A rend XVII. századi történetével foglalkozó kutatónak mindenekelőtt egy komoly, az egész témára és a feldolgozásra kiterjedő problémával kell szembesülnie: hiányoznak az 1643-ra
58SERFŐZŐ 2010.ésSERFŐZŐ 2012.;SZILÁRDFY 2003a.
59 SARBAK 2003. A fentiekben vázolt helyzetet Sarbak Gábor munkája alapján ismertetem.
60 Az 1981 óta megjelenő sorozat részben elérhető a http://www.jasnagora.com/studia.php weboldalon. (Letöltve 2017. március 23.)
61 GRACZYK 2009.
62 BRUNERT 2007.
63 ŚWIDZIŃSKI 1999.
64SARBAK 2003, 117.
23
lezárult újjászervezés előtti évtizedekre vonatkozó feldolgozások, forráskiadások. A rendtörténet középkori szakasza – irodalom-, liturgia-, egyház- és építészettörténeti, valamint régészeti megközelítéseknek köszönhetően egyaránt – viszonylag alaposan föltárt,65 és noha a mohácsi csatát követő forráspusztulás a pálos rendet sem kímélte, a rend középkori történetéről összehasonlíthatatlanul jobb feldolgozásokkal rendelkezünk, mint a későbbi évszázadokról.
Gyöngyösi Gergely és kortársai halála után a nem jogi természetű irattermelés gyakorlatilag megszűnt: a magyarországi rendtörténetre és művelődéstörténeti szerepére közvetett forrásokból következtethetünk, feldolgozásokból azonban itt is nagy a hiány.66 Ilyen közvetett forrás a rend liturgiatörténete, amely 1600-ig (a római rítus bevezetéséig) számos sajátosságot őrzött meg, ahogyan erre Török József már 1977-ben rámutatott.67 További tájékozódási pont a több évtizeden át használt, fent említett formuláskönyv, a Formularium maius, amely a XVI. század 30-as éveitől a XVII. század első évtizedéig tartó időszakban volt használatban.68
Esettanulmányszerű példa két pálos kolostor Mohács utáni történetének részleges földolgozása, amely rávilágít a kegyúri család szerepére és a kolostor esetleges túlélési stratégiájára: Őze Sándor az örményesi kolostor és a Nádasdy–Kanizsai család kapcsolatával foglalkozott,69 míg Borián Elréd a horvátországi pálosok és a Zrínyiek viszonyát érintette irodalomtörténeti munkájában.70 A XVII. századdal foglalkozó kutató következő támpontja azonban – ha a rend történetére nézve fontos, azonban nem a rendtörténet szemüvegén keresztül föltett kérdések szerint megírt szakirodalmat nem soroljuk ide – Galla Ferenc munkája a pálos rend konstitúcióinak 1643-ra kivitelezett megújításáról. Minthogy a rend
65 A pálos rendtörténetnek szentelt önálló kötetek száma – az egyre szaporodó, pálos vonatkozású tanulmányokkal ellentétben – viszonylag kevés.
66 KNAPP 2001., SARBAK 2003, 115–117. és KUHN 2007, 67. (7. jegyzet).
67 TÖRÖK 1977. A rendi liturgia a XIII. századtól kezdve formálódott: fő forrása a középkori esztergomi rítus volt, amit idővel kiegészített az ágostonos kanonokrend liturgiájának hatása (részben a közös regula hatására). A rendi arculat kialakulását követően (XIV. századtól) bekerültek a liturgiába sajátos, már elsősorban a pálosokra jellemző jegyek (főként a szenttisztelet terén), majd a XV. századi római megtelepedésnek köszönhetően a kuriális úzus nyomai is fölfedezhetők. A XVI. század folyamán a domonkos istentiszteleti rendből történtek átvételek. A rendi liturgia további fejlődésének az 1600-as lepoglavai nagykáptalan vetett véget, ahol Bratulich Simon rendfőnök kötelezővé tette a római rítus használatát. TÖRÖK 1977, 186–188.
