2. 8.
Különben a falu templomát sem tartom igaznak.
Olyan bazárokkal várszerûen körülvett erkélyes, több csúcsban tornyosodó templom a magyar falvakban csoda ritkaságképpen akad. Semmi esetre sem tipikus ... kívül is van a falun – ami persze megint nem igaz dolog.
Kiállítási Újság,1896. aug. 24.
2. 9.
A községi mintakórház a falu közepén jeles be-rendezéseivel és antiszeptikus mindenféléivel nagyzoló álom, elérhetetlen ideál, példátlan pél-da. Egyetlen ilyen községi kórház sincs Szent István koronájának egész területén.
Az 1896-iki ezredévi országos kiállítás általános katalógusa.Budapest, 1896. Kosmos.
2. 10.
Tarka, eleven, kedves kép annak, ki megnézi.
Sorra minden falusi építô mód, minden paraszt ízlés, ami csak az országban divatos... A magyar ember egyszerû és erôs háza mellett van a szé-kely leleményes és furfangos háza, az oláh szür-ke falai mellett a tót szegényes, rovátkolt
geren-dákból összerótt konyhájából, a torontáli sváb-nak jómódról rend- és tisztaságszeretetrôl éke-sen tanúskodó lakóháza, a szepesi németé, mely az elôbbivel minden tekintetben vetekedik, az-tán az erdélyi szászé, mely építkezés modorá-ban, kényelmes beosztásában s tágas helyiségei-ben eme néptörzs magas fejlettségû kultúrája mellett bizonyít, melyet még a sötét tudatlan-ságban élô oláhság közepette is szívósan meg tudott ôrizni, majd meg a nagy szegénységrôl beszélô vármegyei vend ház pici ablakaival, ala-csony zsupfödte, padlózatlan szobájával...
Malonyay Dezsô:A magyar nép mûvészete I. Bu-dapest, 1907. 21.
2. 11.
Lakóik is vannak a házaknak: emberek és házi-állatok, rendes vagy ünnepi foglalatosságok köz-ben. Az egyikben kukoricát fosztanak, tollat a másikban, az ételt hordják be emitt, s ünneplô-ben a templomba mennek amott. Igaz, hogy csi-nált figurák ezek mind, de az arcvonásaik, min-den ruhadarabjuk, minmin-den cselekedetük az ille-tô vidéken divatosnak hû utánzatai.
Ezredéves kiállítási kalauz.Budapest, é. n. 45–46.
Magyarok
2. 12.
Érzéseinek a paraszt, kivált a szûkszavú, a nyu-godt természetû, a nemesen zárkózott magyar paraszt nehezen ad kifejezést, nem is igen tud hozzá, de meg, mintha a férfiasság rovására men-ne, ugyancsak módjával árulja el azt, ami a szí-vében van. Ez a bájosan naiv esetlenség nyilat-kozik meg mûvészi – soha nem feledjük, öntu-datlan mûvészi – munkájában.
Ezredéves kiállítási kalauz.. 47–48.
2. 13.
A lelki élet zavartalan összhangja és a komoly önérzet meglátszik e népen külsôleg is. Keresve sem találhatnánk szabályosabb arcú s arányo-sabb termetû népet, mint ezek a mi délceg
járá-sú legényeink, s nyílt, nyugodt tekintetû leá-nyaink.
Malonyay:A magyar nép mûvészete II.6.
2. 14.
Ez a bizakodás, egyénenkint is él; a magyar le-gény amikor búcsú alkalmával verekedni indul, nem visz magával botot, azt mondja: lesz majd az ellenségnek! Ez büszkeségének is az alapja;
elsôbbséget maga fölött semmi más nemzet-ségnek nem ád. ...A magyar népjellemet nagy-ban és egész tömegében tanulmányozhatjuk községi életében, a közügyekkel való komoly és okos foglalkozás közben. Mindenütt van egy
„falu bölcse”, a kinek tanácsára a köznép hall-gat, és egy „falu szája”, ki a nép nevében beszél.
...A magyar nép nem alázatoskodik, nem hu-nyászkodik, de mindenkinek megadja a tiszte-letet, kivált a tanúlt embereknek; papok, elôljá-rók, kedvelt urak szavára hallgat.
