Látogatások, latolgatások, tervek és követek

Mindszenty tisztában volt vele, hogy Pálinkás kíséretét Tildy (illetve titkára) rendelte mellé, a testőrsége feladatait pedig az őrnagy szabta meg, erre azonban nagy szüksége volt. A prímási palotában november 3-ig rendkívül mozgalmas órák zajlottak, amit Mindszenty és az ott jártak is megerősítenek, így a testőrök munkája mindenképpen rendkívül gyakorlatias volt, nem szimbolikus. A prímás ezt így jellemzi emlékirataiban: „…A magyar és a külföldi követségek hosszú sorát fogadtam, egyháziakat és világiakat egyaránt. Valamennyien önként és örömmel jöttek, hogy lássanak és üdvözölhessenek. Egyedül a békepapokat nem óhajtottam fogadni, legalábbis kezdetben nem. A megbeszéléseket arra használtam, hogy a szabadságharc folytán kialakult politikai és vallási helyzetet minél jobban áttekintsem.”³⁷⁶. A szemináriumi kispapok, Szabó Imre segédpüspök³⁷⁷ vezetésével, november 1-én voltak a prímásnál, és a szemtanúként így számoltak be brosúrájukban a palotában személyesen

374 In. Magyar Honvéd, 1956. október 31. (I. évfolyam 2. szám).

375 Ld. Melléklet.

376 Emlékirataim 2015, 457. o.

377 Szabó Imre (1901-1976), esztergomi segédpüspök (1951-től), apostoli kormányzó. Személyesen jelen volt 1951-ben amikor a magyar katolikus egyház vezetői esküt tettek a népköztársaság alkotmányára. 1956-os szerepvállalása miatt is 1958-62 között internálták Hugyagra (Nógrád megye, balassagyarmati járás), szabadulása után engedélyezték részvételét a II. vatikáni zsinaton. Ezután az esztergomi főegyházmegye vezetője lett, apostoli kormányzóként (1969-1971).

120 tapasztaltakról: „Mindenkit fogad [ti. Mindszenty – PJ]. A ház előtt két oldalt egy-egy harckocsi, őrök kívül, belül, sőt – mint később láttuk – az udvar hátsó kerítésén is.

Kopogtatunk a nagykapun. Reteszeket tologatnak, majd megjelenik az ajtónyíláson egy mosolygós képű katona [feltételezhetően a rétsági testőrtisztek egyike– PJ] a lakájok mai öltözetében; pufajka, géppisztoly, kézigránátok. Minden belépőt végigtapogatnak, hogy nincs-e náluk fnincs-egyvnincs-er – nnincs-em is mindig hiába. Előttnincs-em sznincs-edtnincs-ek nincs-el nincs-egy lnincs-elknincs-es munkásküldöttségtől nincs-egy csomó pisztolyt és kézigránátot, ami most ti. népviselet. Távozáskor a ruhatárban visszaadják.

(…) A délelőtti sajtófogadás alkalmával vagy 60-70 újságírót láttunk feltűnő külföldi ruhákban, a legkülönbözőbb felvevőgépekkel. (…) De egyébként is nagy volt a forgalom.

Politikusok és régi ismerősök, külföldi követek és hazai intelligencia, segélyakciók vezetői és munkásdeputációk tolonganak egész nap, nem is szólva rólunk, papjairól. Ezek mind jönnek a maguk kis ügyeivel vagy országos ügyekkel, de gyakran kicsinyes szempontok alapján. És Őeminenciája mindenkit meghallgat, mindenkihez egyformán kedves. Valóban Isten csodája, mennyire higgadt és független tud maradni ebben a Bábelben, mely körülveszi. Külsejében nem múlt el nyom nélkül a nyolc esztendő, de szemei, a belőle sugárzó erő, elevenség a régi.