68 F. ROMHÁNYI – SARBAK 2013. A formuláskönyv nem csupán a jogi szövegek mintájaként izgalmas; ez a kódex őrzi például Gregorius Coelius hitvitázó leveleit is, továbbá Hadnagy Bálint használatában lévő levélformulákat és két későbbi generális perjel, Bratulich Simon és Zaicz János leveleit. A formuláskönyv egyik feldolgozója és kiadója Sarbak Gábor, akinek nevéhez fűződik a XVI. századi Gergely nevű rendtagok, pálos szerzők (Gyöngyösi Gergely, Bánffy Gergely és Gregorius Coelius) világos elkülönítése egymástól. SARBAK 1984. és SARBAK 2010.
69 ŐZE 2007., a hivatkozásaiban további szakirodalommal.
70 BORIÁN 2004., a hivatkozásaiban további szakirodalommal.
24
klasszikus értelemben vett barokk kori története ezzel az epizóddal veszi kezdetét, a munka hiánypótló jelentőségű.71
A XVII. századi rendtörténet megírásához viszonylag jó források állnak rendelkezésre – igaz, elsősorban azon területekről, ahol a pálos jelenlét Mohács után is folytonos maradt, vagy a rend képes volt visszaszerezni kolostorait és birtokait. A folytonosságot a magyar provinciában72 elsősorban a Dráván túli kolostorok, köztük is az egy ideig rendfőnöki székhelyként funkcionáló Lepoglava biztosította, míg Magyarországon az elképesztő mértékű kolostorpusztulás (közel 90%) miatt a XVII. századra csupán Máriavölgy (Thal vagy Mariathal; ma Marianka, Szlovákia) és Felsőelefánt (ma Horné Lefantovce, Szlovákia) maradt meg, illetve a század első évtizedeiben visszatértek a szerzetesek Wondorfra (Bondorf vagy Bánfalva; ma Sopronbánfalva városrészként Sopron része), Újhelyre (Sátoraljaújhely) és Terebesre (Tőketerebes; ma Trebišov, Szlovákia) is.73 Az újjászületés első önálló lépése azonban Csáky László kezdeményezése nyomán 1638-ban a pápai kolostor fölállítása volt.
Nem meglepő, hogy a működő kolostorok egytől egyig a királyi országrészben feküdtek, az esztergomi érsekség, a győri, valamint az egri püspökség területén.
A XVI. század közepétől a XVII. század közepéig, illetve gyakorlatilag a század végéig tartó rendtörténet többféle hiánnyal küzd Magyarországra vonatkozóan. Mindenekelőtt egy átfogó rendtörténeti adatbázisra lenne szükség, a viszonylag jól feldolgozott középkori történeti és régészeti anyagra, valamint a Documenta Artis Paulinorumra támaszkodva.74 A tendenciákat jól érzékelteti Kisbán Emil, a rendtörténet ezen szakaszának szentelt másfél fejezetben, közel 60 oldalon,75 de a kolostor-szintű feldolgozás, vagy legalább a kolostorok elnéptelenedésére vonatkozó időrendi adatsor sajnos hiányzik. Vélhetőleg nem volna reménytelen vállalkozás: a munka csupán aprólékos és időigényes, cserébe azonban a nagy folyamat egyes részleteinek kikristályosítását ígéri. Megtudhatnánk, hogy hol, mikor, kik és mi módon okozták az egyes kolostorok meggyöngülését vagy vesztét.
71 GALLA 1941.
72 A Magyar Királyság és Horvátország területén működő kolostorok mellett ide tartozott még az osztrák örökös tartományok, valamint Cseh- és Morvaország összes pálos kolostora is. A magyar rendtartomány ugyanakkor nem volt a klasszikus értelemben vett provincia, amit tartományfőnök (provinciális) kormányzott, hanem a (középkor folyamán mindig magyar, esetleg horvát származású) rendfőnök közvetlen joghatósága alá tartozott.
