a) A ’ Keresztény Relígyionak értelmünket ( intelíectus ) egésszen felűlhaladó ágazati, ha eze
k e t továbbá is megakarjuk tartani, mutatyák leg
in k á b b azon előladott Principiunmak szükségét;
m e r t olly valami tanítást, mellynek foglalattyát s e m m i emberi elme meg nem foghattya, puszta e m b e r i tekintetből, okosan el nem fogadhatunk, h o g y pedig a’ valóságos Sz. írás is, és ennek ok
tatásai, azon Princípiumtól elválasztatván, az e m b e r i tekintet sorsára alászállíttatnak, az igen világosnak látszik én előttem. Itt tehát el nem m ellőzhetem , a’ legújabb üdönek igen hangos ki
áltását; mintha az erköltsi világ kórmányozásá- ban , és ugyan azért a’ Relígyióban semmi szük
sége sem volna mi reánk nézve, azon megfog
hatatlan Titkoknak. Mert ugyan, így okoskod
nak a* K . Relígyió’ tételes állításainak ostrom lói , m i haszna, minémú befolyása lehet az úgy nevezett eredendő bún , eg y valóságos Isteni szem elly megtestesi'ile'se, e's, h a lá la , ’s a’ t. titkainak, az emberi szív, és akarat neme
sítésére , az igazi erkölls öregbítésére ? — A’ vagy nem lehetne é inkább m ondani: hogy épen ezen tzikkelyek a zo k , mellyek miatt rész szerint el- tsüggednek, m on d ván : már úgy is , minekelőt- te eszmélhettünk volna, bűnben születtettünk ; rész szerint tún^ákká lesznek az emberek mondván ; eleget tett az Isten Fia minden mi hibáinkért, bűneinkért, eljutunk az O érdemeire nézve vég
ső tzélunkra , ha az erkölts úttydn hátrább ma
radunk is ? — Barátom! bár ki légy ki illyen
— ( 51 0 —
kérdést tészel, nem tudom ugyan előre, fog é tetszeni feleletem , de a’ jó reménységnek fejé
ben íme felelek; azon Titkoknak ösméret^, a’
mennyire tudniillik ösmérhetók, elkerülhetetle
nül szükséges, az emberi léleknek, és szívnek tellyes nyugodalmára. Az eredendő bűnnek ős- mérete nélkül az ember maga magának nem más, hanem egy megfejthetetlen találgatós mese volna;
és bár mit felelne is önnön maga kérdéseire, mellyekre ötét a’ magábaszálló vizsgálódás kén- szerítette, soha a’ megnyugtatásig eleget nem ten
ne. Példának okáért tudgya a’ gondolkodni ta
núit em ber: hogy az Isten tsak a’ jó t; hogy aző okos teremtményeit tsak boldogságra alkodhatta légyen, honnan vágynak tehát annyi sok lelki, és testi fogyatkozások közöttünk? — Könnyít erre a’ felelet úgy mondgya talán valaki, mert a’ test
nek természete, hozza magával, hogy szétoszlat
nak , romlásnak alája légyen vettettve; a’ mi pe
dig a’ Jelki fogyatkozásokat az erköltsi, vagy mo
rális hibákat képtelenségeket illeti, ezek átallyá- ban az emberi elme meghatározottságának, és a’
ßzabad akaratnak szükséges következései, mivel tsak a’ legtökélletesebb értelemnek tulajdona, hogy soha az igasság és hamisság'külömbözteté- sében ne hibázzon; tsak a’ legszentebb akaraté hogy soha ne vétkezzen. A ’ ki ezeket felelné a’
feltett kérdésre, mind azt a' mit az emberi elme felelhet, rövideden kimerítette, azonban ez mind nem elég az ember megnyugtatására; mert igaz ugyan hogy a’ testek' természete légyen hogy osz
lás , és romlás alá legyenek vettetve, de hogy ezen oszlás és romlás annyi féle fájdalmakhoz, nyom o
rúságokhoz légyen köttetve, azt a1 testnek ter
mészete szükségképen magával nem hozza , mely az éltető részeknek, ’s szeszeknek lassú, *s fáj
dalom nélkül való megemésztése által is a’ maga oszlásába dőlhetne. — A’ mi pedig a’ lelket ille
ti azt
— ( SS )
-ti azt felelem: hogy a’ legtökéletesebb értelem
nek tulajdona: nem tsak hogy soha meg ne tsa- laltaSson, hanem hogy meg sem is tsalattathas- son ; a* legtökéletesebb akaraté pedig, nem tsak hogy soha sem vétkezzen, hanem soha sem is
▼étkezhessen; ellenben a’ meghatározott emberi értelemnek tulajdona ugyan hogy ítéleteiben hi
bázhasson; az emberi meghatározott szabad a- karatnak természete hogy vétkezhessen; de hogy értelmére nézve, valósággal hibázzon; akarattyá- val pedig vétkezzen is , azt az ő m eg határozot- sága épen magával nem h ozza, *sotaz 6 köteles
sége mind kettővel élni, nem pedig vissza élni, és ugyan azért az elsőre nézve h ogy hibába ne essen, azon dolgokban, mellyek értelmét felől m úllyák, tartozik ítéletét felfüggeszteni; a’ má
sikra nézve tartozik akarattyát a’ vétektől elvonni.
