Dőreség az alá lovat adni, aki folyton átesik a másik oldalára.
Kerekes László Budapestre is beköszöntött a tavasz, bár olykor még erőre kapott a hideg szél, ám a nap melege, főként délidőben, már a reményt hozta el a patinás épü-letek közé. A Nagykörúton kitartóan kígyóztak a sárga kombinék, akarom mondani combinók, a kombinék máshol, más alkalomból kígyóztak. Meg a kígyók maguk, akik az április 8-án tartott választásokon kígyóztak a nemzet legaljasabb tagjának szájából. Szóval, a villamosok az állomásokon megáll-va előbb emberáradatot okádtak magukból, azt követően pedig egy újabbat nyeltek el. Kepes András egy korábbi műsorában Guyanába látogatott, ahol annyira összebarátkozott az egyik bennszülött törzs vezetőjével, hogy meg-hívta őt vendégségbe Budapestre. Amikor ez a kis termetű természeti ember-ke meglátta a körúton járó sárga villamosokat, ahogy embereember-ket nyelnek el és köpnek ki, azonnal felfedezte bennük az ősi gonosz démont, akitől a törzs a leginkább félt.
Nos, az egyik benzingőztől elsötétült bérházban bújt meg – bár nagyké-pűen azt is írhatnám, élt – Beregszász város egyik elfeledett szülötte. Jelzőt szándékosan nem teszek, ezt megteszik mások, olyannyira, hogy néha már neki is sok, aki történetesen írónak képzelte magát. K. L. J. – néha így emle-gették Irodalmia pletyka-érlelői, merthogy anno 2007-ben előnévvel illette őt a József Attila-díj. Átlagos napra ébredt, átlagos napra készült, ami nála sosem volt átlagos, azaz változatosan volt átlagos, átlagban. Átlagkeresete ál-talában nem volt kimutatható, mivel már azt megelőzően elköltötte, mielőtt egyáltalán kézhez kaphatta volna. Ettől függetlenül igazán ügyesen mene-dzselte a költségvetési hiányt.
– Ne szaporítsuk a szót! Ugyan, milyen napjai lehetnek egy átlagos írónak, ha egyáltalán ez a megnevezés, ebben a helyzetben, megállja a helyét? – vágott közbe Mitracsek a rá jellemző meggondolatlansággal.
Szóval, reggelre ébredve sosem tudta, hogy mire fekszik estére. Most ép-pen a tippmix szelvényeit töltötte ki. Mi van? Ez még nem játékfüggőség!
Különben meg minden gyereknek kijár a játék. Az élet maga is szerencsejá-ték. Minden nap kockázunk, kockáztatunk. „Meguntam félni, kockacukor”
– idézve Lovasi Andrást és zenekarát.
A csengő hangja a konyhában érte, azaz érte volna, merthogy sem a ka-putelefon, sem a csengő nem működött már egy ideje. Az ódon bérházba napközben bárki könnyen bejuthatott, mert a földszinten egy elektromos ci-garettákat szorgalmazó, azaz forgalmazó bolt üzemelt, ezért este hatig nyitva volt a bejárati kapu. A hátsó lépcsőházhoz vezető rácsos ajtó többnyire nem volt bezárva. Ez volt az úgynevezett surranópálya. Szóval, napközben köny-nyen be lehetett jutni az épületbe.
A kopogtatásra ajtót nyitott. Egy hivatalos külsejű, öltönyös ember állt előtte. Később már megdöbbenve gondolt vissza erre a jelenetre. Pedig nem rendezett jelenetet, hiszen nem volt rendező, nem az alföldön született, és Nagymuzsalyban is csak néhány évig lakott. Albérletben – az ősi házban, az ősi birtokon.
– Ön L. J., az író, a Mitracsek úr nevezetű regényfőhős megalkotója? – szólalt meg hivatalos, színtelen hangon. Még jó napot sem kívánt.
– Igen, én. De miért kérdezi? Miért így kérdezi? Mi járatban van, uram?
– Akkor ez az öné – azzal átnyújtott egy fehér borítékot, és távozott.
L. J.-nek az amerikai sorozatokból jól ismert jelenet jutott eszébe, amikor a megbízott különböző rafi nált módokon nyújtja át a bírósági idézést a gya-nútlan áldozatnak.
– Mi lehet ez? – gondoltam. Azaz, izé, gondolta L. J., aki most nem én vagyok, aki ezeket a sorokat írja. Mert ugyan én vagyok az, de az is, aki most éppen a borítékot bontja fel. Azaz, az vagyok, de ebben az esetben kívülálló-ként. Vagy hogy is van ez?
– Skizofr én, mondtam én – szólalt meg újra Mitracsek úr. De tudja mit, kedves olvasó, ebben az esetben inkább eltekintenék az úr megszólítástól.
Mondjuk, azért elvtársnak sem nevezném.
– Neked most kuss a neved! Megértetted? Legalábbis addig, amíg nem kapsz szót, mert most az írónál van a labda, azaz a boríték. Capisi? Ponyál?
A boríték hivatalos címzésén ez állt: Irodalmi Költött Alakok Ügyeit El-bíráló Bíróság, a borítékban pedig egy bírósági idézés állt.
– Nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen hatóság. Legalábbis, addig nem tudtam, amíg ki nem találtam. Ez is azt mutatja, hogy Mitracseknek
és a többi általam kreált hősnek és gyávának megadtam a lehetőséget, hogy hivatalos szervnél éljenek panaszukkal, ha van ilyen. Ezzel hatalmas öngólt lőttem, csak úgy szakadt a háló, és élelmes mém-vadászok azonnal felnyom-ták a fészre.
*
Irodalmi Költött Alakok Lengyel János
Ügyeit Elbíráló Bíróság
Idézés
Az Irodalmi Költött Alakok Ügyeit Elbíráló Bíróság beidézi Önt alperes-ként, az Ön ellen Mitracsek Ödön által indított eljárással kapcsolatban. A vádpontokat a bíróság előtt ismertetik Önnel.
Amennyiben nem jelenik meg, szabálysértési eljárás indul Ön ellen.
2018. március 15.
Jogász Jolán, főügyész
*
Hiába, minden barátban egy Brutus lakozik, és csak idő kérdése, mikor jön el március idusa, és ebben még Petőfi és társai sem tudnak segíteni. Ezt érezte most, amúgy is beteges szívébe keselyűként mart bele a fájdalom. Sej-tette, hogy Mitracsek valamire készül, de erre azért nem gondolt. Még magá-hoz sem tudott térni a meglepetéstől, amikor megint kopogtattak, egy újabb kézbesítő volt. Ezúttal, Mitracsek úr feljelentése nyomán, az Irodalmi Etikai Bizottság előtt kellett megjelennie. Izgatottságában fel sem fi gyelt arra, hogy egyik esetben sem volt indoklás. Az idézések nem említenek konkrét váda-kat. A csendháborításért kiérkező rendőrök már csak a ráadást jelentették.