Amikor bejutottunk hozzá, alig volt időnk vele beszélni, de most úgy érzem, látni is elég volt, hallani csak pár szavát. Jöhet most már bármi, tudjuk, hogy a legjobb politika a becsületesség, hűség elveinkhez, a Szentszékhez, Főpásztorunkhoz.” A legjobb politikának minden bizonnyal része volt az is, hogy a hercegprímás ezen a napon leváltotta a békepapi rektori vezetést a szemináriumban, a küldöttség hatására is, és újat nevezett ki, erről azonban a visszaemlékezés tapintatosan nem szól. A Szabad Kossuth Rádió is hasonlóan lelkendezett még előző este egy tudósításban: „Tehát láttuk őt, kedves hallgatóink, beszéltünk vele.

Készséges, nyugodt mozdulatait, magabiztos hangját nem törték meg a fogság évei. S mindennek bizonyságul hallgassák meg majd őt magát. – Nem ma! – Holnap esti 20 órás adásunkban közvetítjük a hercegprímás rövid üzenetét a Szabad Kossuth Rádió hallgatóinak!”³⁷⁸.A híradás előzménye az, hogy a Szabad Kossuth Rádió friss elnöke, Molnár Aurél Tildy Zoltán kérésére kereste meg, vele együtt november 1-én a prímást, akkori időbeosztásához képest, hosszabb interjút adott neki: „Az előttünk lévő kocsiban Tildy Zoltán és Maléter Pál utazott. A prímás előszobájában ott ültem a Kilián laktanya parancsnoka mellett, aki akkor már honvédelmi miniszterhelyettes volt. Hallgatag, magába mélyedő ember benyomását keltette. Az előszobában rengetegen nyüzsögtek, külföldiek is szép számmal; Tildy már bent volt, de nekünk várni kellett. Aztán Tildy kijött s Maléterrel együtt elmentek. Én csak

378 1956 sajtója, (Szerk. Szalay Hanna), 2006, 523. o.

121 a nyugatnémet Caritas képviselője (Lehet, hogy ő Löwenstein herceg volt? – PJ) után kerültem sorra. Már bealkonyodott, amikor bejutottam hozzá. Kicsi, aszott, száraz embert láttam, szigorú vonásokkal. Jegyeztem, jegyeztem, amit mondott. Szikáran beszélt, minden érzelem nélkül. Még a beszélgetés előtt a titkárától a magyar Caritas-mozgalomról érdeklődött s nagyon meglepte, amikor megtudta, hogy azt már régen feloszlatták. Mindez számomra teljes tájékozatlanságát bizonyította. Írtam, írtam a szavait, aztán egyszer csak támadt egy ötletem: - Eminenciás Uram, nem találná helyesnek, ha mindezt, amit elmondott, nem én olvasnám föl, hanem Ön személyesen mondaná el a Rádióban? A titkárához fordult, aztán beleegyezett. Arra gondoltam, hogy abban a nagy, gyönyörű zűrzavarban megnyugtatóan hatna a prímás hangja. Meg is állapodtunk abban, hogy másnap ismét felkeresem. A Rádióban örvendező kommentárt mondtam [ld. fentebb – PJ], majd jegyzeteim alapján megírtam a beszédet. Amikor ismét jelentkeztem nála a Szabad Kossuth Rádió nevében, meglepődve láttam, hogy három mikrofon is áll a prímási palota udvarán.

Próbáltam vele tisztázni a dolgokat, de mire utolértem, már ott állt az egyik mögött és mondta a magáét. Aztán amikor befejezte, rám nézett: – Minden rendben, szerkesztő úr? – Annyiban, amennyiben – feleltem. – Minden rendben, csak éppen a Magyar Rádió maradt ki. – Hogyhogy? – kérdezte. Észre sem vette, hogy külföldi adóknak nyilatkozott³⁷⁹. Aztán fölballagtunk a szobájába és ott külön nekünk elmondta a következőket³⁸⁰, anélkül, hogy az én szövegemet használta volna. (…)Ennyi volt az én közreműködésem. Ezért nevezett a következő év májusában a Népszabadság <<Mindszenty kedves riporterének>>. Bár tiszteltem őt, de valójában emberként egy pillanata sem tudtam közel kerülni hozzá. Túlságosan hűvös volt.³⁸¹”. A hidegség, a távolságtartás kritikája állandó kísérője volt Mindszenty személyiségének, ezt nem is lehetne felróni az egykori pannonhalmi diák Molnárnak. Azt azonban tényszerűen meg lehet állapítani, hogy a prímás rendkívül népszerű volt a kiszabadulása után, amit olyan kis mutat etűdök is jól mutatnak, mint az, hogy ezekben a napokban a Budapest közeli Martonvásárban a Vorosilov utcát Mindszenty József utcára nevezte át a nemzeti bizottmány, a változás szép szimbólumaként.”³⁸²

