Az újjászerveződés után Lepoglaváról a szűkebb haza területére, a Magyar Királyságba került vissza a rendfőnöki székhely. A Nagy Lajos által alapított máriavölgyi kolostor (1377)134 viszonylag jól átvészelte azt az időszakot, amely a rendházak nagy része számára végzetesnek bizonyult. Noha a középkor folyamán nem volt jelentős, éppen fekvésének köszönhetően a török pusztítás elől elmenekített javak egy részét ide szállították, hamarosan gazdaságilag is megerősödhetett, majd az újjászerveződés után itt épült ki a rendfőnök (később tartományfőnök) rezidenciája is. Az egyházpolitikai jelentőség és a gazdasági súly mellett kedvezett a kolostor megerősödésének a rendházzal szorosan összefonódó kegyhely népszerűsége is, amely a XVII. század első felétől kezdve nagy távolságról vonzotta a katolikus zarándokokat.135 Rendfőnöki székhelyeként ez a kolostor adott helyet az 1786-os feloszlatásáig a legfőbb kormányzó testület, a generális káptalani ülések munkájának is, amely utóbb nem csak a rendi kormányzat, hanem a pálos oktatástörténet szempontjából is megkerülhetetlenné vált, hiszen itt került sor a doktorráavatásokra az 1670-es évek második felétől fogva. Az újjászervezés éveiben gyakorlatilag Máriavölgy volt a Magyar Királyság egyetlen olyan pálos kolostora, amely – némi befektetés árán – alkalmassá válhatott a teljes rekatolizációs szerepvállalás intézményes befogadására.
Némileg más volt a helyzet a rend másik fontos magyarországi kolostorával, Sopronbánfalvával. A tizenöt éves háború idejére a nyugati határszél lakosainak felekezetváltása folytán a dunántúli térség protestáns többségűvé lett, a Bécs felé vezető hadiutak, valamint a folyamatos háborús készültség (és részben hadszíntér-mivolt) erején felül próbára tette az itt berendezkedett egyházi és világi társadalom életét. Így – noha a középkor vége felé Pozsony, Sopron és Vas megyét lendületes egyházi megerősödés jellemezte – Mohácsot és a reformáció magyarországi térhódítását követően a felívelés megtört, és a folyamat lassanként ellentétes előjelet vett. Különösen húsba vágó volt ez a nyugati országrész pálosai számára, akiknek népszerűsége épp a Mohácsot megelőző évtizedekben érte el tetőpontját.
E felívelés előzményei a térségben a XV. század elejéig vezetnek vissza bennünket, érdemes tehát figyelmet szentelni a sopronbánfalvi noviciátus tágabb környezete
134 KISBÁN 1938, 323. valamint GUZSIK 2003, 217.
135 PÁSZTOR 1943.
42
jellemzőinek.136 A XV. században egy komolyabb kolostoralapítási hullám „söpört” végig Nyugat-Magyarországon és Alsó-Ausztrián: a pálos rend egyre nagyobb körben vált népszerűvé a határon inneni és túli nemesség körében. Az első pálos kolostor az 1414-ben életre hívott rannai volt, amelyet Johann Neidegh alapított a mai Alsó-Ausztria területén (Niederösterreich, egykori passaui püspökség), ezt követte Bertold Ellerbach alapítása Monyorókeréken (1464, ma Eberau, Burgenland, egykori győri püspökség), majd 1475-ben két kolostor: Sopronkertes (ma Baumgarten, Burgenland, egykori győri püspökség, alapító:
Ulrich és Wolfgang von Grafeneck) és Szalónak (ma Stadtschlaining, Burgenland, egykori győri püspökség, alapító: Andreas Baumkircher). Bécsújhelyen (Wiener Neustadt, Niederösterreich, bécsújhelyi püspökség) III. Frigyes császár137 telepítette le a rendet, végül pedig 1481/1482-ben138 – jórészt az előző alapítások példájának hatására139 – Sopron szabad királyi város felállította birtokán, Wondorfon azt a rendházat, amely a nyugat-magyarországi pálos jelenlét bázisává lett a XVII. században.140 Mint látható, az alapítók egy része az ausztriai nemesség köréből került ki ‒ ezeknek a családoknak az élete számos ponton fonódott össze a térség uradalmainak és kolostorainak életével a legújabb kutatások szerint141 ‒, alapításaik pedig jól kiegészítették a Magyarország többi részén tapasztalható magyar főúri rendpártolást.142
A kolostorok néhány évtizeddel alapításuk után csaknem mind megsínylették a török portyákat, valamint az 1529. és 1532. évi, Bécs elfoglalására irányuló hadjáratokat, így az 1550-es évekre többnyire elnéptelenedtek. Az egyetlen kivételt Baumgarten jelentette, amelynek rövid fennállása még a kárpát-medencei török jelenlét állandósulása előtt véget ért, mert 1493-ban felgyújtották a pergelsdorfi lakosok,143 később, 1529-ben pedig a törökök
136 A sopronbánfalvi kolostorhoz lásd még: BOJTOS 2014b, valamint BOJTOS 2016a (az itt közölt szöveg részben megjelent az utóbbi tanulmányban).
