Az Árpádkorban 1200 és 1300 között találkozunk lovaspecsétekkel. Jelenlegi ismere-teink szerint királyok, királyi hercegek és világi előkelők pecsétjeként tűntek fel: Imre, II. András és v. István használatában kétféléről, Béla herceg, III. András; továbbá kivé-telesen főurak (Iván, Benedek, László, Apaj, Mátyás) használatában – a boszniaiaktól és zsigmond pecsétjétől eltekintve – tizenhat változatról tudunk. Kálmán király 1108. spa-latói oklevelének lovaspecsétje csak említésből ismert.10 A III. Béla király nagypecsétjébe nyomott gyűrűspecsét (1195ből) lépő lovon ülő lovast ábrázol, aki maga elé emeli a ke-zét, de nem vehető ki, hogy tarte fegyvert.11 ez azért különös, mert a korábbi leírások egybehangzóak abban a tekintetben, hogy a pecsét lovagja a heraldikai jobb felé ugrat, rövid lándzsát tart a kezében, és a háta mögött a fegyvering lobog. II. András hercegi lovaspecsétje mára a felismerhetetlenségig megrongálódott, feliratából csak a „regis” szó vehető ki. Az Imre 1198 és 1200 körüli, illetve 1202. évi királyi nagypecsétjére nyomott lovas ellenpecsétek megegyeznek a III. Béla pecsétjébe nyomott, nehezen kivehető el-lenpecséttel.12 varjú Elemér gyűjteményének13 rajza hangsúlyozza a lándzsanyél rövid voltát, ami elképzelhetővé teszi, hogy mintaképéül egy zászlós lándzsa szolgálhatott, s a fegyveringnek gondolt lobogó textil a zászló vége lehetett. Imre király esetében minden bizonnyal ellenpecsét gyanánt használt gyűrűspecsétről van szó.14 Az Imre és András
kö-19 ewald, 1914. 202–204. o.
10 Fraknói, 1878. 6–10. o.
11 Gesztelyi – Rácz, 2006. 70–71., 158. o.
12 Gesztelyi – Rácz, 2006. 70–71. o.
13 A MoL-ban.
14 Varjú, 1896. 146. o. Képe: Pray, 1805. Tab. VIII. és Marczali, 1896. (1.) 352. o.
122
zötti vetélkedés ugyanakkor érthetővé teszi, hogy mindkét testvér pecsétjein megjelen-tek a lovas ellenpecsémegjelen-tek – feltéve, hogy a mára felismerhetetlenné vált pecsét való-ban András lovaspecsétje volt.
Ezeket időrendben a világi előkelők pe-csétjei követték. A világi főurak pepe-csétjei közül Iván (Iwan) milesnek a XIII. sz. első évtizedéből (1206–1218) származó pecsétje (dL 782.) értelmezhetetlen,15 talán csak annyi látszik rajta, hogy a lovas a heraldikai jobb oldal felé ugrat. Iván személyéről annyit tu-dunk, hogy a király és Berchtold érsek lo-vagja volt, és nagy valószínűséggel a bete-lepült németek közé sorolható.16 Benedek országbíró medvés vadászjelenetet ábrá-zoló, 1221ből származó pecsétje a vadász-pecsétek közé tartozik. A pecséten, jól kivehetően felszerszámozott lovon, előre feszített lábbal, a heraldikai jobb oldal irányába ugrató, zárt sisakú vitéz látható, hóna alá szorított lándzsával. Az ábrázolás kiváló kompozíciójára már Fraknói felhívta a figyelmet.17 A Kán nembeli Gyula nádor 1224. évi oklevelén (dL 111.)18 megmaradt pecsét képe viszont, saj-nos, kivehetetlen.
A pecséten magisterként említett Gutkeled nembeli László somogyi ispán 1236. évi pecsétjén (DL 213.) nyakra lenyúló, zárt fazéksisakot viselő, hóna alá zászlós lándzsát szorító lovas ugrat heraldikai bal felé. Jól láthatók térd alá érő fegyveringének fodrai.19
Apaj/opaj szlavón bán 1239/1240. évi pecsétje (dL 237., 239., 34293.) igen rossz ál-lapotú. A heraldikai balra léptető lovas kezében – már amennyire kivehető – talán csak egy zászló nélküli botot tart, ami jól kapcsolatba hozható a hivatalviselés jelvényét tartó osztrák marsalli pecsétekkel (pl. Heinrich von Kuenring, 1230, Heinrich von Weitra, 1277).20
Az első, jobb állapotban fennmaradt, s értékelhető ábrázolású pecsét v. István hercegi pecsétje, melynek több változata és több példánya is ismeretes. A zászlón és a pajzson az Árpádok kettős keresztje, illetve az ágaskodó stájer párduc látható. E pecséteken jelenik meg a hazai lovaspecsétek gyakorlatában először zászlón és pajzson a címer. Bár a kettős keresztes változatot megemlítette Szentpétery Imre, illetve rajzát képaláírás nélkül közölte Nyáry, a lovaspecsétek sorából mégis kifelejtődött.21 A DL 42. számú, 1257ből származó
