Kézai és a XIII. századi gyakorlat

Jól ismertek a hazai udvari kultúrával és udvari szertartásokkal kapcsolatos kutatási ne-hézségek. Magyarországi lovagi szertartásokra utaló forrásadatok II. Géza felövezésétől, s néhány, Anonymusnál olvasható historizáló említéstől, illetve a XIII. század végéről származó, lovagi tornán való részvételre tett utalástól eltekintve, egyáltalán nem ismer-tek.¹⁶ úgy véljük, hogy éppen a zászlókkal kapcsolatos adatok azok, amelyek elvezethet-nek bennünket a valóban meglévő udvari szokások egy területére: a harcban megszerzett zászlóknak az udvarba való elküldésére. e zászlók fogadásának minden bizonnyal meg-lehettek az ünnepélyes keretei, hiszen általuk maga a király is igazolni tudta a körében tartózkodó előkelők előtt, hogy ő és fegyveresei nem nélkülözik az égiek támogatását s sikerrel hadakoznak a bel- és külhoni ellenfelekkel szemben.

ennek különleges esete lehetett, amikor – talán hálaadó istentisztelet keretében – el-helyezték a zsákmányolt zászlókat a székesfehérvári bazilikában. Erről a legszebb leírás Kézainál található, mely szerint Kun László, a Morva­mezőn aratott sikere után, zsák-mányolt pajzsokat és zászlókat helyezett el Székesfehérvárott.¹⁷ A pajzsok ilyen értelmű előfordulása teljesen érthető, hiszen azokon is az ellenfél jelvényei, címerei voltak látha-tók, s alkalmasak lehettek arra, hogy örök időkre tanúsítsák a király hadi sikereit. Ebben a vonatkozásban nincs jelentősége annak, hogy a XII. század végi említéseknél valóban címerekkel van­e dolgunk, vagy csupán az azokat megelőző jelvényekkel – „vorheraldi­

sche Zeichen”.

érdekes tanulmányok íródtak már eddig is az árpádok uralmi székhelyének európai párhuzamairól, így például fehérvár és Aachen kapcsolatáról. Ide sorolnánk a királyi zászló ünnepélyes felvételét hadjáratok alkalmával. A zászlóbontással kapcsolatban a

ma-15 Voltmer, 1988. 204–208. o.; zug Tucci, 1985. 40–42., 51. o.

16 A gazdag irodalomból Fügedi, 1985. 390–400. o.; Szűcs, 1989. 1. sz. 43–50. o. és Vizkelety, 1990. 520–

528. o.

17 SrH 1. 186. o.: „Scuta et vexilla in Albensi ecclesia sede regni ac solio pariete in aeternum perseverant.”

152

gyar koronázó város középkori művelődéstörténete újabb aspektussal gyarapodhatik, és-pedig ugyancsak Kézai krónikájának egy helye valamint egy XIII. század végi okleveles említés alapján; a Kézai krónikájában leírtak legalábbis maradéktalanul megerősíteni lát-szanak értelmezésünket. A hadizászló Fehérvárhoz kapcsolódása nem volt törvényszerű, őrzési helye nyugodtan lehetett volna Pannonhalma is. Ezzel kapcsolatban az István­le-gendákban említett Szent Márton- és Szent György-zászlókra gondolhatunk. A királyi ha-dizászló azonban – a XIII. századra mindenképpen – a Boldogasszony oltalma alá került, hadjáratba induláskor, nyilván ünnepélyesen, a főoltárról vették fel. Erőt adó, a dinasztia és az ország patrónusa közbenjárását biztosító ereklyének is tekinthették, amely sajátosan egybemosódott a fehérvári káptalan alapítójával, Szent Istvánnal is. Arról természetesen nincsenek adataink, hogy visszavetíthető­e a XIII. századi helyzet a XII. századra. A car-roccio újszerű, nyilvánvalóan idegen eredete talán valószínűsítheti, hogy a királyi sereg egyedi zászlójának őrzési helye akkor talán már Fehérvár lehetett. Ezt a zászlóskocsival kapcsolatos, már idézett egykorú külföldi példák is sejtetik, melyek szerint a zászlóskocsi általában a helyi védőszentnek szentelt egyházban állt, s jórészt annak köszönhette tekin-télyét is. Egy másik kínálkozó párhuzam a híres francia hadizászló, az ún Oriflamme és Saint Denis egyházának a kapcsolata. Éppen a XII. századból, elsőként 1124­ből értesü-lünk arról, hogy vI. Lajos király a fenyegető német támadás hírére az ország patrónusa, Szent dénes közbenjárását kérte – „pro regni defensione” – és a szent oltáráról vette fel zászlaját. dénes zászlajához hasonlóan eredetileg minden bizonnyal a magyar hadizászló is templomi zászló lehetett, amely sajátosan egyesítette magában az ereklyék és a csata-irányító hadijelvények szerepét.