137 III. Frigyes a források szerint már 1456-ban megalapította a kolostort, de 1476-ban foglalta csak el Szegénded Bálint perjel és öt rendtársa. KISBÁN 1938, 69. és GUZSIK 2003, 236.
138 Sopron város az alapításkor egy – már korábban is létező és a környékbeli német lakosság által kedvelt – Szent Wolfgang-kápolna adminisztrálását is rájuk bízta. A kápolna 1441-ben már biztosan állt, az 1460-as években pedig egy közeli barlangban lakó remete vette gondjaiba, egy évvel az alapítás előtt pedig búcsúkiváltságot kapott IV. Sixtus pápától. A kolostoralapításkor kézenfekvő volt a kápolna és a pálos rendház összekapcsolása. KISBÁN 1938, 129.
139 CSERMELYI 2015, 53.
140 A térségbeli kolostoralapításokhoz lásd az építészettörténeti katalógust: GUZSIK 2003, 206–236.
141 A rend és a nyugati határmenti térség, valamint a XV. századi ausztriai zsoldosvezérek kapcsolatának tisztázásához lásd: CSERMELYI 2015.
142 A kolostoralapítások megszaporodása részben I. (Hunyadi) Mátyás trónra kerülésével (1458–1490) és a pálos rend iránti szimpátiájával is magyarázható: elsősorban a királyi udvarhoz kötődő, befolyásos főurak kezdeményezései a XV. század második felében alapított kolostorok. A közvetlen kapcsolat egyik reprezentatív bizonyítéka, hogy a királyi udvar építészetének későgótikus stíluselemei szervesen beépültek a pálos építészetbe.
GUZSIK 2003, 165., továbbá CSERMELYI 2015, 57–58.
143 GUZSIK 2003, 170.
43
okozta tűzvésznek esett áldozatul.144 A baumgarteni kolostor javait 1526-ban épp a sopronbánfalvi kapta meg,145 igaz, nem élvezhette sokáig új szerzeményeit, mert a török hadjáratok során a rendház leégett, szerzetesei elhagyták a kolostort, és Bécsújhelyre költöztek.
1614-ben Ignácz János, Sopronbánfalva kolostorának perjele – látva a környékbeli katolikus lakosság körében temploma népszerűségét146 – úgy döntött, újjáépítteti a közel hetven éve üresen álló, romos kolostort és templomát. A cél érdekében már ekkor elkezdtek alamizsnát gyűjteni,147 de végül 1630-ban, Krajacsics Lukács prior érkezésével kezdődhetett csak meg az újjászervezés: a kolostor – adományok és végrendeletek útján megszerzett – birtokait építőanyagokért cserébe bérbe adta a városnak 20 évre.148 Noha az építkezés (zömmel financiális okokból) hosszan elhúzódott, Nádasdy Ferenc országbíró bőkezű adományainak köszönhetően a templom 1643-ra mégis felölthette barokk köntösét. Az ezzel párhuzamosan zajló rendi megújulás részeként már a század első évtizedeinek generális káptalani gyűlésein (1607, 1611) felmerült a noviciátus központosításának igénye, de kidolgozott koncepció híján az igény csak igény maradt.149 Az 1630-as években is többször napirendre kerülő kérdés végül 1638–39-re jutott nagyjából nyugvópontra.150 A noviciátusház helyszínéül – még korábban Pázmány Péter javaslata nyomán – Sopronbánfalvára esett a választás. Noha az épület helyreállítási munkálatai 1643-ra nagyjából lezárultak, a nevelést mégsem lehetett megkezdeni I. Rákóczi György hadjáratai miatt. Az újoncképzés végül 1646–47-ben költözött be hivatalosan a falak közé. Az induló éveket követően, 1655-től egy friss szellemű szerzetes figyelme őrködött a rendi nevelés felett: Nagy Imre novíciusmesteré. Neki köszönhető a rendi újoncokra vonatkozó adminisztrációs gyakorlat rögzülése is, a föntebb említett Liber Professorum Fratrum forrás.
A Magyar Királyságban működő pálos kolostorok közül tehát kiemelkedett a rendfőnöki székely, Máriavölgy, valamint a noviciátus helyszíne, Sopronbánfalva. A rend földrajzi elterjedését követően az alábbiakban a XVII. század közepétől érkező rendi utánpótlást törekszem bemutatni.
144 CSERMELYI 2015, 56.
145 KISBÁN 1938, 157. és CSERMELYI 2015, 56.
146 ROZSONDAI –SÜMEGHY 1937, 47.
147 ROZSONDAI–SÜMEGHY 1937, 47.
148 További lendületet jelentett a környék egyik legnagyobb birtokosának, Nádasdy Ferencnek katolikus hitre térése: adományai kiegészítették az építkezéshez szükséges összegeket, a renoválás végső fázisa ezzel jelentősen fölgyorsult. Az újjáépítés megindulásához lásd BÁN 1939, 159–160. Korábban a Széchényi, Esterházy és Csáky családok is támogatták az építkezést. KISBÁN 1938, 216–217.
149 GALLA 1941, 198–199.
150 GALLA 1941, 200–201.
44