A moreszka és a kora újkori angol morristánc: források és történet

Az angol folklór és közköltészet gyűjtése már a XVI–XVII. században megin-dult: egyrészt saját szórakozásra gyűjtöttek magas rangú és elit státuszú olvasók

2 Kiindulópontként Küllős Imola közköltészeti definíciói szolgáltak, bár jelen tanulmány nem vállalkozhat a bemutatott jelenségek pontos elhelyezésére és definiálására. Az általam elemzett szövegek egy részében véleményem szerint folklorikus elemeket találunk – „nem a szájhagyományból származó, de a folklór jellegzetességeit mutató, anonim, variálódó, köz-ismert szöveg(részlet), alkotás” –, máskor a folklorizmusra ad inkább példát a kora újkori angol szöveg, azaz ismert, hivatásos szerzők (Nicholas Breton, Thomas Weelkes, Thomas Morley) emelnek be műveikbe egy-egy népköltési témát, motívumot, dallamot, vagy imi-tálják azokat, így a az „oralitásban élő folklór másodlagos felhasználása” figyelhető meg. Vö.

Küllős Imola, „Közköltészeti kisszótár: A leggyakrabban használt közköltészeti fogalmak, szakkifejezések rövid magyarázata”, in Doromb: Közköltészeti tanulmányok 7, szerk. Csörsz Rumen István, 45–60 (Budapest: Reciti, 2019), 47–48.

populáris műveket, másrészt az „antikváriusi” érdeklődés már némi konkré-tabb, szervezettebb formákat is öltött. Példának okáért népi szokásokról és hie-del mekről írtak egyes vidékek „természetrajza” kapcsán, vagy nosztalgikusan visszaidézve a gyermekkorban a dadáktól tanultakat.³ Ebben az időben még az elit rétegek növekvő távolságtartása⁴ a „vulgáris” hagyománytól nem volt egy-séges, a korai folklorista érdeklődésű művelt gyűjtők válogatás és különösebb értékítélet nélkül örökítettek meg szokásokat, hagyományokat, legföljebb saját személyes nosztalgiájuk színezte a gyűjteményt. Később azonban ez a nagyobb-részt értéksemleges attitűd megváltozott, bár a gyűjtés egyre rendszerezettebb lett a XVIII. századtól kezdődően. 1725-ben Henry Bourne tiszteletes adta ki gyűjteményét Antiquitates vulgares címmel, melyben a közemberek („common people”) nézeteit és ünnepségeit („opinions and ceremonies”) közvetítette. Ezt a kiadványt bővítette John Brand 1777-ben Popular antiquities című kiadvá-nyában, melyben már a a vulgáris és a populáris szavak egymás szinonímáiként szerepeltek („vulgar Rites and popular opinions”, „popular Notions and Vulgar Ceremonies”).⁵ Ugyan maga a folklore szó csak 1846-ban bukkan fel Angliában, s a XIX. századi alapos tudósok sok régi olcsó nyomtatványt megjelentettek fakszimilében mint forráskiadást, de igazán objektív tudományos leírást vagy értékelést nem szabad keresni e kiadványokban egészen az 1960-as évekig.

A kora újkori populáris kultúra hívószavai közé tartozott az igen népszerű morristánc, mely bonyolult történelmi-földrajzi hagyományrendszerbe illeszke-dett bele, mint látni fogjuk. Nehezen szétszálazható etimológiájától és történeti változataitól eltekintve viszont a kora újkori Angliában nagy népszerűségnek örvendett, gyakorolták és használták, utaltak rá sok formában, egyfajta evokatív hívószóként idézte meg a populáris kultúra egészét. Tipikus elemei alapján könnyen azonosították: azaz, ahol férfitáncosok lebegő ingujjakkal és vádliju-kon csörgőkkel nagyokat ugrottak és élénken táncoltak a sípos és dobos zené-jére, ahol megjelent a női ruhába öltözött férfi, a Maid Marian (’Mari leány’), a bolond és a vesszőparipa (’hobby-horse’), akik a közönséggel interakcióba lépve flörtölgettek és adományokat gyűjtöttek a táncosok (korábban az egyházmegye) részére, ott a nézők tudták, hogy morristáncról van szó, még akkor is, ha eseten-ként egy-egy elem kiesett – innen ered az a téves elképzelés, hogy a vesszőpari-pa Shakespeare korára kikopott a táncból.⁶ Megjelent a tánc a közszínházban,

3 Lásd John Aubrey (1626–1697) kéziratos, 1687–1689 közt készült gyűjteményét, a Remaines of Gentilisme and Judaisme-t, melyet a XIX. században adtak ki nyomtatásban.