fehérvár XII. századi szerepének növekedése mellett szól az is, hogy Kálmán, illetve II. Béla korától vált a magyar királyok kizárólagos temetkezőhelyévé, egészen III. Lász-lóig. Ha ebben feltételezhető valami tudatosság, akkor nem érdektelen, hogy a zászlós-kocsi megjelenése is pontosan arra a fél évszázadra esik, amikor Fehérvár királyi temetkező-helyként is népszerűvé vált. Mindezek alapján a XIII. század második felében kétségkívül meglévő ceremoniális zászlóbontás gyakorlatának kezdeteit – zászlók és hadijelvények, valamint a kultikus központ kapcsolatát – hipotetikusan már az előző század második fe-lében valószínűsíthetjük. Sejtésünket liturgikus kéziratok tanúságával nem tudjuk ugyan alátámasztani, mivel fennmaradt néhány korai misekönyvünk nem tartalmaz zászlószen-telésre vonatkozó könyörgéseket, ám ez természetesen nem szükségszerűen jelenti azt, hogy ilyenek ismeretlenek lettek volna az árpád-korban. A hadizászló megszentelése, a „benedictio vexilli bellici” már a X. századi német­római pontifikáléban előfordul, mi-ként a X. század végi Corbei-i sacramentariumban is olvasható: „...Szent Mihály ark-angyal közbenjárásával ... add meg nekünk jobbod segítségét, miként megáldottad az öt király felett győztes Ábrahámot és a neved dicséretével győzedelmeskedő Dávid királyt, úgy áldjad meg és szenteljed meg ezt a zászlót, amelyet a szent egyház védelmében a dü-höngő ellenséggel szemben emelnek fel.” Az alapgondolat, az áldás, számtalan változa-tában mindvégig változatlan marad: az oltárról felvett zászló a hitért folytatott küzdelem szimbóluma.

További nehézséget okoz, hogy fehérvárt, központi földrajzi fekvése miatt, sok eset-ben érintették a hadba vonuló seregek, de éppen ezért e tényből további következtetést nem vonhatunk le. A városon haladt át a nyugatra és délnyugatra induló hadiút. így pél-dául bizonyosra vehető, hogy II. András, amikor 1217­ben a Szentföldre indult, s zágráb

153 felé vette útját seregével, megállt a városban, vagy hogy korábban, 1146-ban, II. Géza a mosoni kapu felé indulva erre haladhatott. Továbbá Rogerius is feljegyezte (műve 16. fe-jezetében), hogy a muhi csata előtt a királyi seregek Fehérvárnál és Esztergomnál gyüle-keztek, mielőtt Pestre vonultak volna.¹⁸

Végezetül a források tanúságát csoportokra osztva próbáljuk bemutatni:

1. Szertartásos zászlóbontás.

Erről sajnos csak az Árpád­kor végéről, a XIII. század második feléből van két adatunk.

eszerint a morvamezei csatába (1278) vonuló IV. (Kun) László megállt Székesfehérvá-rott, zászlóbontását a krónikás a városból való indulásakor említi („egressus igitur de Al-bensi civitate ... erecto banerio regiae maiestatis rudolphum ... coniunxit cum exercitu...”).

III. András 1291 nyarán azért vonult Székesfehérvárra, hogy ott bontson zászlót Albert osztrák herceg ellen („ad venerabilem Albensem ecclesiam nostram pro elevando vexillo nostro accessissemus”). Nehéz megállapítani, hogy egyszeri alkalmakról van-e szó, vagy arról, hogy az országos hadrakelés, a generalis exercitus esetében a királyi zászló általá-ban fehérvárról indult el – nem feltétlenül a király jelenlétében –, s onnan csatlakozott a királyi sereghez.¹⁹

2. A legyőzött ellenfél zászlóinak, pajzsainak megküldése a királyi udvarba.

1268­ban Drug fia Sándor egy legyőzött vitéz pajzsát küldte el v. Istvánnak; Iván fia András az ellenfél egy zászlótartóját szúrta le és a megszerzett zászlót juttatta el az ural-kodóhoz. 1269(?)­ben Márk fia Miklós foglyokkal együtt Uros zászlaját is megküldte királyának. Az egyébként vitatott hitelű oklevél érdekessége, hogy a zászló közszemlére tételéről is megemlékezik. Hasonló esetről tesz említést egy 1287­es királyi oklevél. Gut-keled nembeli Kozma fia Kozma a II. Ottokár elleni morvamezei ütközetben szerzett több érdeme között említést nyer, hogy egy morva előkelőt, valószínűleg zászlajával együtt (az oklevél, sajnos, pont itt töredékes!), a királynak átadott.

