András magyar király keresztes hadjárata, 1217–1218 Előzmények

III. Béla kora előtt Magyarország csak békés, vagy éppen viszontagságos átvonulási út-vonalként került kapcsolatba a keresztes hadjáratokkal. Ismeretes, hogy 1096-ban Köny-ves Kálmán csapatai több nyugati keresztes seregrészt szétvertek, csak a Boullion Gott-fried vezette fősereg átvonulása tekinthető zavartalannak. Azt, hogy e hadjáratok során milyen kulturális, illetve politikai kapcsolat jöttek létre, leginkább csak találgathatjuk.

A fordulat kétségkívül III. Béla uralma alatt következik be, amikor a Jeruzsálem arab elfoglalása miatt életre hívott harmadik keresztes hadjárat során, 1189-ben, átvonul Ma-gyarországon Barbarossa frigyes német császár. A jeruzsálemi utazásáról is nevezetes, Nagy Károly császárt szentté avattató frigyessel való személyes találkozás nagy hatással lehetett a magyar udvarra, a krónikásoknak köszönhetően tudjuk, hogy az ország számára ez volt az első intenzív találkozás a lovagi kultúrával és szokásokkal, a lovagi tornával.

A német keresztesek nem is siettek nagyon, a velük tartó írástudóknak volt idejük, hogy Attila király Nibelung­énekből ismert uralmi központjait azonosítsák a magyar városok-kal. Béla már akkor 2000 katonát adott a győri püspök és hat ispán vezetésével a németek mellé, de amikor a német császár és II. Izsák bizánci uralkodó között a viszony megromlott, a magyar–bizánci kapcsolatokra mindig kényesen ügyelő III. Béla hazarendelte a magyar kontingenst Adrianopolisz, a mai Edirne vidékéről; néhányuk azonban, köztük az ispá-nok, kitartottak eredeti céljuk mellett. Azt, hogy végül is III. Béla miért tett keresztes fo-gadalmat, nem tudjuk. Minden bizonnyal összefüggött I. László király 1192. évi szentté avatásával, ami által görögnek, „graecus”-nak tekintett uralmát nemzetibbé, latinabbá akarta tenni, de fogadalomtételére feleségei, Châtillon Anna majd Capet Margit is ösz-tönző erőt jelenthettek. Tény, hogy bizton sor is került rá, éspedig vI. Henrik császár

ke-82 Kis, 2001. 43–60. o.

104

resztes fogadalmának időpontja, 1195 áprilisa és saját, 1196. április 23­án bekövetkezett halála között, amint az a kutatásban elfogadottá vált.⁸³

Az első magyar királyi keresztes fogadalom egyházjogi szempontból is rendkívüli jelentőségű, mivel a pápa, III. Ince, „Licet universis” kezdetű decretálisával éppen erre hivatkozva jelentette ki a keresztes eskü örökölhetőségét, azt, hogy a kötelezettségek apá-ról fiúra szállnak. Béla két fia közül Imrét szánta királynak, a hadjárat teljesítését pedig András hercegtől várta, s számára hagyta az ahhoz szükséges anyagiakat is. Az Imre és András között kitört trónharcok a hadjárat megkezdését hosszú időre elnapolták, noha a pápa 1198-tól több alkalommal is megkísérelte a magyar uralkodó mozgósítását. Mind Imre, mind András többször is ígéretet tett, hogy beváltja apja fogadalmát, de ebben sok minden komolyan hátráltatta őket, többek között az is, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó Zárát, a mai Zadart 1202-ben elfoglalták és kifosztották a keresztesek. Meglehet, még így is ott harcolt a Szentföldön a negyedik keresztes hadjáratban egy magyar ispán, a még Bélával fogadalmat tett Móg nádor.

A hadjárat

A fogadalom letétele óta több mint húsz esztendő telt el, s nyilván több ok együttesen indította végül II. András királyt a tényleges részvételre. Az egyházjogi kényszerítő erő mellett sokat nyomhatott a latba, hogy András lehetőséget láthatott a balkáni, bizánci ma-gyar terjeszkedés előmozdítására, valamint az a tény, hogy rokonaival kelhetett útra.

