Numa, különösen vallásosságra szoktatta a ró
137
mai népet, a vallás gyakorlatait rendezte; s hogy e részben sikeresebben működhessék, azt hitette el a néppel, hogy az istenekkel közvet len közösülésben áll. Hogy Róma szabinust vá lasztott királyának, oka az volt, hogy a város már Num a előtt, igen megnépesűlt szabinu
sokkal.
Num a után, Tullius Hostilius, ez után Ancus Martius, és ez után Tarqui nius Priscus, következtek a királyi székben.
Nem rosz fejedelmek, kik hódítások által gyara pították Róma területét és népességét. Tarqui nius Priscust, veje Servius Tullius kö vette, ki először veretett Rómában pénzt; jeles fejedelem, kit öregségére, gyalázatos leánya, Tullia és ennek férje, Lucius Tarquinius öletett meg. Ekkor történt azon hallatlan go noszság, hogy a leány Tullia, a kegyeletesség ből vonakodó kocsist erőszakkal kényszerítette arra, hogy atyjának fetrengő testén, kocsijával keresztül hajtson; mi megtörténvén, az atyának felfercsegő véve, még köntösét is bemocskolta, a minden emberiségből és természetből kivetkezett leánynak.
Servius Tullius halála után, a gaz Lucius Tarquinius, kit kiállhatlan kevély ségeért Superbusnak neveztek, ragadta magához a királyi pálczát; de utólérte őt az egek boszúja, s ő lett utólsó királya Rómának. Ugyanis: a mily gazúl jutott trónra, oly gazúl is uralkodott; ez ért, miután fia is, Sextus, egy közbotrányos
gaz tettével a római népet felingerelte, ez külö nösebben Junius Brutus erélyével, az egész Tarquinius-családot száműzte Rómábol. Sokáig ármánykodtak, sőt más népek segélyével hada koztak is Rómával a Tarquiniusok, trónjok visz szanyerhetése végett, de sikertelenűl.
-A Tarquiniusok elűzetése után, kezdődik
Rómának történelme a Consulok alatt. Ezen idő
szak 461 évig tartott. Ez alatt a főbb hivatalok
ekként valának rendezve: Minden évben két-két
consul vitte a polgári főhatalmat, s legtöbbnyire ők vezérlették háborúkban a sereget is. Azon ban, nekik csak a teljesítés és kivitel hatalma adatott át, mi iránt számadásra is vonathattak;
a választásokat, valamint a közügyek elhatáro zásait, a tanács (senatus) magának tartotta fenn.
Később a Consulok mellé Praetor is neveztetett, ki a polgári ügyek biróságának fejc volt. Veszé lyes és válságos körülményekben, a Senatus Di ctatort (teljes hatalmú kormányzót) is nevezett ki, ritkán hosszabb időre, mint meddig a veszél tartott; mert a dictator, életnek és halálnak ura volt. A vallási ügyek, a vallás fejére, a Pontifex
Maximusra bizattak. A háborúi ellátásokra a hadi
Tribunus ügyelt fel, ki néha csapatokat is vezér lett csatákra. Később támadtak, a köznép érde kében, a nép-szószólók (Tribuni plebis), kik a köznép (plebejusok) javát, jogát, kivánatait,- a Senatus és nemesek (patriciusok) ellenében vé deni és elősegélni tartoztak. A köz-építésekre, az Aedilisek ügyeltek fel.
