3. 1.
A turánizmus létjoga, alapja, jövôt nyitó nagy-szerûsége: a magyar falu, a magyar paraszt.
Ez a mindenek kezdetén álló alapigazság, mely-nek belátása nélkül nincs mentség számunkra:
a magyarság = a magyar paraszt. Ami kívüle van: idegen rablás, vagy betegség, vagy idôtlen csökevény. A magyar megváltás tényleg csak a magyar jászol mellôl indulhat ki. A magyar pa-rasztnál vannak még meg a faj ôsi emlékezései, az életösztön el nem homályosított védô erôi.
A magyar parasztság jövônk egyetlen jogcíme vagy megérdemelt halálos ítéletünk.
Szabó Dezsô: A turánizmus. Élet és Irodalom, 1923/1. 17.
3. 2.
Alaptételünk tehát: a magyar paraszt = a ma-gyarság, a magyar faj. Ez matematikailag pontos egyenlet, egyik fele sem több a másiknál. Teljes azonosság.
Szabó Dezsô: Új magyar ideológia felé. – A ma-gyar paraszt.Élet és Irodalom,1923/5. 1.
3. 3.
És szétjártam a magyar falvakban. Ahol vissza-tér belém életem minden távoli visszhangja. Ahol erôs vagyok minden dolgozó paraszt karjával, ahol minden parasztgyerek kacagása életemmé zuhog. És láttam, hogy ezer nyomorúság és el-lenség között, milyen dús erô, a jövônek mennyi gazdag csírája van ebben az ôslelkû népben. Hogy a szép cirádás, keresztény levelek felszíne alatt ott van a kincses, pogány ôshumusz, ahol a föld minden ôsereje termést ígér, ahol a természet érintetlen ösztönei adnak védelmet.
Szabó Dezsô: Levél az ifjúsághoz. Élet és Iroda-lom,1923/2. 32.
3. 4.
A magyarság élete és halála, faji megmaradása, sajátos fejlôdése és jövôje a magyar parasztban határozódik meg.
Szabó:Új magyar ideológia…1.
3. 5.
Örökös éberségre, ôsi megtartó ösztöneinek foly-tonos használatára volt szüksége, hogy a min-denféle ellenség közt átmenthesse magát a hol-nap számára. Mint ûzött vadkan a bozótban:
úgy bújt meg az ôsi psziché ösztönei közt: mert megbízható tanácsot, védelmet, továbbvivô erôt csak ott talált. Ez a magyarázata annak a csodá-nak: hogy annyiféle tatár járása után s egy tel-jesen idegenképletû történelmi életben, ôsi arca most is friss erôvel néz ránk. Vándorold be az ôsi székely vidékeket vagy a Szilágyságot, a bükkalji falvakat vagy Somogy némely vidékét: megfog ennek a csodálatos fajnak sajátos arca, ôsi ereje.
És akaratlanul kiáltás támad szívedben: hová tudták pazarolni ezt az óriási emberi értéket ezer éven át!
Szabó:Új magyar ideológia… 2.
3. 6.
Mert nehéz is ennek az ôsi emberfajtának a lel-kébe hatolni. […] Mert a paraszt elrejti magát.
Kapanyélen nyugvó parasztkéz.
Balaton-szabadi, 1935.
Fotó:
Gönci Sándor, Magyar Nemzeti Múzeum
Elrejti magát: ez az elsô alap ôs paraszti vonás.
A Petôfi–Arany–Jókaiék magyar parasztja, aki a tenyerén hordja a szívét, olyan valóság, mint a papiroskorona vagy a színházi ruhatár más kelléke. Ha volna ilyen hülye állat, az az életha-lálharcban az elsô nap elpusztulna tenyerével, szívével együtt.
Szabó:Új magyar ideológia… 6.
3. 7.
