A lovagi párharc motívumának megjelenése Henrik környezetében jó alkalmat kínált arra, hogy a német király a XvI. századi német tornakönyvek állandó szereplője legyen. A ku-tatás szerint Henrik először a Xv. századi Conrad Bote Chronicon picturatumában jelenik meg a tornajátékok német földi meghonosítójaként.32 A tornakönyvek az alapítás magyar vonatkozásait is hangsúlyozzák. Matthäus Schwarz Trachtenbuchjában 1518-ból a német király, I. Henrik és vezére, Rasso szobrai a következő felirattal maradtak fenn: „di gestallt kaiser hainrichs ein phaltzgraf bey rein, Bairn vnd saxen hertzog gwöst im 948. iar wider die vnglaubigen hunos vlgaros vnd walachos gestriten, diser hat den saxen francken Bairn Schwaben den Turnier geben, sein Sun ott ward kaiser nach im...” azaz „Henrik császár a 948. évben a hitetlen hunok, bolgárok és vlachok ellen harcolt, ő adta a szászoknak, frankoknak, bajoroknak, sváboknak a lovagi tornát, utána pedig fia, Ottó lett a császár...”;
rassóról: „diser was des entgögen kaisers feldhaubtman, sind Baid in saxen also gossen...”
azaz „ő volt az említett császár fővezére, mindkettejüket kőbe vésték...” E felfogás dél-német területen általánosan elterjedt volt: Madarász Henrik dél-német király a magyarok fe-letti győzelme emlékére hirdette meg az első lovagi tornát, 938/939ben, Magdeburgban.
Henrik lovagitorna-alapító szerepkörével a dollinger-ház feliratainak XVI. századi
szö-31 Kunstmann, 1992. 93–107. o. Az írást különlenyomatként Kristó Gyula szívességéből használhattam, aki a szerző nézeteivel megismertette a magyar közvéleményt.
32 Idézi Waitz, 1837. 74., 195. o., Göller – Wurster, 1980. 39. o. A 933. évi német győzelmet az egyszerűség kedvéért merseburgi csatakéként említjük, noha a német szövegekben többféle néven fordul elő.
63 vege is kiegészül. Rüxner tornakönyvében Henrik útja a győzelem után ezért vezet elő-ször Mauerkirchenbe, s csak legvégül Magdeburgba.
Henrik lovagi tornákkal kapcsolatos szerepének gyökerei minden bizonnyal Widukind híradására vezethetők vissza, aki a merseburgi (riadei) nagy győzelem után elmeséli, hogy Henrik király kedvelte a harci játékokat és személyesen is részt vett bennük. ezeknek persze semmi közük nem volt a későbbi lovagi tornákhoz, de a középkori historizáló szem-léletet ez különösebben nem zavarhatta. Az európai szépirodalomban a XII–XIII. század óta tűntek fel a lovagi tornák megalapítójára vonatkozó ötletek. Így Geoffrey of Mon-mouth az „Angol királyok történetében” (IX. 14.) félreérthetetlenül utal a legendás Artúr lovagi tornáira, amiket azután Chrétien de Troyes és René király művei csak még ismer-tebbé tettek. A Huon de Bordeaux (1216–1226) szerzője, másokkal együtt, Nagy Sándor-nak, Tours vidékén Geoffroy de Preuillynek tulajdonították az első tornákat. A Henrik és kísérete körüli legendák kialakulásának egyik mozgatórugója nyilván az ilyen típusú irodalmi vetélkedésben kereshető.33
Henrik és Rasso ábrázolásai nem véletlenül jelentek meg a tornakönyvekben, így a fiata-labb Ludwig von Eyb Tornakönyvében, 1519ből,34 a fuggerek címereskönyvében 1550 körülről, vagy Georg Rüxner rendkívül népszerű tornakönyvében, 1530ból. A Dollinger
és rasso-szobrok szépen bizonyítják, hogy az 1300-as évekre a délnémet városokban az udvari, lovagi szemlélet terjedése összekapcsolódott a németeknek a kalandozó magya-rok felett aratott győzelmével.35
33 Widukindra: Bumke, 1986 342–343. o. Widukind, I, 38.: „In exercitiis quoque ludi tanta eminentia supe-rabat omnes, ut terrorem caeteris ostentaret.” Arthurra: Nickel, 1988. 214–215. o.; Mölk, 1985. 167–169. o.
G. Rüxner 1530as tornakönyve az első magdeburgi tornát 938ra teszi, v. ö Jackson, 1986. 50–51. o.
34 Kiadása: Turnierbuch, 1986. 31. o. e helyre lásd Veszprémy, 1989.2. 545. o.; Störmer, 1972. 946–971. o.
35 V. ö. Göller – Wurster, 1980. 39. o.
A Dollingerhausban látható jelenet (gipszmásolat, 1889.)
64
Összegzés
A rendkívül gyér források alapján a következőképpen rekonstruálhatjuk a legendaalaku-lását: Amperwörth monostorával kapcsolatban a népi tisztelet és emlékezet tartotta fenn a rasso nevet, amely – ma már bizonytalan indítékból – a XIII. század közepére vált egyházilag is elfogadottá, s vették be a monostori nekrológiumba. A legenda bővülésének kronológiájában fontos határkő az andechsi ereklyék feltalálásának 1388. évi dátuma. Az ezt követően született magyarázó történeti feljegyzések már összekapcsolják Rasso sze-mélyét a magyarok elleni harccal, de még nyoma sincs bennük annak, hogy ezt az ese-ményt a 940-es évek egyik bajorországi hadieseményével hoznák kapcsolatba. ez egyút-tal azt is bizonyítja, hogy a rasso-monda azon része, ami a Henrik oldalán való bajorföldi hadvezéri tevékenységére vonatkozik, nem egyházi eredetű.