4 Erről részletesen ír könyvében végig Mary Ellen Lamb, The Popular Culture of Shakespeare, Spenser and Jonson (Abingdon: Routledge, 2006).

5 Tim Harris, „Popular, Plebeian, Culture: Historical Definitions”, in The Oxford History of Popular Print Culture, 50–58, 50.

6 Erről részletesen lásd Natália Pikli, „Remember Jephthah, Forget the Hobby-Horse: Ballad, Proverb, Song, and Play in Shakespeare’s World”, in Kősziklára építve / Built Upon His Rock:

egyetemi drámákban, arisztokraták maszkos játékaiban és az olcsó ponyva-nyomtatványok szövegeiben, népszerű madrigálokban, ablakillusztráció ként és tájképben: a különböző médiumok jól kihasználták a morristánc felidézésben rejkő reklámértéket. (Lásd a következő oldalakon közölt képeket.)

Mielőtt a konkrét elemzésekre térnénk, szükséges annak tisztázása, mit ér-tünk általában morristánc vagy moreszka alatt. A magyar tudományosságban Domokos Pál Péter 1958-as tanulmánya óta nem született átfogó elemzés a ter-minus és a jelenség bonyolultságáról,⁷ és kiváló kutatónk sem ismerhetett még akkor minden szükséges adatot és forrást. Ma már nemcsak az Early English Books Database áll rendelkezésünkre, mely az 1470 és 1700 közötti angol nyelvű nyomtatványok digitális másolatát tartalmazza folyamatosan növekvő szöveg-korpuszban, hanem támaszkodhatunk az angolszász tudomány azóta megjelen-tetett eredményeire is, a kultúrantropológus és kultúrtörténész Violet Alford, Ronald Hutton, és főként a tánctörténész John Forrest könyveire.⁸ Ennek

el-Írások Dávidházi Péter tiszteletére / Writings in Honour of Péter Dávidházi, szerk. Panka Dá-niel, Pikli Natália és Ruttkay Veronika, 285–295 (Budapest: ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet, Anglisztika Tanszék, 2018). A két korabeli kép copyright okok miatt itt nem közöl-hető eredetiben, de a következő honlapokon megtekintközöl-hetők: az ún. Betley-ablak (1500-1621) a Viktória és Albert Múzeum gyűjteményében (https://collections.vam.ac.uk/item/O8054/

window-unknown/ ), az 1620-as tájkép a cambridge-i Fitzwilliam Múzeum tulajdona (https://

collection.beta.fitz.ms/id/object/1388). A Betley-ablakról a szövegben megjelenő kép a Folger Shakespeare Library digitális képgyűjteményéből származik, a creative commons alá tartozó pontos rajzmásolat. Will Kemp, korának híres komikus színésze és morristáncosa 1600-ban szólókarrierbe kezdett, és otthagyta a Lordkamarás Társulatát. Ennek kezdete volt a London-tól Norwichig tartó szóló morristánca, melyre pénzbeli fogadásokat is kötöttek, majd miután sokan nem fizettek, Kemp maga adta ki vállalkozásának és morris-útjának leírását 1600-ban egy negyedrét olcsó kiadványban: [Will Kemp], Kemps Nine Daies Wonder (London: E. Ling, 1600). Ennek címlapján látjuk a tipikus morris-öltözetet és a zenész figuráját is.

7 Domokos Pál Péter, „A  moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban” (ere-deti közlés: Filológiai Közlöny 4 [1958]: 27–45; 5 [1959]: 194–223), in Domokos Pál Péter, Múltbanéző: Tanulmányok, 237–321 (Budapest: Magvető Kiadó, 1990). Ez utóbbi kiadás-ra hivatkozom. Korábbi tanulmányaimban angolul és magyarul érintettem a kokiadás-ra újkori morristánc problémáját, de inkább annak egyik alakjára, a hobby-horse-ra (vesszőparipa) fókuszáltan. A morristáncról részletesebben lásd készülőben lévő monográfiám vonatkozó fejezetét (Shakespeare’s hobby-horse and early modern popular culture, Routledge, várható megjelenés: 2021).

