MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
A neologizmusok iránti érdeklődés a magyar nyelvtudomány-ban már mintegy két évszázadosnak számít. Az első ilyen tárgyú tanulmány Thaisz András tollából született, és a Tudományos Gyűjtemény 12. kötetében jelent meg 1817-ben A neologismu-sokról, avagy szabad-e a magyarban új szókat tsinálni, és meny-nyire?címmel. A szerző elismeri a neologizmusok létjogosultságát a magyar nyelvben, de nem ért egyet a mindenáron való újítással és a mesterkélt szavak gyártásával. A nyelvújítás bírálatával, illet-ve tárgyilagos értékeléséillet-vel majd csak a XIX. század második fe-lében foglalkoznak a kutatók, az új ortológia korában. Ilyen érte-lemben értekezik többek között Imre Sándor(A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, tekintettel az újí-tás helyes módjaira,1873), Szarvas Gábor(A nyelvújításról,1875), Toldy Ferenc(Az új magyar orthológia,1875),Fischer Ignác (Kazin-czy újításai,1875), Simonyi Zsigmond(A nyelvújítás és az idegen-szerűségek, 1891). Szigeti József (Kihalt neologizmusok, 1897) stb. A XX. század elejére (1902-ben és 1908-ban) A magyar nyelv-újítás szótára is megjelenik Szily Kálmánszerkesztésében.
A nyelvújításról a XX. században is napvilágot láttak értékelé-sek, összefoglalások: Váczy János (A nyelvújítás győzelme, 1909), Tolnai Vilmos (A nyelvújítás elmélete és története,1929), Zolnai Gyula (Idegen szavaink és a nyelvújítás,1936, 1937).
Az egyes íróknak, neves személyiségeknek a nyelvújítással való kapcsolatát többen is vizsgálták. Ilyen értelemben foglalko-zik Baróti Szabó Dáviddal Kovács Lajosés Klemm Antal, Verse-ghy Ferenccel Madarász Flóris, Dugonics Andrással Horger An-tal és Simai Ödön, Kossuth Lajossal Nadenics Antal és Dénes
Szilárd, Kisfaludy Sándorral Bajza József, Kisfaludy Károllyal Simai Ödönés Bajza József, Bajza Józseffel ifj. Bajza Józsefés Muresanu Szabin, Csokonai Vitéz Mihállyal Simonyi Zsigmond, Widder Salamon, Gesztesi Gyulaés Szilágyi Ferenc, Petőfi Sán-dorral Tolnai Vilmos, Pálóczi Horváth Ádámmal Kubáss Margit, Berzsenyi Dániellel Muresanu Szabin, Arany Jánossal Simai Ödön és Szendrey Zsigmond, valamint Kazinczy Ferenccel Fischer Ignác és Ruzsiczky Éva.
Más korszakok neologizmusait (is) tárgyalja Fogarasi János (Az új szókról, 1985), Gombos László (A magyar szó regénye, é. n.), Kovalovszky Miklós (Nyelvünk újabb belső fejleményeinek nyelvhelyességi kérdései, 1953), Fónagy Iván és Soltész Katalin (A mozgalmi nyelvről, 1954), Terestyéni Ferenc (A neologizmu-sok kérdéséhez,1955), Lőrincze Lajos(A magyar szókészlet kér-dései,1957), Grétsy László(Mai magyar nyelvünk,1976), Molnár Csikós László (A neologizmusok a magyar nyelv idegen szavai-nak szótáraiban, 1999), valamint legújabban Minya Károly (Mai magyar nyelvújítás, Szókészletünk módosulása a neologizmusok tükrében a rendszerváltozástól az ezredfordulóig, 2003).
Az ezredforduló egyúttal egy újabb magyar nyelvújítás idősza-ka. Egyébként is a nyelvtörténeti korszakhatárok általában követik a történelmi változások fordulópontjait. Az 1989/90., a magyaror-szági rendszerváltás éve nyelvi szempontból is határkőnek számít.
Így a nyelvtörténetben, a nyelvművelés történetében is új fejezetet nyit, hisz a demokratikus államforma megteremtése, Magyaror-szágnak a nyugati országokhoz és az Európai Közösséghez való csatlakozása, valamint az informatikai áramlatokba történő bekap-csolódása olyan mennyiségi és minőségi változást hozott és hoz, amely egy újabb, folyamatos nyelvújításnak tekinthető.