A gyermekek nevelésére sokat ád a magyar; fia-it, leányait iskoláztatja, jól táplálja, tisztesen ruházza; a néptanítókat tiszteli, becsüli. ...A csa-ládélettel szoros összeköttetésben van a vendég-szeretet is, mely a magyar népnek kiváló erénye.
A magyar gazdának mindig nyitva a kapuja, hogy a vendég bejöhessen, s a kedves vendégnek ki-szedik a szekerébôl a kereket s eldugják, hogy tovább ott maradjon: sütnek, fôznek a számára minden drágát és jót, agyonkínálják, s ha a sok evéstôl „magyar betegséget” talált kapni, kikenik a hátából a csömört, tollas ágyba dugják, s ha tovább megy, tarisznyáját, csutoráját is megtöl-tik még útravalóval. S nincs rá eset, hogy a ma-gyar gazda fizetést fogadott volna el a hozzá be-szálló idegentôl. ...A jól készült ízletes étel egyik oka annak, hogy a magyar faj legtöbb hadképes-séget s legkitartóbb munkaerôt fejt ki.
Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képek-ben. Budapest, 1896–1901.III. kötet. 298–299.
2. 15.
Nem ismerünk egyszerûségében nemesebb, egy-ségesebb, arányosabb életet. Tiszteletet gerjesz-tô békés egységben telik le az egész, egy hivatá-sa van és azt betölti a végsô célig arkaikus mél-tósággal; egész lényegében egyetlen mozdulatá-ban sincs egy parányi hazugság s a legteljesebb harmóniában van önmagával és környezetével, bölcsôtôl a sírig.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.. 11.
2. 16.
De azért jól él, vasárnap télen színházba viszi a családját, a hol nem ritkán a parasztleányok ül-nek a páholyokban, egy sorban a város elôkelôi-vel. Ezalatt ô maga künn a sógorral vagy a ko-mával egy kis borozgatásnak ered, fordulván ilyenkor elméjével a torony alá, t.i. a közügyek-re, melyeket a tornyos városházán intéz a ma-gisztrátus.
Az Osztrák–Magyar Monarchia…. VII.494.
2. 17.
A családot a magyar nép is az állam talapzatá-nak tekinti, s antalapzatá-nak körében rendet és jó erköl-csöt tart fenn. A nôt különben nagyra becsülik.
Féltékenységgel nem kínozzák; rábízzák a gaz-daságot, a háztartást, a konyhát, a gyermekek nevelését, a cselédek rakoncba tartását; ha vala-mit szereznek, abban a nô együttszerzô társ.
Az Osztrák–Magyar Monarchia... III.296.
2. 18.
Az asszony elôtt a férj apjukom, emberem, em-berkém; a férj az asszonyt galambomnak, lelkem-nek szólítja, de tegezi. A gyermek fiú és leány tegezi egymást, de ha a fiú legénnyé serdül, meg-kívánja, hogy a leány magázza, míg ô továbbra is tegezi.
Az Osztrák–Magyar Monarchia... VII.226.
2. 19.
De mégis mit látunk ma, ha az országon végig-tekintünk? Látjuk-e még a végtelen gyepes pusz-tákat, a határtalan legelôket, ezeket az ekétôl soha föl nem hasogatott területeket? Igenis, lá-tunk még itt-ott efféléket is; de ha az ország nyugoti felében, az úgynevezett Dunántúlon nézünk szét, azt is látni fogjuk, hogy ott részle-tenként már olyan a földmûvelés, mely az euró-pai haladottabb országokkal is versenyezhet. A kisbirtokos sok helyen kertileg míveli földjét;
minden talpalatnyi be van vetve, ültetve; egy fûszál sem vész kárba, és a gazda minden hulla-dékkal pótolni iparkodik azt, a mit a termelés által a talajtól elvont.
Az Osztrák–Magyar Monarchia… III.419.
2. 20.
A kisbirtokos háza, kertje rendezett; csûrje mu-tatja, hogy szorgalma nem volt meddô; csak is-tállójában nem olyanok még az állatok – a ló ki-vételével –, hogy a termelt takarmányt kellôen pénzzé tennék.
Az Osztrák–Magyar Monarchia… III.421.
2. 21.
Ami a konyhakertészet általános elterjedését il-leti, el lehet mondani, hogy kisebb városokban
és községekben kevés olyan ház van, mely mel-lett egy, vagy legalábbis egy negyed hold kert-ben annyi zöldséget ne termesztenének, mennyi a háztartásra szükséges; sôt a vidéken igen sok ügyes házi asszony nagy részben a fölösleges zöldségfélébôl fedezi a háztartási kiadásait.