A keresztes hadak szerveződésében a vezetők közötti rokoni kapcsolatok köztudottan nagy jelentőségűek voltak.⁸⁴ Az ötödik hadjáratra András unokatestvérével, VI. Babenberg Lipót osztrák herceggel közösen készült, és még 1213 februárja előtt kitűzték az indulás 1217­es időpontját. Minden bizonnyal figyelembe vették, hogy János jeruzsálemi király al-ádil szultánnal öt évre kötött fegyverszünetet, ami 1217 júliusában járt le. ezt a pápai udvarban komolyan figyelembe is vették, a hadjárat megindulásakor például levelet in-téztek az arab szultánhoz is, megindokolva a hadjárat jogosságát.⁸⁵ A keresztesekkel fog-lalkozó történetírás egyik nagy alakja, Joshua Prawer egyenesen a „Realpolitik” képvise-lőjének tekinti Incét, aki e levelével elismerte az iszlám és kereszténység egymás mellett élésének lehetőségét.⁸⁶ András részéről a hadjárat szemmel láthatóan erőteljes külpolitikai nyitással járt együtt, a magyar szupremácia erőteljesebb érvényesítésének szándékával a Magyarországot övező országokban, mindenekelőtt Halicsban, Dalmáciában és a Bal-kánon. András ilyen reményei fejeződhettek ki abban is, hogy 1211­ben a Német Lovag-rendet telepítette le a Barcaságban az ország déli határvédelmének erősítésére, illetve a déli expanzió támogatására. Ha András fejében korábban nem is, a konstantinápolyi la-tin császár, Courtenay Péter leányával kötött házassága után biztosan felmerült a bizánci trón álma, s különösen 1216–1217-ben törekedett az éppen megüresedett konstantinápolyi trón elfoglalására, még ha arra valós esélyei csekélyek is voltak. III. Honorius 1217. janu-

83 Van Cleve, 1962. 386–387. o.; Powell, 1986. 127. o.

84 erre lásd Sweeney, 1984. 123. o.; Powell, 1986. 67–88. o.

85 Powell, 1986. 28. o. Kiadva: pL 216 col. 832, ep. 34.

86 Prawer, 1975. 132–133. o.

105 ár 3­i leveléből kiderül, a pápa tudott arról, hogy András a tervezett időpontban elindul,⁸⁷ sőt akkor éppen ő, András siettette a hadjáratot. A pápa üdvözölte a magyar király el-határozását, február 11­én pedig a kereszteseket megillető jogi védelemben részesítette.

A július 24­i pápai levél Ciprust javasolta a keresztesek gyülekezési helyéül, vezetőjük-nek a magyar királyt és az osztrák herceget nevezte meg,⁸⁸ jóllehet a korábban, minden idők egyik legnagyobb zsinatán, a Iv. Lateráni zsinaton, 1215 novemberében kiadott „Ad liberandam” kezdetű bullában 1217 nyarára még Brindisi és Messina dél­itáliai kikötők szerepeltek a keresztesek célállomásaiként.

odafelé András a tengeri utat választotta, noha bizánci tervei miatt valóban fontolgat-hatta egy szárazföldi akció lehetőségét. A magyarországi vonulás útvonalát jól ismerjük:

Székesfehérváron és Zágrábon át vonult a tengerpartra, Spalatóba (a mai Splitbe), ahova augusztus 23­án érkezett meg. A város világi és egyházi előkelői nagy pompával fogadták a királyt, aki megérkezése után a diocletianus római császár mauzóleumából átalakított Szent domnius templomban szentmise-hallgatással kezdte meg ottani tartózkodását.⁸⁹ A sereg nagyságáról mind a kortársak mind a modern kutatók véleménye megoszlik.

Tamás, a történetíró spalatói főpap tízezer fős seregről beszél, de hangsúlyozza, hogy számukat a magyarok előtt a városba megérkezett „szász” keresztesek – itt valószínűleg az osztrák herceg német vitézeiről van szó – is gyarapítják.⁹⁰ A szemtanú hitelességével rögzíti továbbá, hogy az elindulni szándékozók nem fértek fel a hajókra, sokuknak haza kellett térnie, illetve a következő tavaszig várniuk kellett az indulással. Azon, hogy Tamás nagyszámúnak érezte a kereszteseket, a szűk spalatói utcák ismeretében nem is csodál-kozhatunk. A király kíséretéből név szerint leginkább az előkelőeket ismerjük, többek között a győri és egri püspököt, a pannonhalmi apátot, a későbbi kalocsai érseket, a világi méltóságok közül a tárnokmestert és a pohárnokmestert.

