A kutatási hipotézisek tesztelésének eredményei

a) a pszichiátriai szakdolgozókat a mentés és sürgősségi ellátásban, valamint az egyéb területen dolgozóknál;

b) a kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkezőket a hosszabb ideje a szakmában tevékenykedőknél;

c) a főiskolai vagy egyetemi végzettségűeket;

d) a budapestieket.

Hipotéziseink tesztelésére varianciaanalízissel hasonlítottuk össze az antistigma-index átlagértékeit a különböző szociodemográfiai ismérvek mentén képzett csoportokban. (7.

táblázat) Ez alapján 5 százalékos szignifikanciaszinten igazolást nyert az, hogy a szakterület szerint különböznek egymástól az antistigma-index átlagai. A pszichiátriai ápolók esetében figyelhető meg a legmagasabb (3,72) átlag, ezt követi az

egyéb ápolók átlaga (3,64), és a legalacsonyabb antistigma-értéket a mentés-sürgősségi területen dolgozók érték el átlagosan (3,56).

7. táblázat: Az antistigma index átlagértékei a szociodemográfiai változók szerint

Megjegyzés: Az F-érték az egyes szociodemográfiai ismérvértékek antistigmaindex-átlagértékeinek eltérését tesztelő varianciaanalízis (ANOVA) teszt próbafüggvényének értékét jelöli, a p-érték pedig az adott hipotézisvizsgálathoz tartozó p-érték.

A varianciaanalízis igazolta azt a feltételezésünket, hogy a főiskolai vagy egyetemi (felsőfokú) iskolai végzettséggel rendelkezők kevésbé stigmatizálók. Településtípus szerint azonban nincs szignifikáns különbség a stigmatizáció átlagos mértékében. (7.

táblázat)

Szignifikáns eltéréseket tapasztaltunk (p-érték 0,027) a szakmában eltöltött idő hossza szerint, ugyanakkor a kapcsolat a területen eltöltött évek száma és az antistigma attitűd között nem monoton. Nem mondható el, hogy minél több ideje dolgozik az ápoló, annál inkább jellemző rá a stigmatizáló attitűd. (27. ábra)

Átlag CI alsó CI felső F-érték p-érték 3,65 3,61 3,69

Pszichiátria 3,72 3,64 3,79

Mentés, sürgősségi 3,56 3,44 3,68

Egyéb 3,64 3,59 3,68

1 év alatt 3,89 3,73 4,06

1-5 év 3,61 3,49 3,73

6-10 év 3,61 3,49 3,72

11-15 év 3,80 3,65 3,94

16-20 év 3,56 3,44 3,68

21-25 év 3,59 3,50 3,68

26-30 év 3,63 3,52 3,75

31-35 év 3,69 3,60 3,78

35 év felett 3,65 3,57 3,74

Szakképesítés 3,57 3,47 3,68

OKJ 3,60 3,55 3,66

Felsőfokú 3,72 3,66 3,78

Budapest 3,66 3,59 3,73

Egyéb 3,64 3,59 3,69

Szakmai tapasztalat 2,19 0,027

Átlag

Szakterület 3,23 0,040

Iskolai végzettség 5,09 0,007

Településtípus 0,27 0,601

27. ábra: Az antistigma-index átlagértékei a szakmai tapasztalat függvényében Figyelembe véve, hogy található szignifikáns különbség az antistigma-index átlagos értékeiben bizonyos ismérvek mentén, felmerülhet a kérdés, hogy az indexet alkotó négy alindex közül melyek felelősek ezért a különbségért. Ennek vizsgálatára további ANOVA-teszteket végeztünk a fent látott szociodemográfiai változók mentén, az alindexek átlagaira.