És valóban ha a’ lehetségről van a’ s z ó , a’ do
lognak minden belső ellenkezése nélkül, gondol
hat az emberi elme oly erköltsi, morális valósá
got. melly értelmének 's akarattyának meghatá
rozottsága mellett is soha ítéletében nem hibá
zott , soha vétekben nem találtatott; ha pedig az Is- ni kinyilatkoztatást bevette, azt hiszi minden hí
ven maradott Angyalokról. Azonban ha valaki az igasság ellen is megátalkodva azt vitatná:
hogy a’ meghatározottság szükségképen a' való
ságos vétket ’s hibát magával hozza ; de azt tsak senki sem fogja állítani: hogy átallyában vévén többnek kell lenni a’ hibának, mint a’ helyes íté
letnek; többnek a’ véteknek, mint a’ valóságos ji tselekedetnek; nagyobbnak a’ roszra mint a*
jóra való hajlandóságnak, a’ mi pedig úgy va n , foképen ha m e g g o n d o lju k : hogy mind azon jóknak, mellyeket, kÖrnyúlállásainkban mível- hettürik volna, elmídasztása is vétek légyen. U- gyan azért tsak vallyuk meg a’ mi ig?z: hogy
— (
33
) —tudniillik tehetsegeinknek ijy nagy felfordulásával, tzélunk elérésére, tudniillik az igasságnak feltaláld sa'ra, az igazi jónak választására , szeretettre, bírá
sára ennyire alkalmatlanok, a’ jó Terem ló kezeiből eredetiképen ki nem jöhettünk. E ’ dolgot tudván, de okát nem tudván C icero, így toprenkedik vala magában : a’ Barátságról írt K. sok jelek k el kim u
ta t ty a. úgym ond a' term ész et, hogy m it akar , de m int eg y megsiketiílünk nem tudom m i m ó
don , és nem hallyuk. Ezen régi Böltsnek egy más mondását is megtartott nekünk Sz. Ágoston D o k to f Julianus Eklániai. Püspök ellen írt mun
kájának Z»-dik Könyvében az utolsó R. melyben azt állíttya: hogy a’ természet ugyan más állatok
nak annya, az embernek pedig mostohája." He
lyes kifejezés valóban, mert a’ midőn az anyás
kodó természet, minden más teremtményeket, rendeltetések tzéllyára mintegy kéznél fogva ve
zet vala, az embert a’ kiszabott tzél elérésére al
kalmatlannak születni engedi. Cicerónak azon utolsó mondására ily észrevételt jegyzett fel á*
fent tisztelt Sz. Doktor a’ 12. R. a dolgot lát
ta ; az okát nem t u d ta ; el v o lt rejtve e lő tte , m iért volna ily terhes nyilg az A d á m fija in , mert cl Sz. írásban já ra tla n lév én , nem ösm érte az eredendő bűnt.