Voltak olyanok, akik azt tapasztalták, hogy a prímást nem mindig az őszinteség légköre veszi körül: sokan mentegetőzéssel, önigazolással, rejtett opportunizmussal jöttek audienciát kérni

379 Molnárnak ez a közlése nehezebben értelmezhető, hiszen látjuk más példákból, hogy a főpap észrevette azt, hogyha külföldi médiumoknak nyilatkozott, ekkor többnyire idegen nyelven, németül válaszolt nekik, bár minden jel szerint az angol kérdésekből is többet megértett már ekkor is (az angolul tudó Turchányi segédkezett ebben). Angolul azonban – nem kiválóan, de jól használhatóan – csak az amerikai nagykövetségen tanult meg.

380 Ti. a november elsejei beszédének a szövegét.

381 Molnár Aurél: „Szondi két apródjából is idézhetünk?” In. Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely... 1956.

október 23-november 4. Események, emlékek, dokumentumok, Budapest, 1989, 45-46. o.

382 A Szív, 1956. november 3.

122 tőle. Havass Géza, aki ekkoriban a Szent István-bazilikában volt segédlelkész, később pedig az 1961-es regnumi és más papok letartóztatási hulláma kapcsán őt is elítélték (1961–1965), elkísért egy német újságírói csapatot a prímási palotába (mert azok nem tudták, hol van), ugyanazon a napon, amikor a szemináriumi kispapok is ott jártak. „November 1-jén délben egy nyugatnémet televíziós autó érkezett a bazilikához. Érdeklődtek, hogyan juthatnak fel a várba a bíboroshoz. Vállalkoztam a felkísérésükre, és így jutottam el az Úri utca 62-be, a prímási rezidenciára. A házon belül hatalmas tömeg nyüzsgött. Jobbára középkorú férfiak, a régi világ emberei, akiken látszott, hogy valamit várnak a bíborostól. Fölismerve ezt az ellenszenves érdeknyüzsgést, elkeseredetten hagytam el az épületet.”³⁸³. Havass azonban önzetlen módon segített még a Keresztény Front tagjainak bejutni a prímáshoz, mielőtt eljött.

Keresztes Sándor kereszténydemokrata politikus, Barankovics István híve, aki ekkor az Új Ember katolikus hetilapnál dolgozott,³⁸⁴ szintén eljutott a hercegprímáshoz. Ezzel kapcsolatosan ambivalens élményekre emlékezik vissza: „Fölmentem vele [ti. egy másik,

