyelvűvé válás folyamatában (Dégi 2016).

Emiatt fontosnak tartom, hogy az előző részben ismertetett elméleti és pragma-tikus kutatások eredményei után megvizsgáljam, feltérképezzem a nyelvtanárok véleményét az osztálytermi nyelvhasználattal kapcsolatosan: megengedik-e a célnyelvtől eltérő egyéb nyelvek használatát az idegennyelvóra keretén belül, ha igen, akkor milyen céllal, illetve milyen mértékben támaszkodnak a nyelvtanu-lók korábbi nyelvismereteire, nyelvtanulási tapasztalataira.

Jelen tanulmányban angol nyelvtanárokkal végzett interjúk anyagát elem-zem. Az interjúkat két nagyobb projekt során készítettem. Az egyik projektben a

195

ÚJ TRENDEK ÉS IRÁNYZATOK A NYELVOKTATÁSBAN

doktori disszertációmhoz gyűjtöttem anyagot, amely az angol idegennyelvórákon történő nyelvhasználati szokásokat vizsgálja magyar tannyelvű iskolákban. Ezt az anyagot 2009 és 2012 között gyűjtöttem Maros és Hargita megyei iskolákban.

A következő adatgyűjtés egy korábbi projekt során készült, 2015–2016 között, ahol kisebbségi tannyelvű iskolák nyelvhasználatát vizsgáltuk (a projektet a Sa-pientia EMTE Kutatási Programok Intézete támogatta, IPC: 12/23/28.04.2015).

Összesen 8 kisebbségi tannyelvű iskola (5 magyar, 1 szerb, 2 szlovák) 9 an-gol nyelvtanárával készült félig strukturált interjú anyagát (25-30 perc/fő) tár-gyalom ebben a dolgozatban. Az interjúk átírása után tartalomalapú kvalitatív elemzést végeztem, és az interjúk anyagában megjelenő vélekedéseket főbb té-makörök szerint csoportosítottam.

Az interjúadatok érdekes képet mutatnak a tanárok célnyelvtől eltérő nyel-vek használatával kapcsolatosan, észrevehető a nyelvoktatással kapcsolatos ideo-lógiák és a gyakorolt nyelvhasználat elkülönülése. Az alábbiakban az interjúkban felmerülő témakörökből, véleményekből szeretnék egy kis ízelítőt bemutatni.

Az interjúk során megkérdeztem a nyelvtanárokat, hogy milyen nyelveket használnak egy angolóra keretében. Minden tanár azt válaszolta, hogy próbálko-zik, törekszik a célnyelv kizárólagos használatára, és különböző indokokat hoztak válaszaikra. Ezek a válaszok tisztán mutatják, hogy a tanárok elképzelése, véle-ménye szerint a kizárólagos célnyelvi nyelvhasználat az ideális helyzet, melyre mindannyian törekednek. Ugyanakkor a tanárok által használt „próbálom” ige azt is mutatja, hogy a célnyelv kizárólagos használata nem mindig, nem minden órára jellemző.

„Hát én próbálom őket arra késztetni, hogy az angolt használják, de van, amikor beugrik egy-egy magyar kérdés is, egy-egy magyar hozzászólás is, akkor próbálom azért angol felé terelni őket.” (TA�TM)

„(…) szoktam nekik mondani, hogy azért angolul kell beszélni bármit, ugye angolóra keretén belül az angolt használod, ha kérdésed van, hogyha akarsz valamit tudni, ha nem értettél valamit, akkor angolul kérdezzed meg.” (EJ�TM)

Még érdekesebb megvizsgálni azt, hogy mivel indokolják a tanárok ezen tö-rekvéseiket. Az interjúk anyagában két főbb indokot találunk. Egyrészt a tanárok azzal indokolják a célnyelv kizárólagos használatára való törekvésüket, hogy mi-nél több vagy elegendő célnyelvi inputot biztosítsanak a nyelvtanulóknak.

„(…) azért, mert mondjuk az osztály az az egyedüli hely, mondjuk, ahol ő az angolt gyakorolhatja, és fontos az, szerintem, hogy csak angolul szólal-jon meg, mert akkor... hogyha nem használhatja a magyart vagy a románt, akkor kikínlódja. (TA�TM)

196 DÉGI ZSUZSANNA

Másrészt pedig azért törekednek a célnyelv kizárólagos használatára, mert ők is így tanulták a nyelvet (a tanárok nyelvtanulási tapasztalatai), így tanulták a tanárképzés során, és ezt valamilyen felülről jövő szabálynak tekintik.