A sztereotipizálás alindex (továbbra is az alacsonyabb érték jelöli a kevésbé stigmatizáló attitűdöt) esetében szignifikáns és markáns különbség figyelhető meg a pszichiátriai ápolók javára, különösen a mentés-sürgősségi ápolókkal szemben. Ebből a szempontból a szakmai tapasztalat mentén nem láthatók szignifikáns különbségek, viszont a felsőfokú végzettségűekre és a budapestiekre kisebb fokú sztereotipizálás jellemző. (8.

táblázat)

8. táblázat: A sztereotipizálás alindex átlagértékei a szociodemográfiai változók szerint

Az optimizmus alindex esetében is a pszichiátria felől érkezik a pozitívabb hozzáállás (melyet az alindex magasabb átlagértéke jelez), és a mentés-sürgősségire jellemző legkevésbé az optimizmus, valamint a felsőfokú végzettségűek átlagosan nagyobb pontszámot értek el, mint a szakképesítéssel rendelkezők és az OKJ-s képzést végzettek.

A településtípus szerinti eltérés nem szignifikáns, és bár a szakmai tapasztalat időtartama az, újfent nem látható egyértelmű tendencia a tapasztalat és az attitűd változása között.

(9. táblázat)

Átlag CI alsó CI felső F-érték p-érték 2,77 2,71 2,83

Pszichiátria 2,62 2,51 2,73

Mentés, sürgősségi 3,04 2,84 3,24

Egyéb 2,77 2,70 2,85

1 év alatt 2,56 2,29 2,84

1-5 év 2,82 2,63 3,00

6-10 év 2,80 2,59 3,00

11-15 év 2,71 2,47 2,95

16-20 év 2,91 2,73 3,09

21-25 év 2,79 2,65 2,93

26-30 év 2,78 2,61 2,96

31-35 év 2,72 2,54 2,91

35 év felett 2,69 2,53 2,85

Szakképesítés 2,93 2,74 3,12

OKJ 2,88 2,79 2,97

Felsőfokú 2,59 2,50 2,68

Budapest 2,67 2,57 2,78

Egyéb 2,82 2,74 2,89

Szakmai tapasztalat 0,74 0,656

Átlag

Szakterület 8,72 0,000

Iskolai végzettség 11,38 0,000

Településtípus 4,84 0,028

9. táblázat: Az optimizmus alindex átlagértékei a szociodemográfiai változók szerint

A megküzdés alindex tekintetében kizárólag a szakmai tapasztalat szerint találhatóak szignifikáns eltérések, míg a többi vizsgált szempont szerint az átlagok nem különböznek. Ez annak tükrében nem meglepő eredmény, hogy ennek a komponensnek az esetében volt a legkisebb a vélemények heterogenitása. A szakmai tapasztalat szerinti differenciáltság azzal jellemezhető, hogy érdemben nagyobb átlagpontot értek el azok, akik legfeljebb egy éve dolgoznak a szakmában – a többi csoport közel azonos átlagpontot ért el. (10. táblázat)

Átlag CI alsó CI felső F-érték p-érték 3,22 3,16 3,29

Pszichiátria 3,47 3,33 3,60

Mentés, sürgősségi 3,08 2,88 3,27

Egyéb 3,15 3,07 3,24

1 év alatt 3,56 3,30 3,82

1-5 év 3,12 2,91 3,33

6-10 év 3,04 2,80 3,28

11-15 év 3,49 3,26 3,71

16-20 év 3,12 2,93 3,32

21-25 év 3,14 2,97 3,31

26-30 év 3,17 2,98 3,36

31-35 év 3,32 3,15 3,49

35 év felett 3,32 3,11 3,53

Szakképesítés 3,13 2,92 3,34

OKJ 3,15 3,05 3,25

Felsőfokú 3,33 3,22 3,44

Budapest 3,31 3,19 3,43

Egyéb 3,18 3,10 3,26

Szakmai tapasztalat 2,11 0,034

Átlag

Szakterület 9,12 0,000

Iskolai végzettség 3,45 0,033

Településtípus 2,95 0,086

10. táblázat: A megküzdés alindex átlagértékei a szociodemográfiai változók szerint

Az empátia alindex szintén nem tartozott a megosztóbb dimenziók közé, ennek eredményeképpen pedig a vizsgált szociodemográfiai ismérvek szerint nem is adódott szignifikáns különbség az egyes csoportok között. (11. táblázat)