Ez a nagyszerû ereje a parasztnak: még véletlen-ségbôl sem árulja el azt, amit gondol, akar vagy érez. Hihetetlenül kerülô, furfangos utakon tud céljához jutni. El tud órákig úgy beszélni, hogy az semmire sem kötelez, semmi irányban sem köti le. Ha egyszer ösztönös látásával egy adott helyzetben meglátja érdekét, semmilyen frázis-sal, semmilyen eszközzel nem lehet elzavarni tôle. Oly elhihetô ámulással tud egyszerre három igazságnak igent bólintani, hogy mind a három saját hívének hiszi, ô pedig ezalatt életérdekei ôs igazságát menti. Segíti ebben az élet reális értékeinek ösztönös, sok századokon át örökölt meglátása.
Szabó:Új magyar ideológia… 6.
3. 8.
Mert intelligens, szellemileg rendkívül érett a ma-gyar paraszt. Senkit nem lehet kevésbé vádolni a vak sovinizmussal, mint engem. […] De ki me-rem mondani: a magyar parasztnál nincs intel-ligensebb paraszt Európában. A magyar paraszt tanulékonysága, megértô képessége, intelligens fegyelme letagadhatatlan tény. Ami a természe-ti adottságot illetermésze-ti, szellemi téren óriási magas-ságban áll a középosztály és az arisztokrácia fö-lött. Micsoda fejekre talál az ember, ha e nép mélységeit kutatja!
Szabó:Új magyar ideológia… 9.
3. 9.
Nem szereti a gyengét bántani, s az ellenfelet, ha már legyôzte, testvérének érzi a világ titok-zatos, nagy erôivel szemben. Csak pillanatnyi felindulásban vagy mámorban tud kegyetlen lenni.
Szabó:Új magyar ideológia… 9.
3. 10.
A dolog pedig így áll: ma a magyarságnak egyet-len vára, egyetegyet-len ereje, jövôjének egyetegyet-len biz-tosítéka a magyar paraszt önzése.[…]Ez a gör-csös, elharaphatatlan kapaszkodás az élet min-dennapi értékeibe, ez a minden zengô mondaton, politikai svarckünsztlerségen, kegyes malaszton gyôzedelmeskedô szent parasztönzés mívelte azt a csodát, hogy minden örvénylô bûneinek közepette még egy fiatal, duzzadó erejû magyar-ság áll a jövô kapujában.
Szabó Dezsô:Új magyar ideológia… 10.
3. 11.
Teljesen magára hagyatva: a rög és a vér irtóza-tos munkáját végzi a századok folyamán. Min-dig terem: termése másé. MinMin-dig harcol: gyôzel-me másé. Mindenki idegen és ellenség vele szem-ben: világi és egyházi úr, hivatalnok és zsoldos, sôt még az idegen is, még az ellenség is.
Szabó Dezsô:Új magyar ideológia… 11.
3. 12.
Derék, józan, megfontolt nép ez, és örül, ha bár-ki szeretettel, segíteni akarón közeledik hozzá.
[...] Ôsbozót ez, fiatal, független szellemû, bá-tor szívû ember kell ide, aki utat vág benne, aki a mesterséges tekervények között megtalálja az élet egyenes útját.
Féja Géza: Sövényháza bajai az óriásuradalom árnyékában.Magyarország,1934. okt. 24.
Kaszák ünnepe. Boldog, 1930 k.
Magyar Nemzeti Múzeum
3. 13.
Az erotikát, szemben az unalmukban túleroti-zált polgárokkal, leszorítják jól a létfenntartás egyéb dolgai mögé. Éppen mert a fajfenntartás fontossága csak fiatal, legénykori életük néhány esztendejében kerül elôtérbe, így fejlôdik ki az egész parasztságban egy nagyfokú, szinte ösz-tönös szemérmetesség, amely az erotika tényle-ges leértékelt helyzetének felel meg. Vagyis azért szégyellnek az erotikából nagy ügyet csinálni, mert az gyerekes, fiatalos dolog, afféle bolond-ság, mint a zene. Egyáltalán nem vallásos ízû szégyen ez.
Veres Péter:Az Alföld parasztsága.Budapest, 1936. 35.
3. 14.
