A londoni lengyel kormány – mint már említettük – állandó szo-ros érintkezést tartott fenn a magyarországi lengyel menekültek-kel, sőt azokat – az ellenállási mozgalom megszervezése és irányí-tása révén – németellenes háborús céljaira is igénybe vette, s ebben készséges segédkezet nyújtottak számára a magyar minisz-tériumok, hatóságok és jóformán az egész társadalom.
A lengyel kormánynak három meghatalmazott megbízottja működött a háború alatt Magyarországon, s irányította egyrészt a lengyel menekültek sorsát, őrködött gazdasági és kulturális igé-nyeik kielégítése felett, másrészt szervezte a földalatti ellenállási mozgalmat, s ezzel nem kis mértékben járult hozzá a Szövetséges Nemzetek győzelméhez.
E meghatalmazott megbízottak: Henryk Sławik, a Lengyel Tár-sadalmi Bizottság elnöke mint a lengyel kormány népjóléti minisz-terének megbízottja; Bogdan Stypiński, majd Adam Meissner, a menekültek pénzügyeinek intézője mint a lengyel kormány pénz-ügyminiszterének megbízottja; végül Edmund Fietowicz mint a len-gyel összkormány politikai megbízottja Magyarország területére.
A Magyarországon internált menekült lengyel katonaság kép-viselőjét nem számítjuk ide, mert megbízatását nem közvetlenül a lengyel kormánytól kapta, hanem a magyar honvédelmi miniszter önszántából hívta őt meg s bízta meg az ismert hatáskörrel, a len-gyel kormány csupán tudomásul vette ezt a meghívást. Mikor azonban az első katonai megbízott ellen kifogás támadt, azt
köz-vetlen paranccsal lemondásra kényszerítette, s ezt az intézkedést a magyar Honvédelmi Minisztérium minden további nélkül tudo-másul vette.
Az illetékes magyar kormányhatóságok a lengyel kormány megbízottait elismerték, s őket munkájukban minden eszközzel támogatták.
A londoni lengyel kormány rendes pénzellátmányban részesí-tette a magyarországi lengyel menekültek különböző lengyel hiva-talait és intézményeit. Az eljárás pedig e tekintetben az volt, hogy az egyes lengyel intézmények és hivatalok hónapról-hónapra ren-des költségvetést készítettek, és azt a Lengyel Társadalmi Bizott-sághoz nyújtották be. A Társadalmi Bizottság elnöke az egyes szakosztályok vezetőinek és a lengyel pénzügyminisztérium meg-bízottjának bevonásával történt egyeztetés és esetleges javítás után összesítő költségvetést készített, s ennek alapján a lengyel pénzügyminiszter – megbízottja útján – igényelte a londoni len-gyel kormánytól a globális összeget.
A pénzátutalás – a magyar hatóságok hozzájárulásával az elő-írásos módon a Magyar Nemzeti Bank útján – a lengyel pénzügy-miniszter megbízottjának kezeihez történt, aki aztán a Lengyel Társadalmi Bizottság elnökének és az egyes szakosztályok veze-tőinek bevonásával utalta ki a megfelelő ellátmányt a különböző intézetek és hivatalok vezetőinek.
A háború folyamán természetesen előfordult, hogy a londoni átutalások késtek vagy hosszabb ideig is elmaradtak. Olyankor a Lengyel Társadalmi Bizottságot pénzzavarából a magyar Belügy-minisztérium szociális ügyosztálya segítette ki – a magyar belminiszter hozzájárulásával. A Belügyminisztérium szociális ügy-osztálya egyébként a saját alapjaiból is rendszeresen dotálta a Lengyel Társadalmi Bizottság költségvetését, s ilyen címen havon-ként mintegy 100 ezer pengőt utalt ki a Társadalmi Bizottság el-nökének kezeihez.
A Lengyel Társadalmi Bizottság pénzellátmánya
mindenek-előtt a magyarországi lengyel szociális és kulturális intézmények fenntartására és az ezekben működő tisztviselők fizetésére szol-gált, de sokat áldozott a Lengyel Társadalmi Bizottság a németor-szági fogoly- és internálótáborokban sínylődő lengyelek megsegí-tésére is. Ebben a tekintetben elsősorban a Magyar Vöröskereszt Egylet szolgálatait vette igénybe.
A lengyel kormány magyarországi politikai megbízottjának pénzellátmányát a politikai megbízott londoni utazásai alkalmával személyesen hozta Budapestre, s ezek a tekintélyes összegek a ma-gyarországi lengyel földalatti ellenállási mozgalom költségeinek fedezését szolgálták.
Az angol és amerikai követségek budapesti működésük idején állandóan figyelemmel kísérték a lengyel menekültek sorsát. Az előbbi főleg az „evakuáció” iránt érdeklődött s azt anyagi eszkö-zökkel is támogatta.
A magyarországi semleges külképviseletek, az Apostoli Nun-ciatura, a svájci, a török, a svéd és más semleges országok képvise-letei a legnagyobb készséggel álltak a lengyel menekültek rendel-kezésére, különösen, mikor külföldre juttatandó diplomáciai anyagról vagy üldözött emberek mentéséről volt szó.