Másik forrásunk is gyakorlatilag Spalatói Tamás szavait erősíti meg: a magyar király követei, a johanniták magyarországi perjele, Pontius de Cruce, és Sándor erdélyi prépost szerződést kötött Pietro ziani velencei dózséval tíz nagy szállító hajó bérletéről. A szer-ződést James Ross Sweeney 1217. május 14. elé datálta.⁹¹ A szerződés a hajók méretét egyenként legalább 143 tonnában szabta meg, 500 milliariaként, azaz 269 tonnánként járt hozzájuk 50 tengerész, a bérleti díjat pedig minden 500 milliaria után 550 márka velencei ezüstben határozták meg. Az összeg igen tetemes volt, amit a hadjárat további közvetlen költségei mellett még tovább növelt a hajók egyhónapos spalatói várakozásának díja.

A díj kifizetését aprólékosan szabályozták, három részletben 1217. május 14­ével kezdő-dően, s a hajóknak Szent Jakab ünnepére, július 25­ére már Splatóban kellett volna len-niük. Az ilyen tonnatartalmú hajók kb. 500 katonát, vagy 150 lovat szállíthattak, amiből

87 Pressutti, 1888. (reprint Hildesheim, 1978.), itt 1., 51., 284. o.

88 Pressutti, 1888. (reprint Hildesheim, 1978.) itt 1., 330., 58., 672–673., 117–118. o. Utal rá Buenger Rob­

bert, 1985. 21. o.

89 A spalatói tartózkodásra Spalatói Tamás krónikája a leghitelesebb forrás. Gombos: Catalogus, 3. 2229–

2231. o.

90 így értelmezi Szovák, 2000. 136. o. is. Erdélyi szászoknak gondolta őket Röhricht, 1894. 112. o.

91 Hivatkozik Sweeney tanulmányára („Regionalism, Dynasticism and the Preparations for the Fifth Crusade:

Andrew II and the Venetian–Hungarian Treaty of 1217”, amelyet eredetileg a budapesti Acta Historicában kí-vánt megjelentetni); Buenger Robbert, 1975. 19. o. A bérleti szerződés értelmezésére lásd még Guyotjeannin, 1989. Nr. 38., 29–31. o.; áúo 6. Nr. 2333., 380–383. o.

106

az következik, hogy a királynak még további, nagyszámú kisebb hajó bérlete esetén is egy–kétezer főnyi lovas és természetesen legalább még egyszer akkora kíséret átszállítá-sára nyílt alkalma.⁹²

Spalatói Tamástól tudjuk, hogy Anconától és Zárától is béreltek hajókat, a részletek azonban ez esetekben ismeretlenek. Az anconai kontingens pisai hajókat is magában fog-lalt.⁹³ Amennyiben hitelt adunk a székely ügyekben általában jól tájékozott krónikásnak, Kézai Simonnak, II. Andrást székely lovasok is elkísérték a hadjáratban. Ugyanakkor hi-ába említi meg Jacques de vitry, hogy a magyar király serege tekintélyes nagyságú volt, a tízezres lovagsereg fantomjával kénytelenek vagyunk leszámolni,⁹⁴ még akkor is, ha tudjuk, hogy az ötödik keresztes hadjárat volt az első „levée en masse” keresztes háború, s a tömegek részvételével és lelkesedésével valóban nem is volt gond.⁹⁵ Igaz ugyanakkor az is, hogy az európai periféria keresztes háborúja maradt, Nyugat-európa alig mozdult.

Az ötödik keresztes hadjárat legújabb feldolgozója, James Powell, a magyar és osztrák lo-vagsereg együttes létszámát sem becsüli többre négyezer főnél. Mi is ezzel értünk egyet:

a létszám korlátlan növelésének, s a kint tartózkodás ideje meghosszításának anyagi ter-mészetű akadályai is lehettek, amit jól mutat, hogy Andrásnak hitelt kellett felvennie itá-liai kereskedőházaktól, illetve nagy értékű ékszerek eladására is kényszerült. Úgy tűnik, készpénz helyett ilyen drágaságokat vitt magával, így eshetett meg, hogy a Szentföldön 140 ezüst márkáért eladta az első magyar királyné, Gizella 12 márka tiszta aranyat tartal-mazó drágaköves koronáját,⁹⁶ valamint egy Tihanyból származó, „scyphus”-ként emlege-tett drágaköves kelyhet.⁹⁷ Az itáliai hitelek visszafizetéséről 1224­ben értesülünk, amikor a Ghisiknek, Jánosnak és fiának, Natalisnak, 201 ezüst márkát fizetett vissza a magyar ki-rály.⁹⁸ Ezt erősíti meg, hogy a király az 1202­ben amúgy is elveszített záráról, latin nevén Jadráról lemondott a velenceiek javára, illetve kereskedelmi kedvezményeket biztosított számukra a költségek fejében. Mivel a hajóbérleti szerződés ezt is tartalmazta, az év-századok alatt, jogbiztosító dokumentum gyanánt, többször is átmásolták Velencében.⁹⁹ Tudjuk továbbá, hogy András a hadjáratból való visszatértekor 200 márka kölcsönt vett fel Agyasz (ochuz) bántól.

