A mozgásritmus

A mozgásritmus alatt a mozdulatok térbeli, időbeli, dinamikai jegyeinek szabályos (az adott mozgás jellegének megfelelő) tagolódását, összerendezettségét, harmóniáját értjük. Az emberi mozgások sajátos ritmusát tehát a mozgásokat alkotó mozdulatok szerkezeti tagolódása adja (29. ábra).

29. ábra: Zene, tánc, mozgásritmus (http://szoknyanyereg.freeblog.hu)

A mozgásritmus egy adott mozgás belső harmóniája, amit a mozgásban résztvevő izmok, izomcsoportok összehangolt működése eredményez. A ritmus alapegysége, időbeli jellemzője az ütem.

Az idegrendszer a mozgástanulás folyamán a tapasztalt minták alapján koordinálja össze az izmokat, izomcsoportokat. Gyakorlás során az egyre csiszoltabb, ritmusosabb mozgások eredménye a gazdaságos, esztétikus és élményszerű feladatok végrehajtásában tükröződik.

A természetes mozgások gyakorlása során a mozgásszerkezetileg helyes végrehajtás kialakulásához az örökletes elemek (gének) adják meg az alapot és határolják be a fejlődés, fejlesztés lehetőséget.

A természetes mozgások ritmusának genetikai kódoltságát a következő pszichológiai kísérlet tükrözi: egy kismajmot olyan műmajmok között neveltek, amik másképp mozognak,

kommunikálnak, mint az egészséges élő majmok. A kísérlet végén a kismajom sosem tanult meg felnőtt korában rendesen kommunikálni a többi majommal, de a természetes

mozgáselemek végrehajtásának ritmusa nem tért el a többiektől, azaz mozgása nem lett ritmustalan.

Az idegrendszer tehát a leggazdaságosabb és egyben a legkoordináltabb testhelyzetet

igyekszik fenntartani. Ezért nem futunk, pl. magastartásban. Ha egy adott mozgást gyorsítunk (járásból futásba), akkor a mozgás ritmusa nem változik meg, csupán a tempója lesz más.

Biztos már mindenki látott olyan horrorfilmet, amiben „zombik” szerepelnek. A „zombik”

mozgása példának okáért teljesen ritmustalan. Nagyon egyszerű elképzelni, hogy mit jelent egy mozgás ritmusának megtörése az eredményesség szempontjából, ha arra gondolunk, hogy egy maratoni futónak milyen kilátásai lennének a győzelemre, ha magas térdemelésben vagy magastartásban kellene végigfutnia a távot. Ebben az esetben a maratonista nem a futás ritmusában teljesítené a távot, azaz a futása ritmustörést, ritmustalanságot szenvedne minden lépésnél.

A ritmus szoros kapcsolatot mutat a technikával. Egy mozgás ritmusa a legeredményesebb végrehajtást teszi lehetővé, míg a technika a leggazdaságosabbnak, és legjobbnak tartott végrehajtási modellt jelenti. Ezek a fogalmak átfedik egymást, éppen ezért egy jó technikai végrehajtást produkáló személy valószínűleg jó ritmusérzékkel van megáldva. Ha valaki magasat akar ugrani és a nekifutásban egyet rosszul lép, akkor megtörik a mozgás ritmusa, ezáltal a technikai végrehajtás is rosszabb lesz, ami az eredményesség rovására megy.

A legkézenfekvőbb magyarázat a ritmusra, mint teljesítmény-összetevőre, a „fürdőszobai mérleges” kísérlet. A kísérlet során a feladat: gyors karlendítés hajlított könyökkel a mellkas felső síkjáig, majd ott hirtelen meg kell állítania a karmozgást. Ekkor a fölfele ható erőhatások miatt a fürdőszobamérleg alacsonyabb értéket mutat.