„bajszos” kereszténydemokrata politikussal³⁸⁵,aki azonban nem a Barankovics-féle pártban volt tag, hanem az öt ekkor létező kereszténydemokrata párt közül az egyikben, de Keresztes nem fedi fel a kilétét vagy nem tudta beazonosítani, annak ellenére, hogy elég valószínűtlen, hogy nem mutatkoztak be egymásnak - PJ] a Várba, az érseki helynökségre, ahol valóban ott volt már Mindszenty, és ott volt Turchányi Egon is. Ő pap volt, és ad hoc titkára lett ekkor Mindszentynek. Engem bemutattak Turchányinak, leültettek egy szobába, és vártunk, mert Őeminenciája pihent. Hosszú idő telt el, mire kiderült, hogy Őeminenciája már fenn van az emeleten. Mi is fölmentünk, az előszoba tömve volt emberekkel. Voltak zsinóros ruhában is, én mindaddig meghúzódtam egy sarokban, amíg meg nem láttam Galambos Jánost, pap barátomat, a Szent Rita Egyházközség plébánosát. (…) Mindszenty Galambost ismerte és becsülte [ti. a prímás szentelte fel a Szent Rita Fájdalmas Szűzanya kápolnáját 1947-ben – PJ]. Közben külföldi újságírók is jöttek. És akkor egyszerre kinyílt az ajtó, és megjelent Mindszenty. Nagyon rosszul nézett ki, bazedovos szemei voltak, s csak odabiccentett az embereknek. A külföldi újságírók bemehettek hozzá. Mondtam Jánosnak:»Nézd, János, én csak egyet szeretnék tőled kérni« – és fölírtam egy cédulára három nevet: Mihelics Vidét, Perneczky Béláét és Karcsay Sándorét. »Ha te beszélsz a prímással, mondd, hogy mielőtt bármi állásfoglalást tenne, hívassa ezeket az embereket, és beszéljen velük.« Ők majd

383 Havass visszaemlékezését idézi Elmer István: Börtönkereszt. Börtönviselt katolikusok visszaemlékezései, 1994, 98. o.

384 Mint kazánfűtő, nem hivatalosan pedig a szerkesztőség jogtanácsosa.

385 Érdekes, hogy a meg nem nevezett politikus először Tildy Zoltánnál járt, Keresztes elmondása szerint, mielőtt a prímáshoz ment volna. Hasznosnak tisztázni vele, hogy miért megy Mindszentyhez, illetve nála akarta kieszközölni a Pálffy gróf-féle kereszténydemokraták újjáalakulását, minden jel szerint sikerrel.

123 tájékoztatják a prímást a realitásokról, hogy körülbelül mi van, mert nyilván szüksége volt arra, hogy reális tájékoztatást kapjon az ország helyzetéről. János ezt vállalta, és eltette a cédulát. Később megtudtam, hogy szóba is hozta, át is adta a cédulát, azonban a prímás soha nem hívatta egyiket sem.”³⁸⁶

Keresztes Sándor egy másik interjúban is megerősíti a prímással való találkozását³⁸⁷ de csak azt, amikor Mindszentyhez ő bement Perneczkyvel³⁸⁸ együtt november 3-án, a hercegprímás azonban nem fogadta őket: „Miután Mindszenty - a Galambosnak átadott cédula alapján - közülünk nem hívatott senkit, még tettem egy kísérletet. Mindszenty gyóntatóját, Bárdos István prelátust³⁸⁹- aki félretett emberként Budaörsön kisegítő lelkészként működött - felkerestem, és beszéltem vele. Tudtam, hogy Budára való érkezése után ő volt az első, akit a prímás hívatott, úgy látszik, a szent gyónást végezte el. Ismertem, mondtam neki, hogy azért jó lenne valahogy Őeminenciájával beszélni, hogy valaki felelősen tájékoztassa. (…) Fölvettük Perneczky Bélát, és időben fölérkeztünk a helynökségre. Egy boltíves kapu alatt mentünk, megálltunk, s ekkor azt mondta Bárdos István: <<Egy kicsit várjanak, mindjárt jön a prímás.>>. Jött is Mindszenty. Bárdos odament, tisztelettel üdvözölte, és azt mondta: <<Eminenciás uram, itt van Perneczky Béla doktor és Keresztes Sándor doktor. Nagyon kérem, hallgassa meg őket.>>

Erre Mindszenty azt mondta: <<Uraim, nagyon sajnálom - jellegzetes beszéde volt -, de nincs időm önöket fogadni, a viszontlátásra!>> Gyűrűcsókra nyújtotta kezét, s otthagyott bennünket. Szegény Bárdos prelátus egészen belesápadt. Ezzel a mi kísérletünk lezárult. A mi részünkről tehát semmiféle kontaktus nem jött létre Őeminenciájával, nem tudtunk befolyásolni semmit.”³⁹⁰.