Átlag CI alsó CI felső F-érték p-érték 4,44 4,40 4,48

Pszichiátria 4,47 4,39 4,55

Mentés, sürgősségi 4,37 4,25 4,50

Egyéb 4,44 4,39 4,49

1 év alatt 4,70 4,53 4,87

1-5 év 4,42 4,28 4,56

6-10 év 4,43 4,30 4,55

11-15 év 4,50 4,37 4,63

16-20 év 4,30 4,17 4,43

21-25 év 4,35 4,25 4,46

26-30 év 4,52 4,42 4,63

31-35 év 4,42 4,31 4,53

35 év felett 4,50 4,39 4,61

Szakképesítés 4,51 4,38 4,64

OKJ 4,41 4,35 4,47

Felsőfokú 4,45 4,39 4,51

Budapest 4,39 4,32 4,47

Egyéb 4,46 4,41 4,51

Szakmai tapasztalat 2,37 0,017

Átlag

Szakterület 0,98 0,375

Iskolai végzettség 1,14 0,320

Településtípus 2,53 0,113

11. táblázat: Az empátia alindex átlagértékei a szociodemográfiai változók szerint

Összességében tehát elmondható, hogy a pszichiátriai ápolókra kevésbé jellemző a stigmatizáló attitűd, mint az egyéb területeken dolgozókra, különösen a mentés-sürgősségi területen ápolókra. Ez a különbség döntően a sztereotipizálás kisebb és az optimizmus nagyobb átlagos fokára vezethető vissza. A szakmai tapasztalatban adódnak eltérések, azonban a kapcsolat nem monoton, kizárólag a megküzdés tekintetében látható a rövid, legfeljebb egy éve dolgozók esetében kiemelkedő pozitív attitűd. A felsőfokú iskolai végzettségekre kevésbé jellemző a stigmatizáló attitűd, de ehhez hasonló különbség nem figyelhető meg főváros-vidék viszonylatban: csak a sztereotipizálás hiányának tekintetében tud előnyt felmutatni Budapest.

Átlag CI alsó CI felső F-érték p-érték 3,69 3,63 3,74

Pszichiátria 3,59 3,48 3,70

Mentés, sürgősségi 3,79 3,68 3,90

Egyéb 3,70 3,63 3,78

1 év alatt 3,83 3,53 4,14

1-5 év 3,66 3,51 3,81

6-10 év 3,78 3,63 3,94

11-15 év 3,76 3,57 3,95

16-20 év 3,72 3,58 3,86

21-25 év 3,67 3,54 3,80

26-30 év 3,71 3,57 3,85

31-35 év 3,66 3,48 3,84

35 év felett 3,51 3,33 3,69

Szakképesítés 3,61 3,43 3,79

OKJ 3,70 3,62 3,79

Felsőfokú 3,68 3,60 3,76

Budapest 3,65 3,55 3,75

Egyéb 3,70 3,64 3,77

Szakmai tapasztalat 1,09 0,369

Átlag

Szakterület 2,68 0,070

Iskolai végzettség 0,54 0,582

Településtípus 0,74 0,390

89 6 MEGBESZÉLÉS

A vizsgálatban az ápolók mentális betegségekkel kapcsolatos ismereteit és a betegségben érintett emberekkel szembeni attitűdjét helyeztük a középpontba. Emellett, az ápolóképzéseken a pszichiátria oktatásában fellelhető stigmaellenes, érzékenyítő elemek szükségessége, és az oktatásnak az ápolói empátia fejlesztésével való kapcsolata is a kutatás fókuszában állt. Megvizsgáltuk továbbá azt, hogy a szakdolgozók hisznek-e a mentális betegek felépülésében. A kérdéseket úgy építettük fel, hogy a téma mélyrehatóbb vizsgálatához a későbbiekben, további, fókuszcsoportos vizsgálatokra is lehetőségünk nyíljon. Az elektronikus, önkitöltéses kérdőív módszerét azért választottuk, mert előnye a személyes, vagy telefonos kérdezéssel, illetve a postaival szemben az, hogy viszonylag rövid idő alatt, az anonimitást megnyugtató módon biztosítva, nagy mennyiségű, több régiót lefedő, országos adatot lehetséges begyűjteni és feldolgozni vele.