b) Ezeket előre botsájtván könnyű d o lo g , az Isten Fia emberré létté ’s*halála Titkainak, tokéi letes megnyúgoszlalásunkra való szükséges voltát kivilágosítani, Mert hiszen bár igaz ne vol
na átallyábau a’ Keresztények között is , a’ mit Ovidius magárul ’s magához hasonló Pogány emberekről m ondott vala: látóm úgymond a*
jo b b a k a t,’s helyben hagyom , még is az alább- valókat követem! — de mbtagadás benne, azon velünk született roszra való hajlandóság, által- tö r most is még a’ legszentebb korlátokon , és szentség törő lábai alá tiporja gyakran azon
yáltoz-- ( 3 4 )
-balaílan törvén yeketis, mellyeket eltörűlhetetlen betűkkel minden ember szívébe írt vala a'teriüészet, és a’ mellyeket, sokakra nézve olvashatókká, min- nyájunkra nézve pedig világosabbakká, bizonyosab
bakká , és meghatárözottabbakká tett vala az Iste
ni kinyilatkoztatásnak jóltévő, ’s éltető sugara, így ha talán ezen jelenvaló szempillantásban meg
nyugszunk is lelkünk ösmérete mostani áilapot- tyával, a’ midőn góndollyűk , hogy semmi rósz szándék, vagy méltatlan indulat sem rejtezik szí
vünkben, de tekintsünk'tsak vissza életünknek eltölt napjaira, és lássuk, ha möndhattyaé valaki lelkének igazá ban : hogy soha az erkölts úttyárúl el nem tért; hogy soha az Isteniül, az ó szent törvénnyeinek megvetése által el nem szakadt lé
gyen ? — megvetése által mondám, mely m eg
vetés egyszersmind, annak, kinek, változhalat- lan szentségébűl, a’ Törvény származott, meg
vetése vala 5 ki is , a’ mint ezt a’ legújabb Fiioso- fiánál, senki erőssebben nem vítattya, az erköl- tsi törvényeknek bonthatatlan megállapítására (S a n c t io )a ’ törvények megtartásához ugyan il
lendő jutalmat; azoknak megvetéséhez ellenben illendő büntetést szabott vala És ámbátor az emberi ész, valamint a’ jutalomnak; ú g y a ’ bün
tetésnek mértékét, soha önnön magából vol.ai é- pen meg nem balározhattya,' de különösen a*
büntetésre nézve ezt átallyábah elösméri: hogy annál nagyobbnak kelletik lenni a’ büntetésnek közönségesen, mennél nagyobb valamely törvény
nek megvetése,a’ megvetés pedig annál nagyobb, mennél nagyobb a’ Törvényszerzőnek méltósá
ga, vagy is inkább Felsége; mennél szembetű
nőbb a’ m egvetőnek, a’ megvetetthez való ala- tsonysága. Ez így lévén jövendő sorsa eránt gon
dos ember nem ok nélkül így aggódhatok magá
ban: én vétkeztem, hogy tehát az erköitsi tör-C 2
( 35 )
-vény megállapítása szerint* mely minden üdore- szent és változhátatlan, büntetést érdemienem azt eléggé általlátom; de m inőt, ménnyi üdéig ta rtót, azt meg nem határozhatom, azonban ha a* Törvényhozónak kit e', szerint megvetettem véghetetlen Felségét tekintem, mint egy kézzel tapintom, hogy ily meghatározott valóságon mint én vagyok oly nagy megvetéshez mérsékelt bün
tetést, súllyára nézve ugyan nem lehet venni, de ha lelkem halhatatlanságát tekintem, vég nélkül való büntetést az üdőre nézve, valamint érdem
lettem , úgy szenvedhetek is. Igaz ugyan hogy m ost nem érzek lelkemen valami gonosz szándé
k o t , és így jelen való állapotomra nézve jutalmat is reménylhetnék az elevenek és holtak Bírájátúl;
de mivel az erkoltsi törvénynek megállapítása (S a n ctio) kivétel nélkül minden űdő pontra té
tetett, hogy nyugott elmével lehessek jövendő sorsom boldogsága fe lő l, tudnom kellene Iliiké- pen engedtetik el nékem, múlt tetteim által ér
demien büntetésem, a’ nélkül, hogy az erkoltsi törvénynek változhatatlan állapítása legkevesebbé is megsértődgyön ? — Hogy ez nem erőszako
san, minden helyes ok nélkül előlkeresett kérdés légyen , elég lesz talárt azt m ondanom : hogy ez egy mi üdőnkbéli éles eszü Filosofust, sőt lehet mondani : az új Filosoíiának bálvánnyal Kantot nem kevéssé gyötrötte légyen. Mire ment légyen eszének élessége, és minden erőlködése melleit, talán nem leszek vele unalmas, a’ kegyes Olva*
sóknak , ,ha röviden elől adom.