386 Keresztes Sándorral Javorniczky István által készített 1988-as interjú, az OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívumában. Szerkesztette: Kőrösi Zsuzsanna. Megjelent még: Pártok 1956. Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből (szerk. Kőrösi Zsuzsanna és Tóth Pál Péter), Budapest, 1997, 166. o.

387 A kiegyezés reményével – Keresztes Sándor visszaemlékezései. Kairosz Kiadó, Budapest, 2008.

388 Dr. Perneczky Béla (1903-1972) elméletben jó választás volt, mert az Actio Catholica kulturális elnökhelyettese volt 1946–48 között, és a Vigília szerkesztőségének is tagja, így közvetett módon, de munkakapcsolatban állt Mindszentyvel. Perneczky területet elsősorban a társadalompolitika és munkajog volt, ezzel kapcsolatosan meglátásait egy keresztényszocialista-jobboldali ihletettségű kötetbe is rendezte (Koreszméink, 1943). Karcsay Sándor (1915-1999) már kevésbé, nem sokat mondhatott Mindszentynek a neve.

A Barankovics István vezette Demokrata Néppárt tagja és aktivistája volt 1946–1948 között, Keresztes Sándor személyes jó ismerőse. A Márton Áron Társaság tagja (1988), illetve a DNP utódjaként életre hívott KDNP alapító tagja (1989) is, a párt országos intézőbizottságának tagja, külügyi szóvivője lett. A KDNP országgyűlési képviselője (országos lista, 1990–1994).

389 Dr. Bárdos (született: Basztula) István (1889-1975), pápai prelátus, kiváló hitszónokként tartották a legtöbben számon. 1913-ban szentelték pappá, hitoktató volt Budapesten, 1939-től érseki főbiztos és pápai kamarás, 1947-től pápai prelátus, a Regnum Marianum közösség, illetve az Unio Cleri pro Missionibus pápai missziós szövetség tagja volt.

390 Keresztes Sándorral Javorniczky István által készített 1988-as interjú, az OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívumában. Szerkesztette: Kőrösi Zsuzsanna. Megjelent még: Pártok 1956. Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből (Szerk. Kőrösi Zsuzsanna és Tóth Pál Péter), Budapest, 1997, 167-168. o.

124 Keresztes látogatásaival kapcsolatosan fontos jelezni, hogy a prímás a kommunista diktatúrával kiegyezni próbáló ’haladó katolikusokkal’ legkésőbb 1947 tájékán komoly konfliktusba került, és tévútnak tartotta a Barankovics-féle vonalat, amelyet Keresztes is, de leginkább Mihelics képviselt az érintettek közül (Keresztes Sándor részt vett a KDNP megalakításában a rendszerváltás után). Az akkori kommunista vezetés Szekfű Gyulát, Barankovics Istvánt, Rónay Györgyöt és Mihelics Videt, de Kodály Zoltánt is támogatta és biztatta abban, hogy Mindszentyvel szemben vallásos, katolikus progresszív alternatívát állítsanak fel a tömegeknek, az ’oszd meg és uralkodj’ elve alapján.

A prímás azonban azt az álláspontot képviselte, hogy a kommunizmussal nem lehet kiegyezni, ezért nem fogadta a haladó katolikusok kezdeményezését, melyek közül az egyik legkellemetlenebb az lehetett, amikor Kodály Zoltán és Szekfű Gyula vezetésével (akiknek munkásságát Mindszenty ismerte és nagyra tartotta) küldöttség érkezett hozzá, amely a kiegyezést sürgette a népi demokratikus rendszerrel.³⁹¹ Mindszenty akkoriban sem volt hajlandó találkozni Miheliccsel, tekintettel arra, hogy a vérmes természetű kereszténydemokrata képviselő volt a legjobban felháborodva azon, amikor a prímás az egyházi hierarchiának is beleszólást és vezetést akart egy új keresztény párt (DNP) alapításakor, Barankovicsot ezzel háttérbe szorítva.