A járásuk a leggyarlóbb. Lomha, nehézkes, a lá-nyoknál libaszerû. Ez a táj, a munkamódszer, a nehéz élet és az esztétikai tapasztalatlanság következménye. A fiúk és lányok ennek ellené-re, habár csak ifjúságuk néhány esztendejére is, igyekeznek ellenszegülni ennek a lomposság-nak. És akiknek sikerül, azoknak természetes lesz a járásuk, sokkal természetesebb, mint a vá-rosiaké, akiké, különösen a nôké, egyenesen utá-latos, ellenszenvesen affektált, pipiskedô, szí-nészkedô. Ettôl már különb a paraszti libaszerû járás is.
Veres:Az Alföld…46.
3. 15.
A tarka ruhát cigányosnak mondják. Rikítóan feltûnô, ordító színekkel, furcsa virágokkal dí-szített nôi ruhák meg a legények nyomán, akik katona vagy vándormunkás mivoltukban a nyil-vános házakban itt-ott megfordultak, azzal a kifejezô szóval jelölik, hogy kurvás. Minthogy a csábítás a célja.
Veres:Az Alföld…37.
3. 16.
Egy parasztlány, aki ad magára valamit, csajhos, csámpás, csüngôsruhájú nem lehet. Csajhos nem ugyanaz, mint amit az elôbb lomposnak mon-dottam. Lompos csak a test szabadságát jelenti, és ez egészséges. Viszont a túl szûk ruhát meg azért nem szeretik, mert az megszorítja a csípôt, és a far mozgásának nem erotikai bájt, hanem szexuális vonzást ad. Ezt ôk szégyellik, mert a legények kinevetik, sôt hallhatóan megszólják, hogy „de nagyon mozog a fara, megkívántatja magát” stb.
Veres:Az Alföld…41.
3. 17.
Nyelve természetesen mûveletlen, durva, de emellett plasztikus és kifejezô. Nincs benne sem-mi idétlenkedés és affektáció: azt mondják, asem-mit akarnak és úgy mondják, ahogy tudják. […] sôt az igazi ridegparasztok még ki is csúfolják a szô-lô-, gyümölcs- stb. termelô vidékek parasztjai-nak „szíveskedô” finom, képmutató „szívem-lelkem” beszédét.
Veres:Az Alföld…25–26.
3. 18.
Az alföldi parasztnyelvben nincs páthosz, mint-hogy a népben sincs. Bánata, szomorúsága köz-vetlen, szinte indulatszavakban fejezôdik ki. A fáj-dalom és öröm érzései egyszerû, szinte állati tisztaságú kifejezést kapnak.
Veres :Az Alföld…26–27.
3. 19.
Mint a nyelvrôl szóló fejezetben jeleztem, udva-riassági szólásformáik nincsenek, udvariaskodni nem is igen tudnak. Amit az urakkal szemben Busójárás Mohácson, 1934.
Magyar Nemzeti Múzeum
mutat, az nem igazi, nem szívbôl jön. Viszont ami meg szívbôl jön, azt nem szokta kibeszélni, nem érzelgôs. Jellemzô, hogy ha nem egészen idegennel van szemben, a kapott és kölcsönkért dolgokat egy kis viszolygással köszöni meg. Az is szégyenkezve mondja, akinek megköszönnie kell, és az is, akinek szól. Ez alól van egy nagyon használatos kibúvó, az, hogy „majd el is felejtet-tem megköszönni”. És ez nagyon helyes. A meg-köszönés úr–szolga viszonyt fejez ki, egyenran-gú, szabad embereknek nincs értelme hálálkodni.
Veres Péter:Az Alföld… 48.
3. 20.
[Színmûvészete] Egészen egyszerûen semmi sincs. Az igazi parasztság nem is szereti, lenézi a színészkedést. Az idétlen mûkedvelôsködés, mely majd minden faluban, sôt a tanyákon fo-lyik, nem bizonyít semmit. Ezt nem a parasztok csinálják, hanem az iparosok és az urak. […]
Az öreg parasztok haragszanak is érte, szívesen kirúgnák a faluból az ilyen kultúraterjesztôket.