„Angolórán angolul kell gondolkozni, mindig elmondom nekik is, nekem is így tanították. Angolul kell gondolkozni” (DU�VV)

„Mindent angolul… ha nem értik, mutogatok, gesztikulálok, ez az elvá-rás.” (EJ�TM)

Az effajta vélekedés gyökerei valószínűleg a máig is széles körben használt és elterjedt, korunk módszerének tekintett kommunikatív nyelvtanítási mód-szerben rejlenek, vagy éppen a direkt módmód-szerben, amely tiltja a fordítást és a nyelvek közötti párhuzamokat (Cenoz–Gorter 2011). A kommunikatív módszer napjaink legjellemzőbb nyelvtanítási irányzata. Annak ellenére, hogy ez a mód-szer a kiejtést már nem kívánja célnyelvi pontossággal megtanítani, mégis az interakciókra, kommunikációra alapuló tevékenységek kizárólag célnyelven kell történjenek, hogy ingerdús környezetet teremtsenek a tanulók számára (Larsen-Freeman 2000. 125.). Azzal, hogy ez a módszer kizárólag célnyelvi nyelvhasz-nálatra ösztönzi a tanárokat, minden oktatási és szervezési tevékenység esetén, gyakorlatilag kizárja a nyelvtanuló repertoárjában jelen lévő egyéb nyelveket.

Azonban tudjuk, hogy a nyelvtanuló egyéb, korábban tanult nyelvei továbbra is jelen vannak, és folyamatos kölcsönhatásban vannak a célnyelvvel. Ahogyan az egyik interjúalany is megjegyzi:

„A tanulók szinte automatikusan visszaváltanak az anyanyelvükre [ma-gyarra], sőt egyesek reflexszerűen a román nyelvet használják az angol helyett, főleg amikor hirtelen akarnak reagálni valamire.”

A fenti interjúrészlet is azt mutatja, hogy annak ellenére, hogy a tanárok próbálják kizárni az egyéb nyelveket, a tanulók nem tudják ezeket a nyelveket elfelejteni. A fenti példában, a román nyelv használata az angol helyett, ma-gyar–román kétnyelvű beszélők esetében, szépen illusztrálja Hammarberg (2001) feltételezését az idegen nyelvi hatásra/státuszra vonatkozóan. Ennek értelmében a nyelvtanulók a románt és az angolt is úgy tekintik, mint nem-anyanyelv, ezért ha hirtelen más nyelven kell megszólalni, akkor lehet, hogy épp nem a kívánt célnyelv jön elő, hanem egy másik, ugyancsak nem anyanyelvnek tekintett nyelv (Dégi 2016).

Az interjúk vizsgálata során érdekesnek bizonyult az is, hogy annak elle-nére, hogy a nyelvtanárok kizárólagos célnyelvi nyelvhasználatot kívánnak, kö-vetelnek a tanulók részéről, ők maguk is eltérnek ettől a kizárólagos célnyelvi nyelvhasználattól.

197

ÚJ TRENDEK ÉS IRÁNYZATOK A NYELVOKTATÁSBAN

„(…) ha van valami, amit nem értenek meg, olyan szó vagy olyan... ak-kor elmondom magyarul is, annak érdekében, hogy mindenki megértse.”

(TA�TM)

Vagy nagyon sok esetben, olvasásértési feladatok során, a tanárok lefordít-tatják a szöveget a tanulókkal, annak érdekében, hogy mindenki megértse, miről van szó a szövegben. A fordítási készség viszont már nem a fent említett kommu-nikatív nyelvtanítás része, nem a kizárólag célnyelven történő nyelvtanítás része.

Mint az elméleti részben is olvashattuk, a kódváltás és fordítások a többnyelvű nyelvtanítási megközelítés részei.

„(…) le szoktuk fordítani a könyvben a szövegeket, hogy mindenki meg-értse, miről van szó.”

Az interjúkból az is kiderült, hogy a megkérdezett tanárok fontosnak, hasz-nosnak tartják a nyelvtanulók korábban megszerzett nyelvtudását, nyelvtanulási tapasztalataikat, vagyis azt állították, hogy a tanulók nyelvi repertoárjában levő magyar, román vagy akár német nyelv segíthet az angol nyelv elsajátításában.

Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a tanárok véleménye szerint, ahhoz, hogy a tanulók kamatoztatni tudják korábbi nyelvtudásaikat, fel kell ismerniük a nyelvek közötti hasonlóságokat.