15 Képe: Kumorovitz, 1936. 6. kép.
16 Kurcz, 1988. 43–44. o.
17 Képe: Magyar Művelődéstörténet, 1939. 315. o.; Fraknói, 1978. 8. o.; Kristó, 1986. 47. kép.
18 Donászy, 1938. 9. o.
19 Kristó, 1986. 48. kép; Nagy, 1877, 256–257. o.; Nyáry, 1886. 52. o.; Kumorovitz, 1936. 33. kép. A lelógó fodrokra l. Urkundenbuch/Babenb., 34. o. A 1212–1214 közötti évekből, de a XIII. századi pecséteken többször jól látható. Az osztrák párhuzamon is a magyarnál látható zárt fazéksisak.
20 Urkundenbuch/Babenb., 83., 85. o. Képe: Kristó, 1986. 52. o.; Kumorovitz, 1936. 12. kép.
21 Szentpétery, 1921–1922. 80. o.
István ifjabb király lovaspecsétje (1267.)
123 Istvánoklevélen a mai napig jól látható a kettős keresztes pajzs, illetve a pajzs alatt egy hosszan lenyúló kardhüvely. A kardhüvely hangsúlyos ábrázolására éppen a kígyóspusz-tai csat a legismertebb megemlíthető párhuzam. Az teljesen egyértelmű, hogy a stájer párduc használata a stájer hercegség elnyerése után tűnt fel, és hercegsége egész ideje alatt viselte – a tartomány elvesztése után igénycímerként. A párducos lovaspecsétnek az országos Levéltárban (1267)22 és Kassa város levéltárában (1261)23 őrzött példányaira szokás utalni, melyeken a lovag a heraldikai jobbról balra ugrat, a bal kezében tartott címerpajzson és a zászlós lándzsán a stájer párduc látható. A lovag sisakja csöbörsisak, fegyveringe, továbbá a ló zablája és a kantár jól felismerhető. Az esztergomi, 1267. évi töredékes pecséten24 egészen pontosan kivehető a ló alatt ábrázolt szikla, és virágok is láthatók. Nyáry a sisakon „csücskös tetejű és szegésű sisak takarót” vélt felfedezni. Az ábrázolás teljes mértékben a nyugati gyakorlatot követi, kompozíciójában megegyezik pl.
II. ottó bajor herceg (1231–1253) 1227 és 1231 közötti lovaspecsétjével, amely Istváné-nál valamivel kvalitásosabb.25
Béla horvát-szlavón-dalmát herceg 1268. évi pecsétje (dL 652.) praynál közölt raj-zának hiteleségét már Nyáry kétségbe vonta.26 Amíg a rajz forrásul szolgáló pecsét nem kerül elő, addig – a DL 652. számú, 1268. évi oklevél töredékes pecsétje alapján – csak annyi tűnik biztosnak, hogy Béla azon egy kettős keresztes zászlót tartott a kezében.
A töredéken a Praynál közölt képből semmi sem látszik.
Roland bán fia Mátyás ispán 1281. évi, heraldikai jobbra ugrató lovagot ábrázoló lo-vaspecsétje igen elmosódott, a pajzson és lándzsán kívül szinte semmi egyéb részlete nem vehető ki. Úgy tűnik, 1879. évi leírásakor a fazéksisak és a lándzsára erősített kis lobogó még jobban látszhatott, mai állapotában is jól felismerhető viszont rajta a Rátold nemzet-ség címeréből vett, kétszer is megismételt hársfalevélmotívum.27
András herceg 1286. évi pecsétje már első említésekor töredékes volt. Szerencsénkre jól kivehető a heraldikai jobbra ugrató lovas Árpádsávos, hétszer vágott pajzsa, a mélyen lelógó lótakaró, valamint a lovas jobbjában tartott kard. Jelen ismereteink szerint ez az első kivont kardot bemutató lovaspecsétünk.28
Az Anjoukorban először a Drugethek lovaspecsétjeivel találkozunk. Drugeth Fülöp királynéi tárnokmester 1322. évi pecsétjén (dL 2112.), érdekes módon, heraldikai balra ugrató lovat látunk, ami a pajzson lévő címert nehezen – esetünkben teljesen – kivehetet-lenné teszi. Annyi biztos, hogy a jobbjában kardot tartó vitézről fegyvering, a lóról takaró hull alá.29 Szorosan ide tartozik drugeth fülöp 1324. évi nádori pecsétje (dL 40445.), amely az előzőnek nagyított, durvább kivitelű másolata.30 érdekes, hogy radvánszky
22 Magyar Művelődéstörténet, 1939. 1. k. 263. o.
23 Kumorovitz, 1993. 2. kép.
24 Nyáry, 1886. 210. o.; Marczali, 1895. 2. k. 535. o.; Knauz, 1874. 715. tétel.
25 die Zeit der Staufer, 1977. 51. o.
