Hangtani vizsgálódások
2. Mássalhangzók 1. Az egykori ly fonémáról
Az eddigi szakirodalmi feljegyzések ellenére meg kell állapíta-nom, hogy a XXI. század elején a kupuszinai nyelvjárásban már nem él az ly fonéma. Egyetlen olyan idős embert sem találni a fa-luban – 1907-ben született a XXI. század elejének legidősebb la-kosa, aki 2002-ben meg is halt, s később az 1912-es születésű is, így e sorok írása közben az 1913-ban született Koleszár Józsefné Siplika Rozália a legidősebb kupuszinai, akitől még gyűjteni is lehet –, aki bármilyen esetben is használná ezt a han-got. Ez a hang már régen kihalt, s a XX. század közepétől nagy ritkán, elvétve jelentkező esetek mára teljesen megszűntek. Még az l + j hangkapcsolat helyén is jj-t, avagy a kupuszinai nyelvjá-rás általános mássalhangzó-rövidülési tendenciájának megfele-lően j-t ejtenek: ÝjjÝ, bejjeb, hÝjjÝ; ~jon, féjën, íjën, k‘jën, szójon.
Tehát a palóc nyelvjárások e legrégibb vonása Kupuszinán már hiába keresendő.
Napjainkban is előfordul az ly → ny realizáció: seregény, tÝrt~ny R, véfény R.
(A mássalhangzó-realizációk példáinál a régi R, avagy újÚ mi-nősítést csak akkor jelölöm, ha az a mássalhangzók régiességét vagy új megjelenését példázza. Az itt jelentkező régies magán-hangzó-realizációkat így nem jelöltem.)
2.2. Az l-ező, illetve j-ző alakok
2.2.1. A kupuszinai nyelvjárásban még ma is kimutatható az l-ezés, bár a j-zés egyre inkább terjed. Így a két változat közül a j-ző sokkal intenzívebb, s az l-ező jelenti a régit, a kihalófélben lé-vőt. Azonban az öregek, s a faluból alig kimozduló emberek, fő-leg idősebb asszonyok nyelvében még hallani a következő l-ező alakokat: fërt~l Rr, folik R, folókÝR, gereble R, hivel R, konkolozó R, mol R, NÝgymih~l R, pëhël R, pëlvÝR, pëndël~p£nd£l, përsël R, selëm R, tÝvÝl R, tërkël R, v~lok R.
2.2.2. Az l-et j-vel váltogató, kétféle alakváltozat immár igen ritka, de még mindig akadnak olyan kupuszinaiak, akik élnek az l-ezés meg a j-zés lehetőségével is (természetesen nem ugyan-azon lexéma esetében), ugyan-azonban az l-ezés, amellett hogy régie-sebb, mindig a ritkább is: folik~fojik, hel~hej, hólÝg~hójÝg, K~rol~K~roj (Tele vÝn, mind Ý K~rol b~csi këcsëge.
K~rolsz~l~son sz~tÝk lë Ýzok Ý utÝsok Ý vonÝtrú, Ýkik Ý SzÝ b-born~ lÝktÝk, osz Ýkkó onnÝj gyÝlogótÝk tov~b.), Mih~l~Mih~j, méhel~míhel~míhej~műhej, mél~méj, némellik~némejjik, silled~süjjed.
2.2.3. Csak j-s változatú szavak: béjeg, bojong, ijen, k~jhÝ, ojÝn, p~jÝ, pójÝ, pujkÝ.
2.3. A szótagzáró l
Sándor Anna ezzel a kérdéssel kapcsolatban a következőket írja: „A szótagzáró l leírásával, mely önmagában is bonyolult nyelvjárási jelenség, már több jeles nyelvjáráskutatónk is foglal-kozott... De a nyelvjárásinál is összetettebb a szótagzáró l visel-kedése a mai nyelvhasználatban, mert vagy az l nem esik ki min-den esetben, vagy az l-kiesésneka nyelvjárási normától eltérő az asszociatív hatása... E jelenség eltérő realizációja miatt is
egyet-érthetünk Imre Samunak ama kijelentésével, hogy »Az egész kérdéskörnek néhány főbb nyelvjárástípusba való részletes fel-dolgozása mindenképpen kívánatos volna«” (Sándor A., 2000:79).
