diplomatikai képviselője az ellenséges hatalomnak a hadüzenetet
átnyujtja ; s miután » a nemzetközi szerződések tekintetében föl
merülhető intézkedések « , a kongreszusi és békekötési szerződé
sekre is vonatkoznak : nincs a külügynek egyetlen mozzanata ,
melyet nemzetünk a magyar delegáczió utján törvényesen ne ellen
őrizhetett vagy melyért a közös miniszterek vád alá helyezése és
érdemlett büntetése iránt lépéseket ne tehetett volna , a nélkül
hogy a korona előjogaiba nyulna . Semmi más nem kellett e jog
gyakorlatához nemzetünk részéről, mint az, hogy oly parlamenti többséget válaszszunk, mely a 67 - diki törvényeknek hű őre s ha kell , szigoru végrehajtója . Mert a milyen a parlamenti többség : épolyan a delegáczió , semmivel se jobb , semmivel se rosszabb . Ez mathematikai igazság. Igaz, hogy a delegáczió még egy közös minisztert se vont felelősségre , sem a külügyek czélszerütlen veze tése, sem törvénysértés miatt. De volt - e eset arra , hogy a magyar országgyülés 67 óta egyetlen minisztert vád alá helyezett volna , pedig mondhatom , hogy a mi országos kormányférfiaink igen nagy része egy vak lóval sem ért többet, mint a közös minisz ter urak .
De mondhatja valaki , hogy a delegáczió közös intézmény s hiába állapitja az meg a külügyi budgetet, hiába hozhat hatá rozatokat a külpolitika irányára nézve, hiába szavazhatja le s helyezheti vád alá a külügyért : mivel közös dolog, nem lehet eléggé batályos. Am legyen . De a törvény világosan parancsolja, hogy a külügyek csak a magyar miuiszterium egyetértésével és beleegyezésével intézhetők ; a közös külügyminiszter csak oly kül politikát folytathat, melybe a magyar miniszterium beleegyezik . S miután az 1848 : III. t .- czikk 4. S -a szerint a magyar miniszteriumnak mindegyik tagja mindennemii hivatalos eljárásaért felelős az országgyülésnek : nagyon természetes, hogy a parlament a magyar miniszteriumot egészben s annak mindegyik tagját egyenkint felelősségre vonhatja s vád alá helyezheti azon esetleg nemzetünk kárára szolgáló külpolitikáért, melylyel a magyar miniszterek egyetértettek , melybe a magyar miniszterek bele egyeztek ; vád alá foghatja akkor is , ha a magyar miniszterek saját mulasztásaik s hibáik miatt nem gyakorolták a törvény parancsolta befolyást a külügyminiszter teendőire s e bűnös mu lasztás következtében az országot veszedelem éri.
Mert oly vad jogász nem akadhat széles Magyarországon még jogot nem tudó minisztereink sorában sem , a ki kétségbe vonhatná , hogy a magyar minisztereknek hivatalosan kell eljár niok, midőn a közös külügyér teendőivel egyetértenek s azokba beleegyeznek .
Igen nagy , s merein állitani, e monarchiában döntő hata lom az , melyet a törvény a külpolitika intézésére nézve nemzetünk
kezébe ad , midőn azt mondja egyrészről , hogy ez csak a magyar miniszterium egyetértő beleegyezésével történheik s másrészről a magyar miniszterium a külpolitikára gyakorlott törvényes , époly jog- mint kötelességszerü befolyásáért parlamentünknek felelős.
Ha a felelős magyar kormány határozottan vétót mond a közös külügyér politikája ellen s tiltakozásának minden követ kezményivel számot vetve , érdekeink megóvásáért a nemzet élén küzdi törvényes harczát a közös miniszterium ellen : akkor Kö niggrätz után nem akad többé a monarchiában soha oly minisz tere a császári háznak , ki azt merje tanácsolni a koronának , hogy köss szövetséget vagy békét, indits háborut, hódits és okku pálj a magyaroknak ellenére ! Bizton hiszem , hogy a közös mi niszter nem találna alkotmányos uralkodót, ki meghallgassa a törvénytelen tanácsot, melynek más eredménye ugy sem lehetne, mint a trón s a monarchia ujabb veszedelme .