A rasso-féle kereszt-ereklye ugyanakkor azért is tanulságos, mivel Szent Ulrich tisz-teletébe is bekerült az augsburgi csatában győzelmet biztosító, angyalok által hozott szent kereszt. Ulrich esetében is a XIv. századból származnak az első datálható források, ak-kortól tudunk először a püspök győzelmi keresztjéről (crux victorialis). Tud róla az 1456os latin nyelvű Meisterlinféle krónika is, aminek feltételezett forrása Berno 1020 körüli Ulrich
életírásának egy interpolált kézirata, bár abban még nem szerepel a kereszt-motívum.
rasso magyarok elleni hadvezéri szerepkörének eredetét a dollinger-mondára, illetve azzal közös forrásra vezetnénk vissza, melynek középpontjában a szász dinasztia első királya, Henrik állott.36
A történet kialakulására kimondatlanul is hathatott a délnémet térségben jól ismert augsburgi Ulrich-történet, s azt imitálva, vagy esetleg éppen azzal rivalizálva is töreked-tek egy helyi öntudatot adó, zarándokseregeket vonzó történeti személyiség megalkotá-sára.37 E folyamatra nyilván ösztönzőleg hatott először a keresztes háborúk eszmeköre, majd annak meggyengülése után a törökök közeledése a birodalmi határokhoz (a mauer-kircheni vitéz pajzsán családi címer helyett csak egy kereszt látható), s általában a lovagi tornáknak a délnémet városokban való meghonosodása.38 e folyamatban nagy szerep ju-tott annak a XVI. századra elterjedt nézetnek, hogy I. Henrik német király a magyarok fe-letti győzelme emlékére alapította meg a lovagi tornajátékot. Árulkodónak érezzük, hogy e győzelmet nem a merseburgi (riadei) csatához kötötték, mivel az nem bajor földön esett meg, s nem a bajorok dicsőségét emelte. Ezzel szemben az Annalesekből a magyarok fe-letti 948. évi, bajor győzelemre esett a választásuk.
Ha reitzenstein általunk elfogadott fegyvertörténeti elemzései igazak, s az I. Henri-ket és vitézét ábrázoló szobrok az 1300as évek elejéről származnak, akkor az 1518as Trachtenbuch, illetve Aventinus kétségbevonhatatlan 1521. évi lejegyzéséig bőven volt
36 Müller, 1991. 21. o.; Haupt, 1955. 45., 46., 113. o. Berno szövege magyarokra vonatkozó részének kiadása (pL 142.), közli Wolf, 1967. 82. o.
37 Feltűnő, és semmiképpen sem a véletlenen alapuló hasonlóságot, időbeli egybeesést mutat az Ulrich és Rasso, mint a magyarok feletti győzelemért közbenjáró szentek iránti figyelem megélénkülése. Ulrich ilyen szerepét a Xv. század második felének krónikái (pl. Ulrich Sigmund Meisterlin, 1456.) emelik ki elsőként, legkorábbi képzőművészeti ábrázolásai pedig éppen e krónikához kapcsolódnak. Ebben nyilván a törökök közeledése játszott szerepet. Az Ulrichtiszteletről röviden Veszprémy, 1987–1988. 3–4. o. A XV–XVI. századra a dollinger-monda és -ének pogánya is török lesz.
38 V. ö zotz, 1985. 450–499. o.
65 idő arra, hogy a Henrik mellett álló vitéz Rasso gróffal azonosuljon. E folyamatot példázza a Dollingermonda is, amelyben a Dollingerek egyik őse válik Henrik vitézévé.
Alakja így több szálon is kapcsolatba kerülhetett a magyarokkal. Az 1388. évi ereklye-feltalálást követő történeti feljegyzések szerint az egyházi hagyomány keretében is meg-próbálták alakját – talán az Andechs-Merániak ismert magyarországi kapcsolatai miatt is – a magyar történelemmel összefüggésbe hozni, ez azonban lényegesen eltért a világi szövegek Rassoképétől, s a későbbiekben nem is vált meghatározóvá. A világi szemléle-tet a lovagi tornakönyvekben, illetve az Aventinusnál olvasható változat jellemezte, ami Henrik király, illetve herceg oldalán találta meg neki a magyarok elleni 948. évi csatában aktívan harcoló, a csatadöntő égi közbenjárást kieszközlő szerepét. A tornakönyvek ta-núsága szerint eredetileg ez a hagyomány is profán volt, s csak fokozatosan bővült a le-gendák egyházias motívumaival. A Henrik személyéhez kötődő, több szálon is kialakuló szóbeli hagyomány kirostálását végül is Aventinus végezte el. Az ő tekintélye emelte be Rassót az írott források világába, s az ő ítélete fosztotta meg ugyanettől Hans Dollingert, noha a két monda hasonló tőről fakadt s hasonló módon is alakult a XvI. századig.
66