Sándor Anna új és korszerű módszerét követve, melyet a koloni nyelvjárás vizsgálatánál alkalmazott, a következő szótag-záró l-kieséseketfigyelhetjük meg a kupuszinai nyelvjárásban:
1. Szó belsejében A) Rövid mgh. + l:
a)al típus: fÝgylÝt, (szómÝRr, ómÝRr);
b) eltípus: nincs rá példa Kupuszinán;
c) oltípus: bóhÝ R, bót R, dógos R, fót R, gyócs Rr, hód R, hónÝp (holnap) R, kób~sz R, kódus R, món~r R, nyóc R, ódÝl R, óvad R, óvÝs R, póc R, póg~r R, szógÝR; de: oltár, tolvaj;
d) ël típus (a hiányzó ö mgh-t az ë mgh. helyettesíti): bécsé R, féd R, gyimécs R, kécsën R, kédëk R, két R, ét R, tícsír R, tét R, végy R, zéd R; de: bëlcs, fëlhé;
e) ultípus: h~tusó R, kúcs R;
f) il típus (a hiányzó ü mgh-t az i mgh. helyettesítő példák is itt találhatók): kíd R, szívÝR; de: gyilkól, kilsé, tilt, ildëz;
A) Hosszú mgh. + l:
a) ál típus: p~cÝ R, t~cÝ R, v~t R; de: ~ld, ~ldom~s, ~lmos,
~lv~ny, m~lnÝ, sz~lkÝ;
b) él típus: nincs rá példa Kupuszinán.
2. A szótagzáró l a szó végén:
A) Rövid mgh. + l egy szótagú szavak végén: bÝl, csÝl, csel, hÝl, hel, fil, nyÝl, ël, síl, tól; de: fël~fé, k‘l, kël~ké;
B) Rövid mgh. + l több szótagú szavak végén:ÝnygyÝl, ÝsztÝl, étel, fijÝtÝl, hÝjnÝl, hivÝtÝl, itÝl, kÝzÝl, pokol, rÝvÝtÝl, vonÝl; de: éj‘ R, këz‘R, nÝpp~R, rëgg‘R, széj‘R;
C) Hosszú mgh. + l főnevekben: b~l, bél, hÝl~l, këtél, Mih~l~
Mih~j, ny~l, nyél, nyúl, ól, szél, t~l, tél, v~l mindig megmarad az l;
D) Hosszú mgh. + l igékben: ~l, bedíl (bedől), csin~l,
‘múl~elmúl, kihíl (kihűl), kijÝb~l, sÝjn~l, sík~l, szól, tÝl~l, út~l mindig megmarad az l;
E) Az -l képző szóvégen: ebédél, énekél, fil‘l, búsúl, tÝnúl, hÝrcól, t~ncól, fistél, jelél, físíl, këszëríl – mindig megmarad az l;
F) Az -l rag szóvégen:ëszé R, fézé R, hozó R, mosó R, nízé R, tëszé R, vëszé R, viszé R; ëtté R, mënté R, níszté R, vëtté R;
ënné R, hozn~ R, inn~R, mënné R.
– A -ból/-ből; -tól/-től; -ról/-rőlrag végén így realizálódik: hÝ t~r-bú R, físzërbí R, Ýny~mtú R, péktí R, h~zrú R, idérí R. – A -nál/
-nél rag végén: kútn~ R, Pist~n~ R, kërësztné R, Ërzsiné R. A -val/-vel rag régies alakja mindig -v~/-v‘: Ýp~v~R, éliv‘R, cukor-r~ R, kinyérr‘ R (a ragkezdő mássalhangzó hasonulása sosem marad el).
– Az-ul/-ül rag realizációi: -ú/-í: mÝgyÝrú R, oroszú R, szerbí R, némëtí R. A -stul/-stülrealizációi: -stú/-stí: kocsistú R, lovÝstú R, kerekestí R, ëkrëstí R. A határozószók: Ýllú R, bellí R, elérí R (= elöl), kíví R, kërí R, nélkí R.
3. Az -l realizációi toldalék előtt és összetételekben:
A) Főnevekben: egy szótagúak: bódbÝ R, fótos R, h‘rí R, nyócvÝn R, de: délbe, délelét, félszoknyÝ; több szótagúak:
rëgg‘re R, de: ÝsztÝlteríté, éfélkó, hÝjnÝlbÝ, hÝjnÝlicskÝ, rëggeli, tërkëlp~linkÝ;
B) Igékben:csÝlt, fÝlt, hÝlt, nyÝlt, k‘t R, lét R (mi lelt?); leg‘t R, ~dog~t R, fétem R, hizl~nyi Rr, vÝs~tÝd R, ~sz R, csin~sz R, énekész R, énekének R, énekéje R, tón~m R, ét R (ölt, varrás közben), étés R (öltés), sÝjn~tÝ R, mëgismétéje R;
C) 1. Határozószókban:Ýllúrú R, elérí R, fëllírí R, kívírí R; de:
belile, elile, mellile.
