Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia

Magyarországnak is, mint más Uniós tagországnak 2007-ig el kellett készítenie Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégiáját, melyet időre meg is tett, majd 2009-ben az Országgyűlés arról döntött, hogy a dokumentumot meg kell újítani, így a 2008-ban, szintén az Országgyűlés által életre hívott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) Titkársága 2011 őszére elkészítette a 2012–2024-es időszakra szóló Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (Keretstratégia) néven az új változat szövegét. A dokumentumot az Országgyűlés 2013.

március 25-én fogadta el (Bartus 2013).

A Keretstratégia szintén leszögezi, hogy Magyarország az Alaptörvényébe foglalta, a fenntartható fejlődés, illetve a jövő nemzedékek lehetőségeinek védelmét és a nemzeti erőforrásainkkal való hosszú távú felelős gazdálkodást. Létrejöttét a globális kihívásokra adott nemzetközi és hazai válaszok, és a fenntartható fejlődésre vonatkozó összeurópai célkitűzések motiválták. A Keretstratégia önmaga 4 évenkénti felülvizsgálatát irányozza elő.

A Keretstratégia kijelenti többek között, hogy: „Az Országgyűlés megerősíti, hogy

„a Keretstratégiában foglalt, a magyar nemzet hosszú távú sikeres fennmaradását célzó alapelveket és stratégiai célkitűzéseket a jogalkotásban — többek között a költségvetés elfogadásakor és a szakpolitikai stratégia- és programalkotásban folyamatosan érvényre kell juttatni;”, illetve „az Országgyűlés és a Kormány döntéseit a Keretstratégia által javasolt intézkedésekre és teendőkre figyelemmel kell meghozni.”

A Keretstratégiában olvasható, hogy „az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy dolgozzon ki a fenntartható fejlődést mérő mutatókészletet, és gondoskodjon az e készletbe tartozó mutatók rendszeres megállapításáról és kiszámításáról, értékeléséről és felülvizsgálatáról”.

Ezen mutató/mutatók megalkotása Málovics szerint viszont nem is olyan egyszerű feladat a környezeti fenntarthatóság statisztikai mérőeszközeinek fejlesztése, mivel a létrehozott mérőeszközök mögött, különböző „értékválasztások” húzódnak meg, melyek a fenntarthatóság különböző koncepciójából és a társadalom céljaiból képződnek. Így meg kell

45

vizsgálnunk, hogy maga a Keretstratégia milyen fenntarthatósági nézőpontot vall magáénak, és milyen össztársadalmi célokat, nézeteket fogalmaz meg a fenntarthatóság relációjában. Ezt már csak azért is lényeges megvizsgálni, mert a Keretstratégia céljaként definiálja, „hogy hozzájáruljon a nemzeti egyetértés kialakulásához a fenntarthatóságról.” (Bajmócy, Lengyel, Málovics 2012).

A Keretstratégia a vártnak megfelelően tisztában van a globális problémák jelenlegi állásával és kijelenti „a világban a 24 jellemző ökoszisztéma-szolgáltatás közül 15 jelentősen sérült” és hogy, mint ahogy már az előzőekben is említettük, „három területen egyértelműen és veszélyes mértékben átléptük a Föld biológiai eltartó-képességének korlátait”. A Keretstratégia nagyon jól látja az a folyamatot, hogy „a nemzetközi fenntarthatósági erőfeszítések nem biztos, hogy elérik céljaikat, ezért a mi feladataink súlypontja a megelőzéstől lassan az alkalmazkodás felé tolódhat.”

A dokumentum ismerteti a fenntartható fejlődés fogalmának kialakulásának történetét, értelmezéseit és állást foglal saját fenntarthatósági definíciója mellett. A Keretstratégia fenntarthatóság tudományos definícióját a következőkben látja „a fenntarthatóság az emberiség folytonos megújulását, a jövőért érzett felelősség cselekvésekben testet öltő tudatos érvényesítését, a változó környezethez való alkalmazkodását jelenti, a természeti erőforrások mennyiségi és minőségi megőrzése érdekében. A fejlődés pedig az ebben az alkalmazkodásban bekövetkező javulást jelenti.” Viszont bevallása szerint is saját fenntarthatósági megfogalmazását ennél tágabban értelmezi, és a fenntarthatóságon a következőt érti: „az egyéni jó élet és a közjó biztosításának feltételeit az adott időpillanatban saját jólétét megteremtő generáció nem éli fel, nem meríti ki erőforrásait, hanem megfelelő mennyiségben és minőségben a következő generációk számára is megőrzi, bővíti azokat.”

A Keretstratégia felismeri és elismeri, hogy a fenntarthatóság „nem csak politikai és kormányzási kérdés; hanem az egyes személyeknek, családoknak, üzleti vállalkozásoknak, civil szerveződéseknek” is ezen értékek mellett kell meghozniuk mindennapos döntéseiket ügyelve arra, hogy „az emberi cselekvések általában jelenbeli problémák rövid távú megoldására irányulnak” és a megoldásra választott lehetőségek számos esetben a mellett, hogy helyi szinten és rövidtávon hatásosak, hosszú távon és térben kiterjesztve már negatív hatásokkal járnak. Tehát például „nem feltétlenül maradnak egy ország határain belül, illetve áthárulnak a következő nemzedékekre”. A Keretstratégia a fejlődés fogalmát még azzal egészíti ki, hogy az az „egyének és a közösségek, a nemzet, továbbá az emberiség számára a jó élet feltételeinek, lehetőségeinek egymástól el nem választható, harmonikus bővülése.”