92 Abú Sáma, 1906. 162. o. 15 000 főt ír, de ez az adat már az Akkóból kivonult seregre vonatkozik, Tiroszi Vilmos 2000 lovagot, 1000 csatlóst és 20 000 gyalogost említ.

93 Röhricht, 1882. 270. o. forrás: Scriptores rerum italicarum I. 490. col. Utal rá Buenger Robbert, 1975.

21. o.

94 Röhricht 15 000 fővel számolt. Van Cleve, 1962. 386. o. 10 000 lovasról ír, Powell, 1943–1970. a forrás-szöveg által becsült 4 000 fős számot tartja reálisnak. A forrás azonban ugyanott 160 hajóról, és további 90 000 fős gyalogságról ír, ami nem növeli az iránta való bizalmunkat (211. o.). A History általában nem tud értékes rész-leteket a magyarokról, királyukat „Hankar”­nak nevezi, tud arról, hogy a király és a szultán a fegyverszünetről tárgyalt volna, s egy anekdotát említ, miszerint foglyaik egy részének levágták a tenyerét és elküldték a pápának (215. o.), Powell, 1986. 127. o. A pápa ugyanakkor kevesellte a keresztesek számát, lásd Donovan, 1950. 29–33. o.

A keresztesek számának alakulását az ötödik keresztes hadjárat éveiben bemutatja Powell, 1986. 168. o. A hajók befogadóképessége alapján történt becslésre lásd Veszprémy, 1994. (1.) 113–116. o.

95 Powell, 1986. 20. o.

96 rA Nr. 340., 383., 386.

97 rA Nr. 508.

98 Lásd Buenger Robbert, 1985. 431. o.

99 A korabeli velencei történeti érvelésben fontos helyet szenteltek a ténynek, hogy velencei hajókon szállí-tották át a kereszteseket. A későbbi korokban is emlékeztek az Andrásnak kölcsönzött hajókra, így pl. Lorenzo de Monaco, flavio Bindo, Sabellico, ifj. Marin Sanudo stb. Bunger Robbert, 1975. 17–18. o.

107 Maga az ötödik keresztes hadjárat 1213-ban vette kezdetét, amikor III. Ince pápa 1215­re zsinatot hívott össze, hogy az előkészítse a hadjáratot. Az első csapatok a német-alföldi kikötőből, vlerdingenből 1217. május 27­én, az angliai Dartmouthból pedig júni-us elején indultak Keletre mintegy 300 hajón,¹⁰⁰ meglepő módon azonban jóval az osztrák és magyar keresztesek után, csak 1218 tavaszán, április végén szálltak partra Akkóban.

A késedelem oka összetett volt: ráérősen haladtak, elidőztek a spanyolországi Compos-telában, egy részük pedig, a rajnai seregrész, bekapcsolódott a portugáliai reconquista harcaiba Lisszabon közelében, s Alcácer da Sol várát csak október közepére sikerült be-venniük. Tulajdonképpen még el sem hagyták európát, amikor hajóik tíz százalékát már elveszítették. Hasonlóképpen nem érkezett meg a Szentföldre a hadak vezéréül kiszemelt pápai legátus, Pelagius sem. ő csak 1218 szeptember közepén szállt partra Akkóban.¹⁰¹