[…] Irodalma természetesen szintén nincs. Ami az alföldi parasztról szól, azt csak róla írták, de nem ôk írták.
Veres:Az Alföld...32–33.
3. 21.
Ôszintén szólva, a komoly, nehéz életû öreg pa-rasztok meg is vetik a zenét, haszontalanságnak
tartják, és csak olyankor adják át magukat neki, amikor italosak. Van erre egy közmondás: „Józan fejjel nehéz bolondnak lenni.” Ez kifejezi azt a felfogásukat, hogy zene, dal, tánc könnyelmû-ség, bolondság.
[…]
Dalolni még úgy sem tud. Dalai az ordítás és a dúdolás szélsôségeiben rekednek meg. Ez azért van, mert az alföldi paraszt úgy, mint egyéb té-ren, vagy még jobban – zeneileg teljesen elma-radott. Nincs hangkultúrája. Éppen ezért sem az elvont magasabb rendû irodalmas zenét, sem a mûdalokat, de még ennek utánzásából és el-torzításából keletkezett városi aszfaltzenét sem bírja.
Veres:Az Alföld… 30.
3. 22.
A magyar paraszt nem passzív semmiféle olyan életkörben vagy viszonylatban, ahol jól kiisme-ri magát, ahol életérdekei minden feladatát jól ismeri.
Szabó: Új magyar ideológia… 7.
3. 23.
A paraszt szó ezer év véres, tragikus: de ígérô és követelô szimbóluma. Dózsa György nagyszerû felkelése nem kisgazdatragédia volt, hanem pa-raszttragédia. Ebben a szóban benne van a múlt-nak minden megfizetetlen adóssága, a jövônek minden joga. Ez a szó mintegy magába tömörí-ti a magyar föld népének egész nagy tôkéjét. Ez-zel a szóval bármelyik percben odaviheti hitele-zôit a történelem ítéletéhez: de most már fizes-setek!
Szabó: Új magyar ideológia… 1.
3. 24.
A magyar kérdés immár borzalmasan leegysze-rûsödött: országot akarunk-e, vagy pedig gyar-matot? S mikor síkra szállunk az országért, csak-is a gyarmatosító hatalmak ôsi ellenségeire: a géniuszra és a parasztságra támaszkodhatunk.
E két erô már száz esztendô óta úgyis egyre job-ban közeledik egymáshoz, egyre inkább össze-forr.
Féja Géza: A magyar gyarmat.Válasz,1935/5–6.
A legöregebb arató a mikrofon elôtt. Csákvár, 1929.
MFI. Magyar Nemzeti Múzeum
3. 25.
Felkutatni, bevinni a lelkekbe a magyar népszel-lem minden kincsét, a magyar népmûvészet min-den vonását: ez a turánizmus igazi tartalma és legfôbb feladata. […]
A magyar mûvész, a magyar iparos, a magyar író, egyetemes mûveltsége mellett, legmélyebb gyökereit a nép, a magyar paraszt pszichéjében táplálja: ez az igazi turánizmus.
Tudatossá tenni a magyar paraszt elôtt a magyar néplélek összes kincseit s ezen az alapon, sajá-tos törvényei szerint fejleszteni a legszélesebb kultúrára: ez az igazi turánizmus.
Kiemelni, megmenteni, éber figyelemmel lesni a paraszt gyermekei közt termô minden tehet-séget, gyümölcsözésig segíteni, utat nyitni elôt-te, helyet, irányítást biztosítani számára: ez az igazi turánizmus.
Megvédeni a falut a nagyvárosok undorító, ide-gen gyári, szellemi és ipari szemeteitôl: ez az igazi turánizmus.
Intézményesen védeni meg a magyar paraszt munkája gyümölcsét, gazdasági helyzetét, köny-nyû utakat teremteni, hogy arravaló tagjaiban középosztállyá fejlôdjék: ez az igazi turánizmus.