Elég tartományt , elég országot veszitettek már a bécsi kor mányok 1867 - ig s nemzetünk , nehogy végre Szent István biro dalmais kótyavetyére kerüljön , törvénybe iktatta , hogy a felelős magyar kormánynak s az ez által vezetett magyar nemzeti köz véleménynek ellenére Bécs ne csinálhasson többé nagy politikát , hogy a vén Vindobona pe lõhessen több bakot az európai vadá szatokon .
Igaz , hogy az osztrák kormány nem tartotta szükségesnek a maga törvényébe azt sem beiktatni, hogya külügyek az ő befo lyásával intéztessenek . De az egészen Ausztria privát dolga ; mert a közösügyi törvény iránt semmi nem szerződtünk vele , se ő velünk . Mindenikünk annyi befolyást gyakorol a közös ügyekre, a mennyit törvényesen megállapitani jónak látott. A magyar tör vény jogerejét, az osztrák törvény joghiánya nem gyöngitheti.
A magyar törvény világos és határozott ; csak magyar mi nisterium kellett hozzá , ki azt pontosan végrehajtsa s magyar parlamenti többség , ki a törvény végrehajtását s a nemzet legfon tosabb jogának érvényét argusi szemekkel ellenőrizze .
Ha a magyar kormány és többsége e törvény nyujtotta erős biztositékok mellett sem védte meg nemzeti érdekeinket a külpolitikában : hozhatott volna az ily minisztereknek s ily majori tásnak törvényt maga Kossuth Lajos is : azok a paradicsomi füg
7
lenség mellett is Boszniába marsiroztak volna . Mert a független magyar király commandiroz : a lógó miniszterium és miniszteri többség pedig marsiroz . Azzal vége minden alkotmánybeli s ön állósági garancziának .
Hitemet teszem rá , hogy egy Andrássy Gyula és Tisza Kálmán az 1848 - diki törvények alapján épugy bementek volna Boszniába, mint az 1867 -kialapon ; az oda vezető külpolitikát a Tiszakabinet » a latere « minisztere épugy helyeselte s annak minden aktáját épugy ellenjegyezte volna , mint a 67 - ki alapra átpártolt Tisza Kálmán miniszter tette . Az oly többség pedig, mint a Tisza -kormányó, ament mond mindenre, ha mingyárt a 48 - diki törvények alapján került volna is a parlamentbe. Ne ve gyók sértésnek tőlem a 48 - diki törvények dicső alkotói ; de ez bi zonyos , mint a halál. Ily minisztereknek , ily majoritásoknak csinál hatunk mi isteni törvényeket : azokat is le fogják járni s ki fog ják játszani.
Az ujonczmegajánlás föltételei.
De az 1867 : XII. t .- czikk még a 8. S - sal sem meriti ki azon biztositékokat, melyeket a külpolitika sikeres ellenőrzésére nézve a nemzetnek nyujtott . Mert a törvény 12. S - a szerint » a magyar hadsereg időnkénti kiegészitését s az ujonczok megaján lásának jogát, a megajánlás föltételeinek meghatározását az eddig törvények alapján mind a törvényhozásmind a kormányzot köré ben az ország magának tartja fenn . «
Hogy mit jelent a törvényben ez » a magyar hadsereg « erről később szólok . Annak , hogy az ország az ujonczmegajánlás föltételeinek meghatározását az eddigi törvények alapján magának tartja fenn : nagy jelentősége van . Ez azt teszi , hogy a magyar országgyilés minden évben minden ujonczajánlásnál ünnepélyesen kijelentheti, hogy az ujonczokat mily külpolitikának támogatására adja meg ! A magyar országgyülésnek joga volt azt mondani, hogy orosz szövetségre , Törökország felosztására , Bosznia okku pácziójára egy szál ujonczot sem szavazok meg ; teljes s a királyi előjogok által korlátozhatatlan joggal birt a parlament elhatá rozni azt , hogy csak oly kormánynak szavazza meg az ujonczok
kiállitásáról szóló törvényt, mely az Oroszország elleni védelmet tekinti politikája vezércsillagának s mely a párisi szerződés sér tetlen fenntartása mellett veti kardját az európai mérlegbe. Igen , ezt a nagy és kardinális jogát a magyar országgyülésnek ünne pélyesen biztositja a közösügyi törvény.
