Az angol és francia rádió s a lengyel hazafias szervezetek felhívásai
Bár a lengyel menekültek nagy többsége azt remélte, hogy kará-csonyig megjön az angol segítség és visszatérhetnek hazájukba, Varsó eleste s a bresztlitovszki megegyezés nyilvánvalóvá tette előttük a helyzetet. De még így sem akartak tétlenül maradni.
Ekkor vált ugyanis köztudomásúvá a londoni és a párizsi rádió, valamint a különböző hazafias lengyel szervezetek kiáltványa: aki fegyverforgatásra alkalmas és küzdeni akar Lengyelország szabad-ságáért a németek ellen, lépjen be önként a Franciaországban szervezendő lengyel hadseregbe.
Az „evakuáció” – így nevezték a lengyelek a Magyarországon internált lengyel menekültek átözönlését Franciaország felé – a magyar hatóságok s főleg a Belügyminisztérium szociális ügyosz-tályának jóindulatú pártfogása és segítsége nélkül semmiképpen sem sikerülhetett volna. A magyar felelős vezetők elsősorban elv-ben tisztázták, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek az evaku-áció elé, sőt, igyekeznek azt elősegíteni. Az első bizonyíték – amit a passzív jellegű megtűrésen kívül a magyar hatóságok szolgáltat-tak – az volt, hogy a lengyel menekültek gyűjtőhelyeit mindjárt kezdetben nagyobbrészt az ország délnyugati részeiben helyezték el; a második, hogy teljesen érvényesnek ismerték el a budapesti Lengyel Követség, illetve konzulátus által 1939. szeptember 1-je előttre visszakeltezett, de később kiállított útleveleket, melyeket
a Franciaország felé igyekvő menekülők kaptak. Megengedték, hogy a lengyelek szabályos sorozást tartsanak, és a lengyel vezetők utasíthassák a menekülteket az evakuációban való részvételre, mintha a lengyel állam szuverenitása még csorbítatlanul fennállt volna. Ezen kívül anyagi támogatásban részesítették az evakuáció-ban segédkező Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottságot, éle-lemhez juttatták az átvonulókat, sőt, a határátlépéshez nélkülöz-hetetlen polgári ruhákkal is ellátták őket.
A magyar társadalom segítsége az evakuációban
A Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság – amelyben a lengyel menekültek megsegítésére tömörült magyarok működtek közre – félhivatalos szerve volt az evakuáció lebonyolításának.
1939. szeptember havában folytonosan és egyre növekvő szám-ban érkeztek újabb és újabb menekült csoportok.
A fővárosba érkező lengyel menekültek azonnal a Magyar–
Lengyel Menekültügyi Bizottság központi irodájában jelentkeztek, ahol ellátták őket a szükséges személyi okmányokkal, pénzzel, éle-lemmel és – szükség esetén – polgári ruházattal is. Az ehhez szükséges anyagi fedezetet az állami hozzájárulásokból és a ma-gyar társadalom adakozásából teremtették elő. A Franciaország felé igyekvő menekültek innen kerültek tovább a délnyugat-ma-gyarországi táborokba.
Voltak, akik már elhelyezkedtek vidéken, falvakban, városok-ban vagy lakótelepeken, és csak utólag határozták el, hogy tovább utaznak Franciaországba. Az ilyenek utazási igazolványt kaptak a helyi hatóságoktól, a polgári lakótelepek vagy katonai táborok ve-zetőitől, és ezzel feljöttek a fővárosba, ahol a Bizottság ellátta őket a tovább utazáshoz szükséges kellékekkel.
Magyar állami vezető tisztviselők is tevőlegesen támogatják az evakuációt
A magyar hatóságok – a németek gyanakvása miatt – természete-sen nyíltan nem működhettek közre az evakuációban. A fent vá-zolt aktív vagy passzív segítségen kívül azonban egyes önfeláldozó vezető tisztviselők nyílt és gerinces fellépése közvetve a legmesz-szebbmenő támogatást nyújtotta a mozgalom számára.
E vezető tisztviselők közül a legbátrabb és legönfeláldozóbb a Belügyminisztérium szociális ügyosztályának vezetője volt (jelen-leg* a demokratikus magyar kormány egyik minisztere), akinek ügykörébe tartozott a lengyel polgári menekültek ellátása és ellen-őrzése. Jóformán az ő személyes bátorságán és ügyességén múlott, hogy a Magyarországra menekült lengyel katonák közül sok ezren kijuthattak Franciaországba, és tovább is részt vehettek a németek elleni háborúban a szövetséges haderő oldalán.
E miniszteri tanácsosnak – mint a Belügyminisztérium egyik legnagyobb ügyosztálya vezetőjének, akinek egyébként is ügykö-rébe tartozott a lengyel polgári menekültek ellátása (minisztere mindenkori tudomásával) – módjában állott az evakuációhoz szükséges hatósági segédeszközök biztosítása, így főleg a csend-őrség és minden egyéb közigazgatási közeg megfelelő beállítása, és nem végső esetben tetemes anyagi segítség igénybevétele is.