2. A -vÝl/-vel kétalakú viszonyragok sorra -l nélküliek: kÝp~v~
R, vëll~v~R, b~dogg~R, sëprív‘R, liszt‘R, cimëttë R.
2.3.1. A szótagzáró lasszociatív hatása
Az l kiesik, s ilyenkor mindig megnyújtja az előtte álló rövid magánhangzót.
A) Csak nyújt:Ýl › ~(kimondottan toldalékokban: cëruz~v~R, dín~rr~R, de toldalék nélküli szóvégen nem), el › ‘(szó belse-jében nem, szóvégi képzőben sem; toldalék előtt főnevekben és
igékben: rëgg‘re R, k‘t R; szó végén: rëgg‘ R, këz‘ R), ol › ó (szó belsejében: bót R, fót R, nyóc R; több szótagú szavak végén nem jelentkezik; szóvégi képzőben sem; szóvégi ragban: hozó R, mosó R; toldalék előtt: fótos R, gondótÝm R, tón~m R), öl › é(szó belsejében: bécsé R, féd R és szóvégi ragban: fézé R, fistét R, jelété R), ul › ú (Ýllú, h~tú; toldalék előtt: beborút, tÝnútÝm);
B) Nyújt és nyíltabbá tesz: ül › í (kíd R és toldalék előtt: hít R, sít R, szóvégi ragban: némëtí R, szerbí R), el~ely › é: (szóvégen:
tengé R; szóvégi ragban: ëszé R, nízé R).
2.3.2. A palatalizáció
A mássalhangzók palatalizációja, amely a palóc nyelvjárástí-pus egyik ismérve, nem jellemző a kunyelvjárástí-puszinai nyelvjárásra, és csak néhány esetben fordul elő. A Kupuszinai tájszótár anyagá-nak gyűjtésekor észlelt előfordulások máig hallatszaanyagá-nak azonban az egyre idősebbek beszédében.
Kupuszinán a következő fonetikai helyzetekben fordul elő pa-latális tendencia:
köznyelvi n + ő = ny + é: nyél (nő, növekedik), nyéstény, nyëvés, teknyé;
köznyelvi a + n = Ý + ny: pÝplÝny, szÝppÝny, kÝtlÝny;
köznyelvi e + n = e + ny: feny, eleveny, meszteleny;
köznyelvi o + n = o + ny: fony, rokony, szëzony, vÝgony, v~szony, citrony;
köznyelvi á + n = ~ + ny: Istv~ny;
köznyelvi n + i = ny + i: }gnyis;
köznyelvi d + (u) = gy + u: gyug (dug), gyugó (dugó);
köznyelvi a + d = Ý + gy=hÝgy (hadd),
és a szóvégi köznyelvi d is gy-re változik a térgyszóban.
Nyolcvan éven felülieknél még néhanapján hallható a főnévi igenév képzőjében az n palatalizációja: ënnyi, ëntenyi, innyi, kérnyi, im~tkoznyi.
Ugyancsak palatalizációval találkozunk szó belsejében a kö-vetkező, immár alig hallható, kihalófélben levő alakváltozatokban:
szénvonyó, tekenyes, vonyít, vonyogó.
Mint látható, a palatalizáció a kupuszinai nyelvjárásban szinte csak a szóvégi n hang esetében realizálódik.
2.3.4. A mássalhangzók változása
A mássalhangzó-változások közül a kupuszinai nyelvjárásban a következők figyelhetők meg:
1. A zöngétlen h a köznyelvivel azonos módon viselkedik, és zöngétleníti az előtte álló zöngés mássalhangzót: hotyhÝ, mëkhÝlt, NÝtyh~t.
2. Az r + l kapcsolatának teljes hasonulással létrejött realizáci-ói: m~ngolló, sÝlló, tÝlló, v~ndolló, de korlát, bÝrlÝng.
3. Az r + srealizációi nem térnek el a köznyelvi alakoktól: bor-só, korbor-só, fÝrsÝng.
A d + l hangkapcsolat hasonulásos realizációi: pÝll~s, pÝlló.