Eltörölni a húsevô és ragadozó nagybirtokot, ha-zát adni minden magyar paraszt lába alá: ez az igazi turánizmus.
Azok a kevesek, kikben a turánizmus tényleg a magyarság égetô szeretete s egy jobb jövô hero-ikus akarata: szervezkedjenek erre a munkára.
És minden mellékszándékút, minden üres frázi-sokkal törtetôt mint ôrültet vagy szédelgôt kell kikorbácsolni a magyar fórumról.
Szabó:A turánizmus.21–22.
3. 26.
Ha tudnánk még hinni a szavak mozdító erejé-ben, ha tudnók még hinni, hogy vannak még olyanok, akik akarják a magyarság megvalósu-lását az emberi igazság, az emberi jogok és az emberi haladás megteljesedése által, azt monda-nók nekik:
Magyar tanító, magyar mûvész, magyar tudós, magyar kereskedô, magyar gazdász, magyar if-júság! A magyarság a magyar paraszt. Semmi sincsen már kívüle, ami magyar, és mindenki, aki magyar, csak általa lehet az.
Menjetek szét a magyar falvakba. Járjatok szét a magyar paraszt között. Éljétek mindennapját, beszéljétek beszédét, figyeljétek meg élete min-den rezdülését. Szívjátok tele a tüdôtöket a lel-kével.
Hogy bennetek legyen a magyar paraszt, mint a kenyér és hús az erôs testben, mint az erô a friss növényben, mint a hit a keresztes vitézben.
A magyar paraszt legyen termésetek gyökere, s virágaitok mélyebb színe.
A magyar paraszt legyen akaratotok ereje, küz-delmeitek egysége, harcotok hite.
Itt minden igazi építés alapja a magyar paraszt.
És sírboltot épít a magyarságnak mindenki, aki nem erre az alapra épít.
Itt minden becsületes erô, minden igazi tehet-ség érvényesülésének egyetlen útja van: a magyar paraszt.
Minden harcnak egy a célja: visszafizetni Ma-gyarországot a magyar parasztnak. Az ô honfog-lalása, az ô gyôzelme a mi munkánk örökkéva-lósága.
A küldetés
Parasztok egy vidéki település fôterén, 1930 k.
Magyar Nemzeti Múzeum
Légy gyermeke és apja, tanítványa és tanítója, katonája és vezére a magyar parasztnak.
Aki ezeket a sorokat írja: ha a magyarság csak az arisztokrácia és a középosztály volna, már rég idegen, boldog országok felejtésébe menekül-ve, nagy emberi szépségekkel maratná le szüle-tése bélyegét. Vagy mint új Koriolánusz, az em-beri jogok élén jönne vissza megbosszulni az örök emberiség megcsúfolóit. De mert van ma-gyar paraszt, de mert itt van ez a sajátos arcú, tragikus szépségû, rejtett kincsû nép: érzi, hogy itt van elhivatása, drága keresztje, életének min-den értelme.
Szabó:Új magyar ideológia… 20.
3. 27.
Nehéz a kenyér és gonoszok az emberek. Az am-bíciók megrokkantak s a célok néha üres kalá-szok. Bocsássatok millió gyökeret az életbe, hogy
ha százat elvágnak, meg nem fogyott élettel él-jetek tovább. Bocsássatok gyökeret a földbe, az erdôbe, a vetésbe, a szent anyag titokzatos, örök folytatásába.
Szabó:Levél az ifjúsághoz.45.
3. 28.
A mi feladatunk, a „népiesség” következô, ne-hezebb feladata, figyelmeztetni a népet, hogy akarja, ami neki kell. Hogy tudatában legyen, mi
a kötelessége nemcsak maga iránt, az emberies-ség eszméje iránt, de a magyarság iránt is, mely nagyobb veszélyben van, mint valaha.
Illyés Gyula: Nép és népiesség.Magyarország, 1935. dec. 25.
3. 29.
Azok a tulajdonságok hát, amiket felsorolok, nem az egész parasztság, hanem az igazi parasztságot jelentô kisparasztság és földmunkásság – ahogy én nevezem: „rideg parasztság” tulajdonságai.
