A világvége már megtörtént, és mi mind a pokolban vagyunk!
Egy Los Angeles-i hajléktalan A Hír-Háló is közölte, hogy 2018. augusztus 28-án, 15 órától a Beregszászi Já-rási Könyvtár adott otthont Lengyel János történész, író, újságíró Feltámadás Beregszászon, avagy Mitracsek úr visszatér című műsorának. Bár a rendezvé-nyen – összeférhetetlenségre hivatkozva – maga Mitracsek úr végül nem jelent meg, olvasói visszajelzések szerint ezt a hiányt az írónak maradéktalanul sike-rült pótolnia. (Vannak, akik ezt nem így gondolják, de azok véleménye nem szá-mít.) Amikor Mitracsek felvette a kapcsolatot Varga Évával, a könyvtár igazga-tójával, arra készült, hogy egy felejthetetlen műsort rendez a szülővárosában, felhasználva azt egyre inkább kiteljesedő kunyhóforradalmához30. Az volt a terve, hogy nagy nyilvánosság előtt fogja az író fejére olvasni annak vétkeit, de miután a stábja sorra vette az esetleges lehetőségeket, végül is ezt elvetették.
Mivel a városban sok rokona és barátja él az írónak, akik erősen támogatják, attól tartottak, hogy ő nyeri el a közönség szimpátiáját. Nem kockáztathatták meg, hogy az író profi táljon az esetleges szóváltásból. Számítottak rá, hogy fel-készülve ül ki a pulpitusra. Persze, azért elküldték az embereiket, hátha sikerül megzavarni a rendezvényt, kellemetlen helyzetbe hozva őt.
Az írónak, akit ezúttal nevezzünk csak szimplán Jánosnak, évtizedek alatt már több önálló műsora volt Magyarországon, Ausztriában, Szlováki-ában és Németországban, de szülőföldjén ez volt az első alkalom, és ezt ép-pen Mitracseknek köszönhette, aki, később ezt felismerve, háromszor verte a fejét a falba, s az háromszor adta azt vissza neki. Az igazgató asszony, aki a rendezvény moderátora volt, az író pályájának kezdetéről, Mitracsek úr alak-jának születéséről, a mitracseki világ kialakulásáról és a kárpátaljai irodalom kulisszatitkairól kérdezte a szerzőt. Mitracsek meg is hökkent, hogy
kihasz-30 A palotaforradalom helyi változata
nálatlanul hagyott egy ilyen ziccert, amikor az ő távollétében rossz hírét kelt-hette volna. Az interaktív műsor keretében a közönség is megszólalt, érdekes és lényegre törő kérdéseket tett fel a szerzőnek. A későbbiekben fontossá váló kérdése volt Mironyuk Natália könyvtárosnak, amikor arról érdeklődött, vé-gül is az író miért döntött úgy, hogy Mitracsek úr a korábbi kötet végén meg-hal. Erre már főhősünk is felkapta a fejét, talán mondanom sem kell, hogy nem elégedett meg az író válaszával. Sőt. Ezzel is újabb muníciót talált vele szemben – a gyilkosság vádját. Mitracsek nem nézte jó szemmel, hogy Halász László, a járási kulturális osztály vezetője tartalmas és kimerítő beszédben összegezte a hallottakat, biztatva az írót a további alkotásra, akinek verseiből Deák Alexandra, prózai műveiből pedig Katzler Hilda adott ízelítőt, ő maga pedig rövid humoros prózáiból és szómagyarázóiból olvasott fel. A rá jellem-ző módon, hadarva, elharapva a szavakat – ezt UM gondolta, aki felvételt készített a rendezvényről.
A programban szerepelt még irodalmi totó is, aminek során a jól tippelők könyveket nyerhettek, amiket a Madár János vezette budapesti Rím Kiadó biztosított. Az író a műsor elején kiosztotta a kitöltendő lapokat, ahol beug-ratós kérdések is voltak. Persze, egy ilyen vidám hangulatú – legalábbis ő an-nak szánta – rendezvényen nem vette véresen komolyan a dolgot, mint ahogy a jelenlévő Kekeczky sem. Mondván, hogy jól ismeri a totó menetét, a vála-szokban 1-et, x-et és 2-t jelölt, ezzel telitalálatot ért el, ami könyvnyereményt eredményezett. Ráadásul, mivel korrigálta az egyik válaszban mutatkozó hi-bát, még ráadás könyvet is kapott. Az író nem zökkent ki a szerepéből, hiszen érti a tréfát, végül minden jelenlévőnek kiosztott egy-egy könyvet, sőt, a Ma-gyar Újságírók Közösségének MaMa-gyar Múzsa című irodalmi folyóiratának néhány példányát is. Katzler Hilda, aki a szervezet irodavezetője, a Prizmán át című kötetét dedikálta.
A rendezvény végén kerültek kiosztásra a Mitracsek-díjak. Ennek érdekes története van. Az írónak, aki fi gyelemmel kíséri a magyar irodalmi életet – úgy a felső ligáét, mint az alsóbb osztályokét – feltűnt, hogy különböző mű-kedvelő egyesületek folyamatosan osztogatják önmaguk között a különböző díjakat, címeket. Amikor tudomására jutott, hogy az egykori ketrecharcos, aki írótáborokat rendez, jó pénzért a saját nevével fémjelzett irodalmi díjakat veszteget, elhatározta, hogy cselekedni fog. Eldöntötte, ő is alapít egy díjat, több kategóriában. De önmagáról mégsem nevezheti el… Elgondolkodott, hogy melyik hősétől kölcsönözze a nevét. Ezt eldöntendő és megünneplendő, Hildával elmentek egy korsó sörre az Ádám és Éva sörözőbe. Amíg
tanács-koztak, Mitracsek úr, aki értesült az író tervéről, gyorsan bejegyeztette az ön-magáról elnevezett díjat. Külön kikötötte, hogy ezt soha nem kaphatja meg sem Lengyel János, sem az író.
A frissen alapított alternatív elismerés tíz kategóriában jutalmazza a ki-emelkedő teljesítményt nyújtó közéleti személyeket. Az első díjazottak a következők: Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, dr. Dupka György lá-gerkutató, Oláh András költő, Varga Éva könyvtáros, Baráth G-Man Ferenc rapzenész, Szemere Judit újságíró-szerkesztő, Shrek Tímea író-szerkesztő, Moritz László újságíró, Deák-Csornyij Edit anya és Pallagi Marianna, a Kár-pátalja.ma főszerkesztője.
Az író fájlalta, hogy a honi sajtó távol maradt a rendezvénytől, egyedül Hegedűs Csilla, a Kárpáti Igaz Szó riportere ment el, aki rövid interjút is készített vele. Ezen túl, két kivételt leszámítva, távol maradtak a Kishaza iro-dalmárai is. Igaz, a könyvtár olvasótermében így is teltház volt.
– No hiszen, azt a kis termet nem nehéz megtölteni, ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni! – szólalt meg Mitracsek maró gúny-nyal a hangjában.
A rendezvény végén a jelenlévők svéd- (a kék-sárga hatalom kedvéért) asz-tal mellett tovább folytatták az eszmecserét, immár kötetlen formában. A harapnivalót a könyvtár személyzete, a fi nom borokat a nagymuzsalyi Füzesi Elemér biztosította.
– Tessék, egy újabb családi összefonódás. Nem átallja a kötetben reklá-mozni a keresztapja vörösborát. Jó, elismerem, nem rossz, de azért mégiscsak vannak bizonyos szabályok. Vagy az írónak mindent lehet?