Alig néhány nappal azután, hogy a lengyel menekültek magyar te-rületre való tömeges beözönlése megkezdődött, a magyar kor-mány máris elkészült a menekültek elhelyezésének és ellátásának intézményes megszervezésével.
Katonai menekültek
A katonai menekültek ügyeit – tehát a fegyveresen érkező ala-kulatok lefegyverzését, a fegyverek és hadianyag leltározását és megőrzését, a katonai személyek internálását és ellátását – a magyar kormány a magyar Honvédelmi Minisztérium külön e célra felállított XXI. osztályának ügykörébe utalta. Az osztály élén egy magyar ezredes állt, de az osztály keretében és helyi-ségeiben működött egy lengyel alosztály, melynek első vezető-jét Steifer ezredes személyében az angersi majd – ennek leváltá-sa után Alexander Król alezredest – a londoni lengyel kormány jóváhagyásával a honvédelmi miniszter a menekültek közül hív-ta meg.
A lengyel alosztálynak nemcsak vezetője, hanem minden tagja a Magyarországra menekült lengyel katonai személyek közül ke-rült ki, s a lengyel alosztály – mint véleményező és tanácsadó szerv – a legjobb egyetértésben és zavartalan bajtársias viszonyban mű-ködött együtt az osztály magyar tagozatával s főleg a magyar osz-tályvezetővel, aki a lengyel katonai menekültek minden
kívánságá-nak, kérelmének vagy panaszának elintézésénél kikérte, figyelembe vette és tiszteletben tartotta a lengyel alosztály véleményét.
A baráti együttműködésnek jellemző megnyilvánulása egyebek között az a tény is, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium épü-letében a lengyel alosztály hivatali helyiségeinek bejáratát a len-gyel felségjelvények díszítették.
A XXI. ügyosztálynak legsürgősebb feladata az volt, hogy a ka-tonai menekülteket megfelelő internáló táborokban helyezze el, s ellátásukról gondoskodjék. Az internáló táborokat az ügyosztály a lengyel alosztály kívánságának megfelelően – a később megvilágí-tandó politikai okok szem előtt tartásával – az ország dél-nyugati részeiben fekvő falvakban, uradalmakban, kastélyokban, iskolák-ban, gyárépületekben stb. helyezte el.
A kijelölt épületek bizony nem minden esetben voltak alkalma-sak emberi lakások céljaira, de ezen a hiányon a lengyel katonák a rendelkezésükre bocsátott anyagok és szerszámok segítségével könnyen segítettek, s a fő szempont itt a politikai célnak – a kül-földre való átáramlás lehetőségének – legjobban megfelelő földraj-zi elhelyezés volt.
Hogy ezt a célt a lengyel menekültek a magyar hatóságok és társadalom segítségével miképpen érték el, azzal külön fejezetben foglalkozunk.
A katonai internáló táborok szervezete és élete
A katonai internáló táborok élére a XXI. ügyosztály magyar kato-nai parancsnokot nevezett ki, s ezek mellett működött minden tá-borban a tábor lakói által saját maguk közül szabadon választott lengyel vezető (starszy obozu).
A két vezető közös egyetértésben intézte az internált katonák ügyes-bajos dolgait. Minden tábornak volt olvasóterme, rádióve-vő készülékkel, társasjátékokkal, később magyar, lengyel és
külföl-di lapokkal felszerelve. Hamarosan megszervezték a különböző nyelvtanfolyamokat, ének- és zenekarokat, kézműves műhelyeket, sportolási lehetőségeket stb.
Ugyancsak minden tábornak volt saját becsületbírósága is, melynek tagjait a tábor lakói saját maguk közül szabadon válasz-tották. A kisebb vitás eseteket ez a tábori becsületbíróság intézte el, a komolyabb eseteket pedig a Honvédelmi Minisztérium gyel alosztályában működő s ugyancsak szabadon választott, len-gyel katonákból álló, központi becsületbírósághoz terjesztették fel.
Az internált katonák ellátására a XXI. ügyosztály a lengyel al-osztállyal egyetértésben időről-időre a követelményeknek megfe-lelő, rendes zsoldot állapított meg, s e zsoldból tartották aztán fenn saját közös konyhájukat.
Hosszabb szabadságolások, állandó kint lakhatás vagy más tá-borba való áthelyezés kérdésében a XXI. ügyosztály parancsnoka a lengyel alosztály véleménye alapján döntött.
A XXI. ügyosztályban uralkodó lengyelbarát hangulatra jellem-ző az az általános gyakorlat, hogy korlátlan időre szóló, tartós sza-badságolásban és kintlakási engedélyben részesült minden olyan internált katonai személy, akit valamelyik lengyel kulturális intéz-mény vagy gazdasági, illetőleg társadalmi szerv – mint szakembert – munkatársként hívott meg és igényelt ki a XXI. ügyosztálytól.