De mert ebbôl áll az alföldi parasztság nagy több-sége s ennek a sorsa érdekel ma mindenkit, ezért nem túlzás, ha azt mondom, hogy amit felsoro-lok, azok nemcsak az alföldi parasztság társadal-mi, hanem egyben faji jellegét is meghatározzák.
És ha így, ezen az úton sikerül az eredeti felszín alatti néparcot megmutatni, akkor nem vesznek kárba még az osztály- vagy faji elfogultság eset-leges túlzásai sem, mert igazi értékeik a megis-merés útján tudatosulnak. Ez az útja ugyanis annak, hogy önmagunkat megismerjük s hogy azt, ami bennünket kifejez, ami a miénk, vállal-juk, és kiteljesítsük, ami pedig idegen, ránk ra-gadt, helyesebben hamis, nem hozzánk illô, azt mint kultúrpelyvát, társadalmi szemetet áten-gedjük a történelem szelének. Csak így teremt-hetünk magunknak saját létet és ezt kifejezô saját kultúrát.
Veres:Az Alföld…5–6.
3. 30.
Nem mondtam el, amit akartam: könyvtárakba sem lehetne bepréselni. Mint ahogy nem lehet az igazi nagy érzelmeket leírni, mint ahogy nem lehet a képhez odafesteni a kenyér és a kalász sajátos illatát, úgy nem lehet papírra vetni az élet természetes áradását sem. A Magyar Idô szentségének a varázsát érezni kell a magyar-nak… Magyar Sorsként ne valami tragikus ma-gasabbrendûséget és különösséget higgyünk, ha-nem acélos magvak örök csírázását… A búza sorsa: a magyar sors… Búza, barázda, falu: csak innét indulhat ki minden magyar sugárzás, élet és boldog, maradéknélküli öntudatosság.
Jakab Sándor: Mit vár a falu mozgalmunktól?
Fiatal Magyarság.1937/6. 108.
Arató-munkás.
Magyar Nemzeti Múzeum
A pusztulás
3. 31.
A falu unalmában roppant esemény volt a Ferenc bácsi halála. A reggelizô, ebédelô, vacsoráló, iga-vonó munkát robotoló barmokat egy percre em-berekké rázta: eléjük toppant a halál, emlékez-tek, sajnálkoztak. És ezek az emberi folyamatok felhozták beléjük emberségük jólesését. Ferenc bácsi negyvennyolcas volt, s negyvennyolc után haláláig ez volt a fôfoglalkozása. Képzeletében összefolytak az átélt dolgok s az elhibázott eposz azután hallott töredékei. Kifogyhatatlan meséit már maga is hitte. Volt ágyúöntô Gábor Áron mellett, a haldokló Petôfit ô húzta ki az út szé-lére, Kossuthnak segített elásni a koronát, Bem apó per Feri szólította, látta az aradi vérnapot, volt börtönben, meghurcolták az olasz vérmezô-kön s tudta, hogy olaszul pane = kenyér, dana-ro = pénz, bella ragazza = szép lány. Azután nagyon mókás volt az öreg, igazi huncut székely góbé, és sok jó nevetés emlékével ülte meg a lel-keket. […] Alig ütötte el a delet, s már a falu megindult az utolsó látogatásra az öreghez. És mert kimondták a kaláka temetést, pompás tort akartak ülni. Mindenki hóna alatt, vagy kéziko-sárban vitte a maga ajándékát: kolbászt, szalon-nát, pogácsát, fenyôvizet, szilvóriumot s mi egyet-mást. A halottat a tiszta szobában rava-talozták fel. A halott ünnepi honvédruhájában volt, mellén a csákó s egy kard, amit ô sohasem látott, hanem valahonnan a faluból kerítették.
