Megbélyegzés az egészségügyben

Számos leírást találunk, elsősorban a nemzetközi szakirodalomban az egészségügyi dolgozók által gyakorolt stigma kutatásáról. Ezek egy része a fizikális egészségügyi ellátás során fellelhető diszkriminációt, a mentális betegekkel szemben tanúsított „kettős mércét” és az ellátás minőségére való hatását vizsgálta. Ugyanakkor több kutatásban bizonyítást nyert, hogy a mentális egészségügyi gyógyító tevékenység sem mentes a stigmatizációtól. A sztereotípiák, a rejtett negatív attitűdök, az ellátás során tapasztalt megkülönböztetett bánásmód, jelentős szerepet játszhatnak a mentális betegek önbizalmának csökkenésében, a kirekesztettség érzésének tudatosításában, és akadályozzák az elérhető felépülés folyamatát. A korábban már említett, 2009-ben a Lancet-ben publikált INDIGO multicentrikus kutatás 732 mentális betegségben szenvedő résztvevője közül 38% tapasztalt diszkriminációt az egészségügyi szakemberek részéről.

[62] Vizsgálatok erősítik meg, hogy a laikus társadalom tagjaihoz hasonló stigmatizáló attitűdökkel rendelkeznek az egyéb szakterületek munkatársain túl, maguk a mentális

33

betegekkel foglalkozó szakemberek is. [87] A szakemberek előítéletei, a hosszú ideje mentális zavarban szenvedő páciensekkel foglalkozók „terápiás pesszimizmusa” kihat a mentális betegekkel kapcsolatos döntéseikre és a kommunikációjukra is. [67] Harangozó és munkatársai 2013-ban leírt vizsgálatukban arra hívják fel a figyelmet, hogy az egészségügyi szakemberek attitűdjei a mentális zavarban szenvedők stigmatizációjának megelőzésében, vagy akár a megszűntetésében is jelentős szerepet játszhatnak [88] A megfelelő attitűd pozitív hatással bír, mely nem csak a pszichiátrián dolgozó szakemberek munkájában kívánatos. A sürgősségi ellátásban dolgozók attitűdje is kiemelt fontosságú, tekintettel arra, hogy a pszichiátriai osztállyal rendelkező „vegyes” kórházak többségében a mentális problémával beszállított beteg első ellátása a sürgősségi részlegen történik.

Gyakran számolnak be az egészségügyi személyzet által elkövetett „verbális bántalmazásról” olyan személyek, akik „önsértés” miatt sürgősségi ellátásra szorulnak.

[89] Ausztráliában a sürgősségi osztályok forgalmát vizsgálva megállapították, hogy az összes megjelenés 10-15%-a mentális egészségügyi okokból történik. A szolgáltatás igénybevevői arról számoltak be, hogy az egészségügyi dolgozók gyakran küldik őket a tömegben a sor végére, és hogy a mentális egészségügyi problémáikat nem veszik komolyan. Ez arra utal, hogy a sürgősségi részlegeken a társadalmi stigma a személyzet attitűdjében megjelenve, befolyásolja a mentális betegek ellátását. [90]

2008-ban az USA-ban egy kutatócsoport a mentális betegség diagnosztizálásának hatását vizsgálta szívelégtelenségben szenvedők ellátásának minőségére, és a kezelés kimenetelére. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy a mentális betegséggel diagnosztizált és szívbetegséggel kezelt idős személyek rosszabb minőségű ellátást kaptak a kórházban a kardiovaszkuláris ellátásuk során, mint a mentális betegséggel nem rendelkezők, és esetükben nagyobb volt a visszaesés és a halálozás kockázata is. [91]

A rejtett stigmatizáló attitűd megjelenésének nem feltétele a gyógyító munkában eltöltött hosszabb idő. Az előítéletek megjelenése már az egészségügyi pálya kezdetén kimutatható. 2012-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar BSc ápoló hallgatói körében végeztek a mentális zavarban szenvedőkkel szembeni attitűdöt felmérő, kérdőíves vizsgálatot. A felmérés a területi gyakorlat megkezdése előtt, majd a gyakorlat után megismételve vizsgálta a hallgatók viszonyulását a mentális betegekhez. A gyakorlat előtt a megkérdezettek 44%-a gondolta úgy, hogy a mentális betegségben szenvedő

34

emberek agresszívek. Ezen az eredményen a területi gyakorlat rontott, utána már 49%

volt ezen a véleményen. 58% úgy kezdte meg a pszichiátria szakápolástan tantárgyhoz kapcsolódó területi gyakorlatát, hogy bárminemű empirikus tapasztalat nélkül érezte azt, hogy nem dolgozna pszichiátriai osztályon. A gyakorlatnak 53%-ra sikerült javítani ezen.

A pszichiátriai ápolás speciális hozzáállást és gondolkodást, valamint nagy empátiás készséget igénylő hivatás. Az eredményekből egyértelműen kitűnik a negatív prekoncepció a pszichiátriai osztályon való munkával, és a betegekkel szemben. [92]