Perneczky és Keresztes is ugyanúgy kereszténydemokraták (DNP) voltak, tudomásunk szerint azonban közvetlen kapcsolatuk nem volt korábban a prímással. Persze az is lehetséges, hogy Mindszenty egyszerűen tényleg nem ért rá a fogadásukra az adott pillanatban. Jóllehet szinte mindenkit fogadott, aki türelmesen várt rá vagy időpontot egyeztetett titkárával… Sokkal valószínűbb ezért – tekintettel a múltra is –, hogy nem tartotta fontosnak a velük való konzultációt, Mihelics Vid pedig külön nem kereste az audiencia lehetőségét nála. Keresztes a DNP progresszív, baloldali áramlatához tartozott korábban is. Ennek megfelelően nem tetszett az aznap elhangzott hercegprímási szózat sem neki, megítélése, benyomása hasonlóságot mutat Bibó Istvánéval vagy Németh Lászlóéval: „változatlanul a homo regius pozícióját vindikálta magának [ti. Mindszenty – PJ], akinek, ha nem is büntetőjogilag, hanem erkölcsi, politikai értelemben joga van ítéletet mondani. A bukott rendszert többször emlegette, és ez - véleményem szerint - teljesen apolitikus, provokatív magatartás, és nem főpapi megnyilatkozás volt. Ha visszagondolok arra, hogy Márton Áron öt év börtön után milyen körlevelet adott ki, akkor azt kell mondanom, hogy az nem politikai, hanem egy főpapnak, egy

391 Ebbe a témába közvetlenül nem illeszkedik, de érdemes erről a kellemetlen (és alig ismert) látogatásról és a hozzá is kapcsolódó levelekről bővebben olvasni itt: Csapody Miklós – Szabó Róbert: Két levél Mindszenty Józsefhez 1948-ból. Múltunk, 2013/2.

125 apostolutódnak a megnyilatkozása volt. (…) Mindszentyt valóban olyan tényezőként fogadták, hogy szinte kiváltották benne azt a tudatot, hogy ő az, aki egy sikertelen rendszer után az ország sorsának az irányítását kézbe fogja venni. Tehát pártokon fölül állónak deklarálta magát, ami természetes is, de azért ez olyan értelműnek tűnt, ahogy egy államfő is pártokon fölül álló. Rettenetes nyüzsgés volt abban az időben körülötte, és valóban, ahelyett, hogy először egy nagyon komoly, higgadt és alapos tájékoztatást kapott volna, hogy annak alapján át tudta volna gondolni a helyzetet, ott folytatta, ahol abbahagyta.³⁹²”.Keresztes tehát azon katolikus politikusokhoz tartozott, akiknek a prímás korábbi, 1948 előtti megnyilatkozásai is soknak számítottak, ezért azt remélték, hogy változik, progresszívebb, vagy talán korszerűbb lesz. Ezt pontosan nem tudjuk, hogy hányan remélték, de szinte bizonyos, hogy részben vagy egészben csalatkozniuk kellett, mert a főpap tudatosan akarta ott folytatni, ahol abbahagyta, a szabadságharc kitörése számára pont annak a bizonyosságát hordozta, hogy az ellenállásnak van értelme, nincsen helye kompromisszumoknak, kollaborációnak.