KUHN 2007, 87.
73 A Stassewsky Miklós rendfőnöksége idején zajlott események, levélváltások, generális káptalani ülések határozatai egy 1640-től kb. az 1670-es évek közepéig vezetett, de néhány évre visszamenőleg is adatokat tartalmazó kéziratban maradtak fenn. A kötet elején található egy lista az 1638-ban működő magyarországi pálos kolostorokról, amelyek (a forrás rendjében) a következők: Lepoglava, Remethe, Thall (Máriavölgy), Eleffanth, Chaturna (Csáktornya), Neostadt (Bécsújhely), Vhell (Sátoraljaújhely), Sueticza (Szvetice), Papa, Bondorff, Ranna. EK Ab 154, Tom. I. f. 9v–10r.
74 DAP I–III.
75 KISBÁN 1938, 162–221.
25
Ezen – a XVI–XVII. század fordulójáig tartó – folyamatoknak az ábrázolása kulcsfontosságú lenne a világi társadalommal való viszony ábrázolása szempontjából is. Csak néhány példa a lehetséges kérdésekre: rövid vagy elhúzódó kolostorperek,76 kolostori tartozékbirtokok bérbeadása,77 a kegyúr felekezetváltása,78 a társadalom militarizálódása, a kolostor környéki világi népesség felekezeti és etnikai változásai, valamint a török térfoglalása.79 A feldolgozás nem utolsó sorban pedig ahhoz is hozzájárulna, hogy a rendtörténetírás toposzát – miszerint a rend elvilágiasodott, valamint „elzüllött” – árnyalhatná és tisztázhatná; megadva a Galla-féle részletes munkában80 ábrázolt újjászervezési folyamat hátterét és előzményeit. Itt kaphatna helyet a késő középkori és kora újkori szerzetesi eszmény változása is, beleértve a reformációra adott válaszokat.81 Nehezen adatolható, ugyanakkor jelenlegi tudásunk alapján is kimutatható, hogy szervezeti-anyagi és szellemi kontinuitás
76 Például Sopronbánfalva és Sopron szabad királyi város között egyes kolostori birtokok (középkori) hovatartozása miatt 1640–1666 között több hullámban zajlott pereskedés. BÁN 1939, 208–210. A vázsonyi kolostor és a Zichy család között zajló jogi huzavona emlékei megtalálhatók a Zichy család levéltárában 1615–
1768 között. MNL-OL P 707. Fasc. 64/B, 1–57.
77 A XVI. század első harmadától – még a reformáció tömeges elterjedése előtt – gyakran előfordult, hogy világi vagy egyházi személyek, esetleg testületek jutottak hozzá egy-egy kolostor birtokához. A jelenség nem csupán a pálosokra jellemző: nagyobb monasztikus rendek házai is jutottak hasonló sorsra a magyar középkor utolsó évtizedeiben. A kolostorok elöljárói címének viselése szempontjából értékelte a jelenséget Molnár Antal (MOLNÁR 2006. elsősorban 13–37.). Pálos kolostori birtokok visszaváltásának ügye a XVI–XVII. század fordulóján többször is napirendre került a Szepesi, valamint a bécsi Udvari Kamaránál. A visszaváltások legtöbb esetben pozitív eredménnyel zárultak: nem véletlen, hogy abban a két térségben indult meg a rend visszatelepülése, amelynek kolostorait a bécsi kamarai anyagban megtalálhatjuk, hiszen az anyagi feltételek (újbóli) megteremtése a kolostor és a működés önállóságának záloga, biztosítéka lett. 1603-ban például a zempléni pálos kolostorok birtokainak kiváltása ügyében tárgyal a rend és az udvar. ÖStA AVA, FHKA HFU r.
Nr. 78., 1603. június–augusztus, ill. 1605-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan.
78 A kegyúr felekezetváltása legtöbb esetben hatalmaskodáshoz, a kolostor és birtokainak feldúlásához vezetett (pl. Elefánt, Terebes). A fentebb említett zempléni javak visszaszerzésének egyik akadálya Perényi Gábor és Dobó Ferenc hatalmaskodása volt. ÖStA AVA, FHKA HFU r. Nr. 78., 1603–1605. Ugyanide sorolható Elefánton az Elefánthyak, vagy Terebesen a Perényiek felekezetváltása, valamint Serédy Gáspár módszeres kolostorfosztogatása. Összefoglalással és hivatkozásokkal lásd KISBÁN 1938, 174–187. valamint a DAP vonatkozó részeiben található fontosabb levéltári forrásokat és a MNL-OL P szekcióban őrzött családi levéltárak pálos kapcsolódású iratait.
79 A fontosabb hadiutak mentén fekvő kolostorok már az 1526 és 1541 közötti belháborús években elpusztultak, ezt a veszteséget csak fokozta a birtokosok, egykori kegyurak hatalmaskodása. A rend főkolostora, Budaszentlőrinc is ebben az időszakban néptelenedett el végleg. Noha az oszmán terjeszkedés már a XIV. század végétől érzékenyen érintette a déli települések szerzeteskolostorait, a valódi csapást mégis az ország szívében 1541–43-tól megszervezett oszmán közigazgatás jelentette, ami véget vetett a hódoltságban fekvő rendházak működésének.
80GALLA 1941.
81 Az a tény például, hogy az 1537–1552 tevékenykedő római perjel, Gregorius Coelius Pannonius egyes munkáit a XVI. század folyamán többször is kiadták, és kéziratban maradt munkáját nem feledve Énekek Éneke-kommentárja 1681-ben Bécsben nyomdába kerülhetett, azt feltételezi, hogy a rend késő középkori története és a XVII. századi rendtörténet eseményei között sűrűbb szövésű kapcsolat van, mint ahogyan ezt a forrásadottságok és a Kisbán könyvének megjelenése óta elterjedt szakirodalmi toposzok alapján most tartjuk. Ezt támasztaná alá, hogy Gyöngyösi Gergely és néhány elődje késő középkori adatgyűjtését a rend első, már a kritikai igényesség felé hajló monográfusa, Eggerer András szinte teljesen átvette és beledolgozta 1661-ben megjelent munkájába.
A Gyöngyösi-kézirat lezárulta utáni időszakot saját gyűjtései és részben kortárs élményei alapján egészítette ki, így műve tulajdonképpen Gyöngyösi „szerzetestükrének” gondolati folytatásává vált. Az irodalmi kontinuitáshoz alább még visszatérek.
26
egyaránt fölfedezhető a késő középkori pálosok és a kora újkori, megújított konstitúciójú szerzetesség között. A rend szervezetének és működésének ismerete szempontjából ugyancsak kiemelkedő jelentőségű lenne a középkori és a kora újkori konstitúciók összehasonlító elemzése.82
Valamennyivel több forrás maradt fenn a török fennhatóságtól megkímélt horvátok, lengyelek és németek körében, és részben ennek is köszönhető, hogy a XVI–XVII. század földolgozásával előtte járnak a magyarországi kutatásoknak. (A hazai hiányosságok pótlása már csak azért is fontos lenne, hogy ne essünk el egy nemzetközi tudományos párbeszéd lehetőségétől, kiváltképp úgy, hogy itthon őrzik a rendi kormányzattörténet legfontosabb forrásait.) A külföldi rendtörténészek által megrajzolt képnek éppúgy kiegészítése lenne a korszak magyarországi eseményeinek megírása, mint a hazai rendtörténetírásnak, sőt:
voltaképp az itthoni események jelentenék a külföldi feldolgozások eredményeinek igazolását (esetleg korrekcióját) és biztos talajra állítását.