S a véderőről szóló törvény e nemzeti jogunkat nem alte rálta azzal , hogy a hadsereg létszámát tiz évre 800,000 ember ben állapitja meg . Mert haa kormány azt akarja, hogy minden évben megkapja a 800,000 hadi létszám fenntartására szükséges ujonczjutalékot ; ám tessék nekioly külpolitikát követni, mely a magyar országgyülésnek s a magyar nemzetnek külpolitikája. A két törvény egymás mellett nagyon szépen elfér s egymást böl csen kiegésziti.
Az ellenzék 1867 -ben megtámadta a közös ügyekről szóló javaslatot azért is , mivel e javaslat szerint Magyarország népé
nek véréről nem a magyar országgyülés rendelkezik . Deák Ferencz felállott s igy szólt :
» Azon vád , hogy javaslatunk szerint Magyarország véréről nem a magyar országgyülés rendelkezik , merőben alaptalan . Hiszen a mi javaslatunkban is egyenesen és határozottan fenn van tartva az ujonczok megajánlásának országgyülési joga , fenn van tartva az állitás föltételeinek meghatározása. A vád tehát – ugy hiszem — tévedésből származott s elég azt egyszerüen és határozottan visz szautasitani. «
Ugyanakkor felelt Deák azon vádra , mintha javaslatában az ország függetlenségét feladta volna : » Nincs megsemmisitve – ugymond -- azon ország alkotmányos függetlensége, mely a szük séges ujonczokról s azok kiállitásának föltételeiről saját országgyüi lésén rendelkezik . «
A nemzet tehát 67 -ben az ujonczállitás föltételeinek par lamenti megállapitását azért iktatta törvénybe, hogy a magyar hadsereget soha semmi oly háboruba ne vezényelhessék ( még bosnyák hóditásokra sem ), melyet a magyar országgyülés nem helyesel s miután a háborukat külpolitika késziti elő : a kor mány ne követhessen oly külpolitikát, mely Magyarország érde keibe ütközik .
*
Az egész 67 - ki alkotmánylevél nem ért volna egy tidibust , nem egy Offenbach -operettet, ha a magyar nemzetnek akülpoli tikára való befolyását minden oldalról szilárd biztositékokkal nem bástyázza körül. Mert hozhat a magyar törvényhozás nekünk szekérszámra törvényeket ; csinálhat évről évre nagy állami refor mokat ; gazdálkodhatik a legbölcsebben ; felvirágoztathatja az ország jólétét ; ha a külpolitikát Bécsben, a nemzet háta mögött, a magyar közvéleménynek ellenére ép oly absolut szabadsággal s ép oly roszul vezethetik , mint 67 előtt : akkor jön egy nagy háboru s pár nap alatt learatja évtizedes munka minden gyümölcsét, el söpri a béke vivmányait s nemzedékekre tönkre teszi az országot.
Felséges uralkodónknak trónja , családja s megmaradt biro dalma érdekében szintén mélyen kellett éreznie annak szükségét , hogy a külügyek a sadovai vész után , a magyar nemzet egyet értésével, alkotmányosan vezettessenek s örökre eltünjék azon régi absolutisztikus szokás, hogy a monarchia legéletbevágóbb kérdései fölött egy diplomata kanczellár tanácsára családi tanács ban határozzanak , hol a dynasztia házi törvényei szerint a nagy koru főherczegek többségi szavazata dönt.
Dynastiánk a zsoldos hadak idejében sem sok hasznát vette ezen házi külügyi kormányzatnak . » Die Politik meines Hauses « igen sok országába került már a Habsburgoknak. S ma , mikor a trónt és a hazát az egész nemzet katonai táborrá alakulva védi ; mikor egész népek ragadnak fegyvert s néphadak döntik el a nemzetközi viszonyokat : kell hogy a népeknek a háboru sorsát elhatározó külpolitikára már a békében megfelelő befolyásuk legyen , különben a csatát ismét el kell veszitenünk.
Ő Felsége megértette a megváltozott viszonyok e követel ményét és szentesité az 1867 : XII . törvényt, mely biztositja Magyarországot arról, hogy a külügyek a mi jogos befolyásunk és egyetértésünk nélkül nem intéztethetnek .
Föltéve azt , hogy delegácziónk hazafias kötelességének árulója lenne s a közös miniszterium müködését nem ellenőrizné a törvény határozatainak megfelelőleg, – a magyar országgyülés még mindig bir azzal a joggal és hatalommal, hogy lehetetlenné tegyen minden oly miniszteriumot, melynek külpolitikája nemze tünk érdekeivel összeütközik .
*