Egyéb okok is a változások lendületét erősítették: leomlott a vasfüggöny, kinyíltak a határok, az emberek egy más, új világgal ismerkedhettek meg. Az idegen nyelvekre való odafigyelést nem-csak az idegenforgalom s a szabad utazás tette indokolttá, ha-nem az embereket elárasztó információk tömege is: megnyíltak a műholdas televíziócsatornák, rohamosan terjed az internet hasz-nálata. Ezenkívül a gazdasági kapcsolatok is bővültek, egyre több vegyes tulajdonú vállalkozás jött létre. Mindez a magyar
nyelvre is hatással volt. Ezt a szóállományt igyekszik beépíteni anyagába a Magyar értelmezőkéziszótár új kiadása (2003) és a Magyar szókincstárcímű szinonimaszótár (1999 és 2002).
Minya Károly könyve, A mai magyar nyelvújítás egy fontos és időszerű témának gondos és új vizsgálati szempontokat, tudomá-nyos értékű megfigyeléseket tartalmazó feldolgozása. Gazdag példaanyagával, a mai nyelvújítás eredményeként létrejött több mint 3000 új szóval, kifejezéssel, józan, mértéktartó állásfoglalá-saival mind az iskolai anyanyelvi oktatásban, mind a nyelvműve-lés egyéb területein igen jó szolgálatot tehet. Nagy haszonnal for-gathatják az általános és középiskolai tanárok, számot tarthat az egyetemi és főiskolai hallgatók igényére a szókészlettan és a nyelvtörténet tanegységeinek feldolgozásakor. A könyv a moz-gásban levő társadalom szókészletének egy részét elemezve, nyelvhelyességi, stilisztikai értékelését adva szerepet vállalhat az anyanyelv iránt érdeklődő, sorsáért felelősséget érző közönség eligazításában. Például Az elmúlt tíz esztendő idegen szavai cí-mű fejezet adatai jól felhasználhatók az oktatómunkában. A ma-gyartanár számára rendkívül hasznosak az olyan listák, amelyek-ből meg lehet tudni többek között, hogy a Magyar helyesírási szó-tárban mely idegen szavak találhatók meg már fonetikus átírás-sal, vagy hogy legújabban mely idegen szavak végén nyúlt meg hivatalosan az o, valamint hogy melyek az új üzlet- és vállalko-zásneveknek értelmező jellegű köznévi elemei?
A vajdasági magyar neologizmusokról Molnár Csikós László tollából jelent meg tanulmány (Neologizmusok a jugoszláviai ma-gyar regionális köznyelvben,1989 és 1990).
A vajdasági magyar neologizmusok kutatásában szükség mu-tatkozik az abszolút és a viszonylagos neologizmusok elkülöníté-sére, vagyis azt kell megállapítani, hogy egy-egy nyelvi elem:
szó, fordulat stb. csak Vajdaságban számít neologizmusnak, és Magyarországon nem fordul elő (a), vagy Vajdaságban és Ma-gyarországon is neologizmus (b), Vajdaságban neologizmus, Magyarországon archaizmus (c), illetőleg az egész magyar nyelvterületen neologizmus (d).
Fontos teendő ezekben a vizsgálatokban a neologizmusok előfordulási dinamikájának megállapítása. Lehet ugyanis szó
évek szerinti növekvő, stagnáló vagy csökkenő irányzatról (a), stílusok szerinti gyakoriságról (b), nyelvi megformáltság szerinti megoszlásról (egyszerű szó, összetétel, tőszó, képzett szó) (c), továbbá eredet szerinti különbségekről (magyar eredetű, idegen eredetű) (d).
Annak ellenére, hogy a vajdasági magyarság kisebbségi kö-rülmények között él, nyelvteremtő ereje többé-kevésbé megvan és működik. A neologizmusoknak minden változata előfordul eb-ben a nyelvközösségeb-ben, egyaránt vannak fogalmi neologizmu-sok, jelentésbeli neologizmusok és formai neologizmusok.
