Ilyen változó társadalmi körülmények között kellett elvégez-nem Kupuszinán (Bácskertesen) azt a nyelvjáráskutató munkát, melynek eredményeként a magyar nyelvterület legdélibb palóc
nyelvjárású szigetének még élő és használt, avagy feledésnek in-dult nyelvi archaizmusait, illetve nyelvi változásait szerettem vol-na feltérképezni és bemutatni. Kutatásaim alapját az 1980-as évek elején történt megfigyeléseim jelentették, amely jóval ké-sőbb, 1992-ben jelent meg Kupuszinai tájszótár című munkám-ban (vö. Silling, 1992).
A magyar nyelvtudomány és a dialektológia igen későn fedez-te fel a sajátos kupuszinai magyar nyelvhasználatot. A falukutató mozgalom idején ide nem jutott el érdeklődő, s az akkori helyi, avagy bácskai értelmiségiek sem fedezték fel ezt a ritka nyelvjá-rásszigetet.
Benkő Loránd is csak 1961-ben írta a Magyar Nyelvjárások Atlaszának kutatópontjául kijelölt jugoszláviai Kupuszina nyelvé-ről:„...nyelvatlaszunk számára felgyűjtött jugoszláviai kutatópon-toknak talán a legérdekesebbike, hiszen olyan archaikus nyelvjá-rást képvisel, hogy a nyelvész a helybeli beszélőket hallva sok-szor szinte a kódexek korában érzi magát” (Benkő, 1961:408), s pár sorral feljebb „az egyik jugoszláviai magyar nyelvjárássziget”-neknevezi Kupuszinát (Benkő, 1961:407).
Imre Samu a maga ismert A mai magyar nyelvjárások rend-szere (1971) című monográfiájában a következő kategória-meg-jelölést alkalmazza: „»Nyelvsziget«-nek nevezem azokat a ma-gyar anyanyelvű településeket . . ., amelyek más nyelvű környe-zetben találhatók . . .”, míg a következő kategóriáról ezt vallja:
„»Nyelvjárássziget«-nek nevezem azokat a többnyire egyetlen helyi nyelvjárásra korlátozódó településeket, amelyeknek nyelv-járása magyar anyanyelvű környezetben alapvetően eltér vala-mennyi szomszédos nyelvjárástípustól” (Imre,1971:366).
„Kupuszina (Ju-4) kétségtelenül nyelvjárássziget . . .” (Imre, 1971:86) A belső migráció révén keletkezett magyar nyelvjárás-szigetek közé kellene sorolni Kupuszinát, hiszen lakosai a XVIII.
század közepén az ország több részéről települtek ide, az akko-ri ország déli peremére. Csakhogy ezen az újonnan benépesedő déli részen a nyelvi környezet korántsem volt egységes, s főleg nem volt magyar. A szomszédos Zombor lakossága akkor még zömében szerb, Monostorszegé sokác nyelvjárású horvát, Apa-tiné pedig német. Így szemlélve a környezetet azt mondhatjuk,
hogy Kupuszina egy belső migráció által létrejött nyelvsziget. Im-re Samu önálló nyelvjárásként tartja számon a kupuszinait, bár hangsúlyozza: „Anyanyelvjárása típusában minden bizonnyal azonos volt a nagyhindivel, s a labiopalatális mgh.-k (ü, ö, ű, ő) hiánya itt még ma is szinte teljes következetességgel jelentke-zik... Kupuszinán a középfok, a múlt idő jele, a locativusrag ma is általában rövid...” (Imre, 1971:369). Végül kiemeli a következő-ket: „A két nyelvjárás tehát ma már semmiképpen sem tekinthe-tő egy típusnak. Ugyanakkor – ha az alapfeltevés, hogy ti. a kupuszinai nyelvjárás a nagyhindivel azonos anyanyelvjárásra vezethető vissza, igaz, pedig szinte kétségtelenül az – ez a két példa különösen szemléltetően mutatja, hogy a települések nyelvjárása egyrészt mennyire megőrizheti ősi, igen jellegzetes vonásait, másrészt mennyire más irányú lehet a fejlődése a kör-nyezet hatására, ill. saját belső fejlődésének törvényszerűségei folytán” (Imre, 1971:369–371).
Szabó József a Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelv-járásszigetek (1990) című munkájában a jugoszláviai magyar nyelv(járás)szigetekről szólva a következőkre hívja fel a figyel-met: „a jugoszláviai magyar nyelvjárások közül különösen azok érdemelnek nagyobb figyelmet, amelyeknek környékén is nagy-részt magyar nyelvű lakosság él, s ha a szóban forgó település tájszólása ráadásul el is tér a környező magyar helységek táj-nyelvétől, vagyis lényegében nyelvjárásszigetről beszélhetünk, ha a szerbhorvát nyelv hatása miatt nem is egészen abban az ér-telemben, mint a magyarországiak esetén. Mivel azonban a szerbhorvát nyelvi hatásnak mindegyik jugoszláviai magyar nyelvjárás ki van téve – természetesen ennek mértéke eltérő –, ezért a környező magyar települések tájszólásától elütő magyar helységek tájnyelvét a nyelvsziget és nyelvjárássziget közötti át-meneti változatnak, sajátos nyelv(járás)szigetnek tekintem” (Sza-bó, 1990:250). Az említett kutató valóban a lényegre tapintott rá, s jó szemmel vette észre a jugoszláviai magyar nyelvjárások spe-cifikumát. Később azonban mindvégig a nyelvjárásszigetek ter-minust használja.