Különösen a Római Szentszék érdeklődött a lengyel menekül-tek sorsa iránt, s utasítására Angelo Rotta, budapesti apostoli nun-cius többször meglátogatta a lengyel menekültek lakótelepeit és táborait. Minden alkalommal elismerésének és csodálatának adott kifejezést a méltányos és humánus bánásmód felett, melyben a magyarok a lengyeleket részesítették. Amint mondta: „Egy elti-port nemzet földönfutóit és nyomorultjait jöttem meglátogatni és vigasztalni, s ehelyett teljes szabadságban élő, gondtalan, életvi-dám, egészséges telepeket találtam”.
Angelo Rotta bíboros különös figyelemmel kísérte a lengyel menekültek kulturális és társadalmi életét is, a közös magyar–len-gyel ünnepélyeken sokszor megjelent, s ezek felett mindenkor őszinte örömének és megelégedésének adott kifejezést.
A Nunciatura egyébként Magyarország német megszállása után is élénk részt vett a lengyelek megsegítésében, készséggel vál-lalta a kompromittáló lengyel iratok elrejtését, majd számtalan esetben menlevelet adott ki, főként katolizált zsidó lengyelek szá-mára, sőt több ízben közben is járt a németeknél.
A Genfben székelő protestáns egyházi világszervezet: az Öku-menikus Világtanács (Ecumenical Council of the Churches) is ki-küldte megbízottját 1943 júniusában Nils Ehrenström svéd lelkész személyében, hogy a lengyel menekültek helyzete iránt is érdek-lődjék. Ő is megállapította, hogy Magyarországon a lengyelek ki-tűnő elhelyezést és gondozást élveznek, s ugyancsak elragadtatás-sal nyilatkozott a magyarok által irántuk tanúsított barátságos és emberséges magatartásról.
A Young Man’s Christian Association (Y.M.C.A.) is támogatja a lengyel menekülteket
Az amerikai Y.M.C.A. már 1939 őszén akciót indított a magyar-országi lengyel menekültek megsegítésére. Mindenekelőtt Buda-pesten létesített olcsó, lengyel éttermet, mely – lengyel vezetés alatt – igen jutányosan látta el a fővárosban lakó és – esetenként néhány napra a fővárosba érkező – vidéki lengyel menekültek ét-kezési szükségleteit. Ugyanez az intézmény a főváros központjá-ban egy ötszobás helyiséget bérelt lengyel kultúrház céljaira, s ezt bőségesen ellátta rádióvevő készülékekkel, angolszász, francia és semleges hírlapokkal, könyvtárral és társasjátékokkal, úgyhogy ez a helyiség – amely a lengyel éttermeket is magában foglalta – a Budapesten lakó és ott megfordult vidéki lengyel menekülteknek állandó találkozóhelye volt. Ugyanott rendezték a lengyelek elein-te társas összejöveelein-teleiket, ünnepélyeiket és ismeretelein-terjesztő elő-adásaikat is.
Az amerikai Y.M.C.A. jól felszerelt vándorkönyvtárakat is
léte-sített, melyek táborról-táborra vándorolva, megfelelő olvasnivaló-val látták el az internált lengyel katonaságot és a vidéki polgári lakótelepeket.
Az intézet a lengyel egészségügyi szolgálatnak műszereket és gyógyszereket, az iskoláknak és a cserkészcsapatoknak felszerelési tárgyakat, s minden vidéki internáló tábornak és lakótelepnek rá-dióvevő készüléket juttatott, de ezenkívül is segítette a lengyel menekülteket főleg ágy- és ruhaneművel.
Az Y.M.C.A. budapesti lengyel kultúrháza és étterme a magyar hatóságok legkisebb beavatkozása és ellenőrzése nélkül 1942 vé-géig működött, s akkor is azért szűnt meg, mert a Lengyel Társa-dalmi Bizottság elnöke azt – saját hatáskörében, a magyar hatósá-gok minden előzetes értesítése vagy véleményének kikérése nélkül – személyi okokból megszüntette.
Az intézmény megszűnése után a budapesti lengyel menekül-tek étkeztetéséről a Lengyel Legionisták Egyesülete saját kezde-ményezésére és anyagi támogatásával gondoskodott.
Idegen személyiségek és intézmények érdeklődése a lengyel menekültek iránt
1943 őszén Cedergren Bernadotte Elsa hercegnő, a svéd király unokahúga látogatta meg a magyarországi lengyel menekülteket.
Végig vezettette magát a lengyel lakótelepeken és táborokon, hosz-szabb időt töltött Balatonbogláron, az ottani gimnázium tanulói és a telep lakói között, s érintkezésbe lépett a lengyel menekülte-ket gondozó hatóságok és pártfogó intézmények vezetőivel. Elra-gadtatással nyilatkozott a lengyel menekültek gondozásáról s fő-ként a magyar hatóságoknak és társadalomnak irántuk tanúsított testvéries magatartásáról. Különösképpen a balatonboglári len-gyel gimnázium és internátus nyerte meg tetszését. Elutazása előtt jelentette, hogy Magyarországon a lengyelek nem emigránsok,
ha-nem szeretettel fogadott vendégek. A táborok és lakótelepek körül nemcsakhogy drótkerítés nincs, hanem az elhelyezés és ellátás a legtöbb esetben szanatóriumszerű.
Genfből még Bavier, a Nemzetközi Vöröskereszt Egylet megbí-zottja járt Magyarországon, hogy a lengyel menekültek sorsa iránt érdeklődjék.
XVI.