e.) O tudniillik azon rövid munkájában , mel- Jyet a’ puszta ész határi közé szorított .Religyiő- rúl írt vala ( Öté 9velisjion innerhalb her ©mijeit her bfo§en Vernunft 1. ánfía^e Jfönigő&erfl 1793.) a’ M ásodi^Darabban (®tü<i) a’ C. betű alatt, a’ harmadik ellenvetésnek íeloldozásában, sum- másan véyén így okoskodik : Minekutánna a'
( 36 )
-xpegtért em ber az erköltsteletiségnek úttyát el
hagyván, az erköltsnek úttyára által tért; az ó előbbeni rósz akarattyábúl kivetkőzvén, jó , Isten
nél kedves akaratba, szándékba öltözködött, 5 már erköltsi tekintetben egésszen más ember az Isten elolt, mint az előtt volt. O ugyan élőbbé-«
ni vétkes akarattyára nézve , az erköltsi törvény
nek változhatattan megállapítása szerint, az Iste
ni igasság előtt büntetésnek , kárhozatnak íia vala; de ezen új állapottyában, az állal hogy a- karattyát, a’ legtökéjletesebb erköltsi valóság’, az Isten’ akarattyával Öszve kaptsolta., a’ kárhozat liábúl, Isten liává által változott, és így ezen ál- lapöttyában már semmi büntetést nem érdemel.
A’ mi pedig, Így folvtattyá tovább okoskodását:
az ó előbbeni vétkeit, illeti, hogy ezekre nézve iá az erköltsi törvénynek megállapítása (Sanctio) mely minden üdőre változhatatlanúl hozatott va
la , sérthetetlenől m aradgyon, ó maga azokért eleget tesz , nem ugyan jó tettei által, mert eze
ket szoros kötelességből gyakorollya, mivel hogy minden ember annyi jót tenni mindenkor tar
tozik , a* mennyi tsak az ő-környúlállásaiban tő
le kitelik; hanem úgy m o n d : mivel nekie a’ rósz akaratbúi a’ jó akaratba, az erköltstelenségnek- úttyárúl, az erköltsnek úttyára való általmene- léle, igen nagy erőszak tételben, előbbeni aka- raltyának megtagadásában, a’ régi embernek- mintegy megfeszítésében kérőit vala és ugyan annyiban kérőd állandóul az ő jóban való meg
maradása, ezeknek úgymond békével való tőré
sé, mivel ezt .a zóú j áílapóttvában nem érdemli, bevétetik az Isteni igasság előtt elégtétel gvanánt az ő előbbi vétkes életéért. Ez az a’ felesleg va
ló dolog. a’ minőt nem jó tetteiből mellyekre minden üdében köteleztetik/hanem szenvedésé
ből mutathat a’ megtért ember az ő új ,
Isten-— ( 3 Z ) —
nélkédves á lla p otá b a n . Nem Keresztényi ugyan, banem hogy e méa okoskodás ez, az tagadhatat
lan , azonban hogy egészen helyes azt nein m ond
hatnám» és pedig e' rövid ok b ú i: Meg ösinéri, és világos szavakkal vallya azt ezen új Filosofus:
hogy minden erköltstelen emberre nézve , a’ meg
térés első , és a’ legszorossabb kötelesség légyen, ezen kötelességet pedig ó maga vonta magára ak
kor a’ midón az erkólts úttyárúl eltért vala, mert, ha azerkölts utyán, a’ mint eredeti kötelessége hozta volna magával, híven megmaratt >o!na, af megté
rés kötelessége, a’ mint kiki láttya soha reá nem jött volna Minekutánna tehát köteleztetik a’ meg
térésre köteleztetik egyszersmind azoknak akár ne
velésére, akár szenvedésére is, mellyek mint szűk-»
•égés eszközök nélkül a’ megtérés lehetetlen; a’
mint hogy átallyában minden kötelesség, mely az embert valamely tzélnak elérésére szoríttya, szükségképen magában íogiallya, az alkalmatos eszközök alkalmaztatására szorító kötelességetis, mivel nints oly tzél, melyre eszközök nem kí
vántaménak. így a’ bünós emberre nézve köte, lesség lévén a’ megtérés, kötelesség azon belső erőszaknak szenvedése is , melly nélkül a’ megté
rés lehetetlen, kötelesség önnön vétkes akarattyá»
nak megtagadása, és a’ mint Kant beszél, a’ ré
gi embernek önnön magában való megfeszítése, arra az iidó p on tra , melyben a’ megtérés törté»
n ik ; sót kötelesség marad ezeknek állandó szen
vedése is, a’ mennyire ezt a’ jóban való meg
maradás , melly ismét tágíthatatlan kötelessé»
ge a’ megtért em bernek, szükségképen meg
kívánna. És tsak ugyan ezen szenvedéseket i s , va
lamint a’ megtérés kötelességét, maga vonta tu
lajdon nyakára , mellyek annál súllyosabbak szok
tak lenni, mennél méllyebben fetrengett vala er- köíu tden szokásaiban; és tökéletesen elmarat'
— ( 38 ) —
tak voln a , ha eredeti kötelessége szerint az er- költshöz hív maradt volna. E ’ szerint ha talán valakinek látszana is , de valóban semmi o l- lyas nintsen azon szenvedések békével való tűré
sében, mellyel mint az elégnél bóvségesebb dol
g o t , az előbbi élet vétkeiért, az erkollsi törvény megállapításához képest, elégtétel gyanánt lehetne tekintem.