Kiss Jenőnek aMagyar dialektológia (2001) című új összefog-lalójában Juhász Dezső Kupuszinát nyelvjárásszigetnek, belső
nyelvjárásszigetnek tartja: „A nyelvjárásszigetek spontán áttele-pülésekkel vagy szervezett áttelepítésekkel, tehát migrációval jöttek létre úgy, hogy az áttelepülők azonnyelvű, de más nyelvjá-rású vidékre kerültek. Az esetek többségében az eredeti lakhely elhagyásának és új haza keresésének az volt az oka, hogy az át-települők jobb életlehetőségekben reménykedtek. Így jöttek létre a magyar nyelvterületen egyebek mellett a következő nyelvjárás-szigetek: a bukovinai székelyek Tolna megyei szigetei, a bácskai Kupuszina (Bácskertes) nyelvjárása a Nyitra környékiek beköltö-zésével...” (Kiss, 2001:317). Az azonnyelvűség problémájáról már szóltam Imre Samu megállapítását elemezve. S ezt újfent megerősíthetem, hiszen Kupuszina közvetlen szomszédságában sem a telepítés idején, sem ma immár sehol sem beszélik a ma-gyar nyelvet, illetve igen kevesen Zomborban meg Apatinban a regionális vajdasági magyar köznyelvet. Az előbbi városban je-lentékeny a magyar nyelvhasználatban a szerb hangsúlyozás ha-tása, míg az utóbbiban enyhe német hatás érezhető a magyarul (is) beszélők nyelvében. Sőt még azt is meg kell említeni, hogy a hajdan Kupuszinára települők kétnyelvű falut hoztak létre, hiszen a magyarokkal együtt szlovák anyanyelvű családok is érkeztek szép számmal, s a szlovák nyelv használata a XX. század első két évtizedében még jelen volt a faluban. Tehát Kupuszina, bár belül van a nyelvhatáron, mégis sziget, s ez az állapot „a nyelvi elkülönülésnek, a különfejlődésnek kedvez, s e folyamatot az ál-landó idegen nyelvi hatás csak erősíti” (Kiss, 2001:317). S ezek után Kupuszina esetében el lehetne gondolkodni a belső, avagy külső nyelvjárássziget, illetve a nyelvsziget minősítésen.
Bár nem feladatom eldönteni, hogy valójában nyelvjárássziget vagy nyelvsziget-eKupuszina a maga sajátságos nyelvjárásával, mégis fontosnak vélem elmondani mindazokat a körülményeket, történelmi folyamatokat, amelyekben ez a nyelvjárás kialakult.
Mindezek tudatában bizonyára másként is lehet(ne) látni a falu nyelvi környezetét a betelepítés korában s máig tartó életének fo-lyamán.
A betelepítés hosszan tartó folyamatáról tanúskodnak Bárth Jánosnak az Alföld déli része településtörténeti, migrációtörténe-ti kutatásai, melyekből néhány azt is emlímigrációtörténe-ti, hogy az 1750-es
években a kalocsai Sárközből többen áttelepültek az újonnan lét-rehozott Kupuszinára. Tehát nemcsak Nyitra környékiek jöttek, hanem az azóta elpusztult Kalocsa környéki Kákonyból, Pandúr-ról is, valamint DusnokPandúr-ról és FajszPandúr-ról is, de főleg az ugyancsak a kalocsai Sárközhöz tartozó mai Bátyáról is katolikus rácoknak, il-letve dalmatáknak nevezett, katolikus vallású szökött jobbágyok.
A Kalocsai Érseki Levéltár okmányaiból kiderül, hogy 1751-ben Kupuszinára menekült Klájó István, Jagicza Pál, Guzsván Mihály, Deák Márton, Maros István, Szurap Pál, Maros Mihály, Guzsván Albert, Molnár András, Molnár István. Ezen személyek vezeték-nevei máig élnek, vagy csak nemrég haltak ki a faluban, illetve ragadványnévként még mindig léteznek (lásd: Jagica). De volt a Bátyáról elszököttek között Matanin Máté (ma a Matan ragad-ványnév él Kupuszinán), Szarvas Istók (a Szarvas vezetéknevű-ek az 1960-as évvezetéknevű-ekben tűntvezetéknevű-ek el a faluból), Koleszár Máté (veze-tékneve ma igen gyakori vezetéknév Kupuszinán), Dubacz János (ez a vezetéknév is még jócskán él a faluban), Korsós János (ez a vezetéknév ma az egyik soktagú Balogh vezetéknevű család ragadványneve), Anisity, illetve Anicsics Máté (ma Anitics a hiva-talos vezetéknév). „Az 1751 és 1772 közötti 21 éves időszak kö-zepén, 1762-ben, Batthyány József érsek nagy vizitációja alkal-mával, egyházi lélekösszeírás készült Kupuszina római katolikus lakóiról” (Bárth 1998). Közöttük találjuk az egykori bátyai szökött jobbágyok közül többnek a nevét is. Ők – a hajdani szlovákokkal együtt – mára mind magyarrá lettek, de vezetékneveik tovább él-nek kései utódaikban, vagyis a mai kupuszinai vezeték- vagy ra-gadványnevekben.