8 Violet Alford, The Hobby Horse and other Animal Masks (London: Merlin Press, 1978);

Ronald Hutton, Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain (Oxford: Oxford University Press, 1996); Ronald Hutton, The Rise and Fall of Merry England: The Ritual Year 1400–1700 (Oxford: Oxford University Press, 2001); John Forrest, The History of Mor-ris Dancing 1458–1750 (Cambridge: James Clarke and Co., 1999); Jane Garry, „The Literary History of the English Morris Dance”, Folklore 94, 2. sz. (1983): 219–228. Míg e források sok információval szolgálnak, kritikával kezelendők. Egyrészt nézőpontjuk tud torzítani, mert Alford és Hutton túl tágan értelmezi a lóalakoskodás és a morris kapcsolatát, Forrest tánctörténészként irodalmi dolgokban téved, és egyébként is egy olyan evolúciót feltételez a morristánccal kapcsolatban, mely erősen megkérdőjelezhető a szövegkorpusz tükrében.

A Betley-ablak reprodukciója a Folger Shakespeare Library gyűjteményében

Israhel van Meckenem rajza moreszkáról (XV. század vége)

Kemps Nine Daies Wonder (1600), címlap

lenére ma sem egyszerű a morristáncot definiálni, hiszen egy-egy területen és korban különböző megjelenési formákat öltött, a kora újkori Angliában pedig különösen változatos és folyamatos változásban lévő kulturális jelenségről be-szélünk, mely eltérő attitűdöket hívott életre a különböző fogyasztói rétegekben.

Mint azt Domokos tanulmánya jelzi, már a moreszka (angolul morris)⁹ szó is bizonytalan eredetű, egyesek szerint a dél-európai országok mórokkal vívott harcából harcára utal, vagy a táncban gyakran szereplő bolondfigura miatt az antik mimus bolondjának moros elnevezéséből származik, és olyan, a XIV. szá-zadtól használatos gyűjtőfogalom, melybe beletartozik sokfajta tánc, népi játék vagy szokás.¹⁰ Mint látni fogjuk, még egy országon és egy aránylag jól körülha-tárolható időszakban (például a XVI–XVII. század fordulójának Angliájában) sem teljesen egyértelmű, mit értettek a kortársak morris alatt, hiszen a hozzá kapcsolódó tévhitek és attitűdök jelentősen befolyásolták a leírókat. Ilyen szem-pontból tanulságos röviden áttekinteni az angol korabeli magyarázatokat.

Ugyanazon időszakban, amikor a morristánc és a hozzá kapcsolódó hobby-horse, vagy vesszőparipa a populáris kultúra egyik legfontosabb evokatív erejű szimbólumává vált, egyes klasszicizáló intenciójú, elitista szerzők (Philemon Holland, 1601; John Minsheu, 1617) a morristáncot egy ókori görög harci tánc-cal, a phürrikével próbálták összefüggésbe hozni, melyet Pürrhosz, Akhille-usz fia talált föl – így tudatosan távolították így a morrist a vulgáris regisz-tertől.¹¹ Pár évtizeddel később, 1654-ben Christopher Waze már a tánc mór eredetét hangsúlyozta, elítélve annak egzotikus és primitív, vad jellegét („wild and exotic moriscoes”). Ezt az eredeztetést vette át Francis Peck John Milton Comusához fűzött kommentárjában (1740), kiegészítve azzal, hogy magát a táncot John of Gaunt hozta Angliába Spanyolországból a XIV. században. Peck

Forrest egyértelműnek tekinti azt a történeti-földrajzi elmozdulást, ahogy az eredetileg udvari-arisztokrata moreszkából népi, egyházmegyei, donációt gyűjtő szokás lett, majd a városokba került, és végül „irodalmizálódott” – mindez még ugyanazon század folyamán.

A korabeli adatok épp több forma szinkrón együttélést támasztják alá a XVI–XVII. század fordulójának évtizedeiben.

9 Az Oxford English Dictionary etimológiai nagyszótár 1458-ből jelöli a morris dance első an-gol szóelőfordulását egy latin szövegben, s feltűnő még a sok hiányzó adat mellett is, hogy a morris és a hozzá kapcsolódó szavak sokkal többször fordulnak elő a XVI–XVII. században, mint bármikor később. The Oxford English Dictionary: Second edition. prep. J. A. Simpson and E. S. C. Weiner, Vol. 7 (Oxford: Clarendon Press, 1989), ’morris dance’, fn.