A vajdasági magyar nyelvhasználat fogalmi neologizmusai ál-talában összefüggésben vannak a Szerbiában folyó társadalmi, gazdasági és mindennapi élet jelenségeivel, változásaival. Itt van-nak többek között helyi közösségek (a községnél kisebb mi-politikai egységek), társastermelők (a mezőgazdaság társadal-mi szektorával szerződéses viszonyban levő önálló földművesek), technológiai feleslegek (olyan dolgozók, akiknek a munkájára nin-csen szükség az adott vállalat termelési folyamataiban), működik a terménytőzsde (olyan időszakos összejövetel, amelyen bizo-nyos mezőgazdasági termények kínálatát és keresletét regisztrál-ják), az emberek eurokrémet (mogyorós csokoládékrém), halpás-tétomot (tengeri halból készült pástétomkonzerv), csirkeszalámit (baromfihúsból készült szalámiféleség) esznek stb. A Vajdaság-ban keletkezett fogalmi neologizmusok egyike-másika az anyaor-szági nyelvhasználatba is bekerül. Ennek nevezetes példája az irányítószám, amelyet az automatikus levélszortírozást megköny-nyítő újítás neveként a Magyar Posta is elfogadott.
A jelentésbeli neologizmusok körében is sok a közgazdasági, jogi, politikai jellegű. Ezek rendszerint a szerb nyelvű terminoló-gia hatására vagy mintájára keletkeztek, és eltérnek attól, ami Magyarországon használatos. Például: közigazgatás (államigaz-gatás), munkakor (szolgálati idő), közvádló (államügyész), pén-zelés (finanszírozás), összeírás (népszámlálás) stb.
Meglehetősen népes csoport a formai neologizmusoké. Gyak-ran nyelvhelyességi kérdésnek is számít a használatuk. Ilyen töb-bek között a kifizetődőség (jövedelmezőség), a népvédelem (hon-védelem), a szociális munkás (szociális gondozó), az évi pihenő
(évi szabadság), a kikötőkapitányság (révkapitányság) stb. Az ef-féléknek egy része idegen szó, amely szerb hatásra került a vajda-sági beszélők ajkára: moped (robogó), flomaszter (rosttoll), hulla-hop (harisnyanadrág), ambulant (egészségház) stb. Ötletes formai neologizmusnak számít a golyóstoll helyett alkalmazott örökíró.
A neologizmusok természetére és használhatóságára fényt vet az, hogy milyen körülmények között születnek meg. A társa-dalmi viszonyok változásával párhuzamosan új fogalmak buk-kannak fel, amelyeknek megnevezésére új szók válnak szüksé-gessé. Az efféle neologizmusok szinte szükségszerűek. Közéjük tartozik többek között a távmunka is.
A foglalkoztatottak hagyományosan eljárnak dolgozni, ugyanis a munkavégzéshez elengedhetetlen a személyes jelenlét. Manap-ság ez már nem magától értetődő dolog, megtörténik, hogy a munkavállaló nem a munkahelyen végzi munkáját, hanem tőle tá-vol, és munkájának eredményét eljuttatja munkaadójához. Ennek a fajta tevékenységnek távmunka a neve. A távmunka ott folyik, ahol a dolgozó számára a legmegfelelőbb (otthon, közlekedési eszközön, teleházban stb.). Végezhető mindennap, vagy heti né-hány alkalommal, önállóan és rendszeresen, a munkáltatóval va-ló közös megegyezés alapján. A távmunkát végző személy elekt-ronikus úton tart kapcsolatot munkaadójával, leginkább a kommu-nikációs és az információs technológiák alkalmazásával ad szá-mot munkájáról (általában valamilyen dokumentum formájában).
Mint újszerű munkavégzési forma, a távmunka Amerikában alakult ki. Az USA lakosságából napjainkban több mint tizenöt-millióan dolgoznak ezen a módon. Ott két alapvető kategóriát kü-lönböztetnek meg egymástól, az egyik a telecommuting (amikor valamely vállalat, szervezet alkalmazásában van az ember), a másik pedig a telework (ebben az esetben pedig egyéni vállalko-zóról vagy szabadfoglalkozású alkotóról van szó). Európában nincs ilyen különbségtétel, egységes megnevezések használato-sak: télétravail (francia). Telearbeit (német), telelavoro (olasz), telerabota(orosz) stb. Magyar megfelelőjük a távmunka.Lehetett volna a bedolgozásszót is alkalmazni ebben az új értelemben, hiszen hasonló tevékenységre vonatkozik (azzal, hogy nem kap-csolódik az elektronikához).