A MESZK személyes hírlevelében küldött kérdőív a kamarai aktualitásokat ismertető hírek közé illesztve jutott el a szakdolgozókhoz. A kutatás nem vizsgálta azt, hogy hányan nyitották meg a hírlevelet, és hányan olvasták el a hírekhez csatolt kérdőívet. Minden válaszoló ugyanazt a linket kapta meg, és így a kérdőív kitöltését és elektronikus beküldését követően a kitöltő már nem volt azonosítható, a kitöltések eredményeit tartalmazó Excel táblázat pedig nem tartalmazott olyan információt, ami alapján a kitöltő beazonosítását elvégezhettük volna. A vizsgálat nem terjedt ki arra, hogy hány kitöltést eredményezett a személyes hírlevélben küldés, és mennyit az egyéb módon történő eljuttatás. Az általunk választott módszerrel a visszaérkezési arány nem volt befolyásolható, amely az elektronikus kérdőívvel végzett vizsgálatok reprezentativitásának rizikótényezője. Saját vizsgálatunkban vállaltuk ezt a kockázatot a MESZK személyes hírlevélre regisztrált szakdolgozóiból álló alapsokaság nagy számára való tekintettel. Tettük ezt annak ellenére, hogy ismert számunkra több kutatás problémája, az alacsony kitöltési hajlandóság. A MESZK elektronikus felületén keresztül korábban számos országos kiterjesztésű felmérés készült. Ezek közül csupán az egészségügyi szakdolgozók munka és védőruhájának kérdésében készült országos vizsgálat érte el a 10%-os válaszolói arányt, valamint egy homogén vizsgálati csoportban, a védőnők körében készült, a saját szakmai és anyagi helyzetükkel kapcsolatos felmérésnél érte el a 30%-ot. Más szakmaterületen, elektronikus úton készült, szűk érdeklődésre számot tartó kutatás csupán 3-8% közötti részvételi aránnyal került

feldolgozásra. [176] Jelen vizsgálat is e kategóriába sorolható, annak ellenére, hogy a szociológiai szakirodalomban a nem rétegspecifikus, ezer fős, országos vizsgálatokat is reprezentatívnak szokták tekinteni. A legtöbb szakdolgozót a tűszúrásos balesetek vizsgálatának tárgyában sikerült eddig bevonni, de ez, mint a korábbi vizsgálatok 2006-2013 között, papír alapú önkitöltős kérdőívek felhasználásával és intézményi ápolási vezetők hathatós közreműködésével készült. [176] Munkánk során a válaszolók számát növelendő, a MESZK hírlevélben való elküldésen, a MESZK honlapján való megjelentetésen, illetve a Facebook „Tankórterem” közösségi oldalán való többszörös megosztáson túlmenően papíralapú kitöltést is alkalmaztunk. Ápolási vezetők által kinyomtatott és a munkatársaikkal kitöltetett kérdőívek jutottak el hozzánk, amelyeket egyenként rögzítettünk az adatbázisba. Több alkalommal telefonos, illetve elektronikus levélben történő megkeresést indítottunk ápolási igazgatókhoz, osztályvezető főnővérekhez, illetve a MESZK pszichiátriai ápolási, felnőttápolási, mentésügyi és sürgősségi betegellátási országos tagozatvezetőjéhez, hogy támogassák a vizsgálatot a munkatársaik kérdőív kitöltésére való ösztönzésével. Kutatásunk limitáló tényezőjének tekintjük tehát, hogy a kérdőív széles körű, több platformon történő terjesztése ellenére a részvételi arány elmaradt az előzetes várakozásoktól. Mivel kutatásunk kérdőívét minden szakdolgozó elérhette, és a válaszolási arány is elérte az intézményileg nem kiemelten támogatott kutatásoknál (pl. PhD kutatások) megszokottat, nincs okunk feltételezni, hogy kevésbé reprezentatívak lennének azoknál. A válaszolók területileg, életkorban és végzettségben egyaránt heterogének, csak a szakmacsoportok arányában van nagyobb eltérés az országos adatokhoz képest. Ezért is helyeztük a vizsgálat középpontjába a szakmacsoportok közötti különbségeket, s ritkábban vontunk le következtetéseket az ápolók egészére vonatkozóan. Adataink a területi és életkori megoszlás tekintetében egyezést mutatnak a Kamara, ugyanezen mutatókra vonatkozó felméréseivel. A kutatás elemszámmal összefüggő korlátaira magyarázatként szolgálhat továbbá a válaszadási hajlandóságot egy tanulmányban elemző társadalomtudósok megállapítása is, akik szerint az egyre lanyhuló válaszadási hajlandóság mögött az úgynevezett „túl-surveyeztetés”