10 Domokos, „A moreszka Európában…”, 237–238. Sajnos Domokos csak a Skót Néprajzi Tár-saság 1948-as morris-eseményét és az ebből fakadó publikációt veszi alapul elemzésekor, más szakirodalmi vagy primer forrást nem használ, így sokszor téves megállapításokat tesz.

Ezeket a megfelelő helyeken korrigálom.

11 Philemon Holland Plinius-fordításában szerepel a következő szövegrész: „The Curets taught to daunce in armour; and Pyrrhus the Morisk, in order of battell […]. A common thing it was among them to encounter and meet together in fight like sword-fencers, and to make good sport in a kind of Moriske dance.” Idézi Forrest, The History of Morris Dancing, 5.

viszont már utal arra is, hogy az „importált” tánc lokális angol elemekkel ve-gyült, például a Maid Mariannak öltözött férfi figurájával. Francis Douce ta-nulmánya (A Dissertation on the Ancient Morris Dance, 1807) szintén a spanyol eredetet fogadja el, de azt kiegészíti földrajzi és egyéb változókkal, és utal arra, hogy a spanyol forma francia és németalföldi közvetítéssel kerülhetett Ang-liába. A morristánc a XIX. század végén és a XX. század elején kerül újra a tudományos érdeklődés középpontjába Angliában, amikor Cecil Sharp nem-csak kutatta, hanem egyben fel is élesztette ezt a hagyományt.¹² A mai angol hagyományőrző csoportok egy olyan szinkretikus morristáncot mutatnak be, mely nagyobb részben alapul Cecil Sharp rekonstrukciós munkáján, mint egy autentikus folklórjelenségen.

Összességében elmondható, hogy a késő középkori és kora újkori Euró-pában népszerűvé vált, Moriskentanz, morisco, morris vagy moresque néven emlegetett tánc nagyon különböző formákat öltött. Univerzális motívumok azonosíthatók benne (férfitánc, csörgők a lábra szíjazva, ugrások magasba, dra-matikus motívumok), de a lokális és időbeli variánsok jelentősen el tudnak tér-ni egymástól.¹³ Létezett egy udvari-elit variáns, amire Európában már a XIV.

századtól, Angliában inkább a Tudor-kor elejéről vannak biztos adataink, de tudjuk, hogy VIII. Henrik udvarában igen népszerű volt.¹⁴ Ahogy Israhel von Meckenem a Strasbourgi Almanachba készített illusztrációján is látszik, a férfi-táncosok mozdulatai, csörgői és repkedő ingujjai jól jelzik a tánc vitalitását, és a középen álló Hölgy jutalmat (gyűrű) tart kezében, azaz az udvari moreszka az udvari szerelem és a lovagi torna egyfajta inkarnációja is lehetett, ahol a hölgy kegyéért versengtek a táncosok. Ez az udvarlási dramatikus motívum szintén általánosnak tűnik, bár a népi változatokban a pogány termékenysé-gi rítusokkal vegyült, s a szexualitás egyértelműbb hangsúlyokat kapott, mint majd látni fogjuk. A kardtánccal való összefüggés is lokális változatokat mutat:

12 Uo., 6–10.

13 Ezért nem szerencsés Domokosnak az a szinkretizáló törekvése, hogy együtt kezelje a XVI.

századi angol morristáncot (szerinte ez az „ős-moreszka”) Eramus Grasser XIV. századi szobrocskáival, Orlando di Lasso moresca-dallamaival, valamint a magyar és román folklór moreszka jellegű motívumaival anélkül, hogy a fogalom ezen időben és földrajzilag széttartó jellegét szem előtt tartaná. Így nagyon fontos és értékes tételek és adatok keverednek olyan megállapításokkal, melyek egyértelműen tévesek. Pl. az ún. Betley-ablak kapcsán Domokos helyesen és előremutatóan jegyzi meg, hogy Israhel van Meckenem késő XV. századi rajzán alapul a figurák többsége, de utána azonosítja a (kölcsönzött!) figurákat angol társadalmi osztályokkal és más nemzetiségekkel („lovagi rend”, „papság”, „paraszt”, „földbirtokos”,

„mór”, „spanyol”), aminek semmi alapja nincs, akárcsak annak a kijelentésének, hogy a bo-londfigura „ugat, mint egy kutya”, és ő maga Robin Hood, aki „bírói síppal irányítja a táncot”.