Viszont hiánypótló módon, hangsúlyozottan kijelenti, hogy „a jó életnek nemcsak anyagi

46

dimenziója, hanem szellemi és lelki oldala is van.” Szintén előremutató, hogy a „még meg sem születettek, vagyis a szavazati joggal még nem rendelkezők” érdekeit úgy kívánja védeni, hogy a most élők és döntéshozatali helyzetben lévőket „értékrendi, alkotmányos vagy más intézményi korlátok” megalkotására szólítja fel, hogy „önnön mozgásszabadságukat”

korlátozzák, „tisztázzák azokat a határokat, amelyeken túl bizonyos lépéseket nem tesznek, nem tehetnek meg.” Eddig egyik nemzetközi dokumentumban sem látott módon a Keretstratégia a fenntartható fejlődés elérésének módjában nem a technológiáknak tulajdonít kiemelkedő, vezető szerepet, hanem annak megvalósítását elsősorban kulturális problémaként aposztrofálja. Ebből kiindulva szögezi le, hogy „az alapkérdés az, miként képes az adott emberi közösség folytonosan és eredményesen alkalmazkodni az állandóan változó (gazdasági, társadalmi-humán, természeti, táji és épített) környezetéhez, illetve miként képes belátni önnön igényei korlátozásának szükségességét. A fenntarthatóság tehát új viszonyrendszer az emberek, a társadalmak és a természeti környezet között, ahol az emberi cselekvéseket az értékkövetés határozza meg.” Ezen állapot elérése érdekében, a dokumentum egy új fogalmat vezet be, melyet „kulturális adaptáció”-nak nevez. A kulturális adaptáció:

„az értékek, az intézmények, a társadalmi-gazdasági szerkezet, a tudományos-technológiai ismeretek szükséges mértékű – a hagyományokra szervesen építkező, az értékeket tisztelő, megőrző, a társadalom szövetét önkényesen fel nem szakító – megváltoztatása, fejlesztése, hozzáigazítása a környezeti kihívások szerinti megfelelő mértékben.” Ezzel a megközelítéssel, a Keretstratégia a hagyományos 3 pillérre támaszkodó fenntarthatósági modellt, egy negyedik pillérrel egészíti ki, ami nem más, mint maga az ember, az emberi (humán) dimenzió. Ez az a pont, ahol a dokumentum kapcsolódik a hazai környezetpedagógiai kutatások élvonalához, mert egy olyan, jövőbeli magyar társadalmat vázol fel, ahol az érték, erkölcsi normák és minták követése az egyének közötti kapcsolatok a bizalom, a bölcsesség és a kulturális örökség tiszteletének fontossága, az önkorlátozás mind-mind megjelenik, mint a fenntarthatóság alapja. Ezen felsoroltak pedig, mint ahogy Kováts-Németh Mária is ábrázolja (11. ábra), a XXI. század globális kihívásaira adható válaszok emberi alapfeltételei (Kováts-Németh 2010).

47

11. ábra A felelős magatartás viszonyrendszere (Kováts-Németh 2010)

Ennek megfelelően a dokumentum az „embert” mint a legfontosabb Nemzeti Erőforrást jeleníti meg. Célként jelöli meg a tudása fejlesztését, melynek központjába az egész életen át tartó tanulást állítja, mint a gyorsan változó technológiák és munkaerő-piaci helyzethez való alkalmazkodás leghatékonyabb eszközét.

Látható tehát, hogy Magyarország Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégiája a tudást és annak fejlesztését az elsődleges szempontok között tartja számon a fenntarthatóság elérése érdekében tett erőfeszítések között. Sok előremutató és újító gondolata ellenére azonban a Keretstratégia megragad a gyenge fenntarthatóság gondolati csapdájában és a humán, természeti és gazdasági tőke fenntartásában és bővítésében látja a jövőt. Mint ahogy azt már kifejtettük, gazdasági bővülés nem létezik a természeti javak kiaknázása nélkül, ami pedig ellentmond a természeti erőforrások megőrzésének, gyarapításának. Sajnálatos továbbá, hogy a Keretstratégiából kimaradtak a 2007-es Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiában még szereplő fenntartható fejlődés alapelvei, amik a következőek:

 A holisztikus megközelítés elve

 A nemzedéken belüli és nemzedékek közötti szolidaritás elve

 Társadalmi igazságosság elve

 Tartamosság elve

 Integráció elve

 Helyi erőforrások hasznosításának elve

 Társadalmi részvétel elve

48

 Társadalmi felelősségvállalás elves

 Elővigyázatosság és megelőzés elve

 A szennyezők fizet elv

Fontos megjegyezni, hogy a dokumentum Függeléke, aminek tartalma sajnos nem képezi részét a Keretstratégiát elfogadó országgyűlési határozatnak, ajánlásokat tesz a fenntarthatóság elérése szempontjából releváns paraméterek mérésére alkalmas mutatók kifejlesztésére. Például ami jelen dolgozat szempontjából érdekes, az-az egyének gondolkodásmódját, értékrendjét, attitűdjeit, vallásosságát mérni hivatott úgynevezett

„Fenntarthatósági értékrendszerre jellemző index”. Sajnálatosan azonban a dokumentum semmilyen iránymutatást nem ad ennek mibenlétéről. Egyetlen pozitívum ebben a tekintetben, hogy egy ilyen magas szintű dokumentumban már felmerül a társadalom szereplőinek, a környezethez való hozzáállásának mérési igénye.