Az osztrákok és magyarok egyaránt Spalatóban gyülekeztek, ahonnan először az oszt-rákok indultak el, és 16 napi hajózást követően értek Akkóba, majd a magyarok keltek útra, s valamikor szeptember végén érkeztek meg. Maga az utazás nem tartott sokáig, át-lagosan 16–30 napot vett igénybe, a hajók 1,6 csomó sebességgel közlekedtek. Annyi bi-zonyos, hogy a magyar keresztesek október elején már Akkóban voltak, ami azt jelentette, hogy az eredeti ciprusi gyülekezőt az időhiány miatt ejtették. Akkóban, a keresztesek meg-hirdetett gyülekezőhelyén, az egybegyűlteket Rudolf jeruzsálemi pátriárka fogadta. A had-járatban részt vett vI. Lipót osztrák herceg, Hugó ciprusi király, János jeruzsálemi király, valamint hercegek és püspökök sora. Az első jelentős haditanácsot Akkóban tartották meg a három lovagrend (nagy)mestere és a többi keresztes vezető részvételével, II. András sát-rában.¹⁰² Talán a magyar krónikások tendenciózus, illetve Abú Sáma valószínűleg téves beállítása lehet az alapja annak a hagyománynak, hogy András lett volna a keresztesek vezére. Annak ellenére, hogy az európai királyok közül egyedül András jelent meg sze-mélyesen, a hadjárat korai szakaszában de facto sokkal inkább János jeruzsálemi király tekinthető vezetőnek, míg II. András, legalábbis az első felderítő hadmozdulatok után, látványosan távol tartotta magát a hadi eseményektől. A tervek szerint persze már ott kel-lett volna lenniük a fríz és a rajnai egységeknek is, de a magyar és osztrák uralkodó nél-külük is katonai akciókba fogott. Miután találkoztak János jeruzsálemi királlyal, ciprusi és antiókhiai erősítés birtokában, az akkói keresztes állam biztonságát növelendő, táma-dásba lendültek.¹⁰³

Az első manőverek felderítő akciónak tekinthetők, illetve a nyomasztó élelmiszerhiányt voltak hivatva enyhíteni. Egy nagyobb keresztes sereget csak mozgásban, a hadműveleti területről lehetett élelmezni, ami, a megelőző száraz évek után, nehézségbe ütközött – ezt

100 Van Cleve, 1962. 395. o.

101 Donovan, 1950. 46. o.

102 éracles, 1859. A vonatkozó részt részben közli Divéky, 1932. 28–29. o.: „un jor a parlement en la tente dou roi de Hongrie.”; Böhmer, 1894. Nr. 15049a., 2153. o., utal ezekre Buenger Robbert, 1985. 358. o.

103 Az események magyar szempontú leírására remek, tömör összefoglalót ad olivér kölni scholasticus (†1227) Historia Damiatina c. munkája. Szemelvényei: Gombos: Catalogus, 3. No. 4081., 1745–1747. o. A má-sik alapvető forrás Jacques de vitry (Jacobus de vitriaco) Historia orientalis c. műve. Kivonata: Gombos: Cata-logus, 2. No. 2993., 1218–1220. o., és az epistolae ad Honorium III papam. Gombos: CataCata-logus, 2. No 2992., 1217–1218. o. Ugyanakkor a magyar szakirodalom nem használta Abú Sáma művét, a History of the Egyptian Church címűt, ill. az Estoire d’Éracles­t.

108

Chartres­i vilmos Honorius pápának írott egykorú levele egyértelműen tanúsítja.¹⁰⁴ A ke-resztesek ezért indultak először a termékenynek tartott déli síkságra, az Akkó melletti riccardana (Tell Kurdana) felé, ahol tábort vertek. November 3-án rudolf jeruzsálemi pátriárka és vitry Jakab (Jacques de vitry) akkói püspök személyesen jelent meg András király és Lipót osztrák herceg előtt az 1187. évi hattini csatában elveszett Szent Kereszt ereklye egy megmaradt darabkájával. A király és a herceg mezítláb járultak az ereklyé-hez, térdre borultak és megcsókolták. állítólag akkor a kereszt korábban elvesztett, hiányzó darabkája is megjelent.¹⁰⁵ eközben a papok hangos könyörgéssel fohászkodtak az égiekhez a hadjárat sikeréért. Al­Ádil szultán fia, al­Muazzam Nábluszból figyelte a keresztesek mozdulatait, de apja nem engedte, hogy megtámadja őket, inkább visszavo-nult előlük Adzslúnba. A hadjáratra vonatkozó értékes francia nyelvű forrásunk, az Érac­

les egy fiktív párbeszéde a szultán és fia között ugyancsak arra utal, hogy a muzulmánok túlbecsülhették a keresztesek erejét.¹⁰⁶

véleményünk szerint II. András is felmérhette, hogy a keresztes sereg alkalmatlan az erő-egyensúly megbontására, vagy egy jelentősebb mezei ütközet megvívására. November 4­én indultak el, felderítették a Tábor hegyi erőd környékét, november 10­én átkeltek a Galileai tenger közelében a Jordánon, a parton több irányban is megindultak észak felé, majd a Jákob gázlójánál átkelve visszaindultak Akkóba. Közben gazdag zsákmányra tettek szert, Beiszan (Bajszán) kifosztását és az ott szerzett nagy zsákmányt kiemelik a források. egyúttal zarán-dokfogadalmukat is teljesíthették, fürödtek a Jordánban, és olyan szent helyeket látogattak meg, mint Kafarnaum, ami Jézus prédikációi és csodái miatt nagy tiszteletnek örvendett.