A távmunka a táv- előtagú összetett szavaknak abba a cso-portjába tartozik, amelyek nagyobb távolságot átfogó tevékeny-séggel vannak kapcsolatban, mint a sportnyelvi távgyaloglás (hosszú távú gyaloglás mint sportág, ill. versenyszám), a műsza-ki szóhasználatbeli távközlés (közleményeknek telefon, távíró, rádió stb. útján való továbbítása), a nyomdaipari távszedőgép (amelynek működtetése programozott adathordozóval vagy táv-irányítással történik), a kiveszőben levő távházasság (olyan há-zasság, amelyet a fronton levő férfi írásbeli nyilatkozata és az ott-hon levő nő kijelentése alapján kötnek meg) stb.
Olykor esztétikai-stilisztikai igények vezetnek neologizmus lét-rejöttéhez. Az íróknak és a költőknek a művészi kifejezésre és hatásra való törekvése gyakran szerepet játszik új nyelvi elemek kialakulásában. Egy közönségesnek, esetlennek vagy kellemet-lennek érzett szót az író vagy a beszélő megpróbál felváltani olyan neologizmussal, amelynek nagyobb a kifejezőereje, jobb a hangzása stb. Ezt láthatjuk például akkor, amikor a szokásos ol-csó melléknév helyett a költségkímélő szót használják.
Reklámszövegekben szokták emlegetni a költségkímélő meg-oldás szókapcsolatot, ilyenkor olyasmire céloznak, ami nem ke-rül sokba, ami nem számít drágának. Voltaképpen tehát a költ-ségkímélő szó az olcsómelléknévnek a szinonimája. A költség-kímélés főnevet már korábban is használták a takarékosság megfelelőjeként, nincs viszont költségkímél is, csak költséget kí-mél szókapcsolat.
Maga a kímél ige elsősorban személyre utal, ’minden kelle-metlenségtől, bántódástól tapintatosan óv valakit’, ’óv a megeről-tetéstől’ az alapjelentése. Ellenkező esetben, ha nem kímél vala-ki valavala-kit, akkor ez azt jelenti, hogy nem irgalmaz neki. Dologra vonatkoztatva azt az értelmet fejezi ki, hogy ’úgy bánik vele, hogy ne essék baja’. A kissé választékos beszédben fordul elő a nem kímél valamit vonzat, abban az értelemben, hogy ’nem takaré-koskodik vele’ (pl. nem kíméli az erejét). Régen nemcsak tagadó formában használták, úgyhogy arra is utaltak vele, hogy az illető szűken, fösvényen bánik valamivel: kíméli a költséget, a kenye-ret, a bort stb. A közmondás is azt tartotta, hogy Fillérrel kímélik az aranyat.
A kímél ige származékai közé tartozik a kímélő melléknév, a kímélet főnév, a kíméletes melléknév és a kíméleti melléknév. A kímélőolyan ételre vonatkozik, amely gyenge gyomrúaknak va-ló, másképpen diétás. A kímélet gyöngéd, kímélő bánásmódot jelöl. A kíméletes jelenthet gyöngédet, tapintatost, illetve gondo-sat, óvatost. A kíméletikülönféle szaknyelvekben fordul elő. A kí-méleti idő akkor van, amikor tilos a vadászat vagy a halászat. A kíméleti tér v. terület a halak szaporodására alkalmas védett te-rületnek a megnevezése. A régi kereskedelmi szóhasználatban élt a kíméleti napokkifejezés, a váltó lejártától az óvás felvételé-ig terjedő türelmi időre vonatkozott.
A költségkímélő abba a szinonimasorba helyezhető tehát, amelyben az olcsó, a jutányos, a kedvező, az előnyös, a méltá-nyos, az ingyenes, a potom, a potya, továbbá a filléres, a gara-sos és a krajcáros tartozik. A potom szláv eredetű, igen kis ösz-szegűre vonatkozik. A régi potomba veszkifejezés főnévként tar-talmazza ezt a szót, jelentése ’nem sokra becsül’. A régi krajcá-rosinkább értéktelenre utal, mint olcsóra.
A szépítő szándék hozta létre az inas főnév ellenében az ipa-ri tanulót. A gyakoipa-ri használat folytán kifejező erejükben megko-pott szavak és kifejezések helyébe a beszélők, rendszerint a nyelv művészei igyekeznek expresszív, nagy festői erejű új nyel-vi eszközöket kialakítani és használni. Így bukkant fel például a csodálkozik helyettesítésére a tyűzik.
