IV. Passzív munkaerő-piaci eszközök – Álláskeresők támogatása
V.3 Munkanélküliség
A piacgazdaságra való áttérés mennyiségi és strukturális változásokat okozott a munkaerőpiacon, amelyek közül a legszembetűnőbb változást a foglakoztatás szenvedte el, a munkanélküliség növekedésével.
A munkaerő-piaci jelenségek közül a munkanélküliség a leglényegesebb.
Sokan úgy gondolják, hogy a munkavégzés csupán a pénzügyi szükségszerűség kényszere. E felfogás szerint a munkanélküliség csak az anyagi biztonság meg-rendülését jelenti az egyén számára, melyet a személy önmagában is elég nagy szenvedésként és tragédiaként él meg. Ám nemcsak az anyagiakra van kihatás-sal, hanem az egész társadalomra. A munkanélküliség gazdasági és társadalmi problémát jelent, mert erőforrások kihasználatlanul maradnak, mert az egyének jövedelemszerzését befolyásolják (Samuelson–Nordhaus 2005). A munkatársa-dalmából, a munkaerőpiacról való kiszorulás „a felnőtt szerep alapjait rendíti meg, mert a munka a szociális integráció, az anyagi létbiztonság, az élet értel-me, a hétköznap szervezője, státusz és szerep kijelölője a társadalomban, képzés és nevelés orientálója, jövőorientáló, életformáló, tervező erő. A munkanélküli-vé válás pillanatában mindez meginog (Csoba 2007:17)”.
Bár lassan átalakulóban, de ma még a munkavégzés az ember társadalmi életének a központi szervezője. „A munkavégzés olyan tevékenység, amely az emberi szükségletek kielégítését foglalja magába. Ez nemcsak a javak és szol-gáltatások iránti materiális fogyasztói szükségletet jelenti, hanem szociális és pszichológiai szükségletet is. A munka során társas kapcsolatok jönnek létre, az ember a munkája során ismeri meg önmagát és környezetét, és környezete is képet alkot róla az általa végzett munka alapján.
A munka során az ember saját magát is – fizikailag és szellemileg – alakítja”
(Bánfalvy 2003:9). Minden munkavállaló rémálma, hogy elveszti kenyérkereső állását, állástalanná válik. Az állástalan szó jobban kifejezi a munkanélküliség lényeges tartalmát. A munkanélküliség megélése az egyik legkeményebb erő-próba az emberek életében (Samuelson–Nordhaus 2005).
Munkanélkülinek tekintjük azt a személyt, aki nem áll bérezett alkalma-zásban, nincs munkaviszonya, akarata és szükséglete ellenére nem tud elhe-lyezkedni, de aktívan munkát keres, és erről az erőfeszítésről számot is tud adni. Munkanélküli csak bérmunkás lehet, megélhetésének alapvető forrása a munkabér. A munkanélküli olyan elhelyezkedni nem tudó bérmunkás, akinek életszükséglete és életformája az, hogy bérmunkásként dolgozzon, és akinek alapvetően a munkabérből kell megélni, ebből a jövedelemből tartja el magát és családját, ezáltal válik a társadalomban fogyasztóvá (Samuelson–Nordhaus 2005).
Romániában a munkanélkülit a 72/ 2002-es törvény a következőképpen ha-tározza meg: munkanélkülinek számít az a személy, aki megfelel a következő feltételeknek: azon személy, aki munkát keres, 16 éves kortól egész a nyugdí-jazásig, egészségi állapota, fizikai és szellemi kapacitása képessé teszik a munkavállalásra, nincs munkahelye, nincs egy reális jövedelme, vagy ezen jövedelme kisebb a törvény által meghatározott munkanélküli segélynél, kész arra, hogy azonnal munkába álljon, amint lehetősége adódik és regisztrálva van a Megyei Foglalkoztatás- és Munkaügyi Hivatalnál (AJOFM).