rövid akkói pihenés után a tényleges katonai akciók Tábor hegyének a megtáma-dásával kezdődtek, ami már kezdettől fogva szerepelt a keresztény haditervekben.¹⁰⁷ Az erősség emelésének híre a pápai udvart is aggodalommal töltötte el, s arról is tudtak, hogy Tábor vára létesítésében al­Ádil és fia, Muazzam véleménye eltért egymástól. Mint az események végső kimenetele megmutatta, a pápai terv a szultán és fia közti ellentét kiak-názására nem volt alaptalan. A hatalmas erőd 600 méter magas, sziklás fennsíkon épült, 77 torony s kétezer fős helyőrség védte. Akkóból a Galileiai tenger felé vezető utakat ellenőrizte, így a keresztény állam elemi stratégiai érdekeit sértette.

November 30-án érkeztek a Badr ad-dín Muhammad al-Hakkari védte vár alá a ke-resztesek, valószínűleg András nélkül.¹⁰⁸ Egy helyi renegát vezető segítségével sikerült rejtett ösvényt találniuk a várhoz, ködös, borongós időben észrevétlenül megközelítették, december 3­án János király vezetésével rátámadtak a várnagy csapatára, és legyőzték azt.

A kezdeti meglepetést azonban úgy tűnik nem sikerült kihasználniuk, s a vezérek, János királyt is beleértve, visszarendelték a várba betörni készülő csapatokat.¹⁰⁹ e lépést a

kor-104 Codex diplomaticus, III/1. 230–232. o.

105 Prawer, 1975. 1. 136. o.

106 éracles, 1859. 324. o.

107 Powell, 1986. 19. o.

108 Abú Sáma a Tábor­hegy elleni akció időpontjául november 16­át említi. Amennyiben ez valóban így volt, akkor a Galileai tenger környékén folyó vállalkozás tagjai csak késve csatlakozhattak az ostromlókhoz. A nyu-gati források szerint ugyanis Szt. Márton vigíliáján, november 10­én keltek át először a Jordánon, amit még eseményteli napok követtek.

109 A II. Andrást egyébként kedvelő vajay Szabolcs is elfogultan fogalmaz, amikor Tábor „tessék­lássék körülostromlásáról” ír: Vajay, 1984. 400. o.

109 társ, és részben szemtanú nyugati történetírók, Olivér és Jacques de vitry egyaránt bí-rálták, s tudtak a johanniták nagymestere és a tripoliszi gróf között az ostrom folytatása kérdésében kialakult vitákról is. Meglehet azonban, a támadók valóban kevesen voltak egy sikeres ostromhoz. Két nappal később ostromlétrákkal próbálkoztak, ám sikertelenül.

János király és antiókhiai Bohemund talán attól tartottak, hogy az ostrommal lekötött se-reg túlságosan kiszolgáltatott lesz egy esetleges muszlim támadással szemben. Az ostrom folytatásától való elállás helyességét egyébként az idő igazolta, ugyanis néhány hónapon belül a muszlimok önként feladták, lerombolták és kiürítették Tábort, nyilván, mert nem tartották hosszú távon megvédhetőnek. A keresztesek végül december 7­én indultak vissza Akkóba. Az Éracles szerint¹¹⁰ András, „kényelmi szempontokat” követve, az utolsó két hadjárat idején Akkóban maradt, s a magyar királyról a fronton a mondott időben valóban nem kapunk hírt.

A megfontolt, a szentföldi harcok kegyetlenségét jól ismerő helyi vezérekkel szemben, természetesen, kellett léteznie a keresztesek között egy forrófejű, kalandvágyó magnak is. Az ő akciójuk lehetett a Szidón ura, Balian bölcs tanácsa ellenére félezernyi lovassal

A megfontolt, a szentföldi harcok kegyetlenségét jól ismerő helyi vezérekkel szemben, természetesen, kellett léteznie a keresztesek között egy forrófejű, kalandvágyó magnak is. Az ő akciójuk lehetett a Szidón ura, Balian bölcs tanácsa ellenére félezernyi lovassal