Egy kedves ismerősöm kérdezte tőlem a minap, lehet-e mon-dani azt, hogy tyűzni, valaki tyűzik. A probléma activity-játék köz-ben merült fel (nyilván ezt a szót kellett mutogatás alapján kitalál-ni). Azt válaszoltam neki, hogy tudomásom szerint nincs ugyan szótárazva tyűzik ige, de a magyar nyelv szabályai szerint lehet-séges, sőt biztosan vannak olyanok, akik időnként élnek vele.
Ahogyan a jaj indulatszóból létrejött a jajgat ige, vagy a hüm mondatszóból a hümmög ige, ugyanúgy atyűszónak is lehetsé-ges igei származéka, például tyűzik (’meglepődését, csodálkozá-sát fejezi ki’) vagy tyűget (’folyton csodálkozik valamin’). A tyű ön-kéntelen hangkitörésből eredő szó, ugyanúgy, mint szinonimái a hű és a tyűha, valamint a jaj és a hüm is.
Indulatszóból képzett ige a hujjogat, a hejehujázik, az óhajt; a jaj származéka a már említett jajgat, továbbá a jajdul és a jajong, a hüm szónak nemcsak a hümmög az igéje, hanem a hümget is.
A népnyelvi hujjogat jelentése egyrészt ’hangosan mulatozik’, másrészt ’kiáltozva szólongat valakit’. Alapszava, a huj indulat-szó elsősorban öröm, tetszés vagy meglepetés kifejezésére szol-gál, régen csatakiáltásként élt, a mai sportnyelv pedig sportolók buzdítására használja. A hejehujázik a hujjogat szinonimája, hangos mulatozásra vonatkozik. A hejehujaindulatszó kitörő jó-kedv kifejezésére való, főnevesülve zajos mulatást jelöl. A vá-lasztékos stílus az óhajt igét ’(nagyon) vágyik valamire’ vagy
’kíván, akar, szeretne’ értelemben alkalmazza. Alapszava az ó, óh, oh indulatszó, amely leginkább fájdalom, szomorúság, vá-gyódás, félelem vagy csodálkozás, tetszés, öröm kifejezésére szolgál, használatos továbbá udvariassági fordulatok bevezeté-sére, az irodalmi szóhasználatban pedig többnyire kérést, kö-nyörgést kifejező mondathoz kapcsolódó megszólítás előtt alkal-mazzák.
A jajgatige többféle jelentést is hordoz: ’jajkiáltásokat hallat, fájdalmasan fel-felnyög’, ’keservesen siránkozik, panaszol vala-mit’ (a bizalmas vagy a választékos stílusban), ’szaggatottan sü-vít valami’ (az irodalmi stílusban). Ajajdul’rövid jajkiáltást hallat’
értelemben használatos, a jajongpedig a jajgat irodalmi változa-ta. Aki hümmög, az félhangosan vagy magában beszélve „hm”-féle hangokat ad, vagy így mond valamit. A népnyelv inkább hümgetalakban fejezi ki ugyanezt.
Az is neologizmust eredményezhet, ha valamely idegen szó jelentését megpróbálják magyar szóval kifejezni a beszélők, de a szókészletben nem találnak megfelelőt. Erre szolgál példaként az e-mail helyett alkalmazott villanyposta főnév.
Mind gyakrabban lehet találkozni azzal a fogalommal, amelyet az e-mail szó és szinonimái (drótposta, elektromos posta) hor-doznak. Több évszázados története során a posta intézménye, úgy látszik, újabb fordulóponthoz érkezett, a hagyományos üze-nettovábbítási módoknak (levélküldés postabusszal, vonattal, re-pülővel) vetélytársuk jelentkezett a számítástechnika jóvoltából az e-mail és az internet formájában. A villanyposta
megneve-zést voltaképpen már a távíró és a telefon megjelenésekor is használni lehetett volna, hiszen mind a távírókészülék, mind a te-lefon az elektromos áram segítségével továbbít üzeneteket kü-lönböző távolságokra. Az e-mail minőségileg különbözik tőlük, benne nem annyira az elektromos, mint az elektronikus jelleg jut kifejezésre. Mivel azonban korábban nem volt szó sem villany-postáról, sem drótvillany-postáról, az egyszerűség kedvéért jóváhagy-hatjuk köznyelvi használatukat.