A munkanélküliség nemcsak a munka nélkül töltött időt, a jövedelem-kiesést jelenti, hanem egy társadalmi csoport általános és alapvető pozíciójának egyik konkrét megnyilvánulását. A munkanélküli nemcsak anyagilag veszé-lyeztetett, hanem életének minden szegmense meginog (életmódja, emberi kap-csolatai, önképe, stb.). A munkahely elvesztése megrendíti az identitását, és megszakítja életének normális lefolyását. A munkanélküli elveszíti kapcsolatát az aktív normaréteggel, tétlen lesz, elveszíti a kapacitásokat, gyakorlati lehető-ségeket, melyek tovább segítenék. Elveszti a hitét önmagában, bizalmát a társa-dalomban.
Gazdasági értelemben a munkanélküliek a társadalmi- gazdasági rendszer egyenlegében a negatív oldalon vannak, ők fizetik az árát a hatékonyabb gazda-sági struktúrának.
Napjaink munkajogi rendszerei új fogalmakat vezetnek be, amelyek célja, hogy a munkanélküliek körét szűkítse, csökkentve ez által a segélyezések, tá-mogatások számát. Így például, kitágították a munkavállaló fogalmát, bevezetve az önfoglalkoztató státust, azaz a vállalkozói kategóriát. Ide tartoznak a valódi egyéni vállalkozók, illetve kényszervállalkozók, látszatvállalkozók. Munkanél-külinek azt tekinti az európai munkajog, aki elvesztette állását, valamint, a munka vagy foglakoztatási helyét elvesztett önfoglalkoztatót (Prugberger 2008).
A munkanélküliségnek vannak és mikro-szintű tényezői: a makro-szintű tényezőket az alacsony bérszínvonal, a helyi foglakoztatási lehetőségek hiánya, közlekedési problémák, infrastruktúra hiánya alkotják, míg a mikroszintűek közé sorolhatjuk az alacsony iskolai végzettséget, a szakképzet-lenséget, nem piaci képzettséget, önállótlanságot (Polónyi 2002).
A munkanélküliséget leginkább a társadalom alsó lépcsőfokán lévőknél fi-gyelhetjük meg, ahol a legalacsonyabb az iskolázottsági szint, de magas a sze-génységi arány. Ahol szegénység van, ott a reális jövedelmek is csökkennek.
Míg egyesek fenn maradnak, sőt egyre inkább magasabbra kerülnek a társadal-mi hierarchiában és élettársadal-minőségük, életvitelük is pozitív változást mutatat, ad-dig az iskolázatlan, szakképzetlen személyek egyre inkább lemorzsolódnak a munkaerőpiacról. A két réteg összeférhetetlenségének a következménye a tár-sadalmi egyenlőtlenség, a tártár-sadalmi konfliktus (Pásztor–Szűcs 2009).
Az iskolázottság egy olyan tényező, amely védelmet nyújthat a munkanélkü-liséggel szemben, csökkenti a munkahely- vesztés esélyét, ezért is fontos, hogy az oktatási rendszer szoros kapcsolatban álljon a munkaerő piaccal (Polónyi 2002).
A munkaerőpiacon megtalálható hátrányos helyzetű csoportok, a következők:
Pályakezdők
Megváltozott munkaképességű személyek
50 év felettiek
roma etnikumhoz tartozók
Alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, szakképzetlenek
Nők (Polónyi 2002, Cojocaru 2003).
A munkavállaló munkavállalási szándéka sok esetben vitathatatlan, de a mun-kavilágába való beilleszkedésnek mégis számos akadálya van, mint:”a kirekesz-tettek kirekesztése (pl. mentális betegek), hiányzó képességek (iskolai végzett-ség, nyelvtudás), habitusból adódó hátrányok (előnytelen fizikai megjelenés, nagyfokú agresszió, csapatban dolgozás képtelensége). Vagyis a munkavállalói hajlandóságot a szándékon kívül, más tényező is befolyásolja (Csoba, 2009:13).
Napjainkban nagyon sok a „szakképzett munkanélküli”, ezek körét legin-kább a fiatalok jelentik, akik friss diplomával, de munkatapasztalat nélkül nem tudnak elhelyezkedni. A munkanélküliség ténye nagyon megviseli a diplomás munkanélkülieket. Régebbi középiskolai képzés tömegesedésének magyarázata az volt, hogy előidézzék a fiatalok munkaerőpiacra lépésének késleltetését. Ma ez a késleltetés áttolódott a felsőfokú képzés irányába. A „középiskolásodó”
felsőoktatás rendszerében így értelmét veszti a szűk mély szakképzés, hisz gaz-daságtalan nagytömegben specialistákat képezni, úgy, hogy nagy részük nem dolgozik a szakmájában. Ezt a specializációt hivatottak megadni a magiszteri képzések (Polónyi 2006: 384).