d.) Rövidebben , értelm esebben, nagyobb megnyugtatásunkra adgya ezt elöl a* Keresztény R elígyio, illy summában: A* véghetellen szent- ségú lst^n azon erköltsi törvényeket, mellyek'az ö változhatatlan valóságából vétetvén, az erköltsi (M orális) teremtmények kormányozására , boU dogítására elkerülhetetlenül szükségesek valának , megállapítani akarván , azoknak megvetéséhez a’
halált, a’ .kiszabott boldogságnak elvesztését, a*
a’ kárhozatot ragasztotta vala; mind azoknak boldogságot ígérvén , kika’ törvényhez, *s így ö hozzá mint Törvényszerzöhöz híven marad
nának. Ezen kirendelt jutalomnak és büntetésnek, a’ törvényei való szükséges öszvekaptsolását, könnyen által láttyák kik tudgyák, hogy töryény Sanctzio nélkül, úgy mint a’ mi a* négy szögű kerekhez hasonló volna tellyességgel nem lehet.
És valóban a\ mi a’ kárbeli büntetést , tudniillik, az ember* számára kiszabott boldogságnak el*, vesztését illeti, mivel minden morális Teremtmé
nyek boldogsága a’ F ő moiális valósággal az Is
tennel való szorossabb vagy tágasabb öszvekötle- té§ében á l l , szembetűnő, hogy azon erköllsi va
lónak az Istennel való boldogító öszvekaptsolása azonnal megszűnik, mihelyest a’ szabad akarat vV zaélésével, az ő változhatatlan szentségéből származott törvényeket megvetette; és így annak, ki talán nem régen istenével az akarat fedhetet- lensége által öszveköttetcsben, megegyezésben
- ( 3 9)
-l^v^n, nyugott elmével, kiderült homlokkal ffe- küdött ’s ébredt vala, most sem éjjele sem nap
pala nyugodalmas nint$en , ha tudniillik még a’
belső bírónak, a’ lelki ösméretnek szavát, egész némulásra nem vitte, a’ mi az erköltsl valónak végsó romlása. — De hogy a* Keresztény R eli- gyiónak, a* kérdésben forgó d o lo g eránt való summáját folytassam : Az emberi nemzet kegyes Terem tójének, az óápolgató Anyának Törvényét, melynek tellyesítéséhez egyedül lehetett az ö boldogságát kaptsolni; sem Istenével, sem tu
lajdon boldogságával nem gondolván, háladatla- núl megvetette , és így ónkmt felbontván a’ bol
dogság kútféjével az Istennel való öszvekötteté- sét, már boldog nem lehetett; de ezenkívül a»
véghetetlen, Felségu Istennek megvetése, mely az Emberi Nemzet tagjaiban hol n a g y obb , hol kissebb vala, annál nagyobb büntetést érdemlett vala, mennél nagyobb volta* megvetettnek Mél
tósága , mennél szembetűnőbb o hozzá a’ meg- vetónek alatsonsága. Az Űr ki önnön magát,- ’s különösen az ö igasságát és szentségét meg nem tagadhatta, ’$ ugyan azért az erköltsi törvénynek tekintetét, Sanctzióját fel nem bonthatta, vagya’
bűnös embernek boldogtalanúl, büntetésben élni, vagy valakinek helyette a’ Törvényszerzó méltó
ságához, és az erköltsi törvény tekintetéhez, Sanrtziójához méltóképen eleget tenni kelletett.