A posta mint intézmény eredetileg lovasfutár-állomásként mű-ködött, és kizárólag az államigazgatást szolgálta. A posta közép-kori latin szó, a positus, posita, positum (’felállított’) melléknév származéka. Azt a helyet, állomást nevezték hajdan postának, ahol a lovas futár vagy a postakocsi megállt pihenni (posita sta-tio, azaz postaállomás). Ilyenek rendszerint kétmérföldenként voltak felállítva. Amikor már postakocsik is közlekedtek, lehetővé vált, hogy általuk csomagokat és személyeket is szállítsanak. A vasút elterjedése előtt a lófogatú postakocsinak és könnyebb változatának, a postacsézának fontos szerepük volt a menet-rendszerű személyforgalomban. Korabeli fogalmat jelöl a posta-lovag (olyan postalegény vagy postakocsis, aki a nyeregből hajt-ja a lovat) és a postakürt(vele jelezte a postakocsis, hogy az ál-lomáshoz közeledik).
Visszatérve a villanyposta szóhoz, elmondhatjuk róla, hogy a villany-előtagú összetételeknek nem abba a csoportjába sorolha-tó, amelyben a szavak villanyárammal működő készüléket, esz-közt neveznek meg (villanyborotva, villanyvasaló, villanykályha, villanycsengő stb.), hanem abba, amelyben az izzólámpára utaló villanykörteés a szemaforra vonatkozó villanyrendőr található.
SZAKIRODALOM
Fischer Ignác, 1875. Kazinczy újításai. Magyar Nyelvőr IV. 453–456.
Fogarasi János, 1985. Az új szókról. Budapest.
Fónagy Iván–Soltész Katalin, 1954. A mozgalmi nyelvről. Budapest.
Gombos László: A magyar szó regénye, Budapest. é. n.
Imre Sándor, 1873. A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, tekintettel az újítás helyes módjaira. Budapest.
Kovalovszky Miklós, 1953. Nyelvünk újabb belső fejleményeinek nyelv-helyességi kérdései. In: Nyelvművelésünk főbb kérdései. Budapest, 115–197.
Lőrincze Lajos, 1957. A magyar szókészlet kérdései. In: Magyar nyelv-helyesség. Budapest, 53–72.
Magyar szókincstár, 2002. (Főszerk.: Kiss Gábor). Budapest, Tinta Kiadó.
Mai magyar nyelvünk, 1976. (Szerk.: Grétsy László). Budapest, Akadé-miai Kiadó.
Minya Károly, 2003. Mai magyar nyelvújítás(Szókészletünk módosulá-sa a neologizmusok tükrében a rendszerváltozástól az ezredfordu-lóig).Tinta Kiadó, Budapest.
Molnár Csikós László: A neologizmusok a magyar nyelv idegen szavainak szótáraiban, Hungarológiai Közlemények, XXXI. évf.,1–2.
sz., 34–39.
Molnár Csikós László, 1989. Neologizmusok a jugoszláviai magyar re-gionális köznyelvben. Újvidék, Híd, 53. évf., 209–216.
Molnár Csikós László, 1990. Neologizmusok a jugoszláviai magyar re-gionális köznyelvben. Budapest, az MTA Nyelvtudományi Intézete, 156–163.
Simonyi Zsigmond, 1891. A nyelvújítás és az idegenszerűségek. Buda-pest.
Szarvas Gábor, 1875. A nyelvújításról. Budapest.
Szigeti József, 1897. Kihalt neologizmusok. Magyar Nyelvőr XXVI., 179–180.
Szily Kálmán, 1902., 1908. A magyar nyelvújítás szótára I–II., Budapest.
Szily Kálmán,1999. A magyar nyelvújítás szótára, hasonmás kiadás.
Budapest, Nap Kiadó.
Terestyéni Ferenc, 1955. A neologizmusok kérdéséhez. Magyar Nyelv LI. 297–302., 463–468.
Thaisz András, 1817. A neologismusokról, avagy szabad-e a magyar-ban új szókat tsinálni, és mennyire? Tudományos Gyűjtemény, 12.
kötet, 15–33.
Toldy Ferenc, 1875. Az új magyar orthológia. Budapest.
Tolnai Vilmos, 1929. A nyelvújítás. A nyelvújítás elmélete és története.
Budapest, Akadémiai Kiadó. (A magyar nyelvtudomány kézikönyve II. 12.)
Váczy János, 1909. A nyelvújítás győzelme. Budapest.
Zolnai Gyula: Idegen szavaink és a nyelvújítás. Magyarosan V. (1936.) 41–52., 65–75., 97–113., 129–144., VI. (1937.) 1–14., 36–45.