Dr. Máhig János veszprémi pap, aki korábban a nyilasok börtönében fogolytársa volt, november 1-jén felkereste Mindszentyt, amiről később (már emigrációban) – a közös börtönnapokat is megörökítve – így vallott, hangsúlyozva Mindszenty személyes karizmáját, rettenhetetlen bátorságát és elvhűségét: „Aligha találnék megfelelő szavakat lelkiállapotom hű leírására, amikor beléptem a Bíboros szobájába. Hiszen olyan sokat beszéltem már vele és órákon át sétáltam vele a soproni zárda [ti. a nyilas fogság idején itt voltak mind a ketten – PJ] udvarában, ahol internálva voltunk... Vajon megismer-e, vagy pedig a nyolc évi lelki, szellemi és fizikai tortúra mindezt elmosta emlékezetéből?... Megálltam előtte. Csodálkozva nézett rám. Láttam, hogy keresgél emlékei között. Megszólal és kérdi:»Hol is találkoztunk mi egymással?« Válaszom: a veszprémi börtönben, a kőhidai fegyházban és a soproni apácák zárdájában. Erre meghatottan megölelt és kimondta nevemet, megszorította kezemet e szavakkal:»Édes fiam, ülj csak le!« Kérdéseire válaszolva elmondtam neki az utóbbi évek nehéz küzdelmeit. Részvétteljesen hallgatta és azzal vigasztalt, hogy ezentúl másképp lesz minden.”³⁹³ Az egykori fogolytársnak a hercegprímás húsz percet áldozott az idejéből, ami meglehetősen sok az akkori feszes munkatempóját tekintve; sokkal több nem nagyon jutott például pártokat képviselő politikusoknak sem. Máhig azt tapasztalta, hogy az elmúlt évek és a súlyos kereszt, amelyet a prímás viselt a vállain, „megértőbbé tette az emberi gyengeségek iránt”.

392 Pártok 1956. Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből (Szerk. Kőrösi Zsuzsanna és Tóth Pál Péter), Budapest, 1997, 167-168. o.

393 Közli: Közi-Horváth József: Mindszenty bíboros. München, 1980. Online formában:

https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=178#m25 (Utolsó megtekintés: 2020. február 23.)

126 Nem tudjuk, hogy kik lehettek a „régi világ emberei”: a kommunizmus előtti vagy alatti emberek, de a Havass által is megerősített „érdeknyüzsgést”, ami miatt a bíboros meglévő erős bizalma mellett komoly biztonsági intézkedésekre is kényszerült, ahogyan azt filmfelvételek is igazolják. Ezek november 1-jén készültek, a prímási palota udvarán tartott sajtótájékoztatón. Mindszenty szándékosan nem csináltatta meg a szétlőtt falakat 1945 után, helyesnek tartotta, hogy „romország prímása, romos palotában lakjék”³⁹⁴, ezek minden jel szerint – némileg lepusztultan is – 1956 októberének és novemberének napjaiban is még így álltak, nem az 1956-as harcok miatt néztek ki így. A sajtótájékoztatón kb. 50-60 ballonkabátos, zakós, öltönyös külföldi és magyar újságíró vett részt. Turchányi is megkésve érkezik a felvételre, a bíboros pedig egy német újságírótól kap szemüveget a beszéde felolvasásához (amit a végén németül meg is köszön és visszaad, Turchányi pedig odaadja neki a sajátját, amit a bíboros mosolyogva megköszön). Háta mögött két rétsági ’testőrtisztje’

(Galajda Béla és Tóth József) is jelen van, és talán Szabó Imre érseki helytartó is, a bíboros bal oldalán (ezt egy másik kameraállásból csak egy pillanatra lehet látni). Több kamera is rögzítette ezt az eseményt, írásban, filmen, hangban is, nem túlzás azt állítani, hogy világméretű nyilvánosságot kapott már ez a kisebb beszéd is. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet azonban más felvételt is megőrzött ezekről a napokról: egy a dolgozószobában rögzített felvételt, amelyen Mindszenty egy el nem hangzott beszédét (vagy

(Galajda Béla és Tóth József) is jelen van, és talán Szabó Imre érseki helytartó is, a bíboros bal oldalán (ezt egy másik kameraállásból csak egy pillanatra lehet látni). Több kamera is rögzítette ezt az eseményt, írásban, filmen, hangban is, nem túlzás azt állítani, hogy világméretű nyilvánosságot kapott már ez a kisebb beszéd is. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet azonban más felvételt is megőrzött ezekről a napokról: egy a dolgozószobában rögzített felvételt, amelyen Mindszenty egy el nem hangzott beszédét (vagy