Az állandó gazdasági hatások eredményeként, a munkaerő-piaci átalakulás is folyamatos. Az oktatás és munkaerő-piaci diszkrepancia fokozódik. Magya-rázata, hogy az iskolai képzés és munkaerő-piaci igény, egymásra hangolódása, időigényes folyamat, a rendszerek átalakítása, hosszabb munkát követel. Ezért jelennek meg, az iskolai hiányok enyhítésére, a tovább és átképzések (Mártonfi 2006: 217).
A gazdaság fő erőforrásává vált a tudás, amit nem lehet megvásárolni, ha-nem biztosítani kell. Egy termelési folyamattá vált, melyben ha-nem új ismeretek előállítása történik, hanem tudástranszfer, amely csak tanulási tevékenység által működtethető (Mártonfi 2006: 220).
Az elhúzódó, tartós munkanélküliség nemcsak anyagi veszteséget hoz, ha-nem társadalmi státusvesztést is. Már a munkanélküliség során elszenvedett anyagi veszteségek, jövedelem-kiesés és egyéni, családi, társadalmi kompenzá-lási lehetőségei sem azonosak minden munkanélküli számára, a családi, társa-dalmi presztízsvesztés mértéke és annak érzékelése pedig még több társatársa-dalmi, morális, kulturális tényező függvénye.A társadalmi megbecsültség zuhanásá-nak érzete sokaknál együtt jár családi szerepük leértékelődésével, valós vagy vélt presztízsveszteséggel, sérülnek, sőt megszűnnek korábbi baráti, ismeretségi körök (Pásztor- Szűcs 2009). A munkaerőpiacon leghátrányosabb helyzetűnek tekinthető az, aki képzetlen, szegény, nehezen tanuló, gyakran motiválatlan.
Ebben a helyzetben lévők munkaesélyeinek növelése nagy kihívást jelent a társadalomban, a foglalkoztatáspolitikában.
Közgazdasági szemszögből a munkanélküliség három fajtáját különböztet-jük meg. Az első típus, a súrlódásos munkanélküliség, mikor a munkavállaló
második a strukturális munkanélküliség, mikor a gazdaság szerkezetének válto-zása tekinthető a kiváltó oknak, ide sorolhatók azok a munkavállalók, akik ha-nyatló ágazatban dolgoztak. Ebben az esetben a munkaerő keresletéhez nem tud azonnal alkalmazkodni a munkaerő kínálat. Az utolsó, a konjunkturális munka-nélküliség, mikor alacsony a munka iránti összes kereslet (Samuelson–
Nordhaus 2005).
A munkanélküliség időtartama szerint beszélhetünk átmeneti munkanélküli-ről vagy tartós munkanélkülimunkanélküli-ről, abban az esetben mikor a munkát kereső leg-alább 12 hónapja állástalan.
A munkanélküliséghez kapcsolódóan, szükséges még néhány fogalom meg-határozása:
Foglalkoztatottak, azok, akiknek valamilyen fizetett munkájuk van, va-gyis olyan tevékenységet folytatnak, amelyet a társadalom munkaként elismer és bért fizet érte,
Munkaerő- állomány, a foglalkoztatottak és munkanélküliek együttesen alkotják,
Munkanélküliségi ráta, az az arányszám, amelyet úgy kapunk meg, hogy a munkanélküliek számát elosztjuk a teljes munkaerő-állománnyal,
Munkaerőpiac, az a keret, ahol adott helyen és időben a munkaerő ke-reslet és kínálat konfrontálódik, megtörténik az adás-vétel: meghatáro-zott munka elvégzéséért ellenértékként megjelenik a fizetés,
Aktív lakosság, az aktív dolgozók, akik fizetett munkahelyen dolgoznak
Inaktív lakosság, a társadalom eltartott rétege, gyermekek, munkakép-telen személyek, háziasszonyok, nyugdíjasok, stb.