És mivel sem az Emberi Nemzetnek, sem más erköltsi teremtményeknek körébűi ily elégtétel nem adódhatott; az Isten pedig az 6 megfogha
tatlan irgalmasságára nézve, Nemzetünket azon nem es, sót valóban felséges tzéllúl, melyre ere
detiképen rtlkotta vala, örökre eltsukni • nem akarta, a* szükséges elégtételt tulajdon hatalniá*
n a k , és böltsességének feneketlen mélységéből kihozni eUökéilelte. Az Isteni irgalmasság ezen
— (
uo ) —
eltfrkéllésének rendén, a’ Tellyes Szent Három
ság egy Istennek Második Személlyé K az Atya Istennek egy szülött Fia, egy Názárethi Szűznek jrm'hében, a’ Szent Lélek Istennek mindenható ereje által emberi' testet vett magára, hogy eb
ben Menyei Attyának, az erköltsi törvénynek minden rendeléseit, tökélletesen betöltené annyi
ra , hogy legírigyebb ellenségeitől is bátran kér*
dezbetné : ki fe d d m eg engem közzületek a bún- ri'il? Sz. János Evang. 8- R. a’ 4 6* v. engedet*
m es léven az ö M e n y e i A ttyán ak mind halál
ig , és pedig a' keresztnek h a lá lá ig , Sz. Pál a’
Filippiekhez 2. R. 8* v. — íg y szerette tehát az Isten e' v ilá g o t, hogy az ó egyetlen eg y szü
lö tt Fiát adná ; hogy minden , a ’ ki ö benne hiszen el ne vesszen , hanem örök élete légyen.
Sz. János Évang. 3. R. lfr v. — A z em ber Fia nem j ö t t , hogy szolgállyanak n ék i, hanem hogy szolgá llyon , és lelkét sokakért adgya váltsd*
gúl. Sz. Máténál a' 2o. R. 2 8. v. — H a Isten velü n k , kitsoda ellen ü n k, ki m ég az 6 tu la j•
dón Fiának sem k e d v e z e tt, hanem m innyá- junkért adta ötét. Sz. Tál a’ Rómaiakhoz 8. R.
3 1. ’s 3 2. v. — Term észet szerint a' harag fia i valánk mint egyebek is: az Isten p ed ig , a ’ ki gazdag a z irgalm asságban, az ö igen nagy szeretettért * m elly el szeretett m in k et; és m i
kor m egholtunk volna a' bűnök mid , együ tt elevenített m eg m inket a' Krisztus á lta l ( ki
nek m ala sztyá bú l szab adúlt átok m eg ) és egy- gyútt tá m a sztott f e l , és eggyütt ü ltetett m en
nyekbe a' Krisztus Jézus által. Sz. Pál az Efe- zusiakhoz 2. R. 3* ’s K. vv. M iképpen az egynek vétke á lta l minden em bereknek kárhozattyára, Úgy az egynek igazsága á lta l i s , minden e m bereknek az életnek igazúlására. jVIert a mint
- ( 4 1 )
-eg y em bernek engedetlensége á lta l, soka n bű
n ö sö k k é le tte k , úgy egynek en ged elm essége ál*
tá l is sokan lesznek igazakká, a’ Rómaiakhoz 5. R. lö . 19. vv. Ezen m élysége, az Isteni irgal
massággal , oly böltsen , oly hatalmasan párosí
tott igasságnak, gyakran kénszeríté a’ Nemzetek Doktorát h ogy felkiáltana: Oh Isten böltsessége, és tudom ánnyá gazdagságinak m aga ssá ga : m ely m egfoghatatlanok az ö íté le ti, és m eg - visgálhatatlanok az 6 ú ta i / M e r t k i is
m erte m eg e z Úr elm éjét ? v a g y ki volt a z Ó ta n á ts a ? v a g y ki adott' elsőbb n ek i, és vissza adatik annak ? M er t Ö tiXle, és ö á ltá lé t, és ö benne vannak mindenek : 6 néki lég yen dir tsőség tö rék k é; ugyan ott a’ 11. R. 3 3. ’s K. v v .—
Ez így lévén nem azt kérdem m ár: ha letxet é lélek igazában mondani: hogy ezen hit tzikkelyei- nek, mellyeket sokan úgy mint a’ moralitás elő
mozdítására nézve haszontalan dolgokat tekinte
nek, az emberi szív megnyugosztalására, neme
sítésére semmi befolyások nintsen? — hanem azt kérdem : ha lehjeté valamiben e’ világon mind kettőre nézve, hathatóssabb indító okot találni?
— Mi tehette volna m ás, az erköltsi törvényt, e's ennek tekintetét, megállapítását, Sanctziójá- nak változhatatlanságát, ily nagy bizonyosságba, fénybe, méltóságba, mint a’ kívánt >s vett elég
tételnek megfoghatatlan valósága, és nagysága?
— Senki sem tagadhatya pedig hogy ennek he
— Senki sem tagadhatya pedig hogy ennek he