jelensége áll. [155] Emellett kérdéses, hogy személyes lekérdezéssel jobb arányban lehetett volna-e az ápolók célcsoportját elérni: mivel nehéz, fontos és felelősségteljes munkát végeznek, jellemzően sokat túlóráznak, tehát a személyes megkeresésük több etikai dilemmát vetett fel (a munkaidejükben nem szerencsés, a kevés szabadidejükben

pedig nehéz tudni, hogy mikor jó nekik), mint az online módszer alkalmazása. A válaszadás a technikai adattisztítást követően értékelt kitöltésekben, szinte minden válaszadó esetében teljes volt, így az egyes kérdések tekintetében az ebből adódó szelekciós torzítás nem lépett fel.

A kutatást alapvetően az Attitude Scale for Mental Illness (ASMI) mérőeszköz görög kutatók által kifejlesztett kérdőíve köré építettük. A kérdőív 30 állítása megfelelően lefedte a rejtett attitűdök feltárását, és alkalmas volt arra, hogy számszerűen mérhetővé is tegye azokat, az antistigmatizációs attitűdöt mérő index révén. A 26. ábrán bemutatott grafikon szerint szélsőségesen stigmatizáló attitűdöt mutató szakdolgozót nem sikerült a kitöltők között találni. Ez a megfigyelés akár a módszertan kritikáját is jelenthetné, mivel a megfigyelési egységek nem töltik ki a mutató teljes értelmezési tartományát. Érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy a Madianos és szerzőtársai által kifejlesztett skála [154] a teljes népesség stigmatizáló attitűdjeit hivatott felmérni. Így nem meglepő és pozitívumként értelmezhető, hogy az ápolók között, akik szakmájuk gyakorlása közben találkoznak mentálisan súlyosan sérült betegekkel, kevésbé gyakori a szélsőségesen stigmatizáló attitűd.

A hipotézisek tekintetében ugyanakkor szükséges volt az ASMI skála kibővítése, saját szerkesztésű kérdésekkel, melyek szintén a rejtett attitűdükről, illetve a pszichiátria tantárgy oktatásával kapcsolatos empirikus tapasztalatokról tettek tanúbizonyságot. A kérdőív végén szereplő két nyitott kérdésben a megkérdezettek lehetőséget kaptak arra, hogy a kérdőív kérdései és a Likert skála által szabott keretekből kilépve, saját szavaikkal fogalmazzanak meg véleményt, érzéseket, attitűdöket. (8. melléklet: A teljes mérőeszköz) A Likert skála hátrányaként számontartott dilemma, hogy a közbülső értékként semleges válaszlehetőséget adva előfordulhat, hogy nagy számú válaszadó nem határolja el magát egyik irányba sem. Véleményünk szerint az nem jó megoldás, hogy kihagyjuk a közbülső értéket és nem biztosítunk lehetőséget a válaszadóknak a semleges vélemény kifejezésére. Felmerül ugyanakkor, hogy a közbülső értéket esetleg, egyfajta

„kibúvónak” tekintik a válaszadás alól a kitöltők. Erre a „Nem tudom”, illetve a „Nem tudom eldönteni” kifejezések lehetőséget is adnak. Olyan közbülső értéket szerettünk volna meghatározni, amely a legkevésbé erősíti a kitöltőkben, hogy a semleges válasszal éljenek. A „Közömbös számomra” kifejezés szemantikailag olyan alapjelentést hordoz,

amely mind a pozitív, mind a negatív érzelmek együttes hiányát tükrözi. A jelentéstartalomból kiindulva úgy véltük, hogy kevéssé valószínű az, hogy a mentális betegekkel szemben a többség semmilyen érzelmet nem táplál, ezért választottuk ezt a közbülső értéknek. A közömbösség azonban ebben az esetben kifejezhet egyfajta távolságtartást és az ismeretek hiányát is, tehát egy ebből fakadó bizonytalanságként is értelmezhetjük. A kérdőíves vizsgálat célcsoportjául a MESZK alábbi tagozatait választottuk ki:

• Felnőttápolási tagozat

• Pszichiátriai ápolási tagozat

• Mentésügyi tagozat

• Sürgősségi betegellátási tagozat

Statisztikai szempontból az 515 kitöltést tartalmazó minta mennyisége elfogadható, és a válaszok olyan információkat tartalmaznak, melyeket más módon nem tudtunk volna megismerni. Mindazonáltal szeretnénk megjegyezni, hogy a kutatásunk két fő célcsoportját, a mentésben dolgozókat, illetve a sürgősségi ellátás szakdolgozóit a több fázisú megkeresés ellenére sem sikerült a témával úgy megszólítani, hogy nagyobb arányban legyen belső motivációjuk a kitöltésre. Célszerűnek láttuk ezt a két csoportot a végzett tevékenységük hasonlósága okán összevonni, ahogyan a megyék szerinti bontásból is Budapest-vidék változót képeztünk. A megyék szerinti bontásban történő elemzés, az egyes megyék között a kitöltések számában mutatkozó eltérések miatt nem lett volna racionális. Az összes megye kitöltései és a fővárosi adatok felhasználásával képezett kétértékű, Budapest-Vidék változó a vizsgálat során azt igazolta, hogy a mentális betegség képe, az attitűd nem függ a lakóhelytől, illetve a munkahely elhelyezkedésétől.

További kutatási irányok kijelölésére is lehetőséget nyújtanak a kapott adatok. Egy másodelemzés során akár újabb változók is képezhetők a szakmai és nem szakmai jellemzők alapján történő csoportosítással. Szakmai jellemzők: munkahely, szakmai végzettség, a munkában eltöltött idő, nem szakmai jellemzők pedig: a nem, az életkor, vagy pl. a mentális betegek léte a rokonok/barátok között. Utóbbi változó vizsgálata különösen érdekes adatokat eredményezhet, ha összevetjük azoknak a szakdolgozóknak az attitűdjét, akiknek a családjában, vagy a közeli baráti körében van mentális beteg, azokéval, akik kizárólag a munkájuk során érintkeznek ilyen emberekkel.

Az eredmények tükrében a hipotézisek bizonyítása a következők szerint alakult:

(H1) Feltételezzük, hogy a sürgősségi ellátás és mentés területén dolgozóknál erőteljesebb stigmatizáció mérhető a mentális betegekkel szemben, mint a többi ápolónál.

Az ASMI skála komponenseinek vizsgálata azt igazolta, hogy a mentésben és sürgősségi területen dolgozókat az átlagosnál nagyobb sztereotipizálás jellemzi a mentális betegekkel szemben, és kevésbé optimisták a sorsukat illetően. Összességében kijelenthető, hogy a teljes vizsgálatban negatívabb eredményeket adtak a sürgősségi és mentőápolók, esetükben jellemzőbb a stigmatizálás. Ez az eredmény felveti a kérdést, hogy vajon mi lehet ennek az oka, illetve azt, hogy hogyan lehetne ezen területek szakdolgozóinak a mentális betegekkel szembeni attitűdjét pozitívabbá formálni? Az akut betegeket ellátó szakemberek negatív attitűdjének okáról nemzetközi kutatásokból készült tanulmányokban olvashatunk. Egy ausztrál kutatás például sürgősségi ellátásban dolgozó ápolók és orvosok mentális betegekkel szembeni attitűdjét vizsgálta. Az eredmények azt mutatták, hogy a személyzet nem volt biztos abban, hogy szenvednek-e a mentális betegséggel élő emberek, kiszámíthatatlannak minősítették őket, és megállapították, hogy hiányoznak a szükséges mentális egészségügyi ismereteik. [156]