„Nagyon jó dolog. Azt tényleg fontosnak tartom, hogy... hogy ha már talál-koztak románnál egy bizonyos szóval akkor talán rájönnek, hogy angolnál is ugyanúgy kell kiejteni va... vagyis ugyanúgy kell írni, és... vagy hasonlít a szó, vagy... Tehát az is fontos, igen. Szerintem bármilyen nyelvtudás fontos.” (EJ�M)

„Szerintem segít, mert vannak olyan részek, struktúrák az egyik nyelvben, amelyeket nagyon jól lehet használni egy másik nyelvben is, szerintem működik. Persze ha felismered és rájössz!” (PM�L)

A fenti interjúrészletekből kiderül, hogy a nyelvtanárok is pozitív hatásként tekintenek a korábban tanult nyelvekre, a tanulók előző ismereteire, viszont a korábbi nyelvtudást kamatoztató, a korábbi nyelvtudásra alapozó nyelvtanulási stratégiák kidolgozásában a tanulók mintha magukra lennének hagyva – „talán rájönnek”, „ha felismered és rájössz”. Tehát a többnyelvű nyelvtanulóknak egyé-nileg, maguktól kell rájönniük ezekre a többnyelvű nyelvtanulási stratégiákra.

A szakirodalom viszont azt is megemlíti, hogy a nyelvtanulók gyakran nem látják, nem veszik észre a nyelvek közötti hasonlóságokat, és emiatt a tanár feladata ne-kik segíteni a nyelvek közötti transzferhidak megépítésében (Boócz–Barna 2010).

198 DÉGI ZSUZSANNA

4. Összegzés

Az utóbbi 15-20 év kutatási eredményeit áttekintve láttuk, hogy egyfajta szemléletváltás történt a nyelvtanulással, nyelvoktatással foglalkozó kutatások terén. Az egynyelvű, szinguláris megközelítést, ahol a kétnyelvű, többnyelvű beszélő nyelveit külön-külön, elhatárolva vizsgálták, felváltotta egy holisztikus, pluralisztikus többnyelvű szemléletmód, amely a beszélő nyelvi repertoárját egészként, folyamatos kölcsönhatásban levő nyelvi alrendszerek egységeként tekinti. Egyre erősebb az integratív nyelvtanítási módszerre való igény megfogal-mazása, a kutatók egyre jobban kihangsúlyozzák, hogy az iskolák tanterveiben szereplő nyelveket összehangolva kellene tanítani, és az anyanyelvnek vagy a második nyelvnek ugródeszkaként kellene segítenie a további nyelvtanulási fo-lyamatok során.

Az angoltanárokkal végzett interjúk adatai alapján kettős képet kapunk az elméleti törekvések megvalósíthatóságára nézve. Egyrészt fontos a tanárok véle-ménye, a tanárok ideológiája, amely erősen befolyásolhatja, akár szabályozhatja a tanórai nyelvhasználatot. Amint az interjúalanyok elmondásaiból kiderült, ide-ológiai szinten az egynyelvű nyelvhasználat, a célnyelv kizárólagos használata jellemzi az osztálytermi nyelvhasználati szokásokat. Ezzel ellentétben viszont, mint ahogyan az interjúrészletekből is láttuk, a gyakorlat szintjén sem a tanárok, sem a diákok nem egynyelvűen viselkednek (pl. fordítás, kódváltás). Éppen ezért használják a tanárok a „próbál” igét arra, hogy kifejezzék, hogy törekednek az ideologizált egynyelvű nyelvhasználatra, de a gyakorlatban sem ők, sem a tanu-lók nem tudnak így viselkedni. Ez azt is tükrözi, hogy az alkalmazott nyelvészeti kutatásokban, a szakirodalomban tárgyalt nyelvek közötti kölcsönhatás valós, a nyelvi repertoárban meglévő nyelveket nem lehet egy ideológiával kizárni.

Ugyanakkor a korábban tanult nyelvek fontosnak bizonyulnak a megkér-dezett tanárok számára, viszont az is kiderült, hogy a tanárok a nyelvtanulókat magukra hagyják egy olyan nyelvtanulási stratégia kidolgozásában, amellyel ka-matoztatni tudnák ezt a meglévő tudást és kompetenciát.

Ha a többnyelvű tanárok és nyelvtanulók a gyakorlatban nem tudnak egy-nyelvűként viselkedni, és a szakirodalomban megjelölt kutatások eredményei alapján nincs is erre szükség, akkor arra kell törekedni, hogy az egyetemi ta-nárképzés vagy egyéb továbbképzések alkalmával felhívjuk a tanárok figyelmét a nyelvészeti kutatásokban megmutatkozó tendenciákra, paradigmaváltásokra, hogy ideológiai szinten is elfogadják a többnyelvű szemléletmódot. Továbbá ösz-tönözni kell a tanárokat, hogy segítsenek a nyelvtanulóknak észrevenni a nyel-vek közötti hasonlóságokat, és segítsenek nekik a nyelnyel-vek közötti pozitív transz-ferhidak megépítésében.