A Közlegelők tragédiája

A fenntarthatatlan életvitel, a rövidtávon hasznot hozó, de hosszútávon az összeomlásba torkolló túlzott fogyasztás modelljének másik, talán annak a legjobb leírása Garrett Hardin-től származik (Hardin 1968). A magyarul „Közlegelők tragédiájaként” elhíresült példázatban egy közös használatú „köz” legelőn gazdálkodik tíz gazda (Hankiss 1979). Mindenkinek egy-egy tehene van, melyeket nap, mint nap kihajt a közlegelőre. A közlegelő pont akkora, hogy a tíz gazda tíz tehene jól tudjon lakni és fejenként 10-10 liter tejet legyen képes adni gazdájának a nap végén. A tíz gazda tíz tehene, így naponta összesen 100 liter tejet termel. Egyik nap az egyik gazda egy tehene helyett kettőt hajt ki a közlegelőre, így az azon legelő állatok száma tizenegyre nő. Mivel maga a közlegelő tíz tehén ellátására elég, és mint korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás, az igényekkel párhuzamosan kapacitása nem növekszik, a tizenegy tehénnek egyenként értelemszerűen kevesebb fű jut, mint amikor még csak tíz legelt rajta. Így kevesebb tejet tudnak adni a nap végén. Tehenenként a gazdák csak kilenc liter tejet tudnak fejni belőlük. Észre kell, hogy vegyük, hogy az a gazda, aki kihajtotta a legelőre második tehenét, a két állatból összesen 18 liter tejhez jut, így haszna az egy tehenes állapothoz képest nyolc literrel több, míg mindenki más, akinek csak egy tehene legelt kint a legelőn, egy liter tejjel kevesebbet realizál. A gazdák összhozama pedig 11X9, azaz 99 liter, egy literrel kevesebb, mint a tíz tehenes időszakban. Tehát az egyén nyeresége össztársadalmi szinten már veszteségként jelentkezik! Látva saját veszteségét és társa nyereségét, másnap egy másik gazda is két tehénnel jelenik meg a közlegelőn. Ezzel az állatok száma így már tizenkettőre nő. Tizenkét tehén egy tíz állat ellátására alkalmas legelőn. Eredmény: még kevesebb fű jut egy-egy állatnak, így a gazdák még kevesebb tejhez tudnak hozzájutni, tehenenként nyolc literhez. A két „szabályszegő” gazda egyenként 2X8, azaz 16 liter tejet kap teheneitől. Ez az alapállapothoz képest még mindig hat literrel több, úgy hogy a többi, szabálykövető gazda „kára” a tíz tehenes állapothoz viszonyítva két liter. A gazdák összhozama pedig 12X8, azaz 96 liter, tehát össztársadalmi szinten négy liter tejjel kevesebb, mint a szabályszegés előtti időszakban. A következő nap látva a trendet, egy harmadik gazda is két tehénnel jelentkezik a közlegelőn. Ismét kevesebb erőforrás, fű jut egy-egy tehénre. A tehenenkénti tejhozam hét literre csökken. De a kéttehenes gazdák még így is négy literrel

19

többet tudnak termelni, mint a kezdeti egy tehenes állapotban. A szabálytisztelő gazdák viszont három literrel kevesebbet. A gazdák össztejhozama pedig 91 literre csökken. A következő nap még egy, aztán a következőn még egy gazda áll át a szabályszegők táborába és rak ki még egy tehenet a legelőre (1 táblázat). Ez addig megy így, míg a végén minden gazdának két tehene nem lesz a legelőn, ami viszont mivel csak tíz eltartására képes, nem tudja a teheneket etetni és a tejhozam elapad, a gazdaságok tönkremennek. Konklúzióként tehát azt kell látni, hogy az egyén haszna egyes esetekben az össztársadalmak szintjén egyáltalán nem haszonként jelentkezik, hanem veszteségként, és mint olyan, hosszútávon kihat ez egyénre is. Pontosan, mint a környezetterhelések esetén, vagy a meg nem újuló

1. táblázat Tehenek és hozamok a Közlegelő Tragédiájának példázatában

A legszomorúbb ebben a példázatban, hogy abban a pillanatban, ahogy egy gazda kiteszi a második tehenét a közlegelőre, a többi egyén szinte rá van kényszerítve, hogy Ő is szabályszegővé váljon, és minél később cselekszik, annál nagyobb egyéni veszteséget és annál kisebb nyereséget kénytelen elviselni. Viszont a kialakult helyzetben, egyéni veszteségének minimalizálása érdekében tett gyors reagálásával az egész rendszer összeomlását sietteti (7. ábra).

20

7. ábra Tehenek és hozamok a Közlegelő Tragédiájának példázatában

Ehhez kísértetiesen hasonlító példákat sajnos nem nehéz találni napjainkban. Minden olyan dolog, ami limitáltan, korlátozott mértékben áll rendelkezésünkre, annak a felhasználása ezzel az analógiával jellemezhető. Az alapvető szükségleteinket, azaz életbemaradásunkat kielégítő tiszta levegő, ivóvíz, étel, vagy akármely más, nem megújuló, vagy rosszul használt megújuló nyersanyag kiaknázása a Közlegelők Tragédiájának elve mentén folyik. Ez az énközpontú, profitorientált, környezetpusztító, fenntarthatatlan emberi magatartás. Sajnos észre kell, hogy vegyük, a környezetkárosítás, mint az első, kéttehenes gazda esetében, a szabályszegőnek rövidtávon hasznot hajt. Káros, hátrányos következményeiben az illető csak kismértékben érintett, de a társadalom többi szereplője is éppúgy, vagy még inkább kitetten szenved tőlük.

Gondoljunk csak egy nagyon egyszerű és sajnálatosan igen hétköznapi esetre. Az az illető, aki az erdő szélén kiteszi háztartásában keletkezett hulladékát és a természet hulladékasszimiláló kapacitására bízza annak további sorsát, „mentesül” az adott hulladék elszállíttatásának és kezelésének, vagy ártalmatlanításának költségei alól, viszont a társadalom többi szereplője egyrészt „gyönyörködhet” annak esztétikai látványában, másrészt, részesülhet annak szennyező kihatásaiban. Mivel a rossz példa ragadós, tartja a néphagyomány, pár nap múlva az illegálisan kihelyezett hulladék mellett ott találjuk a következő és a következő „adagokat”.

A Közlegelők Tragédiája egy nagyon jól példázata, annak, hogy egyetlen szabályszegő is milyen veszélyes negatív spirált képes elindítani és milyen nagy erőfeszítések és áldozatok árán lehet csak ebből a spirálból kikerülni. Ezért lenne fontos a szabályszegők felelősségre vonása és példás megbüntetése, melynek oly mértékűnek kellene, hogy legyen, hogy a

21

szabályszegés elkövetése semmilyen körülmények között se legyen kifizetődő, vagy előnyös.

Sajnos ez nem így működik sem hazánkban, sem világunkban.

A fent vázolt problémák, ivóvíz, hulladék, energia olyan, az egész Földre és az egész emberiségre kiterjedő úgynevezett globális problémák, melyek amellett, hogy igaz rájuk a Közlegelők Tragédiája, nem önmagukban létező egységek, hanem egymásra hatással lévő, egy globális problémarendszert alkotó rendszerelemek.

22