Domokos, „A moreszka Európában…”, 240–244. A Robin Hood-hagyománnyal való kevere-dés valóban jellemzi a kora újkori angol morristáncot, de ennél sokkal bonyolultabb módon.

14 Forrest, The History of Morris Dancing, 74–82, 89–90. Hutton is kiemeli az angol morristánc udvari gyökereit, Hutton, The Rise and Fall of Merry England, 33–34.

egyes helyeken szinte kötelező elem volt, máskor teljesen elmaradt, akárcsak a mór figura. A  befeketített arc például az angliai variánsokban egyáltalán nem jelent meg, s a kardtánccal való kapcsolat sem igazolható egyértelműen korabeli forrásokból. Ugyanígy, míg a bolondfigura időtől és helytől függetle-nül gyakran felbukkant, a félig ember, félig ló vesszőparipa nem volt kötelező elem még a kora újkori Angliában sem – innen ered az a másik hagyományos tévhit, hogy a puritánok űzték ki a vesszőparipát a morristáncból, ezért lett

„elfelejtve” („For o for o the hobby-horse is forgot”), melyre a korai Shakes-peare-kommentátoroktól máig szívesen utalnak tudósok. Helytelenül, hiszen ennél sokkal rétegzettebb volt a korabeli angol morristánc megjelenési formá-ja. Domokos példái a vesszőparipa más folklorikus változatairól tudósítanak;

a moldvai kalusár pünkösd idején, a galíciai lengyel konik húshagyó kedden, akárcsak a Torda megyei gircsózás lóalakja szintén általánosabb kapcsolatot mutatnak termékenységi rítusokkal. E rítusok és a lóalakok napszimbolikával kapcsolatos jelentését mélyebben elemzi a már említett Violet Alford európai és Ronald Hutton angliai kontextusban, azonban ezek a tanulságok messzebbre mutatnak a morristáncnál.¹⁵

Domokos Pál Péter vizsgálja az európai ikonografikus reprezentációkat is, köztük Erasmus Grasser XV. századi müncheni Maruschkentanzer-faszobrait, melyek jelzik a csörgők, repkedő ingujjak, erőteljes, vad mozdulatok dominan-ciáját a mór-figura megjelenése mellett. Szerinte akár a Rómában 1500 körül fellépő magyar moreszkatáncosok is lehettek Grasser modelljei, akikről Pietro Aretino olyan lelkesen írt.¹⁶ Miközben érdekesek ezek az ikonográfiai és szöveg-alapú összevetések, sajnos kevés megbízható adatunk áll rendelkezésre ahhoz, hogy Domokos állításait igazoljuk. Sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk a kora újkori Angliát tekintve, ahol a forrásanyag sokrétű és nagy korpuszon ala-pul, és két korabeli autentikus illusztrációnk is van: az úgynevezett Betley-ablak (1500–1621 között) és egy 1620 körül készült tájkép. Mindkettő – a műfajukból eredő szinkretizáló intenciójuk ellenére – egyértelműen tanúskodik a korabeli morristánc tipikus megjelenési formájáról (táncosok csörgővel lábukon, repke-dő ingujjal, nőnek öltözött férfi, bolond, vesszőparipa), sőt azt is jelzik, hogy mind az elit, mind a köznép egyaránt értékelte ezt a szórakozási formát. Az

15 Domokos, „A  moreszka Európában…”, 271–277, 281–282, 301–303. Véleményem sze-rint itt Domokos túl általános értelemben beszél, akárcsak Alford, a kultúrantropológus.

A lóalakoskodás mint rituális, pl. a termékenységgel kapcsolatos szokás általános jelenség:

sok népnél megjelenik sok formában, magyar területekről Újvári Zoltán is hoz rá példákat, vö. Újvári Zoltán, „A népi színjátékok és maszkos szokások alkalmai”, in A magyar folklór, szerk. Voigt Vilmos, 457–469 (Budapest: Osiris, 1998). Azonban ilyen széttartó hagyomány esetén vélemény szerint más jellemzőknek is jelen kéne lenniük ahhoz, hogy moreszkaként kategorizálhassuk az adott megjelenési formát.

16 Domokos, „A moreszka Európában…”, 247–252.

ólomüveg ablak egy arisztokrata udvarház májusi mulatságokat összefoglaló dísze volt, a tájképen pedig udvarhölgyek és urak együtt szemlélik a táncot köz-emberekkel.¹⁷