Ha megkérjük a vizsgált egyént, hogy szándékosan ritmustalanul hajtsa végre a gyakorlatot (pl. az egyik karját kicsit később kezdje el lendíteni, vagy az egyik karját felfele, a másikat lefele lendítse) akkor egyértelműen kevesebb lesz a mérlegmutató negatív kitérése. Ha az egyik karját fölfele, a másikat lefele lendítette az illető, akkor az erők kioltják egymást, és a mérleg állása a normális testtömeget mutatja.

Képzeljük el, hogy micsoda különbségek lennének egy futóversenyen, ha minden második versenyzőt megkérnénk, hogy karjukat egymással párhuzamosan lendítve fussanak. És ez még csak a karok okozta változás lenne. Nem vizsgáltuk a lábakat, a törzset, a fejet, stb.

Minden testrész mozgása hozzátesz vagy elvesz a teljesítményből annak függvényében, hogy mozgása illeszkedik-e az adott mozgás ritmusába, vagy sem.

A ritmust nem csak az élsport területén kell értelmezni. Döntő szerepe van minden mozgásos tevékenységben, legyen az iskolai testnevelés, nyugdíjas torna, rekreációs sport vagy éppen egy „sörmeccs”.

Ilyen szempontból érdekes vizsgálni a versenyszerű gyaloglást. A gyaloglás ritmusa nem hasonlít a járás ritmusára. Olyan mintha valakinek egy térdrögzítő sín lenne a lábára téve, ami megakadályozza a térdízület hajlíthatóságát. Ha ilyet látunk az utcán, akkor azt mondjuk, hogy ennek a járásnak nincs ritmusa. Érdekes vita lenne, hogy a gyaloglásnak, mint sportági mozgásnak van ritmusa, vagy nincs.

A legtermészetesebb mozgás, a járás példájával élve megállapíthatjuk, hogy a vázizomzat összehangolt működése biztosítja a megfelelő ritmusú harmonikus mozgást. Ha bármelyik összetevő megváltozik, felbomlik a mozgás ritmusa, belső harmóniája. Képzeljük el, hogy mi történik akkor, ha pl. járás közben az azonos oldali végtagjaink nem ellentétes irányban lendülnek, hosszabb ideig tart a karok lendítése, mint a láblendítés, vagy erőteljesebb a láblendítés, mint amit az ellépés ereje megkívánna.

A mindennapi gyakorlatban használatos (helytelenül) a gyorsabb és lassúbb ritmus megjelölés. A ritmus a fenti jellemzők alapján csak akkor változik meg, ha a szabályos

elrendeződés megváltozik. Azaz egy mozgásnak vagy van ritmusa – a sebességtől függetlenül –, vagy nincs. A sebesség megváltozásával a mozgás tempója, intenzitása, irama (időegységre eső mozgásmennyiség) változik meg, és nem szükségszerű a ritmus (a belső harmónia)

megváltozása. Tehát a mozgásritmus nem változik meg, ha a járásból futásba megyünk át, mivel a mozdulatok térbeli, időbeli és dinamikai arányai nem változnak.

A mozgásritmus, a mozgástempó és a mozgásütem fogalmának értelmezése a gyakorlatban, még a szakemberek számára is gondot okoz, sokszor helytelenül használják a kifejezéseket.

Röviden ismételjük át a három fogalom jelentését:

d) Mozgásritmus: A mozgást alkotó mozdulatok térbeli-, időbeli- és dinamikai jegyeinek szabályos (a mozgás jellegének megfelelő) tagolódása, összerendezettsége, harmóniája (pl. a futás technikája).

e) Mozgástempó: Az időegységre eső mozgásmennyiség száma, tehát azt mutatja meg, hogy egy mozgásból egységnyi idő alatt hány darabot hajtunk végre (pl. futólépések száma).

f) Mozgásütem: A mozgásokat alkotó mozdulatok, erőimpulzusok intenzitásának,

hatásidejének és intervallumainak időrendbe szerveződésének aránya (futás közben pl.

a térdlendítés).