országba, tanulmányozni Solon törvényeit. Meg jővén ezek, tíz férfiút neveztek ki a törvények összeszerkeztésére; s ez új bajt szült Rómában.
Mert a törvények elkészüléseig, a közdolgok vi tele is ezen tíz férfiúra (decemvirekre) bizatott, kik visszaéltek hatalmukkal; s noha a törvények két év múlva készen voltak, nem akartak lemon
dami hatalmukról. A törvények, melyek bárdo
latlan kornak viselik bélyegeit, 12 táblán rézbemetszettek.
A nép megunván a decemvirek zsarnoksá gát, azokat hatalmuktól megfosztotta, letette, és
142
elnöküket, Appius Claudiust, ki botrányos gaz tettével, még inkább felbőszítette őt, töm löczbe vettette, hol ez ki is végezte magát. Ezen túl Rómában, a democratiai elem kapott ha
talomra.
Ekkor-tájban történt, hogy egy tribun azt hozta indítványba: miként plebejus is választat hassék consullá. A patriciusok makacsúl ellen zették ezt, úgy, hogy ezen tárgy felett 80 évig tartott a vita és vetély. Az alatt Brennus, a gallusokkal becsapott Hetrúriába. Róma követei, kik közbenjárók akartak lenni, elbizottságból megsértették Brennust, s boszúra ingerlék őt.
Ez Alliánál tönkre verte Róma seregét, magát a várost is, kivéve a Capitolt, bevette és felégette.
A Capitoliumot, hová nagy része a népnek me nekűlt, Manlius vitézsége menté meg. Azon ban Brennus a Capitolt is szoros zár alá vette, és egy izben már közel volt ahoz, hogy ezt is bevegye; minthogy a Capitoliumon egy szoros felvezető utat fedezett fel, melyen katonái éjjel, már kezdtek felfelé mászni, amint a Capitolium lúdjai, harsány lármáikkal a gallusokat elárulták, mire Manlius, a fegyverre kapott rómaiakkal
azokat visszaverte.
Szerencséjére Rómának, a derék Camil lus, kit a consulok száműztek volt, Róma szom szédságában, Ardeában vonta meg magát. O hall ván hazájának szorúlt állapotját, az ardeabelieket segélyzésre birta, ezekből és a római menekül tekből sereget gyűjtött, s Róma megmentésére
sietett. De míg ő felkészülhetett, az alatt a vá rost, melyet és környékét a gallusok mindenéből kipusztították, éhenhalás veszélye kezdte szoron gatni, s tovább sem a Capitoliumba menekűlt rómaiak, sem Brennus serege nem tarthatták magokat. Ennélfogva békére léptek, de Rómá nak nagy sarczczal kelle megváltania magát. A rómaiak, különösen a nők, összetették minden kincseiket és drágaságaikat, mégsem akart ki telni a Brennus által kivetett pénzösszeg; mert a gallusok erőszakos zsarnoksággal és hamisság gal mérték az átadott drágaságokat, s önkény szerint becsülgették azokat. Midőn ezen eljárás ellen kikeltek a római küldödttek, Brennus ezzel felelt: „Jaj a legyőzötteknek!" s nyoma tékúl a drágaságok ellenében, még maga kardját vetette a font serpenyőjébe. Ekkor Camillus, ki, megsemmisíttetvén előbb számüzetésé, dicta torrá és vezérré tétetett, előállt, s a békeegyezést érvénytelennek nyilvánította. Erre mindkét fél csata-rendbe állította seregét, s összeütközvén, Camillus hátranyomta a gallusokat, kik még azon éjjel odahagyták Róma határát. Camillus üzőbe vette, és egy másik csatában tönkre verte őket. Camillus hathatós közbe-vetésére újra fölépítteték Róma, melyből a lakosok, az iszo nyú pusztulás után, már Vejébe akartak ki
költözni.
Végre sikerűlt a plebejusoknak kivívni azt.
hogy a plebejusok minden hivatalra, még pap
ságra is megválasztathassanak, s egyike a con
suloknak mindig plebejus legyen. Csakhamar ez után, keresztülvitte Licinius a „lex agrariát is;
nem ugyan úgy, hogy a magány-birtokok men jenek felosztás alá; hanem, hogy azon földek, melyek az állam számára fenhagyattak, osztas sanak fel, apróbb szakaszokban a nép között, Ezen törvény később sokképen játszatott ki, mi sok viszályra nyújtott alkalmat.
Ez idő-tájban Capua hívta Rómát segélyűl a szamniták, haraczos nép, ellen. A rómaiak kü lönösebben ezen háborúban tanulták meg az al kalmasabb hadviselés fogásait és fortélyait; s egymást érték alatta Rómában a dictatorok és triumphok. Ezen háború volt különösebben hős kora Rómának. A szamnitákkali háhorú 71 évig
tartott.
Egy ízben sikerűlt a szamnitáknak, körül keríteni Posthumus római consul seregét. Mi után Posthumus káros béke-egyezésre kénysze ríttetett s arra meg is eskettetett, a dölyfös szam niták azzal gyalázták meg mind a vezért, mind seregét, hogy a szolgaság járma alatt bújtatták át, s úgy eresztették haza. A rómaiak felbőszül tek e meggyalázásra, s miután Posthumus maga is azt javaslotta, hogy a béke-esküjét ne tartsák meg, sőt magát, mint kit ezen eskü egyedűl il let, arra ajánlotta, hogy önfeláldozás végett ki adattatni kiván a szamnitáknak, aminthogy ki is adatott; dühösen rohantak a szamnitákra, őket tönkre verték, sőt Curius Dentatus vezérök által meg is hódították.
Ezután Pyrrhus-sal, Epirus királyával, kit Tarent hítt segítségűl, támadt háborúja Ró mának. Pyrrhus közbenjáróúl ajánlkozott, de Róma visszautasította ajánlkozását. Pyrrhus, ügyesebb fortélylyal csatázván, két ízben verte meg a rómaiakat; azonban nem győzte csodálni vitézségöket, s úgy nyilatkozott, hogy római ka tonákkal a félvilágot meg birná hódítani. De ké sőbb Curius Dentatus, consul és jeles vezér, tönkre verte őt; miután egész Olaszország meg
hódolt Rómának.
A nyugtalan Róma újabb háborúba kevere dett, a leghosszabba és legveszélyesebbe, melyet valaha viselt. Ez a Carthagobeliek elleni háború volt (bellum punicum), mely három szakaszban szinte 43 évig tartott. Tudnillik: mind Róma, mind Carthago vetélkedvén egymással Sicilia bir toka felett, már forrott bennök az ingerültség, midőn Messana város rabló katonái, Rómát se gítségűl hívták, Carthagónak és Syracusnak egye sűlt ostromló serege ellen. Róma kapott az alkal mon, s kitört a háború. A római vezér, Appius Claudius eleinte győzött, de később Calpur nius, római consul seregét az ellenség bekerít vén, Calpurnius négyszázad-magával, magát Leonidásként a seregért feláldozni kénytele níttetett. Azután Regulus ment Carthago el len; de ez is elfogatott. A rómaiak ezután egy megfeneklett carthagói nagyobb hajó mintájára, nagy hajókból álló flottát(hajó hadat) állítottak fel – mert azelőtt csak apró hajóik voltak. De ez
FÁY.III. k. 10