Az Osztrák–Magyar Monarchia… III.471.
2. 22.
Mi történik a paraszttal? Mely átalakuláson ment a község keresztül? Mintha csak külsô, nehezen elviselhetô kötelékek védenék még, úgy-ahogy, az alaki összetartozóságot...
A paraszt magára maradt tôkeszegénységével, tudatlanságával. A patriarkális családi élet he-lyébe keserû gyûlölet, gonosz színlelés vagy er-kölcstelenség burjánzott. A törvények labirin-tusában a kis egzisztencia nem tud eligazodni
vezetô nélkül. ...Nagy parasztcsaládok – az ô erôs, patriarkális szövetségük alkotta a községi életet – föloszlottak. Egyik-másik fiú elment a nagyvilágba, fiákeres, rendôr lett; megvetôleg beszél otthon maradt fiatal öccsével, aki irigy-kedve nézi a civilizáció áldásaiban részesülô idôsebb testvért, hisz egy nap alatt keresett dorbézoló urakkal annyit, amennyit ô egy hó-nap alatt. A leány egyenesen beléhull az iszap-ba, anélkül hogy sejtené, amikor házi szôttes ruháját, bubos fejkötôjét úri ruhával cseréli ki.
Mindenki utálja a falusi közösséget. Ha azután megjön a levél a távoli országból, nagyítással és csillogó képekkel teli, százan esnek gondolko-dóba. Inkább ma, mint holnap, csak el innét!...
Így lesz árvább a falu s így szalad ki alólunk a föld, a haza.
Az Osztrák–Magyar Monarchia… VII.228.
Népmûvészet
2. 23.
A régi templomok és kastélyok újjáalakulnak, ôsi ékítményeik nagyobbára megsemmisülnek.
Székely kapuink rohamosan fogynak, építkezé-seinket az idô szelleme és viszontagságai gyor-san változtatják. A régi székely bútorok és házi eszközök nagybecsû festményeikkel együtt már a legnagyobbrészt elpusztultak. A székely cserépfestés már kiment a divatból. Bámulatos szép és eredeti díszû kályhacsempéink elvesz-tek, a vas- és bádogkályhák használatbavétele óta. Hímzéseink és varrottasaink páratlan mû-vészetét az idô teljesen megsemmisítette. Nép-költészetünk egykori hatalmas erejét alig látjuk ma itt-ott megmozdulni. Életmódunk, szokása-ink, ruházatunk mindjobban eltérnek régi ere-detiségüktôl.
Az Osztrák–Magyar Monarchia... XX.222.
2. 24.
... keveri a régit az újabb módival, de a szép össz-hangot megtalálja mindig s ízléssel alkalmazko-dik viseletében, annak komorabb vagy derûsebb
jellegével az évszakokhoz, a dolognaphoz, a gyász-hoz és az ünnepléshez.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I. 24.
2. 25.
A paraszt nagy gyakorlati érzéke is meglátszik mûvészetén. Az élet sok apró-cseprô nyomorú-sága tanítja hasznos ügyeskedésre, nem is igen akad mûvészetében olyasmi, aminek gyakorlati hasznos volta hiányoznék. ... E mesterkéletlen-ség mellett csudálatos egyes magyar vidék né-pében a dús formaérzék s a szín tobzódó, kielé-gíthetetlen szeretete – és mindez a romlatlan, teljes egészség jegyében. Nem riad vissza a rikí-tóan színes, nem a túldíszített holmitól; ezt megokolja az az erô, ami színes holmijára, kön-tösére, háza falára, gazdasági eszközeire a sza-badban, a napsütéses mezôn, a napfényben für-dô faluban árad – s megokolja otthonában, többnyire kis ablakos házában, a félhomály kö-veteli meg a színek gazdagságát. Lám a paraszt-szobában oly harmonikus föstött bútor mennyire rikító a városi házban. A
népmûvé-szet túlzásaiban is ritkán lesz bántóvá, valami kacagó vidámság, együgyûségében is üde ked-vesség árad belôlük. Változatossága is megnye-rô, a párosat kedveli, de három egyformát már nem szívesen csinál.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.24.
2. 26.
Az életbôl, közvetlen környezetébôl legszíve-sebben azt válogatja, ami eleven, friss és derûs.