A d + nhangkapcsolat így jelentkezik a kupuszinai nyelvjárás-ban: Ýnni, kÝpkonnÝk, szënnek. A főnévi igenév -ni képzőjének -nyi alakja már csak elvétve hallható nagyon öregek nyelvhasz-nálatában: Ýlunnyi, szënnyi.
A g + n hangkapcsolat helyén csak a tënnÝp szóban fordul elő ez a nyelvjárási realizáció.
A gy + n hasonult realizációi: fonni, hÝnni,de: hogynë.
A gy + t Kupuszinán a következőképpen realizálódik: hÝttuk, elfottÝk, vÝttok.
A -val, -vel v-je a köznyelvi norma szerint hasonul, csak a szó-tagzáró -lmaradt el a nyelvjárási normának megfelelően: kÝn~ll~, szÝpÝnny~, kézz‘, v£d£rr‘.
Zöngéssé válik:
– a k hang hangsúlyos helyzetben: g~mfor, grétÝ, gunyhó;
– a t hang hangsúlytalan helyzetben: rëszked, viszked.
2.3.5. A hangátvetés
Alig van példa a kupuszinai nyelvjárásban erre a hangtani je-lenségre, s érdemes megjegyezni, hogy a Sándor Anna által vizs-gált koloni nyelvjárásban jelentkező esetek közül néhány Kupuszinán is megjelenik. Ilyen a Kr~li (Klári) személynévben, a
korëlÝ köznévben, amely Kupuszinán ragadványnévként is sze-repel (KorëlÝPistÝb~csi), a loksÝ(laska) köznévben, illetve még a tokor (kotor) igében és ad£b£ny köznévben, valamint az infrÝ k-tus köznévben.
2.3.6. A hangkivetés
Ha három mássalhangzó találkozik a szóban, akkor a közbül-ső kiesik a köznyelvben is. A kupuszinai nyelvjárásban a hangki-vetés olyankor is előfordul, ha két mássalhangzó áll a szó végén, s ilyenkor sokszor mindkét mássalhangzó kiesik, ami leginkább az r + t mássalhangzó-kapcsolatra érvényes az -ért ragmorféma végén: toj~sé, vízé, Ýzé, mé, valamint a mert szóban (mer). A t, d, r szóvégi fonéma mindig, minden helyzetben hiányzik a követ-kező morfémákból: mos (most), mëgën (megint),mÝj (majd).
2.3.7. Mássalhangzónyúlás és -rövidülés
A kupuszinai nyelvjárás egyik alapvető sajátossága a mással-hangzók rövidülése. Épp ezért mássalhangzónyúlásról kevésbé beszélhetünk, bár előfordul.
Az s mássalhangzó nyúlása jelentkezik magánhangzóközi helyzetben a főnevek közül egyedül az essé főnévben.
Mássalhangzónyúlás jelentkezik az intervokális l esetében:
Ýllig, Ýllúrú, csÝll~ny, fëllí, fíllik, mellik, reszellé, szÝllÝg, vÝsÝlló.
Ugyancsak megnyúlik az smássalhangzó intervokális helyzet-ben: ÝnyóssÝ, ÝpóssÝ, mész~rossÝ, orvossÝ, s akkor is, ha az s, sz kötőhangzóval kapcsolódik a toldalék a szóhoz: igyessek, pirossÝb, szorgÝlmÝssÝk, szégyëlléssek, fótossÝn, pontossÝn, merésszeb, rÝvÝsszÝb, részessik.
Abszolút szóvégen ez a hangtani jelenség ismeretlen a kupuszinai nyelvjárásban.
Annál inkább jelentkezik a mássalhangzó-rövidülés Kupuszinán melléknevek, számnevek, határozószók, igék, névutók esetében.
A mássalhangzó fokozásánál a középfok jele csak -b: kíkeb, s~rg~b, lekszëb, legjob. Ugyanez érvényes néhány határozatlan számnév fokozásánál is: tëb, lektëb, keveseb.
A határozószók végén rövid a mássalhangzó: it, ot, ink~b, eléb, utób.
Abszolút szóvégen egytagú igék esetében: ~l, fór, hÝl, hit, vÝr, vët.
Múlt idejű igéknél egyes szám 3. személyben: Ýlut, ÝrÝtot, ëvët, fekit, ivot, l~tot, nízët, sz~ntot, ugÝtot, veszekëdët.
Az áll ige esetében múlt idő egyes szám harmadik személy-ben ugyancsak rövidülés történik: ~t.