Egy 2017-es vizsgálatban a Bangalore-ban működő Nemzeti Mentálhigiénés és Idegtudományi Intézet Ápolási és Pszichiátriai Tanszék kutatói, egy ausztrál pszichiáter közreműködésével az indiai orvostanhallgatók (n=154) és ápoló hallgatók (n=168) mentális betegségekkel szembeni attitűdjét hasonlították össze. A vizsgálathoz a jelen értekezésben bemutatásra kerülő, saját kutatásunkban is alkalmazott ASMI kérdőívet használták. (6. melléklet) A skála 30 itemét 4 saját kérdéssel, az antistigmatizációs attitűdöt szemléltető, általunk is vizsgált és a dolgozat 5.3. részében bemutatásra kerülő 4 faktort pedig további két komponenssel, a szeparáció és a jóindulat faktorokkal egészítették ki. Eredményeik alapján az ápoló hallgatók negatívabb attitűdöt mutattak a szeparáció és a stigmatizáció faktorok tekintetében, ugyanakkor a jóindulat és a mentális betegek sorsával kapcsolatos optimizmus tekintetében az orvostanhallgatók véleménye volt negatívabb. Összességében az orvostanhallgatók 54,5%-a mutatott pozitív hozzáállást a mentális betegségekhez, míg az ápolóknál 64,8% volt az eredmény, tehát az ápolóképzés hallgatói kis mértékben elfogadóbbak voltak. A vizsgálat következtetéseiben az aktuális tanterv felülvizsgálatát, és új, modern oktatási módszerek adaptálásának szükségességét fogalmazzák meg a jövő egészségügyi szakembereinek mentális betegekkel kapcsolatos attitűdformálása, és az ellátásuk minőségének javítása érdekében. [93] Indonéziában egy 2018-as vizsgálatban a CAMI (Community Attitude of Mental Illness) skála használatával vizsgálták az ápoló hallgatók attitűdjét. A tanulmány rámutatott, hogy a hallgatók életkora, az iskolai végzettség, a mentális betegségekkel kapcsolatos ismeretek és a mentális betegségben szenvedő emberekkel való közvetlen kapcsolat szignifikánsan összefügg a hallgatói attitűddel. Eredményeik azt mutatták, hogy a fiatalabb életkorhoz negatívabb attitűd társul. Az élekor növekedése és a tanulással eltöltött évek számának emelkedése javított a mentális betegekkel szembeni attitűdön.

Megállapították, hogy a mentális betegségekkel összefüggő ismeretek kapcsolatban

35

állnak az indonéz ápoló hallgatók mentális betegségek iránti attitűdjével, melyet az ismerethiány negatívan befolyásol. Kimutatták, hogy a betegségek jobb megismerése és a beteg emberekkel való közvetlen kapcsolattartás növeli a mentális betegségekkel szembeni pozitív hozzáállás valószínűségét. Új stratégiákat és az oktatásba mentális betegekkel való találkozások beépítését javasolják, a pozitív hozzáállás és a stigma csökkentésének elérése érdekében. [94] A mentális betegségekkel kapcsolatos stigmatizáció kihatással van a pszichiátriai ápolásra is, melyet már tanulóként érzékelnek az ápolók. A későbbi ellátás során a tanulói attitűdnek a mentális betegek ápolásminőségében, és az ápolás eredményében determináns szerepe van. [95] A pszichiátriai ápolási munkára kiható stigma is felelős lehet azért, hogy a legtöbb ápoló hallgató számára nem preferált karrieropció ez a terület. [94, 95, 97, 98]

Knaak és szerzőtársai 2017-es tanulmányukban az egészségügyi ellátás során a mentális betegségekkel összefüggő stigma összetevőinek vizsgálatát ismertették. A kanadai kutatók szerint a probléma nem pusztán intézményi szintű, hanem a teljes egészségügyi szektort áthatja. Arra világítottak rá, hogy az egészségügyi dolgozók nem megfelelő készségeinek, illetve az egyes munkahelyek szervezeti kultúrájának is komoly szerepe van a mentális betegekkel való bánásmódban. [99] Ahogyan tehát egy intézményben viszonyulnak a mentális zavarokhoz, az megjelenik a dolgozók attitűdjében is. Ennek különösen nagy jelentősége van, ha az adott intézmény valamilyen szintű ápolóképzés gyakorlati terepe. A hallgatói attitűdformálásban releváns szerepe van annak, hogy a hallgatók milyen viselkedési mintákat látnak az ápolóktól a gyakorlat során.

Az angol egészségügy „National Health Service” rendszerében végzett átfogó stigma felmérés eredményeit bemutató 2013-as munkájában Claire Henderson, a londoni King’s College kutatója leírja, hogy a pszichiátriai ápolás során a dolgozók részéről gyakori szóbeli bántalmazásról, az ápolási dokumentációval kapcsolatos diszkréció hiányáról és a korlátozó, illetve kényszerintézkedések nem szükségszerű alkalmazásáról számoltak be a vizsgálatban résztvevő mentális betegek. A fizikális egészségügyi ellátásban szintén tapasztaltak többek között verbális bántalmazást, bizonyos testi tüneteket a mentális betegséggel magyarázó diagnosztikai árnyalást, szükségtelenül alkalmazott biztonsági intézkedéseket, az ápolók részéről elkerülést és következetes elhanyagolást, a kórteremben való elszigetelést, nem megfelelő fájdalomcsillapítást és a felírt pszichiátriai

36

gyógyszerek elégtelen adagolását vagy megvonását. Előfordult, hogy mentális betegsége miatt szorult háttérbe olyan személy, aki transzplantációra szorult. Henderson szerint a dolgozók által megélt napi szintű munkahelyi stressz és a kiégés elindíthat olyan folyamatokat, ami a szakmai értékek felől a szereotípiák felé irányíthatja a szakembereket. [100]

Az egészségügyi szakemberek viszonyulása hasonlónak mondható tehát az átlag lakosságéhoz, hiszen ugyanazon stigma komponensek megjelenését fedezik fel az erre irányuló vizsgálatok. Mindezek tükrében lényeges kérdés, hogy milyen módon lehet az attitűdöt pozitív irányba befolyásolni össztársadalmi szinten, és ezen belül az egészségügyi szektor munkatársai körében is.