Kedvtelve foglalkozik önmagával, hétköznapi dolgát végezvén vagy ünneplôben. Képzeletét leginkább a szerelem foglalkoztatja, s lelemé-nyessége kifogyhatatlan az erre vonatkozó mo-tívumok kitalálásában. Szereti a növényzetet, az állatot, ezeket jól megértve, ügyesen, a leg-nemesebb egyszerûsítésig, stilizálja is. Szereti az írást, a bötût, az ötvenes években még fala-pocskákra vésett, úgynevezett ábécés tábláról tanulta a bötût a gyerek nép s e táblákat egy-egy értelmes földmûves faragta. A kivitelben nyers, durva, de ez nemritkán hozzájárul alkotása mo-numentális voltához s erô van munkájában ak-kor is, amiak-kor meglepôen finom és könnyû.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.26.
2. 27.
A falu pedig – annak az egyszerû mûvésznek, a népmûvésznek környezete – már elszigetelt helyzete folytán is, sokkal maradibb, lassabban haladó, régihez ragaszkodóbb, semhogy az egyé-ni szabadságot korlátok közé ne fogná, korlátok közé fogván így a közös termelést is. Ez ád olyan önálló és külön jelleget egyes falvak s az egy-másra utaltabb vidékek munkájának, de viszont, ez akadályozza meg olyan szerencsésen, hogy egyesek hitbuzgósága vagy korlátozottsága ere-deti jellegétôl végképp megfossza a népmûvé-szetet. [...] általában, ahol teljesebb a politikai szabadság, ahol gazdasági függetlenség, vallási béke van s a falu elég távol esik a várostól, ott önérzetes a paraszt, ott megbecsüli, szereti ott-honát, földjét és ott bizonyosan találunk önál-ló, eredeti, ma is virágzó népmûvészetre.
Malonyay:A magyar nép mûvészete. I.20.
2. 28.
Mert ha van nemzeti jellege a magyarnak – mint ahogyan van minden nemzetnek –, benne kell annak lennie, látnunk, éreznünk kell azt a vona-lak lendületében, színek harmóniájában, a plasz-tikai formák változatában csakúgy, mint aho-gyan kicsendül az a magyar népdal ritmusából;
benne kell annak lennie a kompozícióban, a szer-kezetben, a fölépítésben csakúgy, mint ahogyan benne van a magyar prozódiában, a magyar nó-ta belsô ritmusában, dallamának jellemzô felépí-tésében. És benne is van. Ott kell keresni, ahol még megtalálhatjuk: a nép mûvészetében. Ott, ahol költészetünk is rátalált zamatos és eredeti magyarságára.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.10–11.
2. 29.
Végül épségben és tisztán fogjuk fenntartani azt az ôs, nemzeti forrást, ahonnan az állam-férfiú népismeretet, a költô a szárnyalásaihoz nemzeti erôt, a mûvész szeme új világokba ve-zetô eszméket, a tudós csalhatatlan ismeretet, a köznép pedig érzelmeire mindenbôl és minde-nünnen anyai szót meríthet.
Malonyay:A magyar nép mûvészete II.271.
2. 30.
Nem esik sem a jogos nemzeti önérzet, sem a ko-moly néprajzi tudomány rovására, ha kimond-juk, hogy a magyar paraszt holmija, háza, temp-loma, a magyar parasztélet környezete és jele-netei lehetnek igen érdekes és becses dokumen-tumok tudományos néprajzi szempontból, de mûvészi értéke csak annak a népi alkotásnak van, amelyben festôi, plasztikai, szerkesztésbeli vagy díszítési szépségekben nyilvánul meg a nép alkotó temperamentuma; mûvészi hasznát csak annak a népi holminak vesszük, amelyet ösz-tönszerû, naiv, de annál egészségesebb szépér-zékkel alkot és díszít a mi csudálatosan mûvész parasztunk.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.10.
2. 31.
A mûvészetek történetében világosan kifejezés-re jut az a jelenség, hogy a mûvészetek
megúj-hodása és föllendülése mindig akkor vette kez-detét, amikor a nemzeti sajátosságok fölismeré-se, azoknak megbecsülése és érvényesítése révén a fajbeli elemek ôsformái, illetve érintetlenül
megôrzött népi elemei vegyültek a magukat túlélt iskolai hagyományok közé.
Malonyay:A magyar nép mûvészete I.14