Névutóknál: ÝlÝt, f£l£t, mellet.
2.3.8. Mássalhangzótöbblet
Ritka az az eset, amikor a mássalhangzó-rövidülés sok-sok példája után mássalhangzótöbbletről beszélhetünk, mint a kupuszinai nyelvjárás sajátosságáról: híl, szíl, líl, szúl, szúlos; fit-toktÝt, duruzsmól, hÝjint.
Mássalhangzó-rövidülés, majd annak pótlásaként -többlet je-lentkezik az ÝntërnÝ szóban. Ugyancsak mássalhangzótöbblet van a bÝn~nt (bÝn~ntot, bÝn~ntok, bÝn~ntyÝ) és a cëlof~nt (cëlof~ntot, cëlof~ntok, cëlof~ntyÝ) szótőben.
2.3.9 Mássalhangzócsere
Ritkán fordul elő a kupuszinai nyelvjárásban, hogy a fenti nyelvtani esetek egyikéhez sem tartozó jelenséggel találkozunk.
Ilyen pl. az n > l realizáció a hanemkötőszó helëm Rr, hÝlëmRr alakjában.
Összefoglaló
Kupuszinán a XXI. század elején is élő nyelvváltozat a nyelv-járási. A falu lakosságának több mint a fele – egyre számotte-vőbb az elöregedés – a magyar nyelv e sajátságos nyelvjárási változatot ismeri csak. Ez még akkor is így van, ha az emberek-kel együtt lassan a házak is meghalnak ezen a nyugat-bácskai palóc nyelvjárásszigeten. És akkor is ez a valóság, ha a néha-napján más vidékről ide vetődő nyelvjáráskutatók esetleg mást észlelnek. A beszédszituáció gyakran megváltoztatja, s elferdíti a
nyelvhasználatot. Az előtt a megfigyelő előtt, aki a faluban él szü-letése óta, s tagja a faluközösségnek, anyanyelvjárása a többi tősgyökeres kupuszinai ember nyelve, nem változik meg a be-szélők nyelvhasználata. Így igazán „tetten érhető” még az igazi, a szinte változatlan nyelvállapot. Ez az a ritkának mondható eset, amellyel a szülőfalu nyelvjárását kutató dialektológust a sors sze-rencsélteti.
A helybeli nyelvész veszi észre elsőnek a köznyelv hatására jelentkező fonémaváltozásokat is, mint amilyen például az Ý, ~ hang lassú eltűnése Kupuszina nyelvéből, vagy pedig az ö, ő, ü, ű magánhangzók megjelenése a köznyelvi normának megfelelő helyen, illetve olyan helyeken is, ahol a környező települések ma-gyarjai használják őket a regionális köznyelvnek megfelelően. A nyelvjárás változásához tartozik az a jelenség is, amely az előbb említett folyamatot megelőzi, s egy közbülső állapotot eredmé-nyez (ez az £ megjelenése a kupuszinai nyelvjárásban az ö he-lyett). Mindez a köznyelvűsödéshez vezet.
Az is leszögezhető, hogy a kupuszinai nyelvjárás fonémaállo-mányának változására nincs nagy hatással a társadalmi környe-zet nyelveként számon tartott szerb nyelv, hiszen a gyerekek csak magyar általános iskolába járnak, középiskolai tanulmányai-kat is jobbára a magyar tannyelvű iskolákban végzik Szabadkán, Zomborban, Kanizsán, Topolyán, Zentán. A falu magyar lakossá-ga állandóan a magyar nyelvű rádióműsorokat halllakossá-gatja és a ma-gyar televíziók programjait nézi, így ismét csak a mama-gyar köz-nyelvi hatás éri az embereket.
Végezetül ismételten lejegyzem, hogy a kupuszinai magyar nyelvjárás ma még – és még mindig – külön magyar nyelvjárási kategóriaként vizsgálható. S úgy érzem, talán mégsem érkezett még el az itteni nyelvjárás elszürkülésének, teljes eltűnésének napja. Kár is volna érte. A magyar nyelvi örökség egy része tűn-ne el vele végérvényesen.
JEGYZETEK
1KUPUSZINA, 2002. A dolgozat az Arany János Közalapítvány támo-gatásával készült.
2Ezt a bánáti magyar falut az ötvenes évek szövetkezetesítő „mozgal-mában” erőszakkal elnéptelenítették, és helyét felszántották.
SZAKIRODALOM