A hullát egy éktelen nagy nemzeti szalaggal fás-lizták körül, mint egy reklámszalámit, mert úgy gondolták, hogy ez nagyon szép. […] A ház elôtt és az udvaron fiatal lányok, gyerkôcék, vagy sze-gényebb asszonyok állottak. Benn az udvaron, a nagy nyitott színben hosszú pad-asztalok vol-tak felállítva, rajtok a tor ígéretei. A hangulat már vidám volt, s a fiatal kántor már huncut adomáit böfögte a szomszédja fülébe. […] Az ôs lefojtott kermesz megmozdult az elítélt nép-ben, s széles hullámokban kezdett kihömpö-lyögni belôle. Néhol – egymással
szembefordul-va – két paraszt veszett szózáporban köszöntöt-te fel egymást, egymás vállait veregetve s a nagy zajban csak saját szép szavaikat hallva. […] Hat óra elmúlt. A feldagadt dáridóban már senki sem gondolt a holtra. A pap betegkék szemeiben ki-gyúlt a kísértetjárás lángja. Végre Milla a férje háta megé állt, odakönyörögte neki, hogy ne vár-ja be a sötétet, ne idézzen elô országra szóló skandalumot. Akkor Farcády nagy ünnepélye-sen felállott, és egy egyetemes koccintás után megindult a halottas szoba felé. A többiek feltá-pászkodtak s bár a mámor, mint sárló kanca vi-hogva nyargalászott bennük, egy percre rábor-zadt a halál az átizrábor-zadt epidermisre. Betódultak – nô, férfi egymásba rontva – a kis szobába, majd szétdôltek a falak az egymásra kent, jóllakott, terjengô testektôl, és borzasztó lett a levegô. A pap a koporsó fejéhez állott. Elkészített nagy be-széde, mint egy forgószéltôl kergetett esô sepert végig a tudatában. […] Tántorgó emlékezete olyan végtelenre szôtte a beszédet, hogy a szür-kület már átszôtte az utcákat, mire megindult a menet. Mert egész délelôtt roppant zápor volt, a síkos sárban csak óvatosan lehetett lépni. Elöl hatan vitték vállukon a koporsót, utána folyt a hatalmas menet hosszú kígyózásban, a végén rikoltó, tarka gyermekek. A mámor mind jobban rugdosta az agyakat, az átizzott tagok mind me-részebben mondták fel a köztársaság rendjét, s külön-külön kedv szerint mozogtak. A tömörülô
szembefordul-va – két paraszt veszett szózáporban köszöntöt-te fel egymást, egymás vállait veregetve s a nagy zajban csak saját szép szavaikat hallva. […] Hat óra elmúlt. A feldagadt dáridóban már senki sem gondolt a holtra. A pap betegkék szemeiben ki-gyúlt a kísértetjárás lángja. Végre Milla a férje háta megé állt, odakönyörögte neki, hogy ne vár-ja be a sötétet, ne idézzen elô országra szóló skandalumot. Akkor Farcády nagy ünnepélye-sen felállott, és egy egyetemes koccintás után megindult a halottas szoba felé. A többiek feltá-pászkodtak s bár a mámor, mint sárló kanca vi-hogva nyargalászott bennük, egy percre rábor-zadt a halál az átizrábor-zadt epidermisre. Betódultak – nô, férfi egymásba rontva – a kis szobába, majd szétdôltek a falak az egymásra kent, jóllakott, terjengô testektôl, és borzasztó lett a levegô. A pap a koporsó fejéhez állott. Elkészített nagy be-széde, mint egy forgószéltôl kergetett esô sepert végig a tudatában. […] Tántorgó emlékezete olyan végtelenre szôtte a beszédet, hogy a szür-kület már átszôtte az utcákat, mire megindult a menet. Mert egész délelôtt roppant zápor volt, a síkos sárban csak óvatosan lehetett lépni. Elöl hatan vitték vállukon a koporsót, utána folyt a hatalmas menet hosszú kígyózásban, a végén rikoltó, tarka gyermekek. A mámor mind jobban rugdosta az agyakat, az átizzott tagok mind me-részebben mondták fel a köztársaság rendjét, s külön-külön kedv szerint mozogtak. A tömörülô