Róma a Consulok alatt, fényes győzelmei és széles hódításai által, csaknem az egész világ nak uraságára vergődvén fel, kivülről dicső volt és csodált; de belülről minden inkább mint bol dog. Orökös zajban, viszályban, háborúskodás ban élt. A consulok, dictatorok, sűrűn válto gatván benne egymást, mindegyike igyekezett nagyravágyásból, valami fényes tettel, győze lemmel örökítni meg rövid hivataloskodását; igy Róma sohasem fogyott ki a háborúkból, melyek népességének virágát, köz-pénztárát fel-felemész tették. E mellett, folytonos vetélyek, ármányok és pártok dúltak keblében, hol egyik, hol másik személy vagy párt jutott zsarnokságra; de kivált a nemesek (patriciusok) és a sokképen nyomasz tott nép (plebejusok) közt, folytonos volt a vi szály, mely a várost gyakran csaknem végve szélybe döntötte. Igaz, hogy Rómának legjele sebb, legnagyobb férfiai, ezen időszak alatt me rűltek fel; de a kik inkább dicsőítésére, mint bol dogítására szolgáltak annak.
-A patriciusok és plebejusok közti viszály eseményei, nagy részét foglalják el ezen időszak történelmének. Tudnillik: miután a patriciusok minden hatalmat és jogot magokhoz ragadtak, a consulok is csak közőlök választattak, s egyéb ként is a nép zsaroltatott, és adóval, adóssággal terheltetett: az ingerültség a plebejusok közt, a legnagyobb fokra hágott. Kiütvén a volkscusok kali háború, a katonaság, a Rómától három mért
földnyire feküdt szent hegynél (mons sacer) ál
lott meg. A plebejusok hozzája mentek ki, s kész volt a lázadás. Ekkor kibékülés által megenged tetett nekik, hogy magok védőjikűl plebis Tri
bunusokat választhassanak. Eleinte kettő válasz
tatott, később öt, végre tíz, kiknek befolyásuk, hatalmuk mindinkább növekedett, s a közügyek ben, melyek a népet közelébbről érdekelték, szin te vetóval (megakasztó szavazattal) bírtak.
Igy Coriolánt, Rómának egyik kitünő férfiát, ki győzelmeket vívott volt ki hazájának, azért, hogy hevesen és határozzttan kelt ki a nép ellen és patriciusok mellett, ezen tribunusok
küldték számkivetésbe. Coriolán a Volkscu
sokhoz menekült, s azokat vezérlette hazája el len s Róma falai alá. Egyedül azon kegyelet, mellyel Coriolán, anyjának és nejének rimá nyai iránt viseltetett, mentheté meg végveszély től a yárost.
Igy viszont a patriciusok is igyekeztek, hol módját lelheték, megtorlani vélt sérelmöket. Sp.
Cassiust, ki a „lex agrariá"-t (új felosztását a földnek, nehogy abból a szegény keveset vagy semmit, a gazdag pedig igenis sokat birjon) sür gette, mint tribunus, azzal vádolván, hogy hizel géssel a nép által uralomra vágyik, halálra itél ték, s tulajdon atyja ölte meg őt. Ellenben Quin ctius Cincinnatusnak fiait, azért, hogy az aristo cratia mellett buzgólkodott és heveskedett, a nép oly nagy pénz-birságra ítélte, hogy atyjának, e miatt, minden birtokát el kelle adnia, hogy fiáért a birságot lefizethesse. Csupán egy szűk darab
földecskéje maradt még meg az öreg Cincinna tusnak, melyet saját kezeivel munkált meg, s melynek csekély jövedelméből, elvonúltan sze génységgel élt. Ezen Qu. Cincinnatus, egyike volt Róma legnagyobb s legerényesebb férfiai nak. Oly nagy is volt Rómában az irántai biza lom és közbecsülés, hogy őt az ekeszarva mellől hívták meg consulnak; s a consulságot kétszer, a dictatorságot pedig ötször viselte a legvál ságosabb körülményekben, minden kor köz megelégedésre; és szntannyiszor szintoly sze gényűl tért vissza a maga ekéjéhez, mint el hagyta volt azt.
Terentius nevű tribun azt sürgette, s ke resztül is vitte, hogy Róma törvényei irásba fog laltassanak, s így elejevétessék annak, hogy a consulok és patriciusok, önkény szerint magya rázgassák azokat. Ezen utóbbiaknak hosszas el