Az akut ellátásban dolgozó ápolók számára a pszichiátria területe nehezen összeegyeztethető a sürgősség, az akut életveszély fogalmakkal. A balesettől vérző, erős fájdalmat jelző ember szenvedése látványos, a pszichózistól szenvedő ember kínzó gondolatai, a depresszióban lévő ember gyötrődése, belső vívódásai viszont kevésbé szembetűnők. Kéri Szabolcs kutató, pszichiáter, a MTA doktora 2009-ben publikált írása szerint már a gyerekkorban kialakul egy olyan betegségfogalom, hogy aki lázas, vagy köhög, az beteg, és ami fáj, vérzik, az a betegség. Úgy véli, hogy erősen rögzülnek betegségjelzőként ezek a fizikai szinten jelentkező tünetek, és csak később tanuljuk meg, hogy a társadalmunk betegségnek tekinti a belső lelki folyamatok, a vágyak, érzelmek, gondolatok szélsőséges és tartós eltéréseit is. Önkéntelenül is tartózkodást, félelmet és elkerülést vált ki a hallucinációkkal magában társalgó, furcsa, extatikusan viselkedő, vagy visszahúzódó ember látványa. Kéri szerint ezzel szemben egy fájdalmaktól szenvedő, sérült, legyengült ember együttérzést, empátiát hív életre, hiszen esetében kétségkívül betegségről van szó. [79] Almeida Filho az egészség és betegség fogalmát episztemológiai-antropológiai tanulmányában körüljárva megállapítja, hogy maga a betegség fogalom olyan testi és mentális jelenségeket feltételez, ami a fájdalommal és

szenvedéssel függhet össze. Hangsúlyozza a betegségtudat és a betegségérzés jelentőségét - ami mentális rendellenességek esetében gyakorta hiányzik – és úgy véli, hogy az elme különböző állapotait nehezen lehet objektív betegségekhez társítani. [174]

Vitathatatlan tény, hogy a mentés területén és a sürgősségi betegellátásban dolgozók állandó „aktivitási készültségben” vannak. A segítségre szorulók mielőbbi ellátása, a sürgősségi triage szakszerű elvégzése, a sokszor emberfeletti küzdelem az élet megmentéséért és a szomatikus krízisben lévő emberek állapotának stabilizálásáért, gyors reagálást, adekvát döntéseket kíván. A megfeszített munkatempó, a megélt veszteségek élménye, a halállal szemben elszenvedett kudarc érzése, a folyamatos, több irányból érkező elvárásnak való megfelelés kényszere, elsősorban a problémaközpontú megküzdési stratégiák alkalmazásának kedvez. Az énvédelemre használt mechanizmusok, különösen az érzelmi eltávolodás ugyanakkor kontraproduktív szakdolgozói viselkedéseket eredményezhet. A mentális betegek ellátásában az egyik legfontosabb tényező a kommunikáció és nem elhanyagolható az időfaktor szerepe sem.

A mentális betegségek és tüneteinek ismerete, az emberi szenvedés mértékének reális megítélése, a türelem, együttérzés, higgadtság és a hatékony kommunikációs stratégiák használata, holisztikus ellátást megvalósító betegápolói attitűdöt eredményeznek.

Álláspontunk szerint jogos elvárása minden embernek, hogy mélységes humánummal, empátiával és szakmai alázattal viszonyuljanak hozzá, a betegségétől függetlenül. Az ismeretek, értékek, és készségek elsajátítása, az etikus ápolói viszonyulás fejlesztése, valamint a szakmai kultúra erősítése olyan komponensek, amelyek a modern ápolóképzésben nélkülözhetetlenek.

(H2) Feltételezzük, hogy az ápolók számára a korábbi tanulmányaik nem biztosítanak elég kompetenciát a pszichiátriai betegekkel való megfelelő bánásmód és a hatékony kommunikáció terén.

A hipotézishez kapcsolódó kérdésre a mentés és sürgősségi ellátási csoport közel fele (49%) inkább egyetértő választ adott. Az összes ápoló tekintetében is a válaszadók 47%-a ért egyet inkább 47%-azz47%-al 47%-az állításs47%-al, hogy 47%-a korábbi t47%-anulmány47%-ai során nem s47%-ajátított el

In document SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA Ph.D. értekezések 2401. ÁCS ANDREA (Pldal 83-112)