Ugyancsak nagy érdemeket szerzett az evakuáció elősegítése terén a Magyar–Lengyel Társadalmi Egyesületek Szövetségének korábbi titkára (jelenleg az egyik magyar minisztérium államtitká-ra), aki az evakuáció idején a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bi-zottságban működött közre. Ő volt az, aki a tovább-utazásra je-lentkező lengyel menekülteket tehergépkocsival személyesen szállította át lopva a magyar–jugoszláv határon, s mikor a Francia-ország felé irányuló, tömeges evakuációról a németek budapesti
*1946-ban
követségük útján s a magyarországi náci érzelmű svábok besúgása alapján tudomást szereztek, s emiatt a magyar kormánynál élesen felszólaltak, a magyar hatóságok a látszat megőrzése és az evaku-áció titokban való tovább folytatása érdekében kénytelenek voltak őt letartóztatni, és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélni.
Ettől kezdve a magyar hatóságok és társadalmi szervek a len-gyel katonák titkos kicsempészésének módszeréhez folyamodtak.
A tovább folyó evakuáció leplezésére bevált fogás volt, hogy egyes előre megbeszélt esetekben a magyar rendészeti közegek a határt átlépni készülő lengyel menekültek közül néhányat letartóztattak, az ilyen eseteket a németek tudomására hozták, sőt a sajtóban is közzétették, közben pedig más és más helyeken tovább folyt a tö-meges evakuáció. A letartóztatottakat azután néhány nap múlva ismét szabadon bocsátották. Végül is a németek – volksbundista kémeik útján – pontos értesüléseket szereztek a drávaparti töme-ges határátlépésekről és 1940 tavaszán démarche-ra készültek.
A magyar Belügyminisztérium idejében értesült a németek szándékáról, és így a szociális ügyosztály vezetőjének sikerült a belügyminiszter hozzájárulásával rövid idő alatt – állami pénzen szerzett polgári ruhákban – a helyi állami közigazgatási közegek segítségével még mintegy 40 ezer lengyel katonát átcsempésznie a Dráván. Mire a német démarche megérkezett, a tömeges lengyel evakuáció már le is volt zárva.
Az evakuáció számadatai
Az evakuáció során Magyarországon áthaladt, ott útközben ellá-tott és tovább segített lengyel katonák, illetve katonai szolgálatra alkalmas polgári személyek száma 100–110 ezerre tehető. Termé-szetesen ez a szám csak egy része a Magyarországra menekült len-gyeleknek, akik közül sokan a háború végéig Magyarországon ma-radtak. Pontos nyilvántartásról – éppen az evakuáció félhivatalos,
majd titkos jellegénél fogva – nem lehetett szó. Az evakuációban irányító szerepet játszott Menekültügyi Bizottság megmaradt fel-jegyzései azonban a fenti adat helyességét bizonyítják.
Egyébként a magyar honvédelmi miniszter 1943-ban egy szél-sőjobboldali parlamenti interpellációra adott válaszában nyílt ülé-sen kénytelen volt beismerni, hogy Magyarországon mintegy 70 ezer lengyel katona vonult át Franciaország felé. Természetes, hogy a számot a miniszter szándékosan kicsinyítette, s az valójá-ban a 100 ezret is jóval meghaladta.
Ez a több mint 100 ezer lengyel katona tehát magyar segítség-gel jutott el Franciaországba, illetőleg Franciaország részleges megszállása után a Közel-Keletre, Palesztinába, Szíriába, majd Egyiptomba, az afrikai frontra. Egyik részük Norvégiában és a nyugati arcvonal más szakaszain küzdött, másik részük Tobruk és Benghazi alatt harcolt a németek ellen.
Általános számadatok a magyarországi lengyel emigrációról
A magyarországi lengyel menekültek számáról pontos adatokat nem lehet megállapítani, mert a nagyszabású evakuáció megkez-dődött, mielőtt a beözönlött tömegek pontos nyilvántartása meg-történhetett volna. Azonkívül a magyar határon tömegesen kilé-pett evakuáltakról pontos feljegyzést senki sem vezethetett.
A hozzávetőleges, de általában megbízható feljegyzések alapján Magyarország területére 1939–1944-ben összesen mintegy 140 ezer lengyel menekült érkezett. Ezeknek túlnyomó része katona volt, hiszen a katonák 1939. szeptember második felében már zárt alakulatokban lépték át a magyar határt.
A tömeges evakuáció során 1940 júniusáig távozott Magyar-országról mintegy 110 ezer ember. Az itt maradt mintegy 30 ezer közül a későbbi években is folytatódott, de már lassúbb evakuáció
során elhagyta az országot további 20 ezer, azonban Lengyelor-szágból, illetőleg Romániából be is jött mintegy újabb 5 ezer me-nekült, úgyhogy azoknak a száma, akik a háború egész tartama alatt Magyarországon maradtak, kereken 15 ezer főre tehető.
Ez a szám katonai és polgári menekültek között úgy oszlik meg, hogy:
• katonai menekült volt mintegy 7 ezer,
• lakótelepeken élő polgári személy mintegy 3 ezer,
• a fővárosban és másutt magánszemélyekként élő polgáriak 2 ezer,
• a magyarországi zsidó hitközségeknél elhelyezett zsidók 3 ezer.
Összesen: 15 ezer fő
V.