Még jellemzőbb talán az a kialakult gyakorlat, hogy, ha a Né-met Követség a rendelkezésére álló gyanúokok alapján valamelyik internált lengyel katonai személynek letartóztatását, sőt mi több, kiadását név szerint követelte, a XXI. ügyosztály az illető katonát azonnal hamis okmányokkal látta el, átminősítette polgári mene-kültté, s – mint ilyet – átadta a Belügyminisztérium illetékes szo-ciális ügyosztályának. Ezzel az illetőnek a katonai nyilvántartásból egyszer s mindenkorra nyoma veszett, mint polgári menekült pe-dig a továbbiakban álnéven szerepelt és volt nyilvántartva.
Ilyen körülmények között aránylag igen kevés esetben fordult elő, hogy a magyar katonai hatóságok internált lengyel katonai
személyeket nyomós gyanúokok alapján – német követelésre – kénytelenek voltak letartóztatni, ellenük vizsgálatot indítani vagy akár megbüntetni. Bár – sajnos – előfordult néhány ilyen eset is.
A magyar katonai hatóságok tiszteletben tartják a londoni lengyel kormány kívánságait, a katonai
internáltakat illetően
Hogy mennyire a lengyelek érdekeit tekintette elsőrendűnek a Honvédelmi Minisztérium, arra jellemző az ún. Steifer-eset. Stei-fer lengyel vezérkari ezredes az angersi lengyel kormány hozzájá-rulásával 1939–1941-ig állt a Honvédelmi Minisztérium lengyel alosztályának élén mint a Magyarországon internált lengyel kato-naság képviselője.
1941-ben a magyarországi lengyel menekültek között – alapos okokból-e vagy alaptalanul, nem tudjuk – elterjedt a hír, hogy Ste-ifer ezredes érintkezésbe lépett a budapesti Német Követséggel, s ott lengyel kormány alakításáról tárgyal, mert így véli hazája érde-keit legjobban szolgálni. A lengyel földalatti szervek a hírt azonnal továbbították Londonba, ahonnan hamarosan megjött a parancs, hogy Steifer azonnal mondjon le, s helyét Alexander Król alezre-des foglalja el. Wilk-Witoslawski ferences szerzetes, a lengyel lel-készi hivatal vezetője vállalkozott arra, hogy a parancsot Steifer-nek kézbesíti, s mikor Steifer ezredes a parancsot teljesíteni vonakodott, Wílk-Witoslawskí a londoni parancsot bemutatta a XXI. ügyosztály magyar parancsnokának, aki Steifert azonnal fel-mentette állásától, s őt zárt internáló táborba utalta, utódjaként pedig Alexander Król alezredest állította be a lengyel alosztály ve-zetőjévé. Steifernek mit sem használt az, hogy az akkori magyar honvédelmi miniszternek az I. világháborúban és azt megelőzően ezredtársa s benső barátja volt.
Az elől a határozott német kívánság elől azonban a magyar
ha-tóságok már nem tudtak kitérni, hogy páter Wilk-Witoslawskit
„hivatatlan politikai ténykedése” miatt büntetőtáborba utalják, onnan azonban néhány hónap múlva kiszabadult.
A lengyel katonai internáltak összeköttetése és kapcsolatai a lengyel polgári menekültekkel és
a külvilággal
Merőben téves volna a fent leírottakból olyan következtetéseket le-vonni, hogy a lengyel katonai internáló táborok szigorúan zárt tá-borok voltak, ahonnan lakóik csak elvétve s alapos indokok alapján juthattak ki. Ellenkezőleg! Az internáló táborok lakói a tábort be-fogadó község területén szabadon mozoghattak minden külön en-gedély nélkül, de a tábor lengyel vezetőjének javaslata alapján a magyar táborparancsnoktól korlátlanul kaphattak több napra ter-jedő szabadságot, s ilyenkor szabadon utazhattak akár a fővárosba, akár az ország más részeibe. Szabadon vállalhattak munkát, s ilyen-kor mindig megkapták az igényelt kintlakási engedélyt. Természe-tes, hogy hetekig vagy hónapokig terjedő szabadságot csak a XXI.
ügyosztály parancsnokának engedélye alapján kaphattak, s ez az engedély mindig a lengyel alosztály véleményezésétől függött.
A XXI. ügyosztály parancsnoka egyszer s mindenkorra enge-délyt adott arra, hogy a lengyel menekültek társadalmi, kulturális, gazdasági, hitbuzgalmi stb. szervezeteinek képviselői a katonai in-ternáló táborokat tetszésük szerint látogathassák, az internált ka-tonák panaszait meghallgassák, nekik tanáccsal, vigasztalással, anyagi segítséggel szolgáljanak, s a szükségesnek látszó javaslato-kat a XXI. ügyosztálynak megtegyék.
Ilyenformán az internált lengyel katonaság állandó szoros ösz-szeköttetésben volt a polgári menekültek vezető intézményeivel és a külvilággal is, s – amint a továbbiakból kitűnik – alaposan ki-vette részét a földalatti lengyel szabadságmozgalomból.
IV.