1294­ben Menoldus fia Ábrahám Nagyszombat váránál vitézkedett Albert osztrák her-ceg ellen, s a foglyokkal együtt az ellenfél zászlóit is megküldte a királynak („in signum victoriae”).²⁰ A királyi zászló fontosságának és jelentőségének megnövekedéséről tanús-kodik a XIII. századi királyi oklevelek sora, különösen azok, amelyek a királyi serviensek

18 A címerek előtti korszakra erdmann, 1932. 878–885. o.; a francia párhuzam erdmann, 1932. 891–

896. o.; legutóbb Lombard­Jourdon, 1991. 151–176. o. Székesfehérvárra Deér, 1971. 1–56. o. eddig csak a zász-lóknak a magyar koronázási szertartásban játszott szerepével foglalkoztak, ami témánkat nem érinti: Fügedi, 1984. 255–274. o.; temetkezésekre engel, 1987. 613–622. o.; liturgikus kéziratokra Flori, 1986. 92–93., 105–

106., 378–386. o.

19 1278-ra SrH 1. 185. o. (Kézai, 74. fejezet); értelmezésére Pauler, 1899. 2. 339. o.; 1291-re rA No. 3741., No. 3735., No. 3737., No. 3738. Az anyaggyűjtés során a magyarországi középlatin szótár cédulaanyagát is hasznosítottuk, amiért ismét köszönetünket fejezzük ki Boronkai Ivánnak, Szovák Kornélnak.

20 1268-ra Pauler, 1899. 2. 260. o. in Hokm. 6. 153–154. o.: „cuius clipeum nobis misit in nostram recrea-ci[onem et] consolationem, nam misso ipsius clipei, nobis pro ... materiam gaudiorum fuit enim primum donum in signum nostre victorie et triumphi.” V. ö. rA No. 1882.; 1269(?)-re Pauler, 1899. 2. 270. o. in Hokm. 8.

96–97. o. és Smičiklas: Codex diplomaticus, 5. 485. o.: „in signum triumphi vexillum eiusdem Uros regis ante aulam nostre maiestatis erectum exhibuit et ostendit, quo viso, accrevit nobis nova materia gaudiorum...”

v. ö. rA No. 1604.; 1294-re rA No. 3960., No. 3961., No. 4088.; 1287-re rA No. 3459.

154

és nemesek közé való fogadásról, vagy hospes-kiváltságokról rendelkeznek: a körmendi vendégek 1244. évi oklevelében világosan a királyi zászló alatti hadakozást állítják szembe a főúri kontingensekkel („sub nostro tantum vexillo”). Nem véletlen, hogy a királyi zász-lóvivőkről is a XIII. század második felében értesülünk, amikor is egy 1264. évi oklevél Nazvod földjét mint az egykori királyi zászlóvivők földjét említi.²¹

*

összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a XIII. századra, bizonyíthatóan annak második felére, kialakult az ellenféltől zsákmányolt zászlókkal kapcsolatos udvari szertartás – a zászló megküldése a királyhoz és közszemlére tétele. Hasonlóképpen ehhez az időszak­

hoz köthető a királyi zászló hadjárat előtti ünnepélyes felemelése, aminek kezdeteit azon-ban nehéz rekonstruálni. A tanulmány kiindulópontjául szolgáló 1167. évi, zászlóskocsiról szóló tudósítás magában áll, s forrásadatok híján szinte lehetetlen a hazai zászlóhasználat későbbi, XIII. századi, immár forrásadatokban gazdagabb korszakához és történetéhez kapcsolni. Ennek ellenére nem zárjuk ki, hogy a későbbi meghatározó jelentőségű orszá-gos hadizászló kialakulására, ha nem éppen kezdeteire sikerült hipotetikus fejtegetéseink-kel a figyelmet ráirányítani.

21 zászlóvivőkre Bertényi, 1987. 403. o.; 1264-re rA No. 1822.

155