26 Pray, 1805. VIII. tábla, felirata: „+ bela dei gra(tia) dux tocius sclavonie dalmaci(e) croac(ie).” említése:
MoL/oklevelek jegyzéke, 1882. 7. sz. A fennmaradt töredéken a körirat olvashatatlan.
27 Használható rajza: Majláth, 1879. 396–397. o., a mai állapotot bemutató fényképe: Kristó, 1986. 49. kép.
28 Döry, 1917. 30. o.
29 Nyáry, 1886. XII. tábla, 91. kép.; Magyarországi művészet, 1987. Nr. 307:1. kép.; Művészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 231. (A pecsét legteljesebb leírása.)
30 Magyarországi művészet, 1987. Nr. 307:3. kép.; Művészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 232.; Károly róbert emlékezete, 1988. képtáblák.
124
1877ben a nádor címeres pajzsát kétszer a lóra helyezte, amit azonban a későbbi felvéte-leken egyáltalán nem lehet látni. Mintha két különböző pecsétről beszélnénk.31 A kard az Anjou-korban általánossá vált, amint az a Szent György Lovagrend 1326. évi pecsétjén is jól látszik.32
A jobban tanulmányozható pecsétek sora Drugeth János 1328. évi pecsétjével kezdő
dik. Heraldikai balra ugrató lovasa sokban hasonlít a Drugeth Fülöpféle pecsétekére. Jól kivehető kétélű, lánccal a páncélhoz erősített kardja, üstsisakja, rigós sisakdísze, kö-penye, amiképpen a ló takarói és a lószerszámok is. A pólyás pajzson a családi címer rigói láthatók.33 A vállvas a hazai ábrázolások között magában áll, előfordulását a Drugethek nyugati kapcsolatainak indokolhatjuk.34
A drugeth-pecsétek stílusát követi István erdélyi herceg 1351. évi pecsétje (dL 4153.).
A heraldikai bal felé ugrató lovas zárt, struccos díszítésű üstsisakot visel, a jobbjában tartott kardot lánc rögzíti a mellpáncélhoz, meglepően jól kivehetők a magas kápájú, ka-rosszék típusú lovagi nyereg kontúrjai. pajzsa nincs. A praynál közölt ábrázolással össze-hasonlítva döbbenetes a rajz és a valóság közötti különbség.35 Talán ez lehet az oka annak, hogy Nyáry magának a pecsétnek a hitelességét is megkérdőjelezte.
Ugyanezt a stílust követi opuliai László nádor 1369. évi pecsétje: a heraldikai balra ugrató lovag jobbjában lánccal rögzített kardot, baljában kis alakú pajzsot tart, fején zárt üstsisak, rajta sisakdísz. A sisakdíszen, a pajzson, valamint a lótakarón kétszer – az utób-bin mára szinte teljesen elmosódottan – koronás szfinx, a korábbi szakirodalom szerint
31 Radvánszky, 1877. 182–186. o.
32 Károly róbert emlékezete, 1988. képtáblák.
33 Kristó, 1988. 25. kép; Művészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 233.; Archeologiai Értesítő, 11. (1877.) 208. o.
34 Töll László találó megfigyelése, amit itt köszönünk meg.
35 Pray, 1805. fig. 3.; Kristó, 1988. 23. kép; Művészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 50., továbbá az Anjoukori pecséthasználatra lásd uo. 137–139. o.; Magyarországi művészet, 1987. Nr. 762:1.
Fülöp nádor pecsétje (1324.) István erdélyi herceg pecsétje (1351.)
125 leszálló sas, látható. Radvánszky szerint a lovas jobbján tőr lóg, ami ma már nem ellen
őrizhető.36
A Kotromanić bosnyák uralkodóházból származó Tvartkó boszniai bán 1356 és 1357.
évi pecsétjén a lovag heraldikai jobbra ugrat, kis pajzsát, amely egy haránt pólyát mutat, a bal kezében tartja, fején zárt üstsisak, azon sisakdísz. Az utoljára nála feltűnő lándzsán kereszttel díszített zászló lobog, melynek felirata, a korábbi rajzok alapján, kétnyelvű.37 Király korából (1377–1391) egy további lovaspecsétjét ismerjük, azon azonban a lovas heraldikai balra ugrat, s a jobb láthatóság miatt a baljában tartott pajzsát természetellenes tartásban emeli fel. A pajzs képe, egy liliomos korona, a lótakarón még háromszor meg-ismétlődik.38 Számon tartjuk még Kotromanić István bán lovaspecsétjét, Dabisa István királyét 1395ből, valamint Osztojics István királyét 1399ből.39
Az egyik utolsó ismert, XIv. századi lovaspecsét zsigmond brandenburgi őrgróf ko-rából származik, 1374ből. A jobbra ugrató lovag fejét sasszárnnyal díszített üstsisak ta-karja, jobbjában kétélű, hegyes végű kardot tart, amelynek markolata, a korábbi pecsét-képekhez hasonlóan, lánccal van a páncélhoz erősítve. A lovag egész testét jól kivehető lemezpáncél borítja, a lovat takarók. A négyelt pajzs mezőiben cseh oroszlán és a bran-denburgi sas váltakozik. A (damaszkolt!) háttér hálózatos mustrájában szintén oroszlánok és sasok láthatók.40
Összefoglalás
Kétségkívül bizonyosnak vehető, hogy a kortársak tudatában voltak a lovaspecsétek rang-jelző, kiemelkedő jelentőségének. A lovaspecsétek kis száma ugyanakkor arra utal, hogy használatukat illetően semmiféle rendszer, szokás nem alakult ki az országban. Használa-tuk, magától értetődően, kijárt a királyi hercegeknek. Herceg korában a két András, Béla, Anjou István, és talán Imre is használt, illetve megtarthatott később, ellenpecsétként, lo-vaspecsétet. Második körben meghatározók az idegen eredetű előkelők: a Drugethek és oppelni László, akik meghatározó hatalmasságai voltak az országnak, de ide sorolható Iván is. A további körben mindenképen indokolt utalni arra, hogy előfordulása hangsú-lyos a bánok körében, továbbá a magukat nagyra tartó nemzetségek, pl. a Gutkeled, rá-told, Kán nem egyegy tagjának használatában. E jelenségre cseh területről hozható példa, ahol a nemes családok közül összesen hárman használtak lovaspecsétet a przemyslida időszakban: Polnao János, Opavai Miklós (a Kézainál is említett II. Ottokár törvénytelen fia) és Rozmberki Henrik.41
36 Rajza: Radvánszky, 1876. 107–110. o.; fényképei: Magyar Művelődéstörténet, 1939. 1. k. 282. o.; Mű-vészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 51.; Magyarországi műMű-vészet, 1987. Nr. 762:1. kép.; Kristó, 1988.
24. kép.
37 rajza és feliratának közlése: Marczali, 1895. 3. k. 266. o.; Magyarországi művészet, 1987. Nr. 317:3. kép;
Művészet I. Lajos király korában, 1982. Nr. 248.
38 Holub, 1917. 55. o.
39 Thallóczy, 1908. 53–57. o.
40 Marczali, 1895. 3. k. 382. o.; Művészet zsigmond király korában, 1987, Nr. zs. 1. és a hozzá tartozó kép.;
Posse, 1909–1910. (reprint.) Taf. 12.
41 Krejčíková, 1993. 53. o.
126
Jelen áttekintésünk egyik célja az, hogy utaljon a további, esetleg jobb állapotú példányok felbukkanásának lehetőségére. Szerény eredménynek tekinthető ugyanakkor a következtetés, hogy a XIII. századi tisztségviselők (két bán, egy bánfi, egy nádor, egy megyésispán) körében az áttekintés számadatai alapján (12ből 5 pecsét) a korábbinál bátrabban lehet utalni a lovaspecsétre, mint a hatalmi törekvések megjelenítésének esz-közére. Szerény számuk ugyanakkor azt mutatja, hogy reprezentációs szerepüket csak korlátozottan tölthették be. Joachim Bumke megállapítása a magyar viszonyokra is igaz:
a lovaspecsétek divatja nyugatról haladt kelet felé, német területen is először Hollandban majd Hennegauban tűntek fel, illetve a társadalmi hierarchia csúcsán kezdték először használni őket. Nálunk ez a külföldi eredetű családok magas számaránya miatt még hang-súlyosabban érvényes, az évszázados késés miatt viszont a pecséthasználók körében a ki-rályi hercegek, udvari arisztokraták és hűbéres fejedelmek rétegei egybemosódtak.42 Azt a szerepet, amit korábban, Nyugat-európában a lovaspecsét töltött be, a XIV. században Magyarországon majd a sisakpecsét veszi át és játssza el.43
42 Bumke, 1990. 395–396. o.
43 